Még a Ziro.hu főszerkesztő-helyetteseként kaptam meg a Szukits Kiadótól Emma Mieko Candon Ronin című regényét, hogy írjak róla ismertetőt, véleményt. A kötetnek azonban csupán mostanság értem a végére, így már a Rebo.hu ad teret a cikknek.

A regény amolyan kakukktojás a Star Wars könyvek között, ugyanis nem igazán kánon, de nem is legendák.  A Víziók sorozat, annak is az első epizódja mellé készült, mely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy neves japán animestúdiók mutassák be saját víziójukat a Star Warsról, úgy hogy semmi (még a kánon sem!) szab határt elképzeléseiknek. A regény a sorozat, illetve az első rész nyomvonalán halad, így csak úgy félig-meddig lehetne beleilleszteni a kánonba. Ezt segítené, hogy az idővonal elején, nem sokkal az első sith-ek megjelenését és bukását követően játszódik, egy egészen másfajta galaxisban. A kánonban túl sokat nem tudunk erről, de valószínűleg többségünknek más kép élt róla fejünkben. Talán jelentősebb kánonellentmondás lehet a bakta kérdése, ezt ugyanis A Köztársaság Fénykora idején még új csodaszerként ünneplik, a regényben pedig már használják – évszázadokkal korábban. Na de ugye nem is kánon, így fölösleges is szőrszálat hasogatni.

A regény abból a szempontból is kakukktojás, hogy Star Wars is meg nem is, japán kalandregény is, meg nem is. A Star Wars jellegre a klasszikus scifis elemek (pl. űrutazás) mellett leginkább a fénykardok, kiberkristályok, a jedi és a sith szavak, az Erő, illetve a droidok utalnak, na meg néhány ismerős faj is felbukkan (sullusti, twi'lek), különösen a könyv elején. A kötet hangulata azonban messzemenőnen ázsiai: a Jedi Rend tagjai klánokba szerveződnek, amelyben öröklődő vérvonalak vannak; a császárt és a birodalmát, illetve különféle nagyurakat szolgálnak; de a ugyanúgy erre utalnak a nevek (Hanrai, Jüehiro, Izüna), az öltözködés (kimonó), az ételek/italok (rizs, tea) és még megannyi más hangulati elem. Különös egyveleg lett.

A regény szerintem pont különcsége miatt sokakat elbátorít, számomra viszont ez abszolút pozitívum: eredeti, újszerű a sok hasonló franchise-könyv között. Azt sem tartom alapvetően rossznak, hogy a japán kultúrából inspirálódik, már azóta ez a Star Wars egyik fontos alapja, amióta George Lucas beleszeretett Kurosawa filmjeibe. Itt azonban nem csak inspirációról beszélünk, hanem olyan az egész mű

mintha a Star Warsot nem egy amerikai fickó találta volna ki, és húzta volna rá a saját világa politikai rendszerére, hanem egy japán.

Szerintem ez így egy izgalmas alternatív világot, alapszituációt teremtett, különösen mivel az Erő és a kiber mítoszát tovább mélyítette a japán motívumkincs. A regény első fele épp ezért érdekes, lefesti ezt a világot, elhelyezi benne az olvasót, és lassan, nagyon lassan fedi fel titkait. A könyv története és történetvezetése azonban nem sikerült olyan jól, ráadásul a főbb karakterek között alig van szerethető (ilyen Ekija), a főhősök tele vannak sötét titkokkal, gyilkosok, árulók történetét követjük végig. A sztori a Víziók epizódban látott eseménnyel indul, majd abból hamar kilépve egy kerek történetet fest le, az animációban is látott roninnal, droiddal, sith nővel (Korű), illetve új karakterekkel, mint a Róka, Ekija, Csí, illetve Hanrai nagyúr és jedi tanítványai. Némi betekintést is enged a japánosított galaxis politikai rendszerében, de fontosabb a múlt, a sith-ek tragédiájának (és a mögötte húzódó emberi tragédiáknak) a föltárása, ez különben ügyes ötlet. Az azonban már zavaróbb, hogy folyton visszatérnek a halott karakterek (igaz ez immár nagy egészben is egyre igazabb a Star Warsban), illetve a főhőssel is nehéz volt azonosulnom, a vége felé már csak túl akartam lenni a sztorin. 

Összességében inkább az alapötlet és a különleges háttérvilág az, amit kiemelhetek a kötet kapcsán, még ha itt el is kell távolodnunk a megszokott messzi-messzi galaxistól.