Rebo.hu

Az Új Jedi Rend kulcsregénye – Elolvastuk a Star by Star kötetet

2023. július 18. - Castad

lxppx0xey0h71.jpg

Troy Denning Star by Star című regénye a Legendák közé tartozó New Jedi Order sorozat talán legfontosabb kötete, mondhatni kulcsregénye. A könyv eseményei ugyanis nemcsak a yuzhaan vong háborúk történetében fordulópont, de mondhatni az egész VI. részt követő Legendák kontinuitásban. A kötetről így nagyon nehéz lenne spoilerek nélkül beszélni, szóval vigyázat SPOILERes ismertető következik!

Az 1999 és 2003 között futó, összesen 19 regényt (és néhány rövid történetet felölelő) New Jedi Order sorozat a Legendák egyik legnagyobb könyves vállalkozása, súlya leginkább a kánon A Köztársaság Fénykora projektjéhez mérhető. Számos szerző működött közre egy vagy több kötettel a Y. u. 25 és 29 között játszódó szériában, mely a galaxison kívülről érkező új fenyegetés, a yuzhaan vong hódítók elleni háború történetét regéli el. A sorozat magyarul sajnos nem jelent meg, én angolul e kötet előtt Michael A. Stackpole Dark Tide duológiáját, Kathy Tyers Balance Point c. regényét, valamint Aaron Allston Enemy Lines duológiáját olvastam el, utóbbi már a Star by Star eseményeit követően játszódik.  A Star by Star azonban a széria és a VI. részt követő Legendák kontinuitás egyik legfontosabb kötete (Matthew Stover Traitor c. regyével egyaránt), ezért különösen örülök, hogy Boros Bálint szerzőnk rálelt egy egri tankönyvboltban, s megvette nekem. Na de miért is fontos ez a kötet? 

Vigyázat spoilerek következnek!

Egyrészt ebben a könyvben hal meg Han Solo és Leia Organa legkisebb gyermeke, Anakin Solo, a Jedi Rend jövője és az Új Köztársaság hőse. Másrészt ez a kötet mutatja be Coruscant ostromát, mely jelentős fordulópont a yuzhaan vong háborúk menetében. 

A könyv azért is kulcsregény mert a széria írói eredendően más történetet képzeltek el, mígnem jött George Lucas. A Wookieepedia szerint az egész epikus könyvsorozat, illetve az ezt követő történetek főhőse Anakin lett volna, ő vette volna át később a Jedi Rend vezetését Luke után. Szintén ő lett volna, akit egy női főgonosz révén megkísértett a Sötét Oldal, amely végül testvérei, Jacen és Jaina rivalizálásához, s végül – egy galaxison kívüli sith fajjal lévő konfliktust követően – Jacen halálához is vezetett volna. A Star Wars atyjának azonban nem tetszett ez a történet, mert túl sokban hasonlított az előzménytrilógiáraLucas javaslatára így a hódító sith faj helyett megszülettek a yuzhaan vongok, a két fiú, Jacen és Anakin történetét pedig felcserélték.

Nézzük magát a kötetet! Troy Denning első Star Wars regénye egy igazi monstrum, több mint 600 oldal tömény akció és kaland. Már csak a prológus is nagyon hosszú, Denning ugyanis a könyv elé beszúrta Recovery című novelláját, amely nem sokkal Kathy Tyers Balance Point c. regénye után játszódik, s az abban a kötetben súlyosan megsebesült Leia gyógyulását, és a Leia és Han között Csubi halálát követő törés begyógyulását meséli el, remekül. Ebben a történetben bukkan fel a későbbi jedi nagymester, a barabel (hüllőszerű) fajba tartozó Saba Sebatyne mester és fia, Tesar is, akik fontos szerepet töltenek be a Star by Star történetében. A hosszú kötetnek két lényegi szála és megannyi apró melléktörténete van. A kiinduló konfliktust részben a szenátusban való törés (a yuzaan vongok blokád alá vették a Talfaglio bolygót, és az ottaniak kiírtásával fenyegetnek, ha az Új Köztársaság nem adja át a bujkáló jediket), részben pedig a vongok új jedivadász lénye, a voxyn, az Erővel vadászó félelmetes fenevad, amely mindenféle mérgekkel és vírusokkal támad ellenfelére. E helyzet komoly döntések elé állítják Luke Skywalkert és jedijeit, s két párt, irányzat formálódik: egy harciasabb, és egy békésebb, a jedi eszmékhez jobban kötődő irány, mely ellentét az ifjú Solo gyerekeket is megosztja. Az előzménytrilógia suta ábrázolását követően jó volt látni, hogy a jedik egy jó részénél igenis komoly erkölcsi dilemmát okoz a háborúskodás. A jedik végül a harc mellett döntenek, az ifjú Anakin Solo pedig egy zömmel fiatal jedilovagokból álló csapatot vezet az ysalamirik szülőföldjére, a Myrkr bolygóra, hogy megöljék a voxyn királynőt, és elpusztítsák a yuzhaan vong klónozólabort, mely a lényeket előállítja. Közben Luke és társai is felveszik a kesztyűt, vadászgéposztagokat szerveznek (pl. a Saberst Luke vezeti, a Dozent Kyp Durron, a Wild Knights osztagot pedig Saba Sebatyne), és felszabítják a Talfagliót. A jedi hősködést – ahogy az jobb Star Wars művekben lenni szokott – áthatja a politika és politikai intrika is, míg az Új Köztársaságot vezető Borsk Fey'lya megtépázott tekintélyének helyreállításán, addig a vongokkal kollaboráló kuati szenátor, Viqi Shesh a hatalom megszerzésén mesterkedik. És persze a dolgok sűrűjében megint ott találjuk a Solo családot a saját problémáikkal, érzelmeikkel, belső feszültségeikkel – különösen a két fiú, Anakin és Jacen között.

jacen-jaina-anakin-solos-personalities-v0-wr9i8pvcwcca1.jpg

Az alapsztoriról legyen elég ennyi, egy hosszú, ámbátor fordulatos regényt kapunk Denningtől, aki rengeteg karaktert mozgat. A főhősök és nézőpontkarakterek persze jórészt a Solo-Skywalker család tagjai, de egyes kisebb szereplő szemszögén (pl. Lowbacca, Viqi, Danni Quee) is láthatjuk az eseményeket, nem is beszélve az antagonistákról, Tsavog Lah warmasterről, valamint ügynökéről Nom Anorról és a kiszámíthathatlan Vergeréről. Akik a kánonért éppen a kis összefüggések és egymásra utalások miatt rajonganak, azoknak ez a Legendák kötet igazi kincsesbánya lehet. Denning láthatóan alapos kutatást végzett, s jól ismeri a korábbi sztorikat, számos visszatérő karakter és visszautalás olvasható benne, legyen szó az Ifjú Jedi lovagok regényekről, vagy éppen Allston Lidércosztag trilógiájáról. Mondjuk ez persze hátrány is lehet, aki kevésbé járatos a Legendák sztorijaiban annak talán túl sok ismeretlen karakter, és zavaró utalás lehet a történetben. Mindenesetre nekem, akinek gyerekkorom fontos hősei voltak az ifjú jedilovagok, nagyon tetszett, hogy ilyen Star Wars hősök tértek vissza, mint Tenel Ka vagy Lowbacca. A regényben több Ifjú Jedi lovagok karakter visszatér, de emellett olyan fontos katonai vezetők, mint Garm Bel Iblis, Wedge Antilles vagy Traest Kre'fey is fel-felbukkanak, nem is beszélve Booster Terrickről. Ezek az epizódszereplők is színesítik a történetet, ahogyan olyan mellékszálak is, mint a tudós Danni Quee yammosk-vadászata (ezek a lények hangolják össze a vong flottát egy csatában), vagy Lando Calrissian YVH szériás harcidroidjai, melyek a rohamdroidok non plus ultrái. Külön kiemelném a bothan intrikus politikus, Borsk Fey'lya történetét, aki a korábbi könyvekben általában csak felbosszantja az olvasót önző viselkedésével és politikai kavarásával, ám itt mivel saját céljai miatt hőseinkkel kerül egy oldalra, kifejezetten szimpatikussá válik tevékenysége (kicsit olyan, mintha A klónok háborúja legutáltabb karaktere Pong Krell kapott volna valamiféle redemption arc-ot).

A könyv ráadásul nemcsak visszafelé, hanem előre is kontinuus, olyan dolgok történnek ugyanis benne, amik hatással vannak a későbbi nagy Legendák könyvsorozatok a Legacy of the Force és a Fate of the Jedi eseményeire is. A kötet szintén nagy erénye, hogy a pörgős akciók mellett teret és időt szán kisebb, személyesebb pillanatok bemutatására is. Különösen erős, ahogy a különféle Solo-családtagok – Han, Leia, Jaina, Jacen – gyászfeldolgozását mutatja be a kötet.

A könyv monstra terjedelmétől eltekintve olvasmányos, érdekes és szórakoztató, hosszával járó elnyújtások mellett talán az említhető negatívumnak, hogy néhol kicsit mintha elaprozódna a történet a túl sok szereplő mozgatásával. Ettől eltekintve azonban kiváló kötet lett, nagyon nagy erénye, hogy mennyire koherens módon kezeli a Legendák kontinuitást. Igazi megkerülhetetlen alapmű a Legendák szerelmeseinek!

Kádas István 

Ahsoka katanái és szamuráj Vader, avagy a Star Wars kelet-ázsiai gyökerei

neprajzi_muzeum_rebo.jpg

Főszerkesztőnkkel júniusban a Néprajzi Múzeum raktárába látogattunk, ahol az Óceánia-részleg gyűjteményében csodálhattunk meg két olyan tárgyat, mely közvetlenül hatott a messzi-messzi galaxis világára. Nemrég visszatértünk egy második körre, ezúttal pedig a kelet-ázsiai kultúrák Star Warsra gyakorolt hatása állt látogatásunk középpontjában, melybe Almási Alma és Nagymarosy Ádám vezetett be minket.

Elsőként néhány hagyományos szamurájpáncél elemeit vehettük szemügyre. Ezek a különleges öltözetek elsősorban Darth Vader megjelenése számára jelentettek inspirációt. Ha minden igaz, a Sötét Nagyúr viseletét Date Maszamune, becenevén az „Egyszemű sárkány” páncélja ihlette. A Néprajzi Múzeum kínálatában lévő páncélelemek is sok tekintetben idézik meg Vader öltözetét, különös tekintettel a sisakra és az arcmaszkra. Az általunk megtekintett mellvért egy könnyebb, úgynevezett haramaki-típusú páncélhoz tartozott, mely már a gyalogos hadviselés elterjedésével vált gyakorivá.

Vader mellett másik kapcsolódási pont a szamurájokkal roninok alakja. A száműzetésbe vonult Jediket, de sok tekintetben a Sitheket is lehet a gazdátlan szamurájokhoz hasonlítani. Ez utóbbira erősített rá a Visions kapcsolódó epizódja, és az ahhoz készült regény.

1.jpg

A szamurájok különböző kardtípusai is sok tekintetben párhuzamban állnak a jedik és a sith-ek fegyvereivel, a fénykardokkal, legalábbis spirituális szempontból mindenképpen. A lovas harcmodor gyakoribb elterjedtsége idején a szamurájok jellemzően egy nagyméretű tachi kardot hordtak maguknál, mely kiegészülhetett egy kisebb, tőrszerű tantóval, mely beltéri harcra is alkalmas volt. Ez a fajta harcmodor elsősorban a mongol hódítások idején szorult háttérbe, mikor a gyalogos hadviselés került előtérbe. Ekkoriban már jellemzően inkább a – nyugati világban a szamurájokkal leginkább azonosított – katanát viselték, mely kiegészülhetett egy rövidebb wakizashi karddal, esetleg még egy katanával. Ugyanakkor a kettős kardviselés joga kiváltság volt.

„A sintó hagyomány szerint a kard maga a bölcsesség forrása, és úgy tartották, hogy energiát áramoltat a használójába. Ezen felül a becsület jelképe is”

– fejtette ki Alma.

Ezek után nem nehéz meglátni a kapcsolatot a szamurájok fegyvereinek spirituális jelentősége és a fénykardok között. Ezen felül számos esetben vizuális hasonlóságot is lehet felfedezni az említett fegyverpárosításokkal, leginkább Ahsoka Tano juthat róluk eszünkbe, aki jellemzően egy normál méretű és egy rövidebb fénykardot hord magánál. Ezen felül kései, fehér pengéjű fénykardjainak markolatai is egyértelműen ezekből a fegyverekből ihletődtek.

2.jpg

Végül, de nem utolsó sorban két Padméhoz köthető kapcsolódási pontról is többet megtudhattunk. Az egyik a mongol halha asszonyok hajfonata, melyet ezüstből készült hajékek segítségével egy bika szarvához emlékeztető módon formáztak meg, a fonatok végét pedig egy-egy díszes hajtokba fogták.

Padmé egyik jellemző hajviselete is ezen alapult, a gondolatmenetet tovább szőve pedig eljuthatunk a mongol harcos királynőkhöz is, akik férjük távollétében, vagy halála esetén helyettük folytatták a kormányzást.

1689350954397.jpg

Padméhoz köthető ezen túl a japánul Amidának, szanszkritül Amitábhának nevezett buddha szobor is, melynek jelentése mérhetetlen ragyogás. Az Amida Buddha leggyakoribb szimbóluma a lótusz, mely a jóindulatot és a tisztaságot jeleníti meg. Noha az Amida, avagy Amitábha szóból sem nehéz az Amidala névre asszociálni, a kapcsolatot erősíti az is, hogy a Padmé szanszkritül lótuszt jelent.

4_1.jpg

Látogatásunkról és a megtekintett tárgyakról részletesebben videónkból tájékozódhattok. A lehetőséget ismételten nagyon köszönjük a Néprajzi Múzeum munkatársainak!

Kelemen Richárd (Rixon)

20 éves lett a Knights of the Old Republic játék

kotor-2003-wallpaper.JPG

A mai napon, húsz éve jelent meg a BioWare és a LucasArts nagysikerű videójátéka, a Star Wars: Knights of the Old Republic (továbbiakban KotOR). Az első teljesértékű Star Wars szerepjáték igazi közönségkedvenc lett és hivatkozási alap a rajongók között a későbbi Star Wars műveket tekintve is. A játék önálló multimédiás projektet nyitott meg a Legendákban, amely a mai napig bővül kisebb tartalmakkal. Az évforduló alkalmából megnéztük újra, hogy milyen is volt 2003-ban a KotOR. 

A kezdetek

Érdekes visszatekinteni, hogy az ezredforduló környékén milyen játékokat adott ki a LucasArts. Többségük az akkoriban megjelenő előzménytrilógia epizódjainak multimédiás projektjeihez készültek, ám a kanadai BioWare csapata másfajta úton indult el, amikor belefogtak egy új Star Wars-játék fejlesztésébe.

A történet valahol 1999. október–november tájékán kezdődik, amikor Michael Gallo a LucasArts fejlesztője e-mailben felkereste a BioWare illetékeseit, hogy készítsenek a – már készülő – A klónok támadásához egy új videójátékot. A BioWare ekkoriban már mestere volt a fantasy témájú RPG játékoknak (szerepjáték). Olyan címek főződtek ekkor már hozzájuk, mint a Baldur’s Gate I-II. vagy a Neverwinter Nights, amelyek a híres asztali szerepjátékhoz, a Dungeons & Dragonshoz kapcsolódtak. A cég akkori vezérigazgatója, Raymond Muzyka elfogadta a felkérést és mivel a LucasArts szabad kezet adott nekik a történet megírásában, ők rögvest megváltoztatták azt és az előzményfilmek ideje helyett visszautaztak 4000 évet az időben. Muzyka úgy kommentálta a döntést, hogy így sokkal nagyobb kreatív szabadságuk lett, olyan korszakban alkothattak, ahol eddig még senki sem járt és nem kellett a készülő filmek miatti összeférhetetlenségekért aggódniuk.

A munkálatok 2000 elején elkezdődtek, majd júliusban bejelentették hivatalosan, hogy a BioWare egy RPG játékot készít a LucasArtsnak PC-re és egy új generációs konzolra. A fejlesztők célja az volt, hogy a filmekhez nagyon hasonló tartalmat és látványt nyújtsanak, de annyira azért eltérő legyen, hogy megfeleljen egy több ezer évvel korábbi előzménynek. Meglepő módon nagyon kevés tervüket utasították el, Muzyka szerint az egész olyan volt, hogy a terveiket beküldték a Skywalker Ranch-re és mindössze apró módosításokat kértek tőlük. Muzyka és a BioWare társ-vezérigazgatója, Greg Zeschuk szerint is remekül tudtak együttműködni a LucasArtsszal. Érezhető volt, hogy minden lehetőségük és szabadságuk meg van az alkotáshoz.

kotor_03.jpg

Egyetértettek abban, hogy a játékidőt hatvan órásra tervezik. Ez némileg rövidebb volt, mint a Baldur’s Gate száz vagy a 2. rész kétszáz órája, de így is kielégítő mennyiségű tartalmat tudtak belepakolni a KotOR-ba. A projektvezető Casey Hudson szerint a legnagyobb kihívást mégis a harcrendszer jelentette. Mindenképpen valami egyedit akartak alkotni, ezért ötvözték a korábbi játékaik körökre osztott stratégiai jellegét egy izgalmasabb, már-már filmszerű 3D-s akcióval. „Ez megkövetelte, hogy valami olyasmit alkossunk, amit korábban még senki nem csinált” – fogalmazott Hudson. Az RPG rendszerben nyitott befejezéseket írtak meg, nagyobb szabadságot adva a játékosnak, így saját maguk formálhatják a történetet. Ezzel egyre inkább a Deus Ex játékhoz kezdett hasonlítani a KotOR. „Ahhoz, hogy bizonyos pályákon áthaladj, szükséged van a megfelelő karakterre és képességekre” – fogalmazott Gallo. A KotOR egy úttörő lett az RPG videójátékok között, a korábbi felülnézetes, izometrikus játékok helyett egy sokkal filmszerűbb (cinematic) 3D-s élmény készült, amely alapjaiban határozta meg a BioWare későbbi RPG játékait is.

A fejlesztés

KotOR rendezője és producere Casey Hudson, a fő dizájnere James Ohlen volt, a történetet pedig Drew Karpyshyn írta. A fejlesztés elsősorban Windows PC-n és az első Xbox konzolon folyt. Azért a Microsoft akkor még megjelenés előtt álló új konzolját választották, mert a programozói felülete jobban hasonlított a PC-re, mint a PlayStation 2 vagy a Nintendo GameCube rendszereké.

Azonban több kihívással is szembekerültek a fejlesztés során.

Hudson szerint a legnagyobb problémát az jelentette, hogy mennyire legyen részletes a grafika, ugyanis az ő játékaik igen komplexek, rengeteg a mesterséges intelligencia, a karaktermodellek, a környezet és a párbeszédek, amelyek eleve leterhelik a gép erőforrásait. Végül úgy döntöttek, hogy a Neverwinter Nights-hoz használt Aurora motort fogják használni, amelyet jócskán átírtak és a KotOR-ra szabták. Az új motort Odyssey néven keresztelték el és az akkori grafikákhoz képest igencsak részletgazdag környezetet alkottak: a játékban jól látszott a szélfútta fű a Dantuinon, vagy a homokvihar és a lábnyomok a Tatuinon. A koreográfia és a karakteranimáció programozásához a 3DS Max szoftvert használták, továbbá külön kellett a grafikát, a képarányt és a kontrolleres irányítást is beállítani Xboxra, mivel annak technikai paraméterei jócskán eltértek a PC-től.

rakata-warriors-kotor.JPG

A grafika és a történet a BioWare dolga volt, a hangkeverést és rögzítést viszont a LucasArts végezte. A játék béta tesztje előtt hat hónappal kezdték meg a munkálatokat a hangmérnökök és a BioWare biztosította számukra a forgatókönyv 90%-át. A LucasArts hangmérnökei kisebb módosításokat is javasoltak a történetben. Háromszáz különböző karakterhez közel tizenötezer sornyi szöveget írtak és vettek fel megannyi szinkronszínésszel – volt, aki egyszerre több karakternek is kölcsönözte a hangját. A játék méretéből adódóan a felvétel hét hetet igényelt volna. A LucasArts emberei éjjel-nappal dolgoztak a hangfelvételen és keverésen, így öt hét alatt el is készültek. A szöveg nagy része galaktikus közös nyelven, vagyis angolul lett rögzítve. Mellé felvettek hutt nyelven legalább százötven sornyi szöveget, amelyhez Mike Gallo a Ben Burtt-féle Star Wars: Galactic Phrase Book & Travel Guide című könyvet használta.

KotOR zenéjét a díjnyertes Jeremy Soule komponálta, akit sokan a „videójátékzenék John Williamseként” tartanak számon és ő maga is nagy rajongója a mester munkásságának. Soule néhol technikai akadályokba ütközött, mert a korabeli MIDI hangrendszerek nem voltak képesek valódi szimfonikus zenét rögzíteni, ám ennek ellenére az egyik legjobb zenét sikerült szereznie a Star Wars világában, műve méltó lett Williamshez.

A történet és a játékmenet

KotOR zsenialitása a játék történetében mutatkozik meg, a BioWare és Karpyshyn komoly munkát fektetett annak megírásában. Időben közel négyezer évet utaztunk vissza a Baljós árnyaktól a jedi polgárháborúk korába, Y. e. 3957-be. Két tehetséges jedi, Revan és Malak háborút indítottak a mandalóriak ellen és a Köztársaság erőivel legyőzték őket. Ezután ők eltűntek és átálltak a sötét oldalra Vitiate császárral való találkozásuk után, majd követőikkel visszatérve leigázták a Köztársaságot. Végül Revant elfogták, Malak pedig a Sith Birodalom vezére lett. Innen veszi fel a fonalat a játék, rögvest karakterünk generálásával indítunk, majd ahogy sodródunk az eseményekkel, egyre nagyobb titkokra derül fény. Hősünknek az elején fogalma sincs arról, hogy kicsoda, majd fokozatosan tárul elénk a múltja. A játék közepén egy csavar teljesen új szemszögbe helyezi mindazt, amit addig megismertünk és legalább akkorát szól, mint A Birodalom visszavág fordulópontja. KotOR története izgalmas, fordulatos, nagyívű és igazi Star Wars élményt nyújt, egy régi korról mesél és a játékos maga is részese lehet a galaxis történelmének.

malak-revan.JPG

A játékmenet valódi RPG, karakterünket folyamatosan fejleszthetjük, új képességeket tanulunk, fegyvereket készítünk, hogy sikeresebben vegyük az akadályokat. A történet igazán a párbeszédekkel bontakozik ki, feleletválasztós interakciókban. Társainkkal és a többi NPC-kel (non-player character = nem játszható karakter) is szóba elegyedhetünk, hogy új információkat tudjunk meg vagy további küldetéseket kapjunk. Összesen tíz társunk lehet a játékban, mindegyiknek egyedi a személyisége, a háttere és számos interakciók lehetségesek, akár még romantikus viszony is. Az RPG miatt nagyobb a szabadságunk a küldetések teljesítésében: ha jól figyelünk a válaszainkra és esetleg egyes személyeket életben hagyunk, vagy megölünk, más-más kimenetele lesz a küldetésnek. Hősünk folyamatosan a sötét és a világos oldal között egyensúlyoz, rajtunk áll, hogy mi lesz a sorsa a történet végén.

Éppen ezért a KotOR-t nem egyszeri játékra szánták, többféle módon játszhatjuk végig.

A történet előrehaladtával társakat kapunk magunk mellé, akiket hősünkhöz hasonlóan ugyanúgy irányíthatunk és fejleszthetünk, mindegyikük egyedi képességgel rendelkezik. Szabadon váltogathatunk a karakterek között, de egyszerre csak hármat választhatunk. Ahogy hősünk padavanból jedivé válik, három kaszt (guardian, consular és sentinel) közül kell válasszunk és így specializálódhatunk tovább. A nem erőhasználó karakterek között vannak katonák, felderítők, csempészek, harci- vagy asztrodroidok is.

A harcrendszer körökre osztott (Turn Based Combat), amely visszafogottabb a Jedi Knight széria valós idejű akcióihoz képest. Minden harc elején megáll a játék, ekkor nekünk kell kiválasztani, hogy mely támadási vagy védekezési megoldásokat, Erő-képességeket, fegyvereket használjuk – nemcsak magunknak, hanem társainknak is ki kell választanunk. Ez jóval több taktikázást igényel, éppen ezért a játékosnak nem árt már a játék elejétől odafigyelnie a képességek fejlesztésére. Néhány pálya után olyan erős ellenségek jönnek, hogy ha nem fejlesztettük időben pl. Erő-sztázist vagy elmetrükköt könnyen pórul járunk.

kotor_01.jpg

Két minijáték színesíti a játékélményt, egyik a Swoop-verseny, amelyet egyértelműen a fogatversenyről mintáztak és ugyanúgy fogadásokat kell kötnünk, majd elsőként beérnünk a célba, ezáltal pénzt nyerhetünk. A másik a pazaak nevű kártyajáték, amelyben nyerhetünk és el is veszíthetünk sok pénzt. Pénzszerzésre több helyen is van lehetőségünk: kereskedhetünk, a megszerzett tárgyainkat eladhatjuk és jobbakat vehetünk helyettük.

Több, a filmekből is ismert bolygót is bejárunk, mint a Tatuin, Kashyyyk vagy a Dantuin és olyan újakat is, mint pl. a Sith Birodalom városát, Tarist; Korribant, ahol a Sith Akadémia működött és a vizes bolygót, Manaant. A bolygók változatosak, a környezet szépen kidolgozott és néhol viszonylag nagyobb tereket is be tudunk járni, amelyet szépen kezel az Odyssey motor. Összesen nyolc különböző bolygón járhatunk a történet során.

Persze a játék nem tökéletes, főként technikai problémákkal küszködik, hiába javítgatták az évek során és adták ki újabb platformokra, egyes bugok sosem lettek kijavítva.

A teszthez a Windows 10/11-en is futtatható Steam verziót használtuk, egy-két összeomlás mellett egy olyan bosszantó hiba is előkerült, hogy az átvezető videó után a játék nem adta be a következő pályát. Ha a hibák felett szemet hunyunk, egy fantasztikus élményben lesz részünk, ugyanis a KotOR minden eleméből sugárzik Star Wars érzés.

Knights of the Old Republic máig élénk nosztalgiahullámot vált ki a rajongókból, de arról sokan vajmi keveset tudnak, hogyan is készült a szoftver.

kotor_05.JPG

Megjelenés és fogadtatás

A 2001-es E3-on még úgy jelentették be, hogy egy évvel később jelenik meg a KotOR, azonban 2002 augusztusán közölték, hogy egy fel évet csúsznak a játékkal, majd ezt még tovább tolták 2003 nyarára. Végül először Xboxra adták ki 2003. július 15-én, legalább kétszázezer példányban el is kelt két hét alatt és a hónap második legjobban eladott konzoljátéka lett. Októberre világszinten hatszázezer példányt adtak el, majd miután november 18-án Windows PC-re is megjelent, az eladások tovább emelkedtek. Folyamatosan rekordokat döntött a KotOR, 2007-re már 3,2 millió példányt talált gazdára, amely az akkori játékeladásoknál hatalmas sikernek számított. 2007-ben a Game Informer feltette a Top 10 legnagyobb videójáték cselekményfordulatok közé a KotOR-t, majd 2008-ban a Los Angeles Times az egyik legnagyobb hatású műnek nevezte a KotOR-t a Bővített univerzumban. 2010-ben a Game Informer az 54. legjobb játéknak nevezte, majd 2012-ben a Time magazin minden idők 100 legjobb videójátéka közé sorolta.

2006-ban újra kiadták PC-re a Star Wars: The Best of PC gyűjteménycsomag részeként. 2012. május 14-én a játékot felújítva kiadták Steamen és az Aspyr Media átdolgozta Mac OS X-re is. 2013-ban iOS-re is megjelent és tartalmazta a yavini dlc-t is, amely korábban az Xbox és PC verzióhoz is járt. A digitális jogmentes változata 2014 októberében vált elérhetővé GOG-on, majd decemberben letölthető lett Androidra is. 2017 októberében a Microsoft kiadta Xbox One-ra is a játékot. A Mac és mobilos verziókért mind az Aspyr csapata felelt, akik 2021-ben Nintendo Swtichre is kiadták a KotOR-t.

kotor_collector_limited_run_games.png

A játék rövid ideig megvárásolható új gyűjtői kiadása a Limited Run Gamesnél

Utóélet és a KotOR öröksége

A játék két folytatást élt meg. A második részt már nem a BioWare, hanem az Obsidian fejlesztette és 2004-ben jelent meg Star Wars: Knights of the Old Republic II: The Sith Lords címen. Méltó folytatása volt az első résznek. A LucasArts tervezett egy harmadik részt is, amely végül sosem készült el, helyette a BioWare és az EA elkészítették a Star Wars: The Old Republic MMORPG játékot, amely tovább vitte a KotOR szellemi örökségét és a mai napig támogatott játék.

kotor2_steam_1920x1080.jpg

Knights of the Old Republic II: The Sith Lords (Obsidian/LucasArts)

swtor_01.jpg

Star Wars: The Old Republic (BioWare/EA)

2016-ban az Apeiron nevű rajongói csoport egy ambiciózus projekt keretében nekiállt egy KotOR reboot elkészítésének. A játékot modern Unreal Engine 4-es motorral kezdték feljavítani, hamarosan már videókat mutogattak a készülő bolygókból, de karakterek vagy bármilyen játékmenet nélkül. A fejlesztés két év után is alfa állapotban volt, amikor is a Lucasfilm jogi képviselője hivatalos levélben kereste fel a projektet tömörítő Poem Studiost. A levélben kifejtették nekik, hogy

jogtalanul használják a Lucasfilm szellemi tulajdonát képező játék tartalmait és a Star Wars nevet, ezért azonnal le kell állítaniuk a projektet és minden kész anyagot meg kell semmisíteniük, különben a bíróságon végzik.

Ha az Apeiron projekt csak egy mod lett volna az eredeti játékhoz, akkor talán nem bántják őket, de a Poem Studios saját weboldalt és közösségi médiát is futtatott a KotOR és a Star Wars nevet használva, mindezt a jogdíjak birtoklása nélkül. A csapat kénytelen volt engedni a Lucasfilm jogi követelésének. Nem ez volt az első és nem is az utolsó efféle eset, nemrég egy Battlefront III. rajongói projektet is ugyanígy leállítottak. Jól látszik, hogy a rajongók között a mai napig közkedvelt téma a KotOR és olyan LucasArts játékokat is igyekeznek életben tartani a modderek, mint a klasszikus Battlefront II-t vagy a Jedi Academyt.

KotOR egyedülálló játék a Star Wars világában, története monumentális és epikus, a játék kidolgozott és részletes, minden adva van arra, hogy a játékos kellően elmerüljön a szerepjátékban.

Megannyi rajongót és későbbi alkotót megihletett, és az évek során kultikus státuszt ért el. Erre reagálva Kathleen Kennedy is beszélt egy lehetséges élőszereplős filmadaptációról a 2019-es chicagói Celebrationön és pletykálták, hogy Laeta Kalogridis már dolgozik egy ilyen témájú forgatókönyvön. Azonban ezekből azóta sem történt semmi. A KotOR játékok mai napig nem számítanak kánonnak, azonban az évek során rengeteg elemet átvettek belőlük, pl.: Malachor megjelenet a Lázadókban, a Skywalker kora és a Sithek árnyéka kanonizálta Revant és az Andorban is említették a rakatákat. Az utóbbi években a Lucasfilm komolyabban is elővette a Régi Köztársaság korszakát. 2021-ben bejelentették a PlayStation Showcase-en, hogy az Aspyr Media elkészíti a KotOR Remake változatát PC-re és PlayStation 5-re. A projekt azóta sem haladt jól, az Aspyr helyett már a Saber Interactive dolgozik rajta és egyelőre nem tudni, hogy mikor jelenik meg. A Lucasfilm pedig a 2023-as londoni Celebrationön tette közzé az új mozifilmes bejelentések mellett a kánon új, frissített idővonalát. Ezen jól látható, elkülönült helyen szerepel a Régi Köztársaság korszaka a Jedik hajnala és A Köztársaság Fénykora között. A Lucasfilm egyelőre nem jelentett be új filmet, sorozatot vagy más művet a KotOR-hoz kapcsolódóan, de nagyon is jól látszik, hogy vannak terveik az érával. Meglátjuk mi sül ki belőle. Addig is érdemes újra elővenni, újrajátszani vagy kipróbálni a Knights of the Old Republicot, mert egy megkerülhetetlen Star Wars videójáték.

A cikk eredetileg a Ziro.hu felületén jelent meg 2019. július 15-én. Írta és frissítette: Faragó Dániel. A játék 18 éves évfordulójára készített e-könyv itt érhető el.

A könyvtől a képernyőig – Thrawn mérföldkövek

2023. július 13. - Castad

f0xmscvwiamyqef.jpg

Az Ahsoka sorozat új előzetesében immár a nagyközönség is megcsodálhatta Thrawn főadmirális élőszereplős verzióját. Ha visszamennénk az időben harminc évvel ezelőttre talán el se hinnék nekünk. Thrawn ugyanis immár harminckét éve lopta be magát a rajongók szívébe. Milyen mérföldkövekről beszélhetünk a karakter kapcsán?

1991. Thrawn debütálása A Birodalom örökösei regényben

Thrawn főadmirális karaktere Timothy Zahn szülötte, aki 1991-ben jelentette meg A Birodalom örökösei (Heir to the Empire) című regényét, az úgynevezett Thrawn-trilógia első kötetét. A regények főhősei persze ezúttal is Luke Skywalker, Han Solo és Leia Organa voltak, ám Zahn egy olyan újszerű antagonistát kreált ellenük, aki merőben más volt mint az addigi Star Wars ellenségek, merőben más mint Vader és a Császár. Megszületett Thrawn főadmirális, a kékbőrű, vörös szemű chiss stratéga, a Birodalom legnagyobb lángelméje. 

1993. „Micsoda művészi döfés volt”

Két évvel debütálását követően a Star Wars rajongók már el is kellett, hogy köszönjenek a műkedvelő főadmirálistól, akivel testőre, Rukh végzett Az utolsó parancs című regényben. Thrawn karaktere fejlődött és jobban kibontakozott a Thrawn-trilógia során, a sorozat végére a kegyetlen birodalmi tisztből egy beosztottjai által őszintén tisztelt vezető lett.

1994. Thrawn  videójátékban

Egy év telt el csupán a Thrawn-trilógia befejezését követően, de a rajongók már is egy új platformon köszönthették vissza kedvenc chiss főadmirálisukat, Thrawn ugyanis bekerült a TIE Fighter című repülőszimulátor videójátékba is. Tehát vizuálisan először már 1994-ben láthattuk! Ráadásul a később szintén Thrawnnal összekötött vadászgéptípus, a TIE/D Defender ugyancsak ebben a játékban debütált. Thrawn azonban nem lett videójátékos karakter, bár fel-fel bukkant későbbi projektekben (Rebellion, Empire at War, Star Wars Galaxies vagy épp a Galaxy of Heroes) végig inkább könyves szereplő maradt.

letoltes_2.jpg

1995. Thrawn a képregények lapjain

Nem  telt el sok idő, és a képregények szerelmesei is megkapták a maguk adaptációját A Birodalom örököseiből. A képregényt a Dark Horse kiadó jelentette meg,  Olivier Vatine és Fred Blanchard rajzolásában.  

1997. A Mitth'raw'nuruodo név 

Thrawn teljes nevének megismeréséhez azonban további két esztendőt kellett várni, amikor Timothy Zahn újra kezébe vette a messzi-messzi galaxis formálását. Bár Thrawn maga tragikusan korán elhalálozott, Zahn új köteteiben, melyet Thrawn keze-duológiának nevezünk, végig ott lebeg a legendás chiss főadmirális árnyéka. A könyvekből megtudjuk teljes nevét, illetve arról is fellebbentik a fátylat, hogy miben is mesterkedett mielőtt visszatért volna az ismert galaxisba. 

2006. Thrawn múltjára is fény derül

Nagyot fordult a világ a Star Wars háza táján, mire alaposabban megismerhettük Thrawn Birodalom előtti múltját, illetve a titokzatos Chiss népet. Mire Zahn ezzel foglalkozó regénye, a Kirajzás megjelent már túl voltunk az előzménytrilógián, megtudtuk végre Lucas mit is gondolt a klónháborúról. Eddigre Zahn megírta a 2004-ben megjelent Túlélők keresése című regényét is, melyben ugyancsak nagyobb szerepe jutott a chiss fajnak, illetve a Thrawn Keze birodalomnak. A Kirajzás lényegében ennek is az előzményéül szolgál, olyan fontos karaktereket életre hívva, mint Ar'alani admirális, vagy Thrawn fivére, Thrass. 2011-ben az író Igazság Keze duológiájának második részébe, a Válaszutakba is belecsempészte Thrawnt, melyben a galaktikus polgárháború ideji tevékenységét, tehát múltja egy újabb szeletét láthattuk. Ezt a történetszálat Zahn a Crisis of Faith című novellájával kötötte össze a klasszikus Thrawn-trilógiával.

2016. Thrawn animáción!

Thrawn történetének újabb mérföldköve már a 2014-ben létrejött kánonhoz kötődik. Az új rendszer ugyan Legendákká minősítette a régi történeteket, ám nem kellett sokáig szomorkodniuk a főadmirális rajongóinak, a 2016. évi londoni Star Wars Celebrationön ugyanis bombaként robbant a Dave Filoni által készített Lázadók animációs sorozat harmadik évadának előzetese, benne az animált Thrawn főadmirálissal! Az évad 2016 őszén indult, a Celebrationön pedig azt is bejelentették, hogy Zahn új regényt ír a karakter Birodalomban töltött éveiről, Thrawn címmel. A könyv 2017-ben jelent meg, majd a következő két évben két új kötet következett, trilógiává formálva a történetet.

thrawn-rebels.JPG

2018. Azok a fránya űrbálnák

Thrawn végül nemcsak a Lázadók harmadik, hanem a negyedik és egyben utolsó évadában is szerepelt, ezzel lényegében az egész széria antagonistájává is vált. Az évadban a klasszikus Thrawn-trilógia újabb karaktere debütált a noghri Rukh képében, majd a végén még a főadmirális jobbkezének, Gilad Pellaeon kapitánynak a nevét is megemlítették. Thrawn azonban az évad végén eltűnt, Ezrával és egy csapat purrgillel együtt. Bár sokan attól tartottak, hogy ezzel ért véget Thrawn főadmirális kánonbéli története, Dave Filoni rögtön az epizódot követően megerősítette, hogy Thrawn túlélte ezt a kalandot.

2020. Hol van Thrawn főadmirális?

Bár a Lázadók sorozat folytatása csak nem érkezett el, Dave Filoni új feladatokat kapott az első Star Wars élőszereplős sorozat, A Mandalóri munkálatain, ahol producerként, rendezőként és íróként is kulcsszerepe lett. A sorozat második évadának A Jedi című ötödik része is hozzá fűződik, melyben Ahsoka debütált élőszereplős formában. Számunkra azonban nem ez az érdekes, hanem hogy ekkor hangzott el élőszereplős produkcióban először Thrawn főadmirális neve is, előre vetítve az Ahsoka sorozat fő cselekényét. Ugyanebben az évben indult el Zahn újabb Thrawn-központú regénysorozata, a Chiss Birodalom trilógia, mely teljes egészében a chissekre, és a fiatal Thrawnra fókuszált, s melyben Thrawn mellett az egész népe gondolkodását is sokkalta jobban megismerhettük.

If Thrawn had helped build the First Order, then does that mean that he  survived the Rebels series finale? - Quora

2023. Thrawn először élőszereplős formában

Így értünk el 2023-hoz, egy újabb londoni Star Wars Celebrationhöz, mely ismét mérföldkőnek számít Thrawn történetében. Ekkor vetítették le az Ahsoka első előzetesét, melyhez a helyszínen jelenlévő szerencsések plusz képkockákat is kaptak, ezek egyike Thrawn főadmirálist szemből is mutatta. Ekkor derült fény arra is, hogy a chiss stratégát ugyanaz a Lars Mikkelsen formálja meg, aki a Lázadókban is a hangját kölcsönözte. 2023 júliusában immár a nagyközönség is láthatta ezt a jelenetet az új előzetesben. A sorozat augusztus 23-án veszi kezdetét, dupla résszel. Ráadásul ebben az évben Pellaeon kapitány is tiszteletét tette a tévéképernyőn, főnökét is megelőzve A Mandalóri harmadik évadában.

2026. Thrawn a nagyképernyőn?

A londoni Celebrationön azt is bejelentették, hogy Dave Filoni egy új mozifilmet is fejleszt, mely az Új Köztársaság és a Birodalmi Maradvány harcát mutatja be, sanszosan a Thrawn-trilógia egyfajta kánon újragondolása lesz. Igen nagy a valószínűsége tehát, hogy hamarosan a moziban is láthatjuk a főadmirálist. És hogy mikor? Egyelőre csak pletykákat tudunk erről, talán 2026 decemberében.

Kádas István

Célkeresztben: Crosshair!

ezgif_com-gif-maker_3_8.jpg

Így készült a második évad egyik legjobb része – avagy az alapoktól a kész animációig. Első rész.

A Rossz Osztag harmadik és egyben utolsó évadára ugyan még várnunk kell, azonban a készítők addig sem hagynak minket érdekességek nélkül: most például a Star Wars Insidernek meséltek arról, mennyi minden történik egy-egy epizód vázlatának megszületésétől a kész végtermékig. 

Brad Rau (supervising director és executive producer) és Jennifer Corbett (executive producer és író) a második évad harmadik epizódját, vagyis A magányos klón című remek  részt vették górcső alá. 

Meséltek például arról, hogy minden évad elején először összeülnek az írók és a producerek, köztük például Dave Filoni is, hogy felvázolják nagyjából merre szeretnék elvinni az évadot. Ekkor még külön-külön a részekbe nem igazán mennek bele, csupán ötleteket dobálnak be egy kalapba és meghatározzák azokat a pillanatokat amiknek kötelező megtörténnie, a többi dolog pedig aztán ezekhez igazodik. Példánk okáért A magányos klónt ekkor még úgy írták körül, hogy egy olyan résznek kell lennie ami bemutatja Crosshair egy napját a Birodalom soraiban. Ettől pedig, mint azt már mi is tudjuk azért jócskán többet tett, bár az alapot ez a gondolat szolgáltatta. 

Mikor már kicsit mélyebben belementek az egyes részek történetelemeibe, akkor dobta fel Dave Filoni, hogy mi lenne, ha a sors fintora egy ismerőssel hozná össze Crosshairt, egy olyannal akit ráadásul tisztel is. Így került a képbe Cody parancsnokEz egyfajta visszakacsintás A klónok háborújára, ahol Cody volt az egyetlen sima, akit Crosshair elviselt. 

„Mikor Dave felhozta, azt gondoltam »Ez komoly?« De mindenki felült az ötletre, és azt hiszem a rajongók is. Mikor bemutattuk az előzetest a 2022-es Celebrationön, érezni lehetett az izgatottságot a jelenetsornál” – mondta Rau.

Ezek után természetesen Cody mellé jöttek más klónok is, így valahogy magától értetődött, hogy egy szeparatista maradvány ellen akciózzanak, ezzel érdekes párhuzamot vonva a sorozat elődjével. Azt szerették volna bemutatni, hogy a klónok még mindig a jó fiúknak gondolják magukat, miközben valójában már nem azok. Pár hét múlva pedig újra összeültek egy nagyobb megbeszélésre, ahol már a Story Grouptól (ők azért felelnek, hogy a kánonban ne történjenek ellentmondások) Matt Martin, illetve a tágabb írói kör is jelen volt. 

Itt már a legapróbb részletekig belementek az epizódba, minden egyes képkockáját ki kellett találniuk, ez pedig több napig tartott.

„Elküldtük őket erre az utolsó bástyára a Desixre, ahol csupa droid vette körül őket és Tawni Ames, akire szintén egy maszkot adtunk.  Ezzel azt akartuk éreztetni, mennyire személytelen a küldetésük. Mikor leveszi ezt a maszkot, Cody és Crosshair számára a beszélgetésük azonnal érzelmesebbé, emberibbé válik. És persze a végére egy-egy döntést adtunk nekik” – magyarázta Corbett.

Miközben jelenetről jelenetre haladtak, szövegkönyv még nem létezett, csupán egy-egy mondatot jegyeztek le. Ezen jegyzeteket kapta meg végül az epizód megbízott írója, Amanda Muñoz, aki nekilátott a vázlatoknak és a tervezetnek. A tervezet és a kész forgatókönyv-vázlat elkészülése között akár négy hónap is eltelhet, miközben az író folyamatosan konzultál a producerekkel és a Lucasfilm más tagjaival.

Ekkor születnek meg az epizódok legapróbb árnyalatai, például Tawni karakterének kidolgozása is. A szeparatistának félelmetesnek kellett tűnnie, ám az epizód végére a nézőknek sajnálatott kellett érezniük iránta. 

„Azt gondolnád, hogy Ames fenyegetést jelent, és valamennyire tényleg, de közben rájössz, hogy az igazi fenyegetés a másik oldalról jön. Úgy emlékszem a második tervezetben kezdtük el felépíteni azt a jelenetet, melyben Crosshair kilövi a tankot az ágyú csövén keresztül. Emlékszem egész idő alatt finomhangoltuk az utolsó beszélgetésüket is Codyval, mivel azt akartuk egyszerű legyen, de mégis hasbavágó. Cody búcsúzásának pedig mindkettejükre hatással kellett lennie. Annak kellett elgondolkodtatnia Crosshairt, és közben kifejeznie, hogy Cody meghozta azt a döntést, hogy elhagyja a Birodalmat” – mondta Corbett.

Desix megtervezése

Mivel az akció a részben (és úgy általában is) meghatározó, így magát a helyszínt is ahhoz kellett igazítani, minden részletnek stimmelnie kellett. Tudták, hogy az epizódban lényegében a klónok végig fognak rohanni egy helyen és az egész egy nagy akció szekvencia lesz. 

„Mielőtt elkezdtünk forgatni, tudnunk kellett pontosan mi történik, mert minden hatással volt arra, hogy nézzen ki (a Desix)”  – magyarázta Rau.

A végső dizájnt európai kultúrák és városok ihlették, illetve újfent visszanyúltak A Gyűrűk Urához is. Ez a tervezési szakasz is több napig tartó megbeszélésekből állt, és a legtöbb részleg párhuzamosan dolgozott, vagyis amint leírtak valamit, az már ment is ki vázlatra.

Desix dizájnjának érdekessége még, hogy nem modelleztek le egy egész várost, hanem egy tér van mindig elforgatva a belső jeleneteknél. Sok ajtót, emeletet és elágazást építettek ebbe az egy részletbe, így mindig máshogy néz ki forgatáskor, illetve ezeket a kis elemeket könnyen lehetett átpakolni. A törmeléken is változtattak kicsit, így úgy tűnt mintha egy nagy városban szaladgálnának. 

the-bad-batch-203-concept-art-12_47e5bbdc.jpeg

Az epizód másik legfontosabb eleme a helyszínek szempontjából a coruscanti Emlékfal volt. 

„Úgy hiszem Dave Filoni ötlete volt, hogy itt találkozzanak először (Cody és Crosshair). Cody páncéljának mintázata ismerős lehet a nézőknek, de már hiányoznak belőle a színek. Mind világossszürke, amivel azért utalni is próbáltunk arra, milyen is ő. Az első ötleteknél még Cody felolvasta a neveket a falon míg Crosshair, mint a Halál angyala, nekidőlt volna annak – a végére ezt megcseréltük végülis, de mindig ilyen képekben gondolkodtunk” – folytatta Rau.

Egy-két hónap múlva elérkeztek magához a felvételhez, mely szintén ugyanennyi ideig tart legalább. A végső forgatókönyvben egy oldal nagyjából egy percnek felel meg, így ki van centizve minden. A történeti fázis az ahol a modelleket már összeteszik egy térbe, járműveket, fegyvereket, karaktereket, egyszóval mindent, és beállítják a kameraszögeket is. Ebben a fázisban az animáció még nem kidolgozott, inkább A klónok háborúja befejezetlen részeihez hasonló állapotban van. Ezt úgy hívják WIP reel, ami a work in progress rövidítése. Ilyenkor még a színészek sem veszik fel a soraikat, így a készítők közül sokan beugranak felmondani szövegeket. Ha valakinek nagyon a  szívéhez nő a karaktere, megtarthatja az egész évadra vagy sorozatra akár a hagyomány szerint. 

„A WIP felvétel kritikus, mert ez az első ahol együtt láthatjuk részleteiben az animációt, az egész időzítését. Azt is meg tudjuk mondani, hogy kilógunk-e az epizód idejéből, vagy sikerült tartanunk a határt. Ilyenkor együtt nézzük Dave-vel és megpróbáljuk kitalálni, hogy oldhatnánk meg a felbukkanó problémákat.” – mondta Corbett.

Ilyenkor a történet már semmiképpen nem változik, de a  párbeszédekből lecsíphetnek, mert van ahol az arckifejezések beszédesebbek a szavaknál. Ha elrendeztek mindent, a kész anyag a rendezőhöz kerül és megkezdődik a végső felvétel, már a szinkronhangokkal, melyről a következő részben lesz szó.

Ki ez az inkvizítor az Ahsoka előzeteseiben?

untitled-1_3.jpg

Már az első Ahsoka teaser áprilisi megjelenése óta mindenféle elméleteket alkotnak a rajongók, hogy ki lehet a benne feltűnő rejtélyes, inkvizítor öltözetet viselő és a rájuk jellemző fénykardot hordozó karakter. A Walt Disney Getty Images fiókjának hála most részleges választ kaphattunk a kérdésre!

A népszerűbb elméletek közé tartozik a Nyolcadik Fivér, akire ez a páncél a leginkább emlékeztet, s akit korábban a Lázadók animációs sorozat második évadában láthattunk a Malachoron. Vadabb elképzelések Barisst, vagy akár Ezrát is lehetségesnek tartották.

Ugyanakkor a Getty Images-re a Walt Disney fiókja a tegnapi új trailer megérkezése utána feltöltött néhány hivatalos állóképet az előzetesből, ezek egyike pedig ezt a rejtélyes figurát ábrázolja, miközben kardját pörgeti. A képaláírás tanúsága szerint a karakter neve Marrok, és Paul Darnell alakítja őt a sorozatban. Ezzel igazából a vadabb elméleteket jó eséllyel ki lehet zárni, ugyanakkor a Nyolcadik Fivér valódi neve eddig nem ismert, így ő benne maradt még a kalapban (bár neki csak négy ujja van, miközben a sorozatban látott figurának öt!!!), de az sem elképzelhetetlen, hogy egy teljesen új karakterről legyen szó.

4.jpg

Érdekesség, hogy a Marrok név felbukkant már korábban a Star Warsban, egész pontosan Embo, a kyuzo fajba tartozó fejvadász anoobáját, tehát gyakorlatilag kutyáját nevezték Marroknak. Bizonyára viszont nem őt láthatjuk majd a maszk mögött, hacsak nem nőtt meg kétszer akkorára, tanult meg két lábon járni és növesztett befelé fordítható hüvelykujjakat, amivel fogni tud.

embo.jpg

A fentieket videóban is megénekeltem, íme:

Kelemen Richárd (Rixon)

Mit láthattunk az Ahsoka új előzetesében? – Trailer elemzés!

f0xsmjxwwaeud5r.jpg

Megérkezett az augusztus végén induló Ahsoka sorozat teljesértékű előzetese, mely részletesebb betekintést engedett a szériába, és a korábbi szivárgások egy részét is megerősítette.

Az előzetes Baylan Skoll és Shin Hati egy Új Köztársasági hajó ellen intézett támadásával indul, melyet a korábbi teaserben is láthattunk. Baylan ezúttal egy kicsit bőbeszédűbb, azt mondja, a háború elkerülhetetlen, mert az új dolgok alkotásához először pusztítani kell. (A karakter neve is beszélő, kifejezi filozófiáját. A skandináv mitológiában Skoll/Sköll és Hati két farkas, Fenrir fiai, akik a Napot és Holdat üldözik, s  Sköll akkor éri utol Napot, amikor megkezdődik a Ragnarök, a világvége – KI)

Egy későbbi jelenetben Baylant Morgan Elsbeth társaságában is láthatjuk egy sziklás bolygón, amint a nő valamiféle misztikus szerkezetet aktivál, ami leginkább a világok közötti világ szimbólumaira emlékeztet, de akár a KoTOR-ban látott rakaták által hátrahagyott csillagtérképekre is lehetne belőlük asszociálni. Ez egyben ráadásul látszólag ugyanaz a helyszín, ahol Baylan és Ahsoka megküzdenek egymással. Az is elhangzik, hogy amennyiben végre megtalálják Thrawnt, elképzelhetetlen hatalom birtokába kerülnek majd. (Thrawn a Legendákban visszatérése előtt éppen azon mesterkedett, hogy az Ismeretlen Területek minél nagyobb szeletét hódítsa meg, hatalmas birodalmat kialakítva. Talán erre is utalhat ez a titokzatos térkép – KI)

356324098_2142199792650853_7968765494607878353_n.png

Rakata csillagtérkép

Baylan egy Ahsokához intézett mondatát is hallhatjuk, miszerint Anakin mindig büszkén mesélt róla. Ez összecseng a karaktert érintő eddigi információkkal és szivárgásokkal, miszerint ő egy a klónok háborúja idején élt jedi, aki valahogy az Ismeretlen Területekre került és találkozott egy éjnővérekhez hasonló Erő-érzékeny szektával, akik révén a Sötét Oldal felé fordult. A pletykák szerint ehhez a közösséghez tartozhat Morgan Elsbeth is, ez az egész koncepció pedig kissé Taron Malicosra is emlékeztet. Ám Baylan Ismeretlen Területekre kerülése akár Timothy Zahn Thrawnhoz köthető regényéből, a Kirajzásból is meríthetett, a könyvben ugyanis egy csoport jedi az ismert galaxison túli vidékek felfedezésére indult. Köztük volt Jorus C’baoth is, aki klónját Thrawn klasszikus könyvtrilógiájában szintén saját céljaira használt fel – ez ugyancsak erősítené a kapcsolatot az Ahsoka sorozat és Zahn könyvei között, ha valóban így lenne. (Zahn kánonkönyveire is lehet utalás, az Ismeretlen Területeken is élnek furcsa Erő-érzékeny népek. Ezek egyike, akikkel Thrawn találkozik az éjnővérekhez hasonlóan matriarchális társadalomban élt, vezetőjük pedig egy Erő-érzékeny nő, a Magys volt. – KI)

Az Ahsokával és Sabine-nal kapcsolatos képsorok és az elhangzó mondatok alátámasztani látszanak az előző teaser kapcsán tett elméletemet az események időrendiségével kapcsolatban, sőt, ki is egészíti ezt az elgondolást. Jelenleg úgy vélem, a következő lehet a sorrend:

Ahsoka felderíti a malachori templom belsejét, majd kiutat talál, az itteni felfedezései kapcsán kutatni kezd, majd visszatér a Lothalra, de addigra a háború már véget ért. Mivel Ezra hátrahagyta Sabine-nak a fénykardját, Ahsoka folytatta, amit Kanan elkezdett a lánnyal, és tovább oktatta őt a fegyver hatékony használatára. A lány viszont nem volt annyira vevő Ahsoka tanításaira, mint ahogyan azt ő elképzelte, a nézeteltérésnek pedig az lett a vége, hogy a togruta hátrahagyta a Lothalt és megkezdte a Thrawn utáni nyomozását, aminek valamilyen trigger eseménye is lehetett. Ezután találkozott Din Djarinnal és Groguval a Corvus bolygón, miután pedig jó eséllyel megtudott valamit Morgan Elsbeth-től Thrawn hollétével kapcsolatban, visszatért a Lothalra, hogy magával vigye Sabine-t. A mandalóri lány először vonakodott vele tartani, ám amikor Shin felkereste és kishíján megölte őt, úgy dönt, mégis vele tart,

ekkor vágja le a haját is Kananhez hasonlóan, miközben Ezra üzenetét hallgatja vissza.

f0xaeygwwaa4wex.jpg

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ezt a felállást tartom a legvalószínűbbnek, ami viszont mindenképp egy érdekes adalék, hogy Sabine és Ahsoka között egy amolyan mester-tanítvány dinamika is kialakul, amit korábban nem láthattunk. Őszintén szólva bízom abban, hogy nem lesz Sabine csak úgy a semmiből Erő-érzékeny, nem gondolom, hogy a karakternek szüksége lenne egy ilyen kiegészítésre, remélem, hogy ez a fajta tanulás csak a fénykard használatára terjed ki elsődlegesen. (Az is könnyen megeshet, hogy a Lucasfilm szándékos félrevezetéséről van szó az előzetesben – KI) Ennek kapcsán szintén előkerült Anakin, illetve Ahsoka felkészülése. Egyes pletykák már jóideje beszámoltak arról, hogy Hayden Christensen valamilyen formában felbukkan majd a sorozatban, vagy egy visszaemlékezés formájában, vagy pedig Erő-szellemként. Ezek után, ha ez nem így lesz komolyan megeszem a kalapom (az Indiana Jones-osat lécci! – KI).

Hera politikai hozzáállásával kapcsolatban is egy kicsit tájékozotabbá váltunk, egyértelműen a későbbi Ellenállást megalapító egykori lázadók álláspontját képviseli, és a beavatkozást sürgeti Mon Mothmával szemben, mondván, egész életét a háborúnak szentelte, és meg akarja akadályozni, hogy kirobbanjon egy újabb. Ez remekül magában hordozza az Ellenállás születésének további megalapozását is. (Ugyancsak megjegyzendő, hogy látjuk Hera Syndulla csapásmérő erőjét, valamint Sabine motorozása közben egy E-szárnyú vadászgépet is, mely először debütál élőszereplős formában! – KI)

Láthatjuk végre tényleges, befejezett snittben a Lázadók epilógusában megjelenő falfestményt is, melyet, habár már forgatási fotókon megszemlélhettünk, jó végre egy ilyen jó minőségű képen is szemügyre venni. Egyébként a Star Wars Celebrationön én személyesen is láthattam ezt a festményt, a sorozatban is használt prop ki volt állítva az egyik teremben.

Az új előzetesben láthattunk két olyan jelenetet is, mely a Star Wars Celebration exkluzív anyagban is benne volt. Ezek egyike az a képsor, melyben korábban a rossz minőségű felvételen a Tantiss-hegyet véltem felfedezni, valójában viszont egy purrgilt láthatunk. (Ebben a hangulatos jelenetben már egész jó a kémia hősnőink között, Ahsoka pedig új öltözetet is kapott, mely leginkább egy pilótaoverállra hasonlít! – KI) A másik pedig Lars Mikkelsen Thrawnként, végre szemből. Habár nekem korábban, a kiszivárgott képeken sem volt problémám a megjelenésével, ilyen minőségben már különösen jól néz ki, igaz, egy kicsit szokni kell. A hangja viszont biztos, hogy ismételten fantasztikus lesz, csakúgy, mint a Lázadókban. (Hihetetlen érzés, hogy végre valóban láthattuk élőszereplős formában is a főadmirálist! – KI)

f0xmscvwiamyqef.jpg

Ezen felül láthatunk még pár nagyon gyors snittet, főleg harcjelenetekről. Sabine-t sisakjában is megcsodálhatjuk, tiszteletét teszi ismételten Huyang is, de ezt a bizonyos rejtélyes inkvizítort is megpillanthattuk mozgás közben. Számos rajongói elmélet kering azzal kapcsolatban, hogy ki lehet ő, egyesek szerint a Nyolcadik Fivér, mivel öltözete rá emlékeztet leginkább, de a népszerűbb elképzelések közé tartozik az is, hogy esetleg Barriss, vagy Ezra rejtőzik a maszk mögött. Habár ezen lehetőségek mindegyike hordoz magában történeti potenciált, különösen az utóbbi kettő, annak a lehetőségét sem zárhatjuk ki, hogy egy teljesen új karakterről legyen szó.

Végül de nem utolsó sorban az előzetes végén az is kiderült, hogy a széria duplaepizóddal indul, augusztus 23-án tehát rögtön két részt tekinthetünk majd meg a nyolc részre osztott évadból. (Ráadásul egy szuper új plakátot is kaptunk az előzetes mellé! – KI)

f0xjewxwyae1oqe.jpg

Az elemzést videós formában is megénekeltem, íme:

Kelemen Richárd (Rixon) - Kádas István

Haja is milyen! – Új részletek derültek ki az Ahsoka sorozatról hála a LEGO-nak

untitled-1_2.jpg

A LEGO lerántotta a leplet az Ahsoka sorozathoz érkező új Ghost (Szellem) szettről, mely felfed néhány új karaktert, és egy visszatérőt is: immár szinte biztos, hogy találkozunk majd Hera fiával, Jacen Snydullával is a szériában.

A készletben a gyakorlatilag kötelező Hera Syndulla és Chopper mellett helyet kapott egy Hawkins elsőtiszt nevű ember, aki valószínűleg az Új Köztársaság flottájához tartozik, csakúgy, mint Beyta hadnagy, aki egy pilóta kezeslábast viselő mon calamari. Valószínűleg mindkettejüket láthattuk már az előzetesben is, Hera mögött.

image.jpg

A legnagyobb visszahangja viszont egyértelműen Jacen Syndullának lett, akivel kapcsolatban a kvázi ezáltal megerősített felbukkanása mellett a legtöbb kérdést felvető tény az, hogy barna hajat kapott, miközben a Lázadók epilógusában zöld frizurája volt az öcskösnek. Elképzelhető hát, hogy a sorozat megváltoztatja ezt az alapjáraton is meglehetősen megkérdőjelezhető dizájnválasztást, kérdés, hogy ezt lore szempontjából hogyan fogják megindokolni, már amennyiben erre sor kerül.  (Megjegyzendő azonban, hogy még egyetlen képkockát sem láttunk a karakter élőszereplős verziójáról, a dizájnváltás mellett akár egy parókás álruha vagy egyéb magyarázat is szóba jöhet – a szerk.)

75357_alt5r.jpg

A Ghost és Phantom II készlet egyébként szeptember 1-jétől válik elérhetővé, 68 990 pénzt kell kicsengetni érte.

Kelemen Richárd

A túlélő Jedik – Star Wars Jedi: Survivor teszt

jedi-survivor-wallpaper.jpg

Április 28-án jelent meg a Jedi: Fallen Order folytatása, a Star Wars Jedi: Survivor. Az EA és Respawn Entertainment nagysikerű egyjátékos akció-kalandjátéka méltó folytatást kapott, amely nem csak egy komorabb történetet hozott el Cal Kestis és a Stinger Mantis csapatával, hanem ahol csak lehetett bővítette és továbbfejlesztette elődje játékmenetét és méretét. Játéktesztünk következik.

Mintha csak tegnap lett volna, hogy 2019 novemberén megjelent a Jedi: Fallen Order. Hosszú volt a játékhoz vezető út, hiszen az EA Star Wars játékai egyáltalán nem váltották be a hozzáfűzött reményt, miután a Disney őket bízta meg a Star Wars videójátékok fejlesztésével tíz évre. A Battlefront II botrányos rajtja után érezhetően irányt váltottak és jobban ráfeküdtek az egyjátékos, sztoriközpontú játékokra. Az első ilyen próbálkozás lett a Jedi: Fallen Order. Egy ízig-vérig Star Wars sztori, amely remekül illeszkedett a kánonba. A Respawn Entertainment csapata szeretettel nyúlt a Star Warshoz és egy remek történetet meséltek el a 66-os parancsot túlélt Cal Kestis jedi lovagról és társairól. Hangos siker lett, így borítékolható volt a folytatás, amelyre három évet kellett várnunk. 2022 májusában leplezték le hivatalosan a Jedi: Survivort. Hamar kiderült, hogy a játék már nem jelenik meg előző generációs konzolokra (PS4, Xbox One), mivel annyi technikai újítást vezettek be, hogy már nem birkóznának meg vele a régebbi konzolok. Eredetileg márciusban jelent volna meg, de hat hét halasztást kértek a fejlesztők, hogy befejezhessék a szoftvert. Végül április 28-án jelent meg PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S konzolokra.

Egy tragikus hős

A Jedi: Survivor öt évvel a Fallen Order fináléja után veszi fel a fonalat. Hőseink rengeteg mindenen keresztül mentek, amelyet a játék nyitánya is érzékeltet, tekintve, hogy Cal már egy másik csapattal együtt tevékenykedik, korábbi társai pedig szétszéledtek. A két játékot a Szukitsnál nemrég magyarul is megjelent Star Wars Jedi – Háborús sebek c. könyv köti össze, amit érdemes minden rajongónak elolvasnia, hogy teljesebb képet kapjon.

2023-05-21_5.png

A történet Coruscanton veszi kezdetét, ahol Cal, BD-1 és új társaik a Stinger Mantisszal bejutnak a város alsóbb, alvilági szintjeire, hogy egy Daho Sejan nevű birodalmi szenátortól szerezzenek meg értékes információkat. Az akció rosszul végződik, Cal társait megölik és csak a frissen beszervezett Bode Akunával élik túl. Felbukkan az előző részből ismert Kilencedik nővér is, akivel Cal újra párbajt vív. A szenátortól szerzett információk egy Koboh nevű félreeső bolygóra vezetnek, ahol Cal találkozik Greez Dritusszal is. A cselekmény itt kezd kibontakozni, amelyben Cal összegyűjti volt társait, szembeszáll egy Rayvis nevű gen’dai-jal, találkozik egy A Köztársaság Fénykorából származó jedivel és egy olyan bolygó keresésére indul, amelyet még a Birodalom sem ismer. A történet elején volt egy kis Mass Effect 2 utánérzésem, főleg, amikor a volt csapattársainkat kellett egyenként felkeresnünk, de hamar kiderült, hogy nem ez a fő téma itt. Ugyan ismét megvan az a narratíva, hogy valamilyen értékes tárgyat kell felkutatnunk és így járunk bolygóról bolygóra, csak míg a Fallen Orderben ezek zeffo sírok voltak, most A Köztársaság Fénykora kincse a cél.

A Jedi: Survivor története lebilincselő és sokkal csavarosabb, fordulatosabb, mint a Fallen Orderé. Olyan, mint egy trilógia középső része, így leginkább A Birodalom visszavághoz és Az utolsó Jedikhez tudnám hasonlítani. A játék sokkal magasabbra emeli a tétet, nem várt fordulatok vannak és senki nem az, aminek látszik, nem tudni ki a jó és a ki a gonosz igazán.

Cal pedig olyan változásokon megy keresztül, amelyre én nem számítottam. Fantasztikus az az érzelmi hullámvasút, amelyre a Respawn írói felültetnek bennünket.

2023-05-25_1.png

Külön kiemelendő, amilyen remekül kezeli a játék a kánon korszakait. Míg Cal saját korszaka a Birodalom, mellette markánsan jelen van még a klónháborúk, roncsok és túlélő szeparatista droidok képében, de már előre vetítik a zárótrilógiát is, leginkább az onnan ismert fajokkal. És ezek mellé beemelték A Köztársaság Fénykorát is, mint amolyan letűnt korszakot. Nagyszerű volt látni és párhuzamba állítani a Birodalom rémuralmának időszakát A Köztársaság Fénykora hős jedi lovagjaival. De nemcsak az új könyvekre és képregényekre, hanem a Fallen Order óta megjelent új élőszereplős sorozatokra is reflektál a játék, hiszen említik benne a fejvadász céhet, illetve egy nyomkövetőt is láthatunk A Mandalóriból. A játék időben Y. e. 9-ben játszódik, amely megegyezik az Obi-Wan Kenobi sorozat évével, melyre szintén számos utalás van, leginkább a rejtett út (Hidden Path) szervezet képében.

Nagyon tetszett mennyire hangsúlyosak voltak megint a western elemek. Már a Fallen Orderben is rájátszottak ezzel Cal poncsója és az egész birodalmi korszak vadnyugatias hangulatára, de most ez még erősebb volt kezdve Koboh kietlen, félreeső pusztaságával, a portyázó Bedlam fosztogatókkal és a ránk leselkedő szeparatista droidokkal, fejvadászokkal, szörnyekkel – abszolút A Mandalóri űrwestern világát idézte a játék. Cal eleve sok hasonlóságot mutat a klasszikus western hősökkel, akárcsak Din Djarin vagy éppen Han Solo.

2023-05-25_4.png

A színészek ismét fantasztikus munkát végeztek. A Calt alakító Cameron Monaghan abszolút együtt él a szerepével, számomra ő már Cal marad mindig is, de a többiek is nagyon jól szerepeltek. Merrin, Greez és Cere is sokkal több figyelmet kaptak, ahogy az újak közül Dagan Gera és Boda Akuna is nagyon jó, árnyalt karakterek lettek. A színészek mellett a zeneszerző Stephen Barton és Gordy Haab is remekeltek, ahogy a korábbi Star Wars műveik is emlékezetesek voltak.

Cal érdekes figura a kánonban. Tulajdonképpen ő ugyanazt szeretné elérni, mint Luke Skywalker: újjáépíteni a Jedi Rendet és elpusztítani a Birodalmat. Luke-kal ellentétben neki nincs szerencséje, ugyanis csupa olyan túlélő jedibe botlik, akik már vagy inkvizítorokká váltak, vagy valamilyen módon elbuktak a sötét oldal felé. Cal, Obi-Wanhoz vagy Anakinhoz hasonlóan egy tragikus hőssé kezd válni, így nem véletlen, hogy egy komorabb, sötétebb tónust vett fel a Jedi: Survivor is.

2023-06-03.png

Még szebb, még nagyobb

A Jedi: Survivor játékmenete kb. 80%-ban megegyezik a Fallen Orderrel. Az első rész biztos alapokat fektetett le a Souls-like harcstílus és a Metroidvania-stílusú pályarendszerrel, viszont érződött rajta, hogy sok helyen még kezdetleges, esetlen. A Survivor ezeket vitte tovább és ahol lehetett bővítették, finomították a receptet, így most egy sokkal kiforrottabb játékot kaptunk.

Ami elsőre szembetűnő, hogy a játék mérete hatalmasra duzzadt. A pályák sokkal nagyobbak, a textúrák is szebbek. Már a szoftver mérete is majdnem háromszorosa az előzőnek, tekintve, hogy közel 130 GB-ot is elfoglalhat a meghajtón konzolon és PC-n egyaránt. Nem véletlen, hogy a fejlesztők elvetették az előző generációs (PS4, Xbox One) konzolokat, ugyanis azok már nem tudtak volna megbirkózni a Survivorrel.

2023-05-27_6.png

Már a legelső küldetés lenyűgözött a Coruscant alsóbb szintjein. Ez eleve egy törölt LucasArts játék, a Star Wars 1313 koncepciójának újrahasznosítása volt, látszott, hogy konkrét terveket, asseteket használtak fel újra abból a soha el nem készült játékból. A játék azonban igazán a Koboh bolygón nyílik ki. Nagyon jól nézett ki ez a nagyobb, nyitott világú térkép, amelyet fokozatosan fedezünk fel, de közben szabadon bejárhatunk. A játék ettől függetlenül nem igazi open world, csak nagyobbak a pályák, nagyjából a God of War Ragnarök tartományaihoz lehetne hasonlítani. A játék nagyja továbbra is lineáris, szűk pályákból áll.

A játékban összesen hat helyszínt járhatunk be, ebből kettő ismerős, mint a Coruscant és a Jedha, a többi viszont új. A történet nagyja a Koboh-rendszerben zajlik, ahol a Koboh bolygó, a széttört holdja és az elveszett Tanalorr adja a helyszínt. Ezenkívül még egy BBH-s műholdállomásra is ellátogatunk a Nova Garon-rendszer aszteroidaövében. A Koboh hihetetlenül jól néz ki és rendkívül változatos világ. A nagyja ilyen kietlen puszta, igazi vadnyugati hatást kelt, de mellette van sziklás, erdős és lávás területe is. A Jedha is nagyon érdekes volt, ahogy a Zsivány Egyesben látott bolygó egy teljesen új arcát és élővilágát ismerhettük meg a játékban, hasonlóan a Kashyyykhoz és Dathomirhoz a Fallen Order esetében.

2023-06-23_2.png

Tengernyi felfedeznivaló vár ránk. Már a Fallen Orderben is voltak felszedhető külcsínek, főleg Cal poncsóit és BD-1 színezetét cserélhettük. A Survivorben viszont sokkal többféle tárgyat és külcsínt gyűjtögethetünk. A testreszabhatóságban is jóval nagyobb szabadságot adtak a játékosoknak. Cal ruházatát és frizuráját teljesen átvariálhatjuk, ahogy BD-1, a fénykardunk és a pisztolyunk is sokkal többféle külcsínnel csinosítható. Ezenkívül számos egyéb tárgyat, ereklyét is felszedegethetünk, amelyeket értékes cuccokra cserélhetünk be. Ráadásul tovább bővítették a Fallen Orderben is népszerű növénytermesztést, hiszen itt jóval többféle növény magjait gyűjtögethetjük össze. De a készítők itt nem álltak meg, ugyanis később a bázison saját kis kertünkben nevelgethetjük ezeket a növényeket, kedvünk szerint rendezgethetjük őket, így aki szeretné kiélni botanikus vénáját, az itt megteheti.

2023-06-03_2.png

Apropó bázis, a játék amolyan központi helyszíne a Koboh-n található Pyloon szalon, amely egy Greez által üzemeltetett kantina. Ide sokszor visszatérünk a játék során, itt fejleszthetjük a dolgainkat, mellékküldetéseket vehetünk fel és szóba elegyedhetünk a helyiekkel, akik egyéni történeteikkel külön kis novellákat érnének meg a kánonban. Ha már szóba kerültek a mellékküldetések, a Fallen Orderrel ellentétben itt a fő küldetések mellett kisebb kitérőket is teljesíthetünk. Ezek jobbára arról szólnak, hogy felfedezzünk eldugott helyeket, Köztársaság Fénykora korabéli kamrákat vagy keressünk fel valakit. De akár fejvadász munkákat is elvállalhatunk. Még egy minijáték is bekerült a Survivorbe, Holotactics néven. Ez egy körökre osztott 1v1 táblajáték, ahol az ellenség csapatát kell legyőznünk, nagyon hasonló a Galaxy of Heroes c. mobiljátékra.

2023-05-28_2.png

Koboh nagyobb területei miatt végre bekerült a játékba gyorsutazási opció is, amelyet a meditációs pontokon érünk el. Ha pedig kisebb távokat szeretnénk megtenni, akkor lehetőségünk van két madárszerű állat segítségét igénybe venni, mint a nekko vagy a relter. A játék élővilága a Fallen Orderhez hasonlóan nagyon változatos, rengeteg új fajt vezettek be a kánonba, de az korábban látottak is rendre felbukkantak. Az apró kis gyűjtögetésekkel, mellékküldetésekkel a játékidő jócskán kitolható. Utunkat pedig számos ellenség keresztezi majd.

„Ez a fénykard az életed”

A harcrendszer továbbra is ugyanaz a Souls-like stílus, mint ami volt a Fallen Orderben is, tehát védekezünk, blokkolunk, támadunk vagy kitérünk, ha pedig a meditációs pontokon feltöltöttük az életünket, az összes leölt ellenség feltámad. Azonban a Respawn nem elégedett meg ennyivel, hanem kicsit tovább finomították a harcokat a Survivorben. A legnagyobb újítás, hogy mostmár szabadon váltogathatunk a fénykard variációi (lightsaber stances) között. A Fallen Orderben alapvetően két lehetőségünk volt: egy- vagy duplapengés (mint Maul) fénykard. Itt azonban már öt különböző fénykard választható, bekerült egy két kardos (mint Ahsoka), egy keresztvasas (mint Kylo Ren), illetve egy jópofa hibrid, amelyben az egypengés kard mellé a pisztolyunkat használhatjuk. Mind az öt fénykard mód eltérő képességekkel bír, valamelyik erősebb, valamelyik gyorsabb, valamelyik taktikusabb. Egyszerre kettőt állathatunk be és a meditációs pontokon váltogathatjuk őket.

A fejlődési rendszert is továbbfejlesztették. Nagyon örültem, hogy Cal nem a nulláról indult, hanem már a játék elején megvoltak azok a képességei, amelyeket a Fallen Orderben visszaszerzett. Ezekre építkezik tovább a játék, egy jobban átgondolt képességfa-rendszert kapunk, ahol külön fejleszthetjük az erő- és a túlélőképességeket és az öt fénykardunkat is. Rengeteg új mozdulat, harci kombó és erőképesség vár ránk, amelyek fokozatosan kapunk meg, ahogy halad előre a történet. Cal erőhasználata sokkal szélesebb skálán mozog, mint az eddigiek. Elmetrükkök, gyorsabb érzékek, tárgyak és az ellenségek lebegtetése, szóval hősünk igazi jedilovaggá vált, már nem az a padawan, akit négy éve megismerhettünk. A meditációs ponton lehetőségünk van szimulált harcokban is gyakorolni a képességeinket, továbbá különböző előnyöket (perks) rakhatunk be, amelyeket A Köztársaság Fénykorából származó kamrákban gyűjthetünk össze.

Ám hiába a nagyon sok új képesség, fénykard, a játék nem igazán kötelez arra, hogy mindet kihasználjuk. Én jobbára megelégedtem végig a duplapengés és a keresztvasas fénykarddal a végigjátszásom során, illetve több képességet egyáltalán nem használtam, igaz könnyebb nehézségi fokozaton nem is indokolt. Egy további nehézségi fokozat is bekerült, így most már ötféle szintből választhatunk.

2023-06-01_1.png

Az ellenségek viszont ismét nagyon változatosak lettek. A Birodalom mellett nagyon hangsúlyos volt a Bedlam fosztogatók és a szeparatista droidjaik. Mellettük meg a rengeteg élőlény és szörnyeteg, amely keresztezi utunkat. Némelyik ellenség annyira erős, hogy minibossnak is megfelelnek, mint pl.: a wampára hasonlító mogu vagy a DT őrszem droidok. A rancor legyőzése pedig igazi kihívás volt.

A harcokban viszont nem mindig vagyunk egyedül, ugyanis BD-1 mellett kapunk a gép által irányított társakat Bode Akuna vagy Merrin képében. Ők sokszor segítenek nekünk a nagy túlerővel szemben, utasíthatjuk is őket, hogy éppen melyik ellenségre támadjanak. A harcok leteltével, pedig segítenek nekünk az akadályok leküzdésében is. Sokkal interaktívabb, izgalmasabb így a játék. Ezt akár a későbbiekben egy coop móddá lehetne bővíteni.

2023-05-26_12.png

A harcok mellett az ügyességi feladatokból is akadt bőven. Sok kritika érte a Fallen Ordert a csúszdák miatt, így azt most elvetették, csak ritkán fordult elő. Ellenben ugrándozás, mászás és falon futás akadt bőven. Utóbbi már gyakorlatilag a Respawn védjegye, tekintve, hogy a Titanfall játékaik óta van nálunk falon futás. Cal itt szert tesz egy kivethető kampóra is, így sokkal távolabbi pontokra is képes lesz felmászni. A játék egyes pontjain kicsit már túlzásba is vitték ezeket az ugrálós, mászós részeket, kicsit időhúzásnak éreztem. De ha valakinek ez meg sem kottyan, akkor ott vannak az elrejtett kis pontok, Erő könnyek (Force tears), amelyek elrepítenek minket egyfajta világok közötti világba, ahol igazán nehéz feladatokat kell megoldanunk.

Technikai állapot és a folytatás

A pazar történet és játékmenet mellett szót kell ejtenünk a játék technikai állapotáról is. Hiába tolták el a megjelenést hat héttel, a Jedi: Survivor sajnos nem a legjobb állapotban jelent meg így sem. Komoly teljesítménybeli gondokkal küzdött a megjelenés napján, mind konzolon, mind PC-n. Én PC-n indultam neki, azonban a Steam verzió még el sem indult, bármit is próbáltam, nem működött. Végül visszakértem a játék árát és megvártam míg befoltozzák a szoftvert, majd utána fogtam hozzá az EA App-on keresztül. A Respawn bocsánatot is kért, amiért ilyen állapotban adták ki, és a megjelenés után legalább egy hónapig folyamatosan érkeztek a javító patchek. Mostanra már egész szépen rendbe tették, de továbbra sem tudja tartani stabilan a 60 fps-t a konzolokon. A játék továbbra is ugyanarra az Unreal Engine 4-re készült, mint a Fallen Order, pedig a Respawn így is mindent kihozott a motorból, amit lehetett. A játék nagyon magas felbontású textúrákkal operál és ray tracinget is bevezették hozzá. Technikailag nagy ugrás volt ez és jócskán feszegették az új konzolok erőforrásainak határait is. A játék viszont nagyon szépen néz ki, de PC-n egy drágább és erősebb hardverre lesz szükségünk, ha élvezni akarjuk.

2023-06-26_11.png

Ugyan még nem jelentették be, de a Survivor úgy ért véget, hogy szinte kiállt egy harmadik részért. A történet nyitva maradt és számos kérdést vetett fel a finálé. A játékrendező Stig Asmussen már korábban elhintette, hogy trilógiát terveznek és a harmadik részt már Unreal Engine 5-tel készítenék el. Tekintve, hogy legalább három-négy év, mire elkészül egy ilyen játék, a harmadik részre lehet már csak a következő konzolgenerációban számíthatunk. A csapat most amúgy is az új cím nélküli Star Wars FPS-en és az új stratégiai játékon dolgozik. A minap azonban felkerült egy vezető írói pozíció az EA oldalára és kifejezetten a Star Wars Jedi csapatba keresik, így úgy tűnik, hogy a harmadik rész forgatókönyvén hamarosan elkezdenek dolgozni.

Verdikt

A Jedi: Survivor megmutatta, hogyan kell folytatni egy játékot. Szinte mindent továbbfejlesztettek, bővítettek ami a Fallen Orderben működött. A Respawn csapata odaadással, szeretettel és rajongással nyúlt az alapanyaghoz. A történet is egy egészen meglepő fordulatot vett és olyan irányba terelte Cal sorsát, amelyre nem nagyon számítottunk, sőt A Birodalom visszavághoz mérhető második részt kaptunk. Kár, hogy a szoftver nem a legjobb technikai állapotban jött ki, így ez kicsit beárnyékolta az amúgy nagyszerű játék rajtját. Ettől eltekintve egy remek videójátékot kaptunk, amely kis túlzással, de az utóbbi tizenöt év legjobb Star Wars-játéka lett. Jelenleg ez a legjobb Star Wars videójáték, ami kapható. Meglátjuk, hogy jövőre sikerül-e ezt megugrania a Ubisoftnak a Star Wars Outlaws-szal.

2023-06-27_1.png

Faragó Dániel

Veszélybe került a Star Wars ikonikus forgatási helyszíne, az Elstree Studios jövője

358112981_600197292101584_2686549472296273351_n.jpg

Egy jelentés feltárta azokat a kihívásokat, amelyekkel az Elstree Studiosnak (amely leginkább a Star Wars klasszikus trilógia filmjeinek forgatási helyszíneként ismert) szembe kell néznie – írja a Variety.

A Hertsmere Tanács tulajdonában és üzemeltetésében lévő stúdiónak 150-200 millió font (67,9-90,5 milliárd forint) tőkeinjekcióra lenne szüksége ahhoz, hogy

„lecserélje az elavult épületeket és biztosítsa versenyképességét a 21. században”.

Tavaly nyáron néhány stúdióajtó cseréje során több hangárban és más épületekben is azbesztet találtak, ami miatt helyreállítási munkálatokra volt szükség. E munka során a kivitelező arról számolt be, hogy a tetőszerkezetek és a falak egy része „veszélyes” állapotban van, és néhány, az 1960-as és a 80-as évekből származó betongerenda már megrepedt vagy eltört. A jelentés szerint a padlóburkolatokat, az ablakokat, az elektromos vezetékeket és a gépészeti berendezéseket is ki kell cserélni, és az informatikai infrastruktúrát is korszerűsíteni kell.

A jelentés azt javasolja, hogy a tanács 90 000 font értékben bízzon meg egy filmes tanácsadót, akinek a legjobb megoldás megtalálása lenne a feladata, mivel a jelentés szerint sem a tanácsnak, sem a stúdióknak nincs pénze a szükséges munkálatok elvégzésére. A többi lehetőség között szerepel külső befektetők felkutatása, a stúdió hosszú távú bérbeadása vagy akár a stúdióépületek elbontása és a terület más célú felhasználása is. A jelentés szerint a telek 40-100 millió fontot (18,1-45,3 milliárd forintot ér lakóépületként, míg az Elstree Studios márkanév is „jelentős összeget ér”.

A jelentés szerint a stúdióból származó bevételek a tanács folyamatos összbevételének 20%-át teszik ki. A jelentés szerint azonban a Hertsmere nem tud továbbra is befektetni a stúdióba, mert

„diverzifikálnia kell a befektetését, hogy a helyi adófizetőket érintő pénzügyi kockázatot enyhítse a filmipar visszaesése esetén”.  Ezért fontos – folytatódik a jelentés –, hogy a tanács „külső tanácsadó segítségével elkezdje megvizsgálni az alternatív lehetőségeket”.

A Hertsmere Tanács jövő heti ülésén vitatja meg a jelentést.

Az Elstree Studiost London mellett alapították az 1920-as években, és olyan ikonikus filmek és sorozatok forogtak itt, mint a Star Wars, az Indiana Jones, A korona vagy a Londoni bandák.

süti beállítások módosítása