Igazi hiánypótló dokumentumsorozat érkezett a Disney+-ra július 27-én a legendás Industrial Light & Magic (továbbiakban ILM) történetéről Light & Magic címen. A hatrészes minisorozat végigvezet a cég megalapításától kezdve, egészen napjainkig. Betekintést nyerhetünk a klasszikus trilógia vizuális effektjeinek születésébe és a későbbi hollywoodi filmek kulisszatitkaiba is. Mindezeket az ILM szakemberei, illetve a velük együtt dolgozó rendezők és producerek interjúi teszik még érdekesebbé, néhol nosztalgikus, máskor érzelmes és őszinte vallomásokban.

Egyedülálló és igen részletes dokusorozat jelent meg az ILM történetéről és munkásságáról a Disney+ felületén. Már a beharangozó előzetes alapján is nagyon izgalmasnak tűnt, de a sorozat megtekintése után elmondhatom, hogy várakozásaimat is felülmúlta. Ugyan nem ez az első ilyen mű a Star Wars és más filmek/sorozatok vizuális effektjeiért felelős cégről. Már korábban is sokat hallhattunk róluk, gondolok itt a 2004-es Az álmok birodalma c. dokufilmre, a Disney Gallery A Mandalórira és a Boba Fett könyvéhez készült dokusorozatokra is, vagy az egyes filmek DVD/Blu-ray kulisszák mögötti extráira. Ilyen jól összeszedett mű azonban eddig még nem készült az ILM-ről.

A sorozat rendezője és producere ráadásul az a Lawrence Kasdan volt, akit A Birodalom visszavág, A Jedi visszatér, Az ébredő Erő, a Solo – Egy Star Wars történet és az Indiana Jones filmek forgatókönyvírójaként ismerhetünk. A sorozat producerei Ron Howard (Apollo 13, Egy csodálatos elme, Solo rendezője) és Brian Grazer, a gyártást pedig az Imagine Entertainment végezte a Disney-vel közösen. Kasdan mindig is egy olyan dokusorozatot szeretett volna, amely „a vizuális effektek történelméről” szólt volna, a Lucasfilm kérésére viszont ezt leszűkítették az ILM-re.

Kasdan viszonylag jól megtalálta az egyensúlyt, amikor összeállították az epizódok tartalmát. Időrendben haladunk előre a cég 1975-ös megalapításától kezdve, amely szorosan összefüggött az Egy új remény elkészítésével is. Az első két epizód így szinte csak ezzel foglalkozik, emellett szinte minden fontosabb szakemberre szánnak pár percet. Így az ILM legelső csapatából olyanok szólalnak meg, mint John Dykstra vizuális effekt specialista és a csapat első vezetője, Richard Edlund, Ken Ralston operatőrök, Joe Johnston dizájner, illusztrátor, Dennis Muren, Lorne Peterson és Phil Tippett stop motion- és makettművészek, Harrison Ellenshaw festő, Patricia Rose Duignan produkciós vezető és még sokan mások. Az ILM története mellett megismerhetjük az ő életüket, karrierjüket és személyiségüket is. Rajtuk kívül pedig olyan filmrendezők, producerek is mesélnek a közös munkáról, mint Ron Howard, Steven Spielberg, Robert Zemeckis, JJ Abrams, James Cameron, Kathleen Kennedy, Frank Marshall és persze maga George Lucas is.

(Az ILM Model Shop eredeti csapata 1977-ben)

A sorozat betekintést nyújt a klasszikus trilógia vizuális effektjeinek születésébe. Megtudjuk, hogy Lucasnak a semmiből kellett összeállítania az ILM-et, ugyanis akkor nem létezett Hollywoodban ilyen cég, a speciális effektek szakemberei egyfajta szubkultúrát alkottak. Ez a szedett-vedett csapat viszont képes volt nagyot álmodni és létrehozni a lehetetlent. Olyan technológiákat dolgoztak ki, amelyek évtizedekkel megelőzték a korukat. A klasszikus trilógia egyedülálló, de hagyományos (praktikus) effektjei makettekből, bábukból álltak nagyrészt ekkor még. A csapat azonban már ekkor mozgásvezérelt kamerával (motion control) és digitális animációkkal kísérletezett.

Az ILM és a Star Wars örökre megváltoztatta a filmipart, ahogy a sorozatban is elhangzik, „ők voltak a Lázadók Szövetsége”.

A harmadik és negyedik epizód már A Birodalom visszavág, A Jedi visszatér és az ILM többi filmes munkájáról szól, mint a Harmadik típusú találkozások, Az elveszett frigyláda fosztogatói, a Poltergeist – Kopogó szellem, az E.T. vagy a Willow.

A dokusorozat olyan kulisszatitkokat árul el, hogy hogyan mozgott a tauntaun, vagy mi ihlette az Ezeréves Sólyom formáját. De az is kiderül, hogy a rancort egy jobb Godzillának szánták és Max Rebo mozgása Phil Tippett hiányos tánctudásának köszönhető. Megannyi információ, amely a rajongóknak igazán érdekes lehet.

(Phil Tippett az AT-AT maketteket rendezi A Birodalom visszavág effektjeihez 1979-ben)

Az ötödik résztől viszont, mivel a filmművészet és a digitális technika is fejlődött, a CGI (Computer generated image = számítógép által generált kép) effektek is egyre inkább előtérbe kerülnek, az ILM pedig ebben is élen járt. Megtudhatjuk, hogy Lucasnak szívügye volt a filmgyártást digitalizálni, elsősorban a vágást. Így már nagyon korán, gyakorlatilag az első Star Wars filmeknél kísérleteztek számítógépes effektekkel. Ehhez leszerződtették az úttörő 3D animátort, Ed Catmullt és a cégen belül is létrehoztak egy kisebb számítógépes divíziót, amelyből később létrejött a Pixar.

Az ILM közben elkezdte kitermelni a saját tanítványait is, így a '80-as évek elejétől kezdve olyan fiatalok csatlakoztak a céghez, mint John Knoll, Steve „Spaz” Williams, Mark A.Z. Dippé, Ellen Poon és Doug Chiang. Ők már az ILM és a Star Wars filmek rajongóiként kerültek a céghez.

Közös volt bennük, hogy egyszerre ismerték és értették a hagyományos praktikus effekteket és a modern digitális animációkat is, egyfajta hidat képezve a régi és az új világ között.

Ám nem csak ők, hanem Lucas mellett az idősebbek is felismerték a CGI korlátlan lehetőségeit, az ILM eredeti csapatából Dennis Muren lépett elő és lett ennek a vezetője a cégen belül. Az ILM filmről filmre egyre többet vállalt és fejlesztette tovább a CGI-t. Ebben James Cameron filmjei voltak a legfontosabbak, mint A mélység titka vagy a Terminátor 2. – Az ítélet napja. Ám a tengervíz és a folyékony fém manipulációja csak a kezdet volt, hiszen mindez a Jurassic Park c. filmben csúcsosodott ki, amikor kihalt élőlényeket sikerült feltámasztaniuk számítógépek segítségével. Onnantól nem volt megállás a filmipar végérvényesen átállt a digitális effektekre, végleg nyugdíjazva az épített maketteket és modelleket. Lucas ekkor látta, hogy itt az idő egy újabb Star Wars trilógiára és elkezdte megalkotni az előzménytrilógiát, amelyben az ILM-nek ismét nagyon komoly szerepe volt, főleg Knollnak. Lucas elérte nagy álmát, hogy a filmgyártást szinte teljesen digitalizálja. Elsőként alkalmaztak nagy mennyiségben kék hátteret, létrehozták a 24p-s HD kamerát, a digitális projektort és rengeteg jelenet készült CGI-jal. A sorozat még arra is kitér, hogy az ILM innovációs légköre azután is tovább élt, hogy Lucas eladta a cégbirodalmát a Disneynek. Jon Favreau már a Vasember filmekkel is együtt dolgozott velük. Ám igazán nagyot az első élőszereplős Star Wars sorozatnál, A Mandalórinál alkottak, ahol az ILM és Favreau közösen dolgozták ki a LED falas, StageCraft technológiát.

(A Mandalóri első évadának forgatása az ILM StageCraft falain belül, 2018 végén)

Az utolsó két rész kicsit összecsapottnak érződött. Viszonylag gyorsan átlépték a '90-es és 2000-es éveket, hogy eljussanak napjainkig. Még legalább két rész elfért volna, így nagy a valószínűsége, hogy a Disney ennyi műsoridőre adott keretet és ezt kellett kitölteni az ILM negyvenhét éves történetével. Így a végén némi hiányérzetünk lehet, hogy az előzmény- és zárótrilógiáról csak alig hallottunk.

A ma is élő szakemberek interjúit rengeteg eddig még nem látott archív felvételek teszik még érdekesebbé és követhetővé ezt a remekül összeállított és illusztrált dokumentumsorozatban. Kasdan pedig szánt időt a kínosabb és nehezebb témáknak is. A megannyi nosztalgikus jelenet mellett szó esik arról, hogy Lucas eleinte nem volt elégedett az ILM munkájával az Egy új reménynél, mert túl sok időt és pénzt öltek a munkába. Vagy, hogy miért volt fájdalmas szakítás, miután Dykstrát nem hívta meg Lucas A Birodalom visszavág munkálataira, csak a beosztottjait?

Lucas maga is nagyon őszintén beszél végig a cég körüli problémákról.

Arról is szó esik, miért kellett külsős munkákat is elvállalniuk, hogy a csapat együtt maradjon a klasszikus trilógia filmjei közötti és utáni időszakban. Vagy miért adták el olyan hamar a Pixart Steve Jobsnak és hogyan élte meg a makettes részleg, hogy a '90-es évekre feleslegessé váltak a CGI egyre nagyobb túlsúlya miatt. A legérzelmesebb talán mind közül Phil Tippett vallomása, amikor arról beszélt, hogyan győzte le az öngyilkos hajlamú depresszióját az alkotó, művészi munka segítségével.

Egy rendkívül érdekes, informatív és jól összerakott mini dokusorozat lett a Light & Magic. Olyan szakemberek meséltek a munkájukról, akik nélkül a látványfilmek nem lennének olyanok ma, illetve a Star Wars univerzuma és vizualitása sem valósult volna meg. Jó lenne, ha egyszer hasonló dokumentumfilm készülne a Skywalker Sound vagy a néhai LucasArts történetéről is. Rajongóknak szinte kötelező a sorozat és olyanoknak is érdemes egy próbát tenniük vele, akik érdeklődnek a filmkészítés iránt.

Faragó Dániel