A Star Wars kánonja kapcsán visszatérő kritika, hogy a könyvek, képregények háttérbe szorultak a történetmesélés terén, a fontosabb sztorikat az élőszereplős és animációs sorozatok bontják ki. Ebben persze üdítő kivétel A Köztársaság Fénykora projekt, de Adam Christopher A Sithek árnyéka című regénye ugyancsak megmutatta, hogy érdemes és szükséges Star Wars könyveket olvasni a sorozatok világában is!
Miről is szól A Sithek árnyéka? Lényegében sok olyan dologról amit a zárótrilógia, s különösen a Skywalker kora nem magyarázott meg, vagy csak sután összecsapott. A könyv így egyfajta rendrakásként is felfogható, Christopher összeseperte, amit J. J. Abrams és Chris Terrio szétszórt, s egy izgalmas regénnyé, értelmes és értékes történetté formálta. A kötet olyan dolgokat tesz tisztába, mint Rey szüleinek a sorsa, menekülésük Bestooni Ochi elől, vagy éppen, hogy a nagyvilági Lando Calrisssian hogyanis kötött ki a világ vége mögött kettővel megbúvó Pasaanán. Valljuk be, a Skywalker kora pasaanai jelenetsora, s a közbeékelt flashback meglehetősen kusza, s rosszul megírt (gondoljunk csak Rey anyjára, aki úgy akarja eltitkolni, hogy a lányát a Jakkun rejtette el, hogy kijelenti: „Nincs a Jakkun!”). Bár a hozott anyag olykor megköti Christopher kezét, ám remek kontextust ad ezen rövid jeleneteknek, egy igazán fontos és érdekes történetet kreálva köré. Ebből a szempontból a legfontosabb, hogy Christopher végre nevet és személyiséget adott Rey szüleinek. Immár nem két random karaktert látunk egy rövid visszaemlékezésben, hanem Miramirt és Dathant. Személyük, sorsuk tartalommal töltődött meg, Dathan szemén keresztül megláthatjuk és megérthetjük mit is jelent Palpatine eldobott, selejtként értelmezett „fiának” lenni, miféle pesszimista életfelfogáshoz vezet e múlt. Az ifjú Dathan – aki különben még a Birodalom korában született – azonban megtalálta másik felét Miramirban, egy olyan lányban, aki reménnyel tekint az életre, s akinek a pohár inkább félig teli. A két személyiség remekül kiegészíti egymást a regényben, kifejezetten jó a dinamika, amit Christopher megalkotott. Mindemellett a zárótrilógia rajongói olyan kisebb cameókat, visszatérő karaktereket is kaptak, mint Ben Solo, Lor San Tekka, Enric Pryde vagy éppen Beaumont Kin.
Dathan és Miramir a Skywalker korában
A Sithek árnyéka azonban nemcsak a zárótrilógia kedvelői számára ajánlott olvasmány. Sőt! Azoknak is kifejezetten ajánlom, akik nem kedvelik ezeket a filmeket, vagy hovatovább gyerekkori hőseik megbecstelenítéseként tekintenek rájuk (ami különben elég nonszensz attitűd). Mi több, azok számára kifejezetten ajánlom a kötet, akik hozzám hasonlóan még a Bővített Univerzum olyan, mára „legendáknak” minősülő történetein nőtt fel, mint a Thrawn trilógia, vagy éppen a Jedi Akadémia sorozat. A Sithek árnyéka remekül megidézi a klasszikus Post-RoTJ (azaz A Jedi visszatér után játszódó) történetek világát, amire garancia a két főhős, Luke Skywalker és Lando Calrissian karaktere. Igen, hölgyeim és uraim: itt van végre egy hamisítatlan Luke Skywalker történet. Luke itt az a reményekkel teli, mindenkiben a jót meglátó jedimester, az a kissé sztereotipikus, vagy inkább csupa nagybetűs HŐS, akit a nézők egy része Az utolsó Jedikben hiába keresett (vagy csak nem kereste eléggé). Luke karakterénél számomra talán izgalmasabb volt Lando Calrissian. Nála még tökéletesebben működött az átmenetet az eredeti trilógiából (illetve a Legendák számos regényéből) megismert bohém világfi, illetve a Skywalker korában látott, elsőre meglehetősen karakteridegennek ható pasaanai remete között. A film végén persze kiderült ennek az oka, Lando elveszítette kislányát, amely teljesen megtörte. Bár a film ezzel a történettel se kezdett valami sokat, a regény alaposan elmerül e lelki drámában, láthatjuk a megtört, célját vesztett Lando Calrissiant, ám azért olykor-olykor még megcsillan a lehengerlően bohém szerencsejátékos alakja is.
Lando Calrissian a Skywalker korában
A kötetet ráadásul a Legendákon nosztalgiázók mellett a kánon hardcore rajongó is élvezettel forgathatják. Christopher többnyire figyel a korábbi történetekre, s jó pár izgalmas kapcsolódási pontot említ, legyen a tythoni látókő, a Battlefront II-ben megismert Shriv, vagy akár a Charles Soule képregényeiben nagy szerepet kapó Momin-maszk. A legizgalmasabb ilyen kánonkontinuitás egyszerre idézi meg a Legendák hangulatát: ez pedig Exim Panshard maszkjának története. Az ősi sith ereklye eredetileg az Utóhatás regényekben bukkant fel, mintegy mellékszálként, Christopher viszont mélységgel töltötte meg ezt a sztorit is. Egy ősi sith nagyúr, akinek szelleme megszáll és befolyásol másokat A Jedi visszatér eseményeit követően? Ó, helló Exar Kun! Vagyis Exim Panshard. Luke így megfelelő súlyú ellenfelet kapott a történetben, kifejezetten izgalmas lett kalandja, míg Lando saját drámája is új megvilágításba kerül Rey családjának tragédiáján keresztül.
A regény természetesen nem tökéletes, vannak gyerekbetegségei. Néhol kissé elnyújtott a sztori, véleményezhető egy-egy csavar szükségessége, de e hibák részben annak is köszönhetők, hogy a szerző kezét kötötte Abrams és Terrio forgatókönyve. Ennek ellenére egy remek történetet rakott le az asztalra, amely talán a Skywalker korát is jobb megvilágításba helyezheti. A könyv egyszerre kedvez a Lengedák és a kánon rajongóinak, ráadásul többnyire mellőzi az identitáspolitikai kliséket. Az új karakterek, mint Komat vagy a régi-új Kiza ugyancsak jó adalékok a történetben, talán leginkább a későbbi Pryde rendfőtábornok lett kissé klisés: egy alkoholista, raszista, beképzelt fazon klasszikus esete. Mindenesetre a könyv egészen jóra sikeredett, melyen keresztül a sith-ek ősi mesterkedését és az Exegol fontosságát is jobban megérthetjük. Rey szüleinek tragédiáját, Luke és Lando küldetését pedig akár még egy filmen, sorozatban is megnézhetnénk!
