Az Egyesült Államokban 1983. május 25-én, negyven évvel ezelőtt mutatták be A Jedi visszatér filmet (Magyarországon mintegy másfél évvel később jelent meg). Ennek apropóján cikksorozatot indítottunk, melyben a filmben debütáló (mellék)karakterek kis portréit gyűjtöttük csokorba. Nyitó cikknek mi is lehetne találóbb, mint blogunk névadója, a kék ortolan orgonista, vagyis Max Rebo és bandája.
Korai évek és Max Rebo bandája
Max Rebo egy kék ortolan volt, aki a hideg Orto világáról származott. A Legendák szerint eredeti neve Siiruulian Phantele volt, s a család öt gyermeke közül a legfiatalabbként látta meg a napvilágot. Sovány, kis termetű ortolanként az anyja is nagyon féltette őt. Két végtagja volt mindössze, így lábaival tanult meg zenélni. Egy vörös labda-orgonán játszott jizz stílusú (amolyan jazz) számokat éjszakai klubokban, hogy eltartsa magát. Max Rebo művésznéven befutott orgonista lett a Tatuinon.
Rebo játszik az orgonáján.
A kánonban nagyon keveset tudunk a bandáról. Viszont a Legendákban annál többet: eredetileg Evar Orbus és az Ő galaktikus Jizz-Wailers-ei néven futottak, amelynek az alapító Orbuson kívül tagja volt Max Rebo, Sly Snootles, Droopy McCool és Joh Yowza is. Y. u. 3-ban a Figrin D’an és a Modális Csomók nevű rivális bith zenekar eltették láb alól Orbust. A megmaradt tagok újjászerveződtek Max vezetése alatt és megalakult Max Rebo bandája. A tizenkéttagú együttes először kocsmákban játszott, majd ahogy egyre elismertebbek lettek az alvilágban végül Jabba palotájában is eljutottak, ahol a huttot és köreit szórakoztatták. Legismertebb számaik között olyanokat találunk, mint a Lapti Nek és a (That Joyous Night) I Ate My Mate, vagy a Jedi Rocks, amely igazi sláger lett a Külső Peremvidéken.
Max Rebo bandája: (felül balról) Max Rebo (ortolan orgonista), Fonnyadt (Droopy) McCool (kitonak fúvós), Sy Snootles (Pa'lowick vezető énekes), Joh Yowza (Yuzzum előadó, énekes); (középen balról) Lyn Me, Rystall Sant és Greeata Jendowanian (táncosok, vokalisták), Rappertunie (egy Shawda Ubb harmonikás); (alul balról) Barquin D’an és Doda Bodonawieedo (fúvósok), Ak-rev és Umpass-Stay (dobosok).
Téves személyazonosság
A Star Wars Adventures c. képregény 2017, 13. számában egy érdekes történetet olvashattunk Rebo és testvére, Azool Phantelle közös kalandjáról. Azool becsapta és meglopta Mos Eisley űrkikötőjének lakóit, az áldozatok pedig összekeverték Rebóval. Rebo menekülni kényszerült, de összeütközött két birodalmi rohamosztagossal Chalmun kantinja felé menet. Végül Azool mentette meg és a két ortolan testvér egy siklómotoron menekült el. Rebo elmarasztalta Azoolt tettéért, mivel azok Jabba szervezetének területén történtek és ezért mindketten bajba kerülhettek volna. Ez hamar igaznak bizonyult, hiszen már rájuk is állították a fejvadász Boushh-t, de sikerült előle elmenekülniük. Később Jabba mindkettejüket kérdőre vonta, mire Azool azt állította, hogy nem tudta, hogy ez Jabba területe. Ennek következtében Jabba azzal büntette őt, hogy pincérként kellett felszolgálnia a Khetannán.
Azool és Rebo menekülés közben
Max Rebo és bandája Jabba palotájában
Rebo és bandája sok éven keresztül mulattatta Jabbát és udvartartását a palotában. Akkor is ott voltak, amikor Y. u. 4-ben Luke Skywalker, Leia Organa, Csubakka, Lando Calrissian és a két droid megkísérelték kiszabadítani társukat, Han Solót Jabba fogságából. Boushh-nak öltözött Leia ugyan kiolvasztotta Solót a karbonitból, de Jabba elfogta őket. A hutt a Carkoon veremben akarta kivégeztetni a lázadókat, így a Khetannával odautaztak. A fedélzeten természetesen velük tartott Max Rebo és bandája. Skywalkerék túljártak Jabba eszén, végeztek az embereivel, beleértve a hutt gengsztert is. A Khetanna megsemmisült, de Rebo szerencsés módon túlélte és kijutott élve.
Jabba után
Miután a rettegett hutt elhalálozott, az utána maradt űrt Bib Fortuna, majd Boba Fett töltötte be a Tatuinon, mint a daimyo. Max Rebo viszont nem tért vissza Jabba palotájába, hanem Garsa Fwip kantinjában, a Menedékben vállalt munkát. Volt tizenkéttagú bandája szétszéledt és vele együtt három főre szűkült. Egy gitáros bith és egy dobos droid alkotta új zenekarát. Előbbi valószínűleg a korábbi társa, Barquin D’an lehetett.
A Fettel rivalizáló Pyke szindikátus végül felrobbantotta a Menedéket, Rebo viszont aznap nem volt jelen, így túlélhette a merényletet.
További sorsáról nincsenek egyelőre információk a kánonban.
Max Rebo és új bandája a Boba Fett Könyvében
Érdekességek:
Max Rebót Richard Marquand alkotta meg A Jedi visszatérhez, de a karakter nem a filmben, hanem az arról szóló regényben bukkant fel először, hiszen a könyvet még a film premierje előtt adták ki.
A filmben Simon Williamson bábmester alakította, aki rajta kívül míg Nien Nunbot és egyéb mon calamariakat, illetve gamorrai őröket is játszott.
Rebo jelmezét az ILM szakemberei készítették el. Nagyon szűk volt, Williamson deréktól felfelé viselte, alig tudott benne mozogni és semmit sem látott. Így Phil Tippett bábmester és stop-motion művész instruálta őt fülhallgatón keresztül, míg két másik bábos segített mozgatni Rebo fejét és végtagjait. A Light & Magic című dokusorozatból kiderült, hogy Rebo furcsa mozgása Tippett hiányos tánctudásának köszönhető.
A Jedi visszatér eredeti, 1983-as verziójában csak a Lapti Nek volt hallható és jóval kevesebbet is mutattak a bandából is. Az 1997-es felújított változatban ezt a számot lecserélték a Jedi Rocksra és egy bővített jelenetet készítettek hozzá ahogy a banda előadja. Itt már látható a zenekar összes tagja, egyesek bábok, míg mások színészek voltak maszkban és mellettük már CGI animált karakterek is megjelentek, előrevetítve a közelgő előzménytrilógia vizuális effektjeit.
Rebo és a bábosok
A Legendákban több helyen is felbukkant Rebo, életútja azonban kissé eltér a kánontól. Ami viszont a legfontosabb, hogy a Legendákban négy végtaggal ábrázolták, míg a kánonban csak kettő van neki, így valójában a lábaival zongorázik.
Az 1998-as klasszikus trilógiához készült képes enciklopédia szerint Max Rebo egy félőrült ortolan volt, aki csak a hasára gondolt. A könyv szerint a banda tagjai majdnem meglincselték őt, amikor kiderült, hogy Jabbával olyan szerződést kötött, amelyben ingyenkosztért játszanak.
Egy kék színű, elefántszerű lény, Hooter zongorázott a háttérben az 1986-os Captain EO című rövidfilmben, amely Michael Jackson énekesről szólt. Sok rajongó úgy vélte, hogy Max Rebo ihlette a karaktert, amelynek elég nagy a valószínűsége, tekintve, hogy a film executive producere George Lucas volt.
Június 10–11-én a budapesti BOK Sportcsarnokban rendezik a Budapest Comic Cont. A rendezvény a Star Wars rajongók számára is érdekes lehet, izgalmas programok mellett a meghívott sztárvendégek között is lesznek szeretett franchise-unk színészei!
Tegnap jelentették be a szervezők, hogy június 10-én, szombaton lehetőség lesz találkozni (illetve autogramot kérni és közös fényképet szerezni) Jessica Henwickkel. Henwick Az ébredő Erő filmben csatlakozott a Star Wars franchise-hoz, ahol majdnem a főszerepet is megcsípte: versenyben volt ugyanis Rey szerepéért, ám mint tudjuk végül Daisy Ridley lett a befutó. J. J. Abrams rendező azonban – mintegy kárpótlásként – egy kisebb szerepet azért juttatott számára, a Starkiller ellen hadba induló egyik X-szárnyú pilótát játszhatta el. Karaktere, Jess Pava később jobban kibontakozhatott, köszönhetően a remekül sikerült Poe Dameron képregénynek. Henwicket emellett a Trónok harca Homok Nymeriájaként, illetve a Vasököl Colleen Wingjeként is ismerhetjük, sőt a Mátrix 4-ben, illetve újabban Rian Johnson Üveghagyma című krimijében játszott fontosabb szerepet.
Ráadásul nem Henwick lesz az egyetlen Star Wars színésznő a vendégek között! A rendezvényen ugyanis részt vesz Natalia Tena is, aki a twi'lek Xi'an karakterét alakította A Mandalóri első évadában!
A rendezvény belépőjegy-köteles, illetve az efféle comic conokhoz hasonlóan a színészekkel való találkozásért is fizetni kell. Bővebben a Budapest Comic Con facebook-oldalán, valamint weblapján tájékozódhatunk, ahol elővételben jegyek is vásárolhatók!
A Jedi: Fallen Order című 2019-es Star Wars-játék egyik kedvelt eleme a Sugaan Essena című dal, melyet a The Hu nevű mongol folk-rock együttes adott elő. Habár nem olyan feltűnően, mint az első játékban, de a zenekar a folytatásban, a Jedi: Survivorben is visszatért, méghozzá rögtön három új dallal.
FIGYELEM! A CIKK ENYHE SPOILEREKET TARTALMAZ A JÁTÉKRA NÉZVE!
A Sugaan Essena általános sikert aratott a rajongók körében, rengetegen, köztük jómagam is ennek a dalnak a révén ismertük meg az együttest. A zeneszám sikerét mutatja az is, hogy a zenekar 2022-es Rumble of Thunder című lemezén Black Thunder címen mongolra is átdolgozta az alapjáraton kitalált nyelven íródott dalt.
A Jedi: Survivorben a játékosnak lehetősége nyílik, hogy meghívjon játszani Greeze fogadójába egy DD-EC nevű DJ droidot, akinél különböző in-universe zeneszámokat lehet kérni. A repertoárt ráadásul a fogadóval szemben lévő Doma boltja révén, illetve a játék felfedezése során bővíthetjük is, így a Sugaan Essena is megvásárolható. Ebben a játékban viszont a The Hu már kapott egy univerzumon belüli elnevezést is, ami The Agasar lett.
DD-EC kínálatában három olyan The Agasar, azaz The Hu szám is fellelhető, mely ebben a játékban tűnt fel először. Ezek az Eerin Siina, az Eseerin Vasahina, illetve a Hohochu. A dalok mindegyike megtalálható a játék zenei albumán, egész pontosan a Sounds from the Galactic Skylanescímű gyűjteményben, mely YouTube-on és Spotify-on is hallgatható, a DD-EC által játszott többi nótával együtt.
A zenekar egyébként július 17-én a Budapest Parkban koncertezik, ajánljuk a rajongók figyelmébe.
Bár már eddig is sejthettük, hogy a még idénre beharangozott Mandoverzum-sorozat, a Skeleton Crew leginkább az év vége felé érkezhet, most ezt megerősítette Jaleel White elszólása is.
A Jon Watts által fejlesztett Star Wars sorozatról úton, útfélen derülnek ki információmorzsák, sőt a londoni Star Wars Celebration keretében bemutatták a Jude Law melletti gyerekszínészeket (Ravi Cabot-Conyers, Kyriana Kratter, and Robert Timothy Smith), valamint a résztvevők egy kis kedvcsinálót is láthattak már. Kiderült, hogy Ryan Kiera Armstrong is erősíti a gyerekszínészek sorát, míg a zenész-színés Tunde Adebimpe, valamint a Róma sorozatból ismert Kerry Condon színésznő is csatlakozott a csapathoz. Most egy újabb színész leplezte le magát, kiderült, hogy Jaleel White (Family Matters) is szerepel majd a szériában, méghozzá egy kalózt alakítva. White azt is elkotyogta, hogy idén novemberben vagy decemberben érkezik a sorozat.
„Hűha! Ööö – valójában egy új sorozatban fogok szerepelni a Disney Pluson, Jude Law főszereplésével, a címe Skeleton Crew. Igen, novemberben, ööö, november-decemberben jön ki, és a Star Wars univerzum része. Szóval ez egy nagy változás számomra, haver! Minden nap két órát kellett sminkelnem – most egy kalózt fogok játszani.”
Azt már korábban pletykálták, hogy a kalózok fontos szerepet fognak játszani a gyerekek történetében, s a Celebrationön bemutatott anyag egyik képén A Mandalóriból megismert nikto kalózt, Vane-t is megpillanthattuk. Úgy tűnik egy újabb kalózcsapatot ismerhetünk meg a Star Warsban, akikkel szembe kell nézniük a menekülteknek, és az őket istápoló titokzatos erőérzékeny figurának, akit Jude Law alakít.
Áprilisban a londoni Celebrationön a Lucasfilm felfedte végre filmes terveit, melyek egyike Dave Filoni mozija. A Lucasfilm kalapos zsenije az Új Köztársaság és a Birodalmi Maradvány endori csatát követő küzdelmeit viszi filmre, komolyan inspirálódva Timothy Zahn Thrawn trilógiájából. Erről is beszélt Filoni az elismert Empire magazinnak, mely a napokban került fel a világhálóra.
A Lucasfilm elnöke már elég korán sejtette, hogy A Mandalórival kezdődő, egymással összefüggő élőszereplős sorozatok valami nagyba, egy filmes lezárásba kulminálódnak majd. Immár bizonyos, hogy A Mandalóri, a Boba Fett könyve, az Ahsoka és a Skeleton Crew cselekménye is ide fog végső soron kifutni, sőt úgy tűnik Filoni az animációs sorozatait is becsatornázta ebbe az univerzumon belüli univerzumban. Márha létezik egyáltalán olyan, hogy Mandoverzum, vagy Filoniverzum? Lehet elég lenne csupán Star Wars univerzumról beszélnünk.
Na de mit mondott erről a kalapos?
„A kulmináció egy érdekes szó” – jegyezte meg Filoni a Celebrationön – „Ahogy én látom, vannak [kis] történetek, és aztán ott van a nagy történet is. Az Egy új remény, A Birodalom visszavág és A Jedi visszatér a mese fontos részeit meséli el, amelyek valóban meghatározták a korszak történelmét. Ezek mellett mindenféle melléktörténetek is vannak. Mi ezeket a kis történeteket építettük.”
Bár az élőszereplős és animációs szériák inkább kisebb, egy-egy személyre, párosra vagy csapatra fókuszáló meséket regéltek és regélnek el, azért meg-megbújt bennük a nagyobb történet íve is. Az egyelőre cím nélküli Új Köztársaság film azonban már egy nagyobb történet lesz.
„Számomra egy moziélményben kell, hogy legyen egy nagy ötlet – az adott időszak egy monumentális pillanata, ami megváltoztatja a történések menetét” – mondta Filoni. – „Amit Tony [Gilroy] csinált [az Andorban], és amit mi csináltunk a Lázadókban, az mind megváltozik, amikor Luke felrobbantja a Halálcsillagot. Azokat a pillanatokat keressük, amelyek meghatároznak egy korszakot, és a filmeknek valójában erről kellene szólniuk – akár a karakterek egymásra találásáról, akár egy meghatározó pillanatról van szó.”
No de mi lesz ez a pillanat? Erről egyelőre csak találgathatunk. Tudjuk, hogy Thrawn visszatér, tudjuk, hogy az Első Rend is épül lassan, ahogy azt is, hogy a Tantiss-hegy kísérletei is fontos szerepet játszanak majd. Na meg az Ahsoka sorozatból eddig látottak alapján világos és sötét oldali erőhasználókból, pilótákból, vadászgépekből és csillagrombolókból sem lesz hiány.
„Természetesen vannak ötleteim, de nem mondom el nektek azokat” – felelte Filoni nevetve – „Vannak apró dolgok útközben, amelyeket különböző médiumokon keresztül építettem fel, mindezt készülve arra, ami később várható.”
Bár sokat nem árult el, annyi bizonyos, hogy a Lars Mikkelsen által megformált Thrawn főadmirális lesz a film és az egész éra fő antagonistája.
„Az én szememben mindenképpen [ő az]. Amikor Timothy Zahn megírta A Birodalom örököseit, Thrawn egy ikonikus gonosztevő lett, mert nagyon különbözött mindattól, amit korábban láttunk. Nem egy újabb sisakos, fénykardos rosszfiú volt, érted? Nagy a csábítás, hogy olyan karaktereket kreáljunk, mint Vader, mert annyira ikonikus. De Tim bátorsága abban rejlett, hogy olyasvalakit hozott létre, aki nem ilyen, akinek nincsenek ilyen képességei, de másképp tud harcolni. A Csillagok háborúja címben benne van a háború szó, ő pedig főadmirális, egy katonai vezető, egy stratéga, egy Moriarty-archetípus, valaki, aki túljár az eszeden, aki stratégia terén felülmúl téged – ez nagyon jól működött. Ő egy kulcsszereplő ebben a korszakban. Szerencsések vagyunk, hogy megvan ez a karakter, és elég szerencsések vagyunk, hogy Lars [Mikkelsen] játssza őt.”
Izgatottan várjuk Filoni mozifilmjét, illetve az augusztusban érkező Ahsoka sorozatot!
Május 4-én, a Star Wars nap alkalmából, Paul Duncan a The Star Wars Archives könyvek írója és összeállítója egy tweetben ismét megemlékezett George Lucas zárótrilógia-tervéről. Ennek aprópóján vettük elő és frissítettük a Ziro.hu-n megjelent archív cikkünket Lucas tervéről.
Lucas Darth Maulra és Darth Talonra vonatkozó terve nem új, Duncan 2020 novemberében megjelent The Star Wars Archives: Episodes I-III 1999-2005 című kötetében olvashattunk róla először, amely az előzménytrilógia készültéről gyűjtött össze számtalan izgalmas háttértörténetet.
A kötet tematikáját tekintve ezen ötlet az előzménytrilógia készítése közben, vagy nem sokkal azt követően merült fel Lucasban. Az ötlet egy része azóta a kánonban is megvalósult – igaz más formában. Nézzük először, hogy mik is ezek a bizonyos folytatástrilógia-tervek és mi valósult meg belőlük! Mivel Holchauzer Roland a Star Wars Mythsbusters Facebook-csoportban alaposan összeszedte az erre vonatkozó adatokat, ezért az ő összeállítását szemléztük. Ám az eltelt éveknek köszönhetően tovább bővíthetjük e morzsákat.
Elöljáróban három megjegyzés
1) A rajongói vágyakkal ellentétben Lucas nem tervezte a Thrawn-trilógia filmre vitelét mint folytatástrilógiát. Bizonyos dolgok nem tetszettek neki Timothy Zahn koncepciójában, s amúgy is másodlagosnak tekintette a nem általa kreált Star Wars tartalmakat. (Így azt, hogy Thrawn története valamilyen formában mégis képernyőre kerül jobbára a Disney-felvásárlásnak és mindenek előtt Dave Filoni rajongóságának köszönhetjük!)
2) Lucas többször újragondolta a saját terveit, újabb ötleteket felvetve. A Paul Duncannél olvasható sztori minden bizonnyal nem azonos azzal az ötlettel, amelyet Lucas 2012-ben, nem sokkal a cége eladását követően prezentált az új vezetőségnek. Bár ez utóbbi ötletet is elvetette a cég, s egyes elemeit, mint például a whillekre fókuszáló mikrobiotikus világot talán sosem láthatjuk vásznon, más elemeit azonban J. J. Abrams és Rian Johnson bedolgozta a filmjeikbe. Ilyen lucasi terv volt például, hogy Luke Skywalker remeteségbe vonul, miután egy tanítványa elárulta, illetve az is, hogy a főhős egy fiatal lány, aki a részek során találja meg az Erőt és önmagát.
3) A 2015-ben megjelent Az ébredő Erő, illetve folytatásai esetén a készítőknek a színészek életkora miatt is már egy idősebb Luke-kal, Hannal és Leiával kellett számolni.Így márcsak az idővonalat tekintve sem jöhetett volna szóba hús-vér, nem digitálisan visszafiatalított színészekkel a Thrawn-trilógia, vagy más A Jedi visszatért szinte közvetlenül követő folytatás. Így mintegy 30 esztendőt kellett ugrani előre az idővonalon az új filmekhez. Természetesen ehhez is lett volna alap a Bővített Univerzumban. Rey és Kylo Ren története Y. u. 34-ben vette fel a fonalat Az ébredő Erőben, a legendákban pedig Y. u. 40-ben játszódik egy nagyon nagy vonalakban hasonló sztori, a kilenc kötetes Legacy of the Force sorozat, melyben Han Solo és Leia Organa fia, a nagy reménységű ifjú jedi – itt Jacen Solo – átállt a Sötét Oldalra. (A párhuzam mellett persze jócskán akadnak eltérések, elég ha Jacen ikernővérére, a kánonból méltatlanul száműzött Jainára és szerepére gondolunk.) Míg a pár évvel később játszódó, ugyancsak kilenc könyvből álló Fate of the Jedi sorozat a Mortis istenségekhez kötödő hatalmas erejű Abeloth-t hozta be főgonoszként, Colin Trevorrow IX. része pedig a híresztelések szerint ugyancsak kötődött volna a mortisiakhoz.
Mi lett volna, ha Lucas rögtön az előzményfilmek után belevág a folytatásba?
A fent említett könyvhöz készült interjúban Lucas elmondta, hogy a folytatásokon gondolkozva vissza akarta hozni a Baljós árnyakban meghalt Darth Mault, afféle új főgonoszként az uralkodó halálát követően. Maulnak ekkor már egy tanítványa is lett volna, a képregényekből ismert „dögös–vörös” twi’lek, Darth Talon, akinek természetesen teljesen törölte volna a Bővített Univerzumból ismert háttértörténetét. A twi’lek nő dizájnjába azonban láthatóan beleszerett. A sztori szerint
Talon lett volna a folytatástrilógia Darth Vadere, míg Maul a történet új Sidiousaként a háttérből irányította volna a dolgokat a bűnszervezete élén.
Ez a bűnszervezet jelentette volna az új fenyegetését a Birodalom összeomlása után.
Darth Maul és Darth Talon (látványterv az elkaszált Battle of the Sith Lords játékhoz)
A történet ugyanis csupán pár évvel játszódott volna A Jedi visszatér eseménye után (tehát lényegében nagyjából akkor amikor a legendákban a Thrawn-trilógia, a kánonban pedig a Mandoverzum), a főhősök pedig maradtak volna a Skywalker-ikrek, akik azon dolgoznak, hogy helyreállítsák a galaxist. A két testvér természetesen megosztozott a feladaton: Luke a Jedi Rend helyreállítását, Leia pedig a Köztársaság visszaállítását igyekezett volna végrehajtani. Luke ehhez összegyűjtötte volna a 66-os parancs túlélőit (Lucas olyan 50–100 túlélővel számolt), valamint erőérzékeny gyerekeket, kinevelve belőlük a jedik új generációját. Ez az alakuló Jedi Rend nézett volna farkasszemet Darth Talonnal és Maul bűnszervezetével. Természetesen a bűnözők a Köztársaság számára is fenyegetést jelentettek volna, melynek új főkancellárja Leia Organa lett, ráadásul a sztori arra futott volna ki, hogy
igazából Leia a kiválasztott,
hiszen ő állítja helyre a Galaxist és teremt végre rendet és egyensúlyt a káoszban.
A színészek életkora persze ebben az esetben is nehezítő körülmény lett volna, ha Lucas rögtön 2005-ben, A Sith-ek bosszúja premierjét követően nekilátott volna leforgatni ezt a sztorit, akkor is egy 50+-os Mark Hamillel kellett volna játszatnia a huszas évei végén járó Luke Skywalkert. Talán ennek köszönhető, talán nem, de mint tudjuk, ez a terv így nem valósult meg.
Ami a kánonban is megvalósult
Egyes elemei azonban később beszivárogtak előbb a Bővített Univerzumba, majd a kánonba. Elsősorban Maul, akit George Lucas valóban visszahozott az életbe, csak éppen A klónok háborúja animációs sorozat 4. évadában, 2012-ben. Az időben előrébb hozott sztori szintén stimmel abban is, hogy Maul új hatalma az általa összegereblyézett bűnszervezeti hálón, az Árnyék Kollektíván alapult, s a Solo: Egy Star Wars történetben azt is láttuk, hogy bizony még a Birodalom idején is a jó öreg zabrak az alvilág tényleges ura. Maul azonban a kánon szerint nem érte meg a folytatástrilógia idejét, s egyelőre Darth Talon sem bukkant fel mellette, a későbbi kánontartalmakban leginkább a Vörös Hajnalt újra hadba állító Qi’ra kaphatott volna hasonló szerepet, ám az ő kollektívája éppen hogy a sith-ek és a Birodalom ellen irányult.
Qi'ra a Vörös Hajnal élén a Hidden Empire 1. számának borítóján
Az is megvalósult, hogy a Birodalom összeomlását követően Luke a Jedi Rend feltámasztásával, míg Leia a Köztársaság helyreállításával foglalkozott. Igaz végül Leiából se kancellár, se főkancellár nem lett, az Új Köztársaság első vezetője – a Lucas-tervekkel szemben, ám a Bővített Univerzumhoz hasonlóan – Mon Mothma lett. Leia persze a politika sűrűjébe került, de mellette jedi kiképzést is kapott, valamint az anyaság örömeivel is szembe kellett néznie. Politikai karrierjét azonban még jobban kibonthatja a Mandoverzum, illetve Filoni új köztársaságos filmje. Luke új akadémiájáról azóta többet tudunk, s a 66-os parancs legalább egy túlélőjének, Ahsoka Tanónak igénybe is vette segítségét, ám egyelőre még nem hemzsegnek a képzett jedik aBoba Fett könyvében látott ossusi jediakadémián (Cal Kestis merre jársz?). Az viszont a kánonban is látszik, hogy jóval több túlélővel van dolgunk, mint csupán Kenobi és Yoda mesterek. Véleményem szerint valamilyen szinten az is megvalósult, hogy Leia lett a kiválasztott, legalábbis ő az a Skywalker, akit egyszer sem kísért meg a gonosz, mindig megmarad a jó ügy mellett, illetve a Skywalker korában önfeláldozása a kulcs a jedik döntő diadalához.
Na de mi a helyzet Darth Talonnal?
Maul és Talon kettőse már egy videójátékban is megvalósult volna, 2010-ben ugyanis Lucas megbízta a Red Fly studiót, hogy fejlesszen egy Baljós árnyak utáni Darth Maul-történetet, melyben már vissza akarta hozni Mault az életbe (két évvel A klónok háborújás visszahozatal előtt). A projekt Battle of the Sith Lords néven készült. A játékban ugyancsak szerepelt volna Darth Talon, aki Maullal együtt küzdött volna Darth Krayt birodalma ellen. Lucasnak ez nem tetszett, hiszen a két karaktert időben 170 év választotta el egymástól. A fejlesztők így Maul egy későbbi klónjával írták át a játék történetét.Egy prototípus elkészült, amely kiszivárgott a holonetre is.
A játék végül nem valósult meg, Maul azonban visszatért az életbe, s az elméleti lehetőség adottá vált, hogy Darth Talon is végre megkaphassa a Lucas által neki szánt szerepet, mégha ehhez törölni is kellett volna a Bővített Univerzumban felvázolt háttértörténetét, s előrébb kellett volna hozni az idővonalon. A Talonnal kapcsolatos terveket ugyanis nem vetette el a stúdió, hiába jött a Disney-féle üzlet. Ha felütjük Az ébredő Erő világa című kötetet, abban is megtaláljuk Darth Talon alakját és látványtervét. Az első tervekben ugyanis ő volt a titokzatos új főgonosz, Uber (a későbbi Snoke) tanítványa, aki átcsábítja Vader unokáját a sötét oldalra.Talon szerepe végül törlődött a filmből, bár a Kylo Ren felemelkedése képregényben, Ren, a Ren Lovagok korábbi vezére lényegében hasonló szerepet töltött be.
Darth Talon tehát többször majdnem fontos szerepet kapott a kánonban, sőt filmvászonra is kerülhetett volna. Talán előbb-utóbb sikerül neki az áttörés, és láthatjuk még a vörös twi’lek sithet filmes-sorozatos gonoszként. Addig is: Talon marad talonban.
Ma van anyák napja. Három éve a ziro.hu-n írtunk a Star Warsban felbukkant édesanyákról. Most azonban kifejezetten az Andorban látott három anyával ünnepelnénk meg őket.
A Star Warsban számos példát tudunk apa-gyermek kapcsolatokra. Ismerünk rosszakat, mint Luke és Vader vagy Han Solo és fia, Ben, de tudunk jókat is, mint Jango és Boba, Galen és Jyn Erso vagy Bail Organa és Leia hercegnő. De számos apa-pótlék, vagy apa-figura is felbukkant, mint Qui-Gon Jinn és Obi-Wan Kenobi jedimesterek, vagy újabban a mandalóri Din Djarin a kis Grogunak. Ezzel szemben az anyák meglehetősen háttérbe szorultak. A filmek alig érintették Leia anyaságát, Padménak pedig korai halála miatt sem volt erre esélye, helyette be kellett érnünk Shmi Skywalker, Beru néni vagy esetleg Breha királynővel, Leia nevelőanyjával. Persze azért a sorozatokban vagy a kiegészítő művekben is láttunk olyanokat, mint Hera Syndulla, Talzin anya, Ursa Wren, vagy Mama, a huttok anyja. Az ő anyaságuk viszont értelemszerűen lényegesen kevesebb figyelmet kapott. Az Andor első évadában viszont rögvest három anya-gyermek kapcsolatot kaptunk, mindegyik nagyon fontos és meghatározó volt a sorozat karaktereinek szempontjából, és mindhárom más-más aspektusait mutatta be anya és gyermek kapcsolatának. Cikkünk a Collider november 21-i cikke alapján készült.
Maarva Andor – a halálig kitartani az elveink és gyermekünk mellett
Maarva Carassi Andor volt a címszereplő Cassian Andor nevelőanyja. Maarva és férje, Clem egy csempészútjuk során a Kenarin találtak rá az árván maradt kis Kassára, akit megmentettek és örökbe fogadtak. Maarva új életet és személyazonosságot adott a fiúnak Cassian Andor néven, és sajátjanként nevelte fel a Ferrixen. A sorozat egy erős, a fiáért mindig aggódó, óvó, de kissé konok nőként mutatta be Maarvát, Fiona Shaw bámulatos megformálásában. Megtudhattuk azt is, hogy férje, Clem korán elhunyt, amikor a frissen létrejött Birodalom megszállta Ferrixet. Így Maarva egyedül nevelte Cassiant, akit próbált megóvni mindentől, amennyire lehetséges volt. A nő nemcsak megvédte, de mindenben támogatta fiát, akkor is, amikor a Pre-Mor biztonsági tisztjei vallatásnak vetették alá, vagy amikor már a Birodalom is üldözte Cassiant.
Maarva és hűséges droidja, B2EMO
Maarva személye akkor került igazán előtérbe miután Cassian és a lázadók sikeresen végrehajtották a rablást az Aldhanin. A hír feltüzelte Maarvát és hirtelen őt is a lázadás fel fordította. Cassian a tudta nélkül inspirálta anyját, hiszen Maarva nem tudta, hogy fiának köze volt a rabláshoz. Cassian azonban csak el akart tűnni a megszerzett pénzzel és kérte édesanyját, hogy tartson vele, de Maarva visszautasította – ő a saját otthonában akart ekkor már szembeszállni a Birodalommal. Ha kell egyedül is. Maarva sosem akart semmit rákényszeríteni fiára, tudta, hogy Cassian még nem áll készen a lázadásra, így hagyta, hogy a saját útját járja. A párbeszéd kettejük között az évad egyik legérzelmesebb pillanata, remekül szemléltette anya és fia kapcsolatát. Cassian elhagyta anyját, de csak rövid ideig élvezhetette a szabadságát, mert a Birodalom elfogta és a Narkina 5 haláltáborba zárta. Maarva eközben otthon maradt a Ferrixen egyedül, egészsége megromlott, de kitartott a lázadás mellett, így Cassian barátai, Bix és Brasso vigyáztak rá. Mire Cassian kiszabadult a börtönből és visszatért, anyja már nem volt az élők között. Ferrix népe az utcákra vonult, hogy eltemessék Maarvát, aki megbecsült, prominens személy volt a közösség életében. Maarva halála előtt rögzített utolsó üzenetében feltüzelte a lakosságot, akik puszta kézzel is szembeszálltak a rohamosztagosokkal és az egész bolygó fellázadt az elnyomók ellen.
Maarva személye, konok lázadása és halála is kellett ahhoz, hogy Cassian azzá a lázadóvá váljék, aki képes lesz egy maroknyi csapattal ellopni a Halálcsillag terveit, örökre megváltoztatva a galaxis sorsát. De nemcsak, mint lázadó, hanem, mint anya is rendkívül sokat adott Cassiannek. Fiát őszintén szerette, olyannak amilyen, minden hibájával együtt, és a végsőkig támogatta.
„Mondd meg, hogy tehet bármit, mindennél jobban szeretem.” – Maarva üzenete Cassiannek.
Eedy Karn – anyai manipuláció mesterfokon
Maarva szöges ellentéte Eedy Karn, aki Syril Karn anyja volt a sorozatban Kathryn Hunter alakításában. Már a bemutatkozó jelenete is tökéletesen érzékeltette, hogy itt egy egészségtelen anya-gyermek kapcsolatot láthatunk. A lefokozott, munkáját vesztett, hazatérő Syrilt először egy pofonnal köszöntötte, majd rögtön utána könnyek közt fia karjaiba borult. Eedy teljes kontroll alatt tartotta egyetlen gyermekét, miközben ahol lehet becsmérelte és manipulálta őt. Még azt is a szemére hányta neki, hogy naponta hányszor ad ételt fiának. Eedy nem önmagáért szerette Syrilt, hanem csakis az eredményeiért, számára a fia is csak ettől értékes. Minden követ megmozgatott, hogy újra pozícióba kerüljön Syril, így kapta meg az állást a Birodalmi Szabványügyi Hivatalban.
Syril és Eedy reggeli közben
Eedy anyai magatartása elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük Syrilt. A férfi hatalmat akart és kontrollt a körülötte lévőktől, amit a Birodalom biztosíthatott neki. Éppen ezért (és bosszúból is) kereste olyan megszállottan a neki keresztbe tevő Cassian Andort. Emiatt nagyon hamar a Birodalmi Biztonsági Hivatal látókörébe került. Amikor találkozott Dedra Meero főfelügyelővel, a nő ugyanazt tette vele, amit az anyja is tenne. Elutasította és a földbe tiporta, hogy tartsa a fejét lent, ne foglalkozzon a nagyok dolgával. Syril pont ettől az elutasítástól lett Dedra megszállottja is és mindent elkövetett azért, hogy feljebb jusson a ranglétrán, még az anyjától is lopott. Syril végül megmentette Dedrát és pont oda jutott, ahová szeretett volna. Nyilván a férfi felelős egyedül saját tetteiért, de Eedy Karn nélkül sosem vált volna olyanná, és ilyen anyák vagy apák nélkül nem létezhetnének Dedrák és Syrilek sem a Birodalom gépezetében.
Mon Mothma – szétszakadva a lázadás és a család között
Hármuk közül Mon Mothma volt az, akit már a sorozat előtt is ismerhettünk, hiszen először még A Jedi visszatérben, majd a Bővített Univerzum könyveiben bukkant fel számos helyen Chandrila lázadó szenátora. Genevieve O'Reilly először A Sith-ek bosszújában, majd a Zsivány egyesben és a Lázadókban is alakította a fiatal Mont, akit az Andorból viszont egy egészen új oldaláról ismerhettük meg. Az eddigi Star Wars művekben Monnak a politikai oldalát mutatták be jobban, az elvei mellett kiálló szenátor, aki aztán a Lázadók Szövetségének vezéralakja, és később az Új Köztársaság kancellárja is lett. Azonban viszonylag keveset tudtunk a családi hátteréről és az Andorban végre sokkal jobban előtérbe került ez is. A sorozat részletesen bemutatta Mon nem éppen jól működő családját. Férjével, Perrinnel hűvös volt a viszonya és tizenötéves lányával, Leidával szintén rossz kapcsolatot ápolt.
A Mothma család (Mon, Leida és Perrin)
Mon több fronton kellett, hogy helyt álljon, hiszen a nyilvánosság számára ő egy gyenge kezű szenátor volt, aki a Birodalmi Szenátusban küzdött a szeparatista jogokért, miközben titokban a lázadást szervezte Luthen Raellel és pénzeket mozgatott kétes eredetű bankszámlákról és alapítványokon keresztül a lázadás számára. Mindezek mellett családjára már jóval kevesebb figyelem jutott, egészen addig, amíg a pénzforrásai elapadtak és veszélybe került a lázadó tevékenysége. Ebből végül egy kényszerházasság mentette ki – a lányát kénytelen volt hozzáadni egy általa nem kedvelt és megvetett üzletember, Davo Sculdun fiához. Mon a családját és a saját lányának boldogságát is feláldozta a lázadásért, az ügyért, amelyben oly nagyon hitt. Unokahúga, Vel Sartha szintén a lázadók tagja volt, de ő a terepen harcolt, fegyverrel. Mon fegyvere viszont a politika volt, terepe a szenátus, ő ott vívta meg harcát a Birodalommal szemben. Mon Mothma sorsán keresztül remekül bemutatta az Andor, hogy ezek a nők és férfiak micsoda áldozatokat hoztak a lázadókért. Mon történetét pedig tovább mesélik a kánonban, hiszen nem csak az Andor második évadában lesz fontos szerepe, hanem a hamarosan érkező Ahsoka sorozatban is felbukkan majd, immár az Új Köztársaság kancelláraként.
Mon a Lázadók Szövetségének vezetőjeként.
Mindhárom anya nagyon fontos volt a sorozat történetében. Az Andor a lázadásról szól egy elnyomó Birodalom ellen, a szebb jövő megteremtésének reményében. Éppen ezért az anyaság egy visszatérő téma a sorozatban, és az anyák csak tovább mélyítik a történetet. Hiszen a szülőknek különösen nagy érdekük fűződik ahhoz a jövőhöz, amit a gyermekeiknek hagynak hátra. Ezek a történetek, karakterek csak még tovább mélyítik, bővítik a Star Wars univerzumát, az Andor pedig egészen új távlatokat nyitott meg a történetmesélésben. Reméljük, hogy Eedy, Maarva és Mon után még sok-sok anyukát fogunk látni a Star Warsban.
A mai napon volt tíz éve, hogy a Disney és az Electronic Arts (továbbiakban EA) tíz évre szóló megállapodást kötöttek, amely nyomán az EA lett a multiplatform Star Wars videójátékok kizárólagos fejlesztője és kiadója. Mindezt nem sokkal azután, hogy megszűntették a LucasArts-ot. Az EA alatt készültek jobb (Jedi: Fallen Order, Squadrons) és kevésbé sikeres játékok (Battlefront II), de az elmúlt évtizedben ők határozták meg a Star Wars játékokat. A Disney végül lemondott a kizárólagos megállapodásról és már a Lucasfilm Games ápolja a franchise-t, ennek ellenére az EA-nál továbbra is készülnek Star Wars játékok, hiszen nemrég üdvözölhettük a Jedi: Survivort. Cikkünkben áttekintjük az EA Star Wars eddigi pályafutását és arról is szó lesz, hogy mi várható még tőlük és úgy általában a videójátékok terén a jövőben.
Még 2019 februárjában írtam a Ziro.hu-ra első cikkemet, amely az EA Star Warsról szólt. Az EA-t akkor már bőven sok kritika érte az addigi teljesítményük alapján, főleg a Battlefront II körüli botrány és a törölt projektek miatt. Az elmúlt években ez aztán némileg megváltozott és kaptunk igazán jó Star Wars játékokat, még ha keveset is. A videójátékos hírekről azóta folyamatosan tudósítottunk titeket a Zirón és már a Rebón is, így korábbi cikkeink segítségével tekintsük át az EA Star Wars elmúlt tíz éves pályafutását.
A kezdetek
Mint azt tudjuk, George Lucas 2012 októberében adta el médiabirodalmát a Disney-nek. A Lucasfilm legendás fejlesztőjénél, a LucasArts-nál ugyan több ígéretes futó projekt volt (Star Wars 1313, First Assault), ám ugyanakkor jócskán a csőd szélén állt már a cég ekkor. Bob Iger, a Disney akkori (és mostani) vezérigazgatója végül 2013. április 3-án bejelentette a LucasArts bezárását, töröltek minden projektet, így megszűnt a Lucasfilm több évtizedes múltra visszatekintő videójátékfejlesztő részlege is. Egy maroknyi, 10 fős csapat maradt meg a videójátékos jogok licenckiadójaként. Iger először a Disney Interactive Studiosra bízta a Star Wars játékokat, ám nekik inkább a mobilpiacon voltak érdekeltségeik, az igazán nagy multiplatform AAA játékokra egy külsőst kellett bevonni. Így került a képbe az EA, akikkel 2013. május 6-án állapodott meg a Disney egy tíz évre szóló szerződésben, amely az EA-t tette meg a multiplatform Star Wars játékok kizárólagos fejlesztőjévé és kiadójává.
A rövid közlemény szerint az EA belsős stúdiói, mint a Visceral Games (Dead Space), a DICE (Battlefield széria) és a BioWare (Knights of the Old Republic, Mass Effect) már dolgoztak Star Wars játékokon. A BioWare továbbra is támogatta a 2011-ben útjára indult Star Wars: The Old Republic MMORPG-t (továbbiakban SWTOR), míg a másik két stúdió új Star Wars játékokon kezdett dolgozni a belső fejlesztésű Frostbite 3 grafikus motorra. A 2013-as E3-on a DICE bejelentette, hogy egy új Battlefront játékon dolgoznak.
Eközben az EA mobilos divíziójához tartozó Capital Games már javában dolgozott egy mobilos Star Wars játékon, amely Galaxy of Heroes címen jelent meg 2015 novemberében iOS és Android rendszerekre. A játék egy gyűjtögetős, RPG elemeket használó egy- és többjátékos módokat is felvonultató, körökre osztott harcrendszeres játékmenettel vágott bele a messzi-messzi galaxisba. De, ami a legfontosabb, a mobilos játékokra jellemző pay-to-win modellben működik. A kánon és a Legendák legfontosabb karakterei is bekerültek az évek során és a mai napig támogatott szoftver.
Battlefront(ok)
A LucasArts idején rendkívül népszerűek voltak a Battlefront játékok, így adva volt a lehetőség, hogy ezt meglovagolva, a Battlefield sorozatért felelős DICE továbbvigye. Teljesen az alapoktól alkották újra a szoftvert a saját fejlesztésű Frostbite motorra, miközben igyekeztek a lehető leginkább hűek maradni a Star Warshoz. Felkeresték a Lucasfilm Archívumát és a klasszikus trilógia forgatási helyszíneit is, számos makettet, helyszínt bedigitalizáltak, hogy realisztikus modelljeik legyenek. Az új Battlefrontot a közelgő új mozifilm, Az ébredő Erő premierjéhez időzítették, így végül 2015 novemberben jelent meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra az EA féle első Star Wars: Battlefront.
A játék technikailag hihetetlen előrelépés volt, a grafika abszolút egy új generációs Star Wars játéknak nézett ki, azonban tartalmilag nagyon kevés volt. Csak a klasszikus trilógiából voltak karakterek, űrhajók és helyszínek, az előzmények és az új zárótrilógia teljesen kimaradt (később Jakku belekerült dlc formájában). Ugyancsak nem volt benne singleplayer kampány mód, csak néhány tanuló mód. Egyértelműen a multiplayerre volt kihegyezve, az viszont jól működött és szórakoztató volt. Ugyan az EA-re jellemző Season Pass-szal négy külön megvásárolható dlc formájában érkeztek hozzá plusz tartalmak, de így is nagyon kevés került bele a szoftverbe és a hosszú tartalmi támogatása sem volt garantált, főleg miután megerősítették, hogy már készül a második rész.
Az EA 2016 májusában jelentette be, hogy a DICE már dolgozik a Battlefront II-n. A projekt jóval nagyobb lett, mint az előző játék, ugyanis besegített még két másik stúdió, a Motive és a Criterion is. Meghallgatták a rajongói visszajelzéseket az előző Battlefrontról, így a második részben már mind a három filmes éra szerepelt, sokkal több választható karakterrel, járművel és bolygóval. Készítettek hozzá kifejezetten egy singleplayer sztori kampányt, amely remekül bővítette a kánont az Inferno osztag történetével, a Birodalom szemszögéből elmesélve.
Iden Versio, az Inferno osztag parancsnoka
De ezenkívül számos, a klasszikus Battlefrontokra emlékeztető egy- és többjátékos játékmód is bekerült, tényleg úgy tűnt, hogy végre egy igazi Battlefront készül. Azt hamar leszögezték, hogy nem lesznek fizetős dlc-k. A megjelenés előtti nyílt béta teszten kiderült, hogy
a játékba a létező legelőnytelenebb pay-to-win (fizess és nyerj) modellt fogja az EA beletenni loot boxok formájában, amely jelentősen befolyásolná a játékélményt és a multiplayert.
Ezzel még nem lett volna baj, hiszen ez korábban bevált a The Old Republic-ban és a Galaxy of Heroes-ban is. Azonban ezek ingyenes játékok, míg a Battlefront II továbbra is 60 euróba került. Ezt látva egyszerre hördült fel az egész gamer közösség, a sajtó és a Star Wars rajongók is.
A botrányt okozó mikrotranzakciós rendszer
A dolog elég nagy visszhangot generált, végül a hivatalos szervekig is eljutott, az akkor már csak „loot box-botrányként” nevezett ügy, vizsgálódni kezdtek az amerikai és az európai szerencsejáték-felügyeletek és kormányszervek is. Az EA a játékosok és a sajtó (vagy a Disney) nyomására a megjelenés előtt négy nappal eltávolította a rendszert a szoftverből és később egy könnyített, átdolgozott verzióját tette vissza, ahol csak külcsíneket lehetett vásárolni. Ugyan a játék maga jól működött, elegendő tartalom volt benne, de az egész botrány beárnyékolta a megjelenését, így bukásnak könyvelték el. A DICE egészen 2020-ig támogatta a szoftvert ingyenes dlc-kkel és tartalmi frissítésekkel, rengeteg mindent beletettek, így a végére egy igazán jó Battlefront játékként ment nyugdíjba. Sajnos azóta sem hallottunk róla, hogy készülne folytatás. Az EA ráadásul törölt számos készülő Star Wars-játékot is.
Törölt játékok: Egy Project Ragtag-történet
Nem volt elég trauma a rajongóknak a Battlefront II körüli botrány, az EA vezetőitől sorra olyan közlemények érkeztek, hogy már nincs szükség a singleplayer játékokra, mert most úgyis mindenki Fortnite-ozni akar. A kijelentésnek meg volt a maga előzménye, méghozzá a Visceral Gamesnél készült singleplayer akció-kalandjáték, amelyet Project Ragtag néven fejlesztettek.
Látványterv a Project Ragtag főszereplőiről
Ezt még a DICE első Battlefrontjával egyidőben kezdték fejleszteni, de egyáltalán nem haladtak jól. A kreatív rendező Amy Hennig volt, aki korábban az Uncharted játékokért felelt a Naughty Dognál. A Ragtag többször váltott koncepciót, de alapvetően egy zsiványokról szóló kaland lett volna valamikor a klasszikus trilógia idején. Hivatalosan először a 2016-os E3-on láthatott belőle valamit a szélesebb közönség, amikor egy nagyon rövid demót vetítettek le.
Sajnos ez közel sem egy kész játékot mutatott, a háttérben számos probléma volt a projekt körül. A fejlesztők nem boldogultak a Frostbite engine-nel, Hennig sem jött ki jól az EA-vel, még a frissen megalapított Motive csapatát Jade Raymonddal az élen is bevonták, hogy segítsék a Ragtaget, de ez sem volt elég. Egyszerűen nem állt össze a játék, elhúzódott a fejlesztés és a költségek is megugrottak. Az EA végül az egész projektet törölte 2017 októberében és vele együtt a nagy múltú Visceral Gamest is bezárta. A rajongók nagyon rosszul fogadták, mondván az EA csak a multiplayerrel törődik, nem készülnek narratív egyjátékos Star Wars játékok. Erre az EA a vezetői és maga Hennig kijelentései is csak rátettek egy lapáttal.
A Ragtag maradványait egy másik stúdió, az EA Vancouver vette átProject Orca néven, amely inkább egy nyíltvilágú Star Wars címnek készült. Ez nagyon hamar a kukában végezte. Az akkori pletykák szerint tervben volt egy Battlefront spin-off is, amelyet Viking kódnéven fejlesztettek, de ez sem valósult meg. Szintén tervben volt egy Rise to Power című mobilos stratégiai játék, amely Thrawn birodalmi maradványai és Hera Syndulla vezette lázadók közötti harcokról szólt volna, de ez sem jelent meg sosem.
Nagyon úgy tűnt, hogy az EA és a Disney átgondolták projektjeiket a Battlefront II után. Amy Hennig később arról beszélt már, hogy az EA egy másik stúdiója, a Respawn Entertainment fogja megvalósítani azt, ami a Visceralnak nem sikerült. Ez pedig egy 66-os parancsot túlélt ifjú padawan kalandja lett és hozta el a nem várt fordulatot az EA Star Warsnál.
Egy új remény: Jedi: Fallen Order és Squadrons
2019 november 15-én jelent meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra a Jedi: Fallen Order. A játékot az a Respawn Entertainment csapat készítette, ami korábban a Titanfall játékokért felelt. A Jedi: Fallen Order egy singleplayer sztoriorientált Star Wars játék lett, mindenféle multiplayer, mikrotranzakció és dlc-k nélkül. A történet öt évvel A Sith-ek bosszúja után játszódik és egy túlélő padawan, Cal Kestis és hűséges droidja, BD-1 szeretnivaló kalandjáról szól, amolyan soulslike játékstílusban. Egy ízig vérig Star Wars történet lett, amely remekül illeszkedett a kánonba, megidézte a régi Jedi Knight játékok szellemiségét is. A Fallen Order hangos siker lett, a rajongók és a kritikusok szerették, ez volt az a Star Wars játék, amire mindenki várt a Battlefront után. Az EA és a Lucasfilm végül önálló franchise-zá bővítette Star Wars Jedi címen, hiszen a következő játékok mellé képregény és regény és készült.
2020 júniusában leplezte le az EA, hogy a következő Star Wars játék egy repülőszimulátor lesz, a klasszikus X-Wing és TIE Fighter alapján.Ez lett a Star Wars: Squadrons, amely 2020 októberében jelent meg minden platformra. A korábban Ragtagen és a Battlefront II-n dolgozó Motive csapata készítette. A játék egy izgalmas sztorikampányt kapott, amelyben az Új Köztársaság és a birodalmi maradványok csillagvadász osztagait irányíthattuk. Ezenkívül különféle multiplayer módokat és még VR támogatást is kapott a szoftver. Kisebb léptékű volt, mint a korábbi játékok, de remek pilótasztori lett és végre előtérbe hozta ezeket a történeteket is, hiszen a kánonban jelentősen háttérbe szorultak a pilóták. Ami külön érdekes volt, hogy a Fallen Orderhez hasonlóan ez sem kapott külön megvásárolható dlc-ket, vagy mikrotranzakciókat. Azonban pont emiatt nagyon rövid ideig kapott tartalmi frissítéseket, de a szoftver remekül működött és mai napig jó vele játszani, ha kedvünk támadna repülni.
A Battlefrontok felemás fogadtatása és buktái után az EA végül kiadott két sikeres Star Wars játékot is, amellyel javult a renoméjuk.
A radar alatt - Star Wars: The Old Republic
A fentebb említett EA Star Wars játékok mellett lényegesen kevesebb figyelmet kapott az SWTOR, azonban jóval régebb óta létezik, mint a Disney és EA megállapodása. Még bőven a LucasArts idején kezdte el a fejlesztését az EA-hez tartozó legendás BioWare, akik az eredeti KotOR játékért is feleltek. Az SWTOR viszont egy MMORPG online játék lett, a World of Warcraft alapján. Sokan a KotOR III-at várták, végül ez lett helyette. 2011 decemberében jelent meg PC-n, ingyenesen letölthető, de havi előfizetős modellben. Nagyon hamar beesett a népszerűsége, így az EA kénytelen volt egy free-to-play megoldást is bevezetni, vagyis teljesen ingyenesen is játszhatóvá tették, de jelentős korlátozásokkal.
A játék azonban több száz órányi szerepjátékot kívánt, régi köztársasági és sith birodalmi oldalról is végigjátszható a sztori és a számos mellékküldetéssel egy hatalmas játék lett. A történet ugyanúgy a Skywalker saga előtt 3-4000 évvel korábban játszódik, de a Kotor II-höz képest 300 évvel később vette fel a fonalat. Az EA és a BioWare nem mondott le róla, folyamatosan támogatták, bővítették. A kisebb dlc-k mellett nyolc kiegészítőt is kapott, a legutóbbi 2022 februárjában jelent meg Legacy of the Sith címen.
A szoftver rengeteget változott, módosult az évek alatt, számos hibája van, de megjelenése után tizenegy évvel még mindig él, a szerverek működnek, egy kitartó és segítőkész közösség várja az újonnan belépőket is. Érdemes kipróbálni most is.
Aztán a következő év elején jött a meglepetés. 2021. január 12-én leplezte le a Lucasfilm, hogy megújítják Lucasfilm Games néven a videójátékos részlegüket. A Lucasfilm Games (az eredeti nevükhöz hűen) ápolja a Star Wars videójátékok licencét, minden korábbi és jövőbeli szoftvert.
Terveiket egy évvel később tették közzé hivatalosan 2022 januárjában. Eszerint a Jedi: Fallen Ordert késztő Respawn felel ezentúl az EA-nél az új Star Wars játékokért, amelyekből rögvest hármat is bejelentettek. Egyrészt elkészült a Fallen Order folytatása, amely a Jedi: Survivor lett, készül egy teljesen új FPS (first-person shooter), amely inkább a klasszikus Dark Forces játékokat fogja megidézni, harmadrészt egy új RTS is (valós idejű stratégia), amelyet a Bit Reactor fejlesztővel együtt készítenek el. Utóbbi kettőről még viszonylag keveset tudunk, valamikor az elkövetkezendő években érkeznek majd.
Azonban hiába jelentett be annyi új projektet a Lucasfilm Games, ezekre még jó sokat kell várnunk. Elviekben 2023-ban valamikor megjelenik a Hunters, de a Ubisoft játéka vagy az Eclipse a pletykák szerint még nagyon messze vannak, ahogy a KotOR Remake fejlesztése sem halad jól.
Így hiába a sok új játék, továbbra is csak az EA Star Wars címeire számíthatunk. Idén április 28-án érkezett PC-re, PS5-re és Xbox Series-re a Jedi: Survivor. Szinte minden szempontból továbbfejlesztették a Fallen Order receptjét és meghallgatták a rajongói visszajelzéseket is, amelyeket sorra beleépített a játékba a Respawn csapata. Akik végigjátszották, mint társ-főszerkesztőnk, Kelemen Richárd „Rixon”, azok szerint egy fantasztikus új Star Wars kaland született. Azonban hiába tolták el hat héttel a megjelenését, a játék rengeteg technikai gonddal küszködik, főként PC-n, ahol egészen botrányos lett az optimalizálás és a performansz. De konzolon is lehet látni hibákat rendesen. Nekem a Steam verzió el sem indult PC-n, így végül visszakértem a játék árát. A Respawn már jelezte, hogy tudnak a PC-s verzió hibáiról és az elkövetkezendő hetekben javítani fogják. Reméljük legközelebb, azért hagynak némi időt a tesztelésre és az optimalizálásra is. Ezért érdemes várni vele, mert ha technikailag rendbe jön, akkor egy kiváló Star Wars játék lesz belőle.
Ezzel elérkeztünk a jelenbe, mai nappal hivatalosan is véget ért az EA tíz éves kizárólagos megállapodása, amelyet ilyen formában már nem fog megújítani velük a Disney. Ugyan nagyon kevés játékot kaptunk tőlük az elmúlt tíz évben, de amik megjelentek azok mind változatosak lettek és sokat adtak a kánonhoz is. Továbbra is kapunk majd az EA háza tájáról új Star Wars játékokat, amelyek reméljük hűek maradnak a névhez és botrányoktól, rossz technikai állapottól mentesek lesznek, de kánonba illő interaktív sztorikat hoznak el. Ha más nem, annyi már bíztató, hogy nem kizárólag tőlük, hanem a játékipar többi nagyágyújától is érkeznek új Star Wars játékok a közeljövőben.
A sztrájk potenciális hatásaival kapcsolatban alapvetően bizakodóak lehetünk, de egy elhúzódó munkabeszüntetés a jelenleg forgó és a 2025-ös produkciókat visszavetheti.
A szerződéseik meghosszabbítására törekvő forgatókönyvírók az utolsó pillanatban többször is találkoztak a nagyvállalatokkal a jobb munkakörülmények érdekében, és sztrájkkal fenyegették őket, ha nem sikerül megállapodni. Ám a tárgyalások rövidre sikeredtek, így a forgatókönyvírók sztrájkba lépnek, amelyet a közeljövőben folytatni is fognak. De mit jelenthet mindez a Star Wars jövőjére nézve?
Miért sztrájkolnak és mit eredményezhet mindez?
A sztrájk leginkább azokkal a feltételekkel függ össze, amelyek mellett a streaming-szolgáltatók az írókkal bánnak. Amint arról a Writers Guild of America (Amerikai Forgatókönyvírók Szakszervezete, WGA) a sztrájk előtt beszámolt, az írók manapság kevesebb hetet dolgoznak, kisebb írói stábok részeként – írja a Decider.com. És miközben a streaming-műsorok költségvetése más területeken nőtt, az írói javadalmazás valójában csökkent. Míg tíz évvel ezelőtt az íróknak csak egyharmada dolgozott a WGA és a Film- és Televíziós Producerek Szövetsége (Alliance of Motion Picture and Television Producers, AMPTP) által kialkudott minimális alapfizetésért, addig 2023-ra ez a szám az összes dolgozó író felére emelkedett.A WGA alapmegállapodás szerinti minimális bérezés
még azt sem garantálja, hogy az írók megengedhetik maguknak a fűtést a lakásukban,
miközben díjnyertes műsorokon dolgoznak. Az írók tisztességes díjazást, emelt nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékokat szeretnének – összességében jobb életszínvonalat.
Azzal kapcsolatban, hogyan is fog kinézni ez a sztrájk, érdemes lehet megvizsgálni a múltbeli precedenseket – írja a Star Wars News Net. A WGA 2023 előtt hat sztrájkot tartott (1960, 1973, 1981, 1985, 1988 és 2007-2008). A tizenöt évvel ezelőtti, legutóbbi sztrájk összesen 100 napig tartott (és a streaming előretöréséhez vezetett, ami az elmúlt 15 év során az írók mai sztrájkjait kiváltó körülményeket eredményezte). A leghosszabb 153 napig, a legrövidebb pedig mindössze 14 napig tartott. A portál szerint a korábbi sztrájkok alapján a forgatókönyvírók sztrájkjai általában cirka három-négy hónapig tartanak.
A stúdiók ennek megfelelően felkészültek erre az időkeretre, sokuknak nyilvánvalóan vannak olyan projektjei, amelyek már most szeptemberig készen állnak a forgatás megkezdésére, és olyan tartalmak, amelyek még idén és jövőre megjelenhetnek. Ám ha a sztrájk ezután is kitart, az már okozhat bajokat a felkészült stúdióknál is. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a Screen Actors Guild (Színészek Szakszervezete, SAG) és a Directors Guild of America (Amerikai Rendezők Szakszervezete, DGA) szerződései június 30-án járnak le, így Hollywoodban nagyobb leállásokra lehet számítani, ha a WGA-tagok és a másik két céh tagjainak problémái nem oldódnak meg addigra.
Így hathat a sztrájk a Star Wars szériákra
Ami a Star Wars sorozatokat illeti, a dolgok meglehetősen jól állnak, mivel több projekt forgatókönyve már jó ideje készen van. Az Ahsoka és a Skeleton Crew már jó ideje az utómunkálatoknál tart, ezeket a szériákat nem érinti a WGA sztrájkja.
A The Acolyte és az Andor nagy részét már leforgatták.Mindkettőnek megvan az az előnye, hogy nem az USA-ban készülő produkciók, ami azt jelenti, hogy kevésbé valószínű, hogy a szakszervezetek jelen lesznek, és így megkerülhetik a sztrájk okozta problémák egy részét. Ráadásul Tony Gilroy, az Andor showrunnere és rendezője szerint a sorozat második – és egyben utolsó – évadának forgatókönyvén éppen a sztrájk kezdete előtt végezték el az utolsó simításokat (bár hozzátette, hogy ez nem volt szándékos, csak az ütemterv miatt így jött ki). A The Acolyte még ebben a hónapban befejezi a főforgatást, így a forgatáson amúgy sem kellett volna sokat átírni, és Andor esetében – bár még négy hónap van hátra a forgatásból – úgy tűnik, hogy minden a helyén van. (Azzal kapcsolatban, hogy milyen problémákat okozhat, ha a forgatáson nincsen forgatókönyvíró, aki a helyszínen át tudná írni a forgatókönyvet, a Decider.com egy James Bond-film esetét említette. A 2008-as A Quantum csendjét így forgatták, a helyszínen konkrétan Daniel Craignek kellett átírnia a forgatókönyvet. „Ez a meglehetősen véletlenszerű gyártás eredményezte azt a Daniel Craig Bond-filmet, amelyről mindannyian megfeledkezünk, amikor megpróbáljuk felsorolni az összes Daniel Craig-féle James Bond-filmet” – összegzett a portál.)
A Mandalóri 4. évadának forgatókönyve már néhány hónapja készen van Jon Favreau bevallása szerint, a Lucasfilm csapata pedig már a storyboardokon dolgozik, és megkezdődik a korai előgyártási folyamat. A főforgatásnak még idén el kellene kezdődnie, bár ezt nem erősítették meg, és ez attól is függ, hogy a stúdiók el tudják-e kerülni a SAG és a DGA sztrájkjait.
A Rossz Osztag 3. évada már az animációs szakaszban jár, így a forgatókönyveknek készen kell lenniük, de Jennifer Corbett és csapata utolsó pillanatban végrehajtandó módosításait érintheti, hogy a WGA sztrájkba lépett. Ugyanez vonatkozik a nemrég bejelentett Jedihistóriák 2. évadjára is, amelynek megjelenését szintén 2024-re tervezik.
Mivel azonban az animációs és élőszereplős sorozatok elkészítése hosszú időt vesz igénybe, lehetséges, hogy a sztrájk hatással lesz a Lucasfilm által fejlesztett, egyelőre még be nem jelentett sorozatokra is. Vegyük például egy esetleges Star Wars: Látomások 3. évadot. Még ha a stúdiók az Egyesült Államokon kívül is dolgoznak az egyes epizódokon, a Writers Guild of Great Britain (Brit Forgatókönyvírók Szakszervezete, WGGB) arra kérte tagjait, hogy ne dolgozzanak a WGA hatáskörébe tartozó projekteken, és lehetséges, hogy más nemzetközi céhek is követik a példáját, s szolidaritásra szólítják majd fel a tagjaikat. Azaz egy hosszú ideig elhúzódó sztrájk hatással lehet a 2025-től kezdődő projektek megjelenési ütemtervére. Itt érkezünk el a Star Wars filmekhez.
Így hathat a sztrájk a Star Wars filmekre
A következő három Star Wars filmes projekt közül kettőnek az írói is kapcsolatban állnak a WGA-val: Steven Knight Rey Skywalkert is szerepeltető története, valamint Dave Filoni Mandoverzum-filmje. (James Mangold ugyan nem tagja a WGA-nak, így hivatalosan nem érinti a sztrájk, de lehet, hogy úgy dönt, hogy szolidaritást vállal az írókkal, és nem vesz részt az írói munkában, amíg a sztrájk véget nem ér.) A Star Wars News Net megjegyezte, a Lucasfilmtől három hete azt hallottuk, hogy Knight forgatókönyve (amely vélhetően a 2025-ös film lesz) másfél hónapra volt attól, hogy elkészüljön, tehát ez azt jelenti, hogy a forgatókönyv jelen állás szerint nagyjából három hétre van a befejezéstől. Ha már megírták az első vázlatot, akkor nem sok gond lehet a gyártás előtt, hiszen legalább azzal tudtak belevágni, amijük van. De ha nem fejezték be a forgatókönyv első verzióját, az gondot okozhat, mert egy befejezetlen szkripttel nem tud majd a legteljesebb mértékben dolgozni a Lucasfilm.
A filmek kapcsán a jó hír az, hogy a sztrájk – amennyiben nem húzódik el túl hosszan – csak átmeneti visszaesést vagy kisebb kellemetlenséget, csúszást okozhat. Problémák akkor merülnek fel, ha a sztrájk 100 napig vagy tovább tart, vagy ha a Lucasfilm nem lesz elégedett a forgatókönyv első változatával, akkor ugyanis az előzetes gyártás biztosan nem fog az eredeti tervek szerint nyárra/kora őszre lezajlani.A folyamat olyan részei, mint a szereplőgárda összeállítása, a jelmezek egy részének megtervezése és a produkciós dizájn első vázlatainak elkészítése még megtörténhet, de ez attól függ, hogyan alakul a helyzet, és hogy a Lucasfilm bízik-e abban, hogy a filmet inkább előbb, mint utóbb leforgathatják.
Érdemes még megemlíteni Taika Waititit. A Deadline május elsején arról írt, hogy Waititi jövőre szeretné leforgatni Star Wars-filmjét, és a legutóbbi utalásokból kiderült, hogy még mindig dolgozik a forgatókönyvén. A Lucasfilm eddig rugalmas volt azzal kapcsolatban, hogy a három új projekt közül melyik jelenjen meg előbb, így van mozgásterük. Ezáltal a 2025-ben megjelenő filmmel valószínűleg a jelenlegi patthelyzet ellenére sem lesz gond.
Ma van a nemzetközi Star Wars nap, melynek alkalmával két új sorozat, illetve egy kisebb meglepetés is felkerült a Disney+ kínálatába.
Május 4-e különleges nap a Star Wars rajongók számára, ugyanis világszerte ekkor ünneplik a Star Warst, mint jelenséget. Idén két sorozattal és egy különkiadással is kedveznek nekünk e jeles nap alkalmából.
Az egyik széria a rajongók körében igen megosztóLátomások (Visions) második évada.A kritikusok által elismert animációs sorozat első etapja még 2021-ben debütált és Emmy-díjra is jelölték. A második évad folytatja az elsővel megkezdett tradíciót, ugyanakkor csavar is egyet a koncepción: a kilenc új epizódot mind más és más animációs stúdiók készítették el, csakhogy ezúttal a világ minden tájáról, nem csak Japánból. A széria ugyan továbbra sem képezi a kánon részét, az előzetes alapján mégis izgalmas történeteket tartogat.
A másik sorozat sokkal inkább a gyerekeknek kedvezhet, és remek lehetőség, hogy a szülők elrepíthessék őket szeretett galaxisukba. A hét epizódos Fiatal Jedik kalandjai (Young Jedi Adventures) kifejezetten a kisebb korosztályt célozza meg. A történet középpontjában fiatal jedinövendékek állnak: Kai Brightstar, egy ember fiú, Lys Solay, egy pantorai lány és Nubs, aki egy pooba fiú. Hozzájuk csatlakozik a pilóta Nash Durango és droidja, RJ-83. (A droid a nevét valószínűleg az 1983-as megjelenésű A Jedi visszatér [Return of the Jedi] után kapta.) A csapat tagjai a szinopszis szerint az Erő útjait fürkészve fedezik fel a galaxist, rengeteg kalandban lesz részük, miközben segítenek az ártatlanokon, és lassan megtanulják, hogyan lehetnek egyszer igazi jedi lovagok. A szériához már egy hete elérhetőek kis rövidfilmek is Fiatal Jedik kalandjai rövidfilmek (Young Jedi Adventures Shorts) címen, szintén szinkronnal.
A Disney+ ezeken kívül még egy apró meglepetés különkiadással is szolgál, ugyanis folytatódnak Maggie Simpson kalandjai a messzi-messzi galaxisban. A nagysikerű A Simpson családból ismert kislány már 2021-ben is tett egy jelképes kis kitérőt Springfieldből – akkor Az ébredő Erő kapcsán. A rövidfilm a Maggie Simpson „A szunyálásból ébredő Erőben” (Maggie Simpson In The Force Awakens From Its Nap) címet viselte. Az új történet a címe alapján ugyan a Zsivány Egyeshez köthető, valójában inkább A Mandalórihoz van köze. Aki szereti az eredeti A Simpson család sorozatot, vagy csak valamiért tetszett neki az első felvonás, az valószínűleg most is jól fog szórakozni. A rövidfilm hivatalos magyar címe ezúttal Maggie Simpson „Zsivány majdnem egyes” (Maggie Simpson In Rogue Not Quite One) lett.
Honnan ered a Star Wars nap?
Az ünnep a rajongóktól és a médiától eredeztethető – Amerikában már 1978-ban is használták a „May the 4th Be With You” szójátékot a függetlenség napja kapcsán, míg később Nagy- Britanniában 1979. május negyedikén lépett hivatalba Margaret Thatcher miniszterelnök, amit a The London Evening News a következő módon reklámozott:
Az ezt követő években a kifejezés használatára vonatkozó egyértelmű bizonyítékok homályosak. Annyi biztos, hogy 2005-ben használták ismét az amerikaiak – újfent a függetlenség napja alkalmából. A Star Wars: A Sith-ek bosszúja ugyanis hetekkel korábban került a mozikba, így elindult egy, a közönséget a mozikba visszacsalogató marketinghadjárat. Ennek egyik központi eleme végül egy poszter lett, rajta Yodával, tüzijátékokkal és az addigra szállóigévé vált mondattal. A hirdetésből később a StarWars.com oldalon árult poszter is készült.
2011-óta hivatalos rajongói eseményeket is szerveznek ezen a napon, de fontos, hogy a Star Wars nap és a szállóige nem a Lucasfilm vagy a Disney bejegyzett tulajdona. Csak és kizárólag a rajongóké.
Boldog Star Wars napot kívánunk minden rajongónak!