A Star Wars: The Old Republic (továbbiakban SWTOR) most már hivatalosan is elhagyja a BioWare-t és a csapat a Broadsword Online Gamesnél folytatja a tizenkét éves MMORPG támogatását, fejlesztését.

Június 6-án szellőztették meg a hírt a sajtóban, hogy az SWTOR-t többé nem gondozza és fejleszti a BioWare, hanem egy független stúdiónál, a Broadswordnél folytatják a játék fejlesztését. Június 27-én végre hivatalosan is megerősítették a játék „költözését”.

Keith Kanneg, az SWTOR executive producere beszélt a változásról az swtor.com-on közétett posztban. A producer megemlíti, hogy ő már a kezdetektől fogva ott volt a projektben, hiszen a fejlesztését még 2008-ban kezdték meg a BioWare Austinnál, az első verzió pedig 2011 decemberében jelent meg. Az MMO egy folytatása és szellemi örököse a Knights of the Old Republic két részének, hivatalosan sosem lett az új Star Wars kánon része, továbbra is a Legendákba tartozik a játék.

Kanneg úgy véli, hogy a játék jó kezekben lesz a Broadswordnél. Az eddigi csapat kulcsfontosságú vezetői és a fejlesztők nagy része átköltözik a Broadswordhöz és ott folytatják a szoftver támogatását és modernizálását is. A producer kiemeli, hogy nagyon büszke arra, amit elértek az évtized során. Nemrég 64 bitesre is felfrissítették a szoftvert, felhő alapú szervereket vezettek be és legutóbbi kiegészítő, a Legacy of the Sith történetét is mesélik tovább kisebb sztori patch-ek formájában. A legutóbbi a 7.3-as frissítés, az Old Wounds volt, amelyben egy sztori Flashpoint keretében visszatértünk a Voss bolygóra. A csapat a Broadswordnél folytatná a történetet és a fejlesztés, jönnek az újabb Galactic Seasonök és készülnek egy nagyobb tartalommal a 7.4-es frissítéshez. Kanneg megköszönte az EA, a BioWare és a Lucasfilm Games támogatását, akik hosszú éveken át segítették a csapat munkáját.

Az SWTOR ezzel nem szűnik meg, igazából az EA kiszervezi az MMO támogatását egy külsős stúdiónak. A meglévő fejlesztő csapat továbbra is támogatja, fejleszti ezt a nagy múltú Star Wars játékot.

Faragó Dániel

Írta: Kocsányi András

Indiana Jones 15 év után napra pontosan a negyedik rész, A kristálykoponya királysága után visszatért első premiernapján a Cannes-i vörös szőnyegre. Ahogy az 1989-es Az utolsó kereszteslovag a Lucasfilm első, mindenképpen aranykornak tekinthető időszakát, a 2008-as negyedik epizód pedig a még George Lucas fémjelezte második nagy korszakát zárta, úgy valószínűsíthetően ez a film is vízválasztó lesz a Lucasfilm történetében.

Indiana Jones a múltban ragadt. A jelenkorában, a hippik és a Holdraszállás évében, 1969-ben az egykor vagány, unortodox módszerekkel dolgozó régészprofesszor nem találja a helyét, úgy érezheti,

immár önmagának is egy múzeumban lenne a helye.

A régészet is idejétmúlt hivatásnak tűnik az űrhajósok korában, így Indy már tervezi a nyugdíjba vonulását a korábbi munkahelyénél sokkal szerényebb New York-i egyetem katedrájáról. Az elmúlt évek sorscsapásai után legszívesebben azt kívánná, bárcsak visszaforgathatná az időt. Az idő nem csak felette, hanem régi ellenfelei fölött is elrobogott, Jürgen Vollert (Mads Mikkelsen) az egykori náci tudóst az Apolló-program egyik szakértőjeként rehabilitálták az Egyesült Államokban, ám arra áhítozik ő is, miképpen lehetne a múltat visszahozni, és meg is találja a kulcsot a film címében is említett sors tárcsájában. Indy egyik előadására betoppan Helena Shaw (Phoebe Waller-Bridge), a rég nem látott keresztlánya, akit szintén tragikus múlt, a régész apja, Basil (Toby Jones) elvesztése köti a sors tárcsájához.

     A rendezői székben a sorozat folyamán először nem Steven Spielberg, hanem James Mangold ült, akiről a popkultúra iránt fogékony olvasónak bizonyára a Logan című film juthat eszébe. S mivel az egy ismert szuperhős (az X-Men Rozsomákja/Farkasa) hattyúdaláról szólt, felmerülhetett sokakban, mennyiben várták el a producerek ugyanezt a hangulatot Mangoldtól az Indiana Jones kapcsán is.

Ha csak a film összegzését és fő témáját olvassuk el, láthatjuk, hogy nagyon is.

     A sors tárcsája a második részhez, A végzet templomához hasonlóan komorabb hangvételű film, sokkal kevesebb a humor benne, mint a korábbi epizódokban, de egyben a groteszk horrorelemek is alulreprezentáltak: aki borzongani ül be a filmre, leolvadó fejű nácikra és hűtött majomagyvelőre ezúttal ne nagyon számítson. Van viszont végtelen mennyiségű kaland- és akciójelenet, Indiana Jones földön, vízen, levegőben, lóháton, tuk tukot vezetve, ejtőernyőzve, búvárkodva küzd a nácikkal a sors tárcsájáért. Az alkotók láthatóan kitettek magukért, bár az akció minősége elmarad Spielberg korábbi filmjeihez képest, nagyon hiányzik a rendező minden részletre kiterjedő finomsága, ami éppen kiemelte az Indiana Jones-filmeket a kalandfilmek sorából.

     Van viszont egy öreg Indiana Jones, aki határozottan önmaga, Harrison Ford brillírozik a szerepében, érzékenyebben játszik, mint valaha, ezzel pedig túlszárnyalja a Star Wars - Az ébredő Erőben és a Szárnyas fejvadász 2049-ben látott alakításait is, amelyek során szintén régi alakításaihoz tért vissza az elmúlt évtized folyamán. A sors tárcsája mindenképpen azon filmek egyre unalmasabbá váló sorába illeszkedik be, amiben az idős popkulturális ikon egy utolsó kalandba keveredik egy lehetséges utódjelölt hatására: az előbb említett két Harrison Ford-film vagy a Logan mellett a Szellemirtók – Az örökség, a Creed: Apollo fia, a Terminátor-franchise legutolsó darabjai, a Die Hard negyedik és ötödik része, valamint a közelmúltban bemutatott Flash – A villám is ezt a témát járták körül. A hangsúlyok persze eltolódhatnak, az egyes filmekben a stafétaátadás mértéke is változó, a Szellemirtók – Az örökség alig szerepelteti az eredeti szellemirtókat, itt viszont a hangsúly egyértelműen a mentor figurán, Indy-n maradt. Különös módon már az Indiana Jones negyedik része is egy ilyen film volt, de az még egy jóval optimistább, könnyedebb hangulatot árasztott.

     Sok szempontból gőgös tett az alkotók részéről az a gesztus, ami sok hollywoodi franchise-ban megfigyelhető, hogy a sorozat egy köztes, az ő filmjüket megelőző időszakát kudarcosnak bélyegzik, és a vélt rajongói elvárásoknak megfelelvén “kijavítják” a csorbát, visszatérve az aranykor formavilágához. Ez a dolgok túlbuzgó helyrerázása nem ritkán még annál is gyengébb filmekhez vezethet, mint a film, amit eredetileg korrigálni akartak. Elég csak a Terminátor harmadik és negyedik részét semmibe vevő Terminátor: Genisys-re gondolni, amit aztán a Terminátor: Sötét végzettel akartak tovább foltozni, ugyanolyan eredménnyel. A Star Wars-sorozatot újraindító Az ébredő Erő is egy ilyen korrekció volt, és habár az tagadhatatlan kritikai és bevételi siker lett, a film már-már fojtóan próbálta leszűkíteni asszociációs hálóját az eredeti trilógiára és kiváltképp a legelső Csillagok háborújára (mai keresztségben az Egy új remény).

     Az Indiana Jones és a sors tárcsája alkotói is kissé ezzel a pökhendi gesztussal élnek. Köztudott, hogy a sorozat két igazán megkerülhetetlen darabja az első, Az elveszett frigyláda fosztogatói és a harmadik rész, Az utolsó kereszteslovag. Utóbbi Lucas és Spielberg részéről is egyfajta korrekció (igaz, hogy az az eredeti alkotók önkorrekciója) volt, A végzet temploma helyenként túlzottan camp humora, máshol a túlzott brutalitása és horrorisztikussága után. Az első és a harmadik film több, egyértelmű egyezést mutat a motívumok szintjén is: Indy társa a bajban az egyiptomi ásató, Sallah (John Rhys-Davies) és mindkét filmben az ellenfelei a nácik. A negyedik film, A kristálykoponya királysága idején, 1957-ben már bajosan lehetett a náci Németország az ellenfél, és Lucas jó érzékkel helyezte át a hidegháborús, atomháborús paranoia uralta időszakba a régészt, ehhez illően pedig már a szovjetek lettek Indiana Jones ellenlábasai. Az 1969-es világtörténelmi eseményeket tekintve az ötödik részben is logikusan ők lehettek volna a gonoszok. Azzal a két döntéssel, hogy A sors tárcsájában Sallah már a marketingkampányban is frekventáltan bukkan fel, és ismét a nácik az ellenlábasok, az alkotók egyértelműen az első és a harmadik filmet teszik meg előképül. Ironikus mindenesetre, hogy ha egy film egy másik film antitézise akar lenni, akkor akarva-akaratlanul is belesodorja magát abba, hogy a másik film említése nélkül ne lehessen róla diskurzust folytatni.

     A negyedik film „meg nem történtté” tételében, és a nosztalgia erősítésében pedig további gesztusokat is láthatunk. Minden spoiler nélkül annyit mondhatok, ne várjuk Muttnak (Shia LaBeouf), Indy fiának a visszatértét, habár nyilván meg kellett valahogy magyarázniuk Mutt és felesége, Marion (Karen Allen) távolmaradását, hiszen az ötödik részben egy idilli happy enddel engedtük el Indy kezét. Han Solo Az ébredő Erőben történő megjelenéséhez hasonlóan Indiana Jones háttértörténetét is minden előzmény nélkül alakították súlyosan drámaivá.

     A másik ilyen gesztus, hogy a film nem elégszik meg az öreg Indiana Jones kalandjaival, a film körülbelül 25 perces nyitányában, a sorozat szokásos, James Bond-filmektől ellesett cold open prológusában még a második világháború idején indítunk, ahol Indy még fiatal, ereje teljében van. A legújabb motion capture CGI-technikák tárházával próbálták nekünk a jól megismert fiatal Indiana Jonest reprodukálni. Ez sok kritika szerint nagyon meggyőző lett, számomra viszont hiteltelen, és nem a technológia rendkívüli fejlettsége miatt. Akkor is, ha tökéletes, azt nem tudja kitörölni a film, hogy tudom, ez nem lehet Harrison Ford, ez nem a 80-as években lett felvéve. Tovább rontja az illúziót, hogy habár ebben a jelenetsorban a klasszikus Indy-kalandokra emlékeztető helyzetet kellene látnunk, olyan mértékű komputeranimációs orgiát kapunk Indy arcán túl is, egy kastély felrobbanásával majd egy száguldó vonatszerelvény tetején való üldözéssel, hogy semmi sem tűnik reálisnak a képen. Véleményem szerint, ha ebben a jelenetben a hős CGI-fején túl klasszikus kaszkadőrtrükkökkel és ténylegesen épített díszlettel éltek volna, és a képi megoldások terén nem olyan snitteket választottak volna, amelyeket valódi kamera nyilvánvalóan nem tud felvenni, sokkal közelebb kerültek volna a kívánt élményhez.

Ezzel együtt a legelső jelenet, ami a film legelején történik Indiana Jones-szal, az egész film egyik legeredetibb, legkreatívabb szituációja.

     Őszintén szólva már nagyon vártam az igazi, hús-vér Harrison Ford első felbukkanását a filmben, és az a finom karakterépítés, amivel megérkezünk 1969-be, megmutatja, hogy habár Mangold nem képes arra a virtuozitásra, mint Spielberg, maga is képes valami eredetit rendezni. Ebben a jelenetben Indy egy reggel a foteljában ébred, kezében egy üres alkoholospohárral, alsógatyában riad fel álmából a szomszéd hippik tomboló zenéjére. A jelenet az előzetesben is benne van, de sajnos a kész filmben már nem a Sympathy for the Devil szól, ami az előzetes hangulatához nagyban hozzájárul.

     A kissé szétcsúszott, öreg, mogorva Indy félmeztelenül rohangál: ez így leírva bizonyára borzalmas ötletnek hangzik, de a filmben működik. Akármilyen sportos, mégiscsak egy idős ember teste ez, és nagyon őszinte, már-már művészfilmes gesztusnak tartom ezt a pillanatot. Kiváló kontrasztban áll az első jelenetsor emberfeletti hősével. Az egész film tematizálja és nemesen kezeli a hős korát, ami talán a mozi legnagyobb erénye. Több film is az említett “öreg fickó átadja a stafétát”-mozikból az öregségről valójában nem gondol semmit, nem mélyíti el a főhős ehhez való viszonyát, de arra a következtetésre jut, hogy az idős hősnek már nincs más perspektívája az életben a heroikus önfeláldozáson túl. Ezt egy eléggé kiábrándító konklúziónak gondolom, és spoiler nélkül annyit elmondhatok, hogy A sors tárcsájának azért ennél több gondolata van az öregségről, és ez már az 1969-es sztori nyitójelenetéből látszódik.

     Összességében az, hogy milyen filmalkotás A sors tárcsája, csak részben járul hozzá a végleges sikeréhez, és ebben már a kritikusok sem teljesen függetlenek, hiszen ők is ezeken a filmeken nőttek fel, jelent nekik valamit a figura mítosza, a múltja, és bizonyára egy kicsit mindannyian másképp látjuk, mi a jó Indiana Jones, mi az, ami számunkra belefér még a karakterrel kapcsolatban.

     „Tönkretette a gyerekkoromat” – olvashattuk, hallhattuk a gyakori véleményt az elmúlt 25 évből a Star Wars legkülönbözőbb epizódjai kapcsán A baljós árnyaktól a Skywalker korán keresztül a Disney+-on futó sorozatokig. A 2015–2019 között készült zárótrilógia legfőbb bírálója immár az a generáció, aki éppen a sokat kárhoztatott előzménytrilógia idején nőtt fel, s akiknek az előzménytrilógia jelentette a gyerekkorát. S biztosak lehetünk benne, hogy a 2010-es években is sok-sok gyermek érdeklődését keltette fel a zárótrilógia. A sors tárcsája kapcsán is biztosan lesznek olyan rajongók, akik azt kiáltják, tönkretették a gyerekkorukat, és olyanok is, akik azt gondolják A kristálykoponya királysága után, igen, ez volt a helyes út, végre igazat szolgáltattak Indiana Jones-nak. Ezen kérdéseknek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy egy film jó-e vagy sem, s mégis mindig összemosódik a kettő, sőt legrosszabb esetben akarva-akaratlanul is kritikusi érvrendszernek álcázva fogalmaznak meg olyan kritikákat, aminek forrása valójában a rajongói vágyvezéreltség, kielégítetlenség, pl. „Az utolsó Jedik rossz, mert nem kezelte hűen Luke Skywalker figuráját”; „Az ébredő Erő jó, mert végre korrigálta az előzmény trilógia hibáit”.

     A popkulturális ikonok kapcsán mindig felmerül, mennyire találkozik a figurák ábrázolása a nézők elvárásaival. Bonyolult helyzet ez, mert a filmes célja elsősorban az, hogy valami konfliktust generáljon, és a konfliktusnak van belső, külső és átfogóbb, a társadalomra vetített aspektusa is. Indiana Jones figurája már Az elveszett frigyláda fosztogatóiban is árnyaltabb volt, és mindannyian érezzük, hogy Az utolsó kereszteslovagban éppen az a leginkább megragadó, hogy Indy-nek személyes konfliktusa fűződik a kalandhoz, az apja révén. A sors tárcsájában a társadalomra vetített konfliktus a nácik világuralomra törő tevékenysége a címbéli ereklye révén, amit Indy nyilván meg akar akadályozni; a személyes konfliktus az, hogy Indy és Voller a múltban már találkoztak, Vollert személyes bosszú is hajtja; és Indy belső konfliktusa pedig már a korábban leírt probléma az idővel, amelyben él. A filmeseknek muszáj valami módon a hőst kibillenteni addigi komfortzónájából, hogy valami ívet járhasson be. Az nem történet, hogy Luke Skywalker egy übermensch-ként megmenti a világot. Az történet, hogy Luke Skywalker, habár korábban ő volt az optimista hős képe, nem akarja megmenteni a világot, de rá kell jönnie, hogy tévedett, és a film végére mégis megmenti. Biztos vagyok benne, hogy Indiana Jones figurája is ekképp lesz megosztó.

     Sokan A kristálykoponya királysága kapcsán leírták, hogy nagyon stílustörő volt a film földönkívülis befejezése. Én ott elfogadtam Lucasék magyarázatát, hogy míg az első három film a 30-as évek kalandfilmjeit idézi, addig a negyedik már az ötvenes években domináló inváziós sci-fiket is. Épp ezért meglepő gesztus A sors tárcsája esetében, hogy ahelyett, hogy visszatértek volna az üldözött ereklye tisztán mágikus hatásához, itt is megléptek olyasmit, ami stílustörően, műfajidegenül hathat. Kíváncsi leszek, mennyire osztja meg a közönséget majd ez a gesztus, szerintem végül nem volt olyan egetrengető motívum, és itt is, hasonlóan az ufókhoz vagy a frigyláda kinyitásához, ez csak a film csúcspontján válik lényeges momentummá.

     Mennyire fan service az Indiana Jones ötödik része? Azt gondolom, a fan service egy tévesen használt fogalom, a fan service nem bűn. Egyáltalán, ki mondja meg, hogy hol kezdődik a fan service? Az, hogy Indiana Jones barna kalapot visel, és a film folyamán ostort is merészel csattogtatni, az fan service? Elárulhatom, az Indiana Jones ötödik része nagyrészt azt a sormintát folytatja a cselekménye szintjén is, mint az előző négy film, és ettől még nem kéne ráhúzni a vizes lepedőt. A fan service-szel akkor van baj, amikor a cselekmény hézagjait, laposságát ilyen elemekkel próbálják kitömni, és a szerepük nem indokolt. Yoda mester Az utolsó Jedikben ilyen értelemben nem fan service, mert Luke tanítómestereként indokolt a feltűnése, mivel Luke figurájának változásában aktív szerepet játszik.

     Az Indiana Jones ötödik részét a Cannes-i kritika elmarasztalóan fogadta.

Már másnap óriási szalagcímek fogadtak az interneten a fásult, Cannes-i léptékkel mérve rövid, ötperces tapsról, amit az Indy 5 kapott. Némileg hibás döntés volt a sznob, művészfilmekre szakosodott, és Martin Scorsese által is túlságosan durvának leírt Cannes-i kritikusokat és közönséget megcélozni az Indy 5-tel. De szeretném olyasvalakiként, aki ott járt, néhány további tényre felhívni a figyelmet: egy éve a kiemelkedő kritikákat kapott Top Gun: Maverick ugyanígy ötperces tapsot kapott. Emellett a film egy esti premier volt, amire óriási volt az érdeklődés, és rengeteg vörös szőnyeges „sztárvendég” érkezett, ami miatt nagyon lassan haladt a terem feltöltése. Az esemény kezdete után pedig még fél óra volt az, hogy Harrison Fordról megemlékeztek, Arany Pálmát kapott, beszédet mondott ő (Ford megkapóan sziporkázott) és Thierry Frémaux, a Cannes-i fesztivál igazgatója is, továbbá egy tízperces életmű-összefoglalóban láthattuk Ford legjobb filmjeit, azon belül is a legjobb jeleneteket. Mindenki vérvörösre tapsolta a tenyerét már a film előtt, ami így végül egy óra késéssel indult el. Ezek után a bejátszott életmű-best of-jelenetekkel (mint pl. a kairói kardforgató briliáns lelövése, vagy amikor Indy kidobja a náci tisztet a zeppelinből) pláne nehezen vette fel a harcot.

     Kellett-e új Indiana Jones? Sokan már a negyedikre is azt mondták, felesleges volt, csak belepiszkított a trilógiába. Holott az Indy-trilógia eleve nem mutatta egy összefüggő történetfolyam szerkezetét, és elképzelhető volt további folytatás is. Nos, én abból a fajta rajongóból vagyok, aki szívesen megnézne még egy rossz Indiana Jones-filmet is, és azt kell, hogy mondjam, A kristálykoponya királyságát is kissé méltatlanul söpörte el a rajongói utálat, ezt a filmet pedig, ahogy ezt írom, egyelőre csak a többnyire lesújtó kritikák, a közönség értékítélete még várat magára. Van benne igazság, hogy James Mangold, bár tehetséges rendező, nem tartozik a kora legegyedibb vizionáriusai közé, még hollywoodi szinten sem, így Steven Spielberg rendezői virtuozitását filmje csak nyomokban tartalmazza. De azért számos szórakoztató, remek ötlet van benne így is, és kevesebbek lennénk Harrison Ford egyik legjobb alakításával is. Ezt Cannes jó érzékkel ismerte fel, és meghívták, tiszteletbeli Arany Pálmát adtak Fordnak, megérdemelten. Úgy, hogy Cannes-ért és a francia filmért Harrison Ford nem tett semmit, ellenben a hollywoodival, ahol az ő arcával stúdiókat emeltek fel a semmiből, és ahol egyelőre az életmű-Oscar várat magára.

     Az Indiana Jones és a sors tárcsája jó film, de nem zseniális. Legfőképp nem érhet a nagy elődök nyomába. Véleményem szerint egyben a leggyengébb is egy sorozatban, amiben nagyon magas lécet kellett megugrania, amit a filmtörténet egyik legnagyobb rendezője rakott fel korábban. De összességében úgysem azon fog múlni, hogy tetszik-e a nézőközönségnek, hogy milyen jó film, hanem hogy mennyire felel majd meg az elvárásoknak, hogy Indy figuráját és a film zárlatát be tudják-e fogadni. Érzésem szerint nem lesz közönségsiker, és a Solo környékén fog teljesíteni a bevétele, talán afölött. De ne nekem legyen igazam. Ha viszont ez be is következik, biztosra veszem, hogy drasztikus személyi változások lesznek a Lucasfilmnél, és ezt még siker esetén sem zárom ki. A stafétaátadás pedig véleményem szerint nem történt meg most sem. Nehéz elképzelni, hogy ezt Phoebe Waller-Bridge-dzsel fogják folytatni, ugyanis semmivel sem jobb utód, mint Shia LaBeouf. Ha fogadni mernék, kivel folytatják az Indiana Jones-mítoszt, biztos vagyok benne, hogy Ke-Huy Quan felnőtt Picurja lesz az, A végzet templomából. Egyvalami biztos, hogy Harrison Ford és a Lucasfilm kapcsolatának vége, mindkét ikonikus figurájától végleg elköszönt, bár filmbéli apjától, Sean Connery-től megtanulhatta: soha ne mondd, hogy soha.

     Harrison Ford pedig nemhogy nem tette tönkre a gyerekkorunkat, hanem éppenséggel megteremtette azt. Köszönjük, Mr. Ford!

A napokban interjút adott a Star Wars: Insidernek Zoraida Córdova írónő. Zoraida nevéhez kötődik az A sors keze c. ifjúsági regény, illetve a Szukits Kiadó jóvoltából idén júliusban érkező Konvergencia, de írt novellákat a Bizonyos szemszögből antológiákba is. Az interjúban szóba került többek között a fantasy és tündérmesék iránti rajongása, az, hogy hogyan dolgozik A Köztársaság Fénykora csapat részeként, de arról is szó esett, hogy mi inspirálta a Konvergencia írása során.

Egy tündérmesékkel teli galaxis

Zoraida elmesélte az Insider kérdésére, hogy az Erőt úgy látja, mint a fantázia kiáradását. Elmondása szerint az ötlet, hogy van egy minden élőlényt összekötő erő, és hogy vannak egyes emberek, akik képesek ehhez kapcsolódni, és használni, valamint hogy a jedik kvázi űrbéli varázslók, nagyon fantasztikus, fantasys. Következő Star Wars regénye, a Konvergencia a háborúban álló Eiram és E’ronoh bolygókon játszódik, e regény A Köztársaság Fénykora projekt második fázisának a része. A lap kérdésére az írónő elmondta, hogy a könyv írása során nagyban inspirálódott William Shakespeare híres drámájából, a Rómeó és Júliából.

„Ez a Rómeó és Júlia az űrben, kivéve, hogy kevésbé tragikus” – viccelődött a lapnak Zoraida.

Zoraida Córdova

A regény arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi a közös a háborúzó Eiramban és E’ronoh-ban? De bemutatja a két világ népeinek a hitrendszerét is. Zoraida szerint ugyanis ez az egyik legmeghatározóbb egy nép társadalmának felépítésében. A hitrendszerekre pedig egyaránt nagy hatása van a földrajznak, és az olyan kérdéseknek is, mint, hogy miért vagyunk itt?

Az interjúban szó esett Zoraida történetmesélési stílusáról is, és az írónő elmondta, hogy erre nagy hatása van a fantasyírással kapcsolatos megközelítése. Szeret komplex és lenyűgöző karaktereket alkotni, és szereti kitágítani annak a világnak a mítoszvilágát, amiben épp dolgozik, de emellett az írásaiban nem egy utalást tesz a latin-amerikai kulturális örökségére. Ezeket az elemeket minden munkájába beleszőtte, legyen az Star Wars vagy egy általa kitalált egyedi történet. Szóba került az interjúban az is, hogy honnan ered Córdova szeretete a fantasyk és a tündérmesék iránt? Erre válaszolva elmesélte, hogy ez a tinédzserkoráig vezethető vissza, ekkor talált rá az olvasás és írás szeretete.„

„Tudtam, hogy mindig is szerettem a tündérmeséket, és a fantasy műsorokat a TV-ben.” – mesélte el a lapnak Zoraida Córdova – „De soha nem akadt olyan történet a kezeim közé, ahol arról olvashatok, ahol valaki olyannak láthatom magam, aki éppen felfedezi a mágiát, vagy elutazik a világűrbe és új világokat fedez fel.”

Ez akkor változott meg, amikor egy extrakredites feladat részeként kikölcsönözhetett és elolvashatott bármilyen könyvet a helyi könyvtárból. Ekkor olvasta el Amelia Atwater-Rhodes könyvét, az In the Forests of the Nightot, ami egy vámpírtörténet volt. A könyv Zoraidára gyakorolt hatását csak növelte, hogy Córdova 13 éves volt, amikor olvasta, Amelia Atwater-Rhodes pedig 15 éves amikor kiadták a könyvét. Ezzel kapcsolatban elmesélte az Insidernek, hogy megigézte a gondolat, hogy valaki az ő korához ilyen közel már írt és adott is ki egy könyvet. Nem sokkal azután, hogy befejezte az In the Forests of the Nightot elolvasta annak folytatását is, és más fantasy írók művei után kezdett keresni. Ez pedig elvezetett az urban fantasykhoz, és Zoraidat bele is szeretett ebbe a műfajba, és abba az elképzelésbe, hogy a varázsvilág párhuzamosan létezik az emberek világával. De emellett azt is elmesélte, hogy nagy hatással volt rá A kis hableány, és hogy ennek a mesének a folyamatos újranézésével tanult meg angolul, mielőtt a családjával az Egyesült Államokba vándoroltak volna.

A szeretet mindent felülír

A beszélgetés során szóba került az is, hogy fontos eleme Córdova történeteinek a szerelem, ami egyaránt megjelenik az A sors kezében és a Konvergenciában. Córdova szerint maga a Star Wars galaxisa is nagyon más lenne Anakin és Padme szerelme nélkül.

„A szerelmük olyan erős volt, hogy szó szerint megváltoztatta a galaxis sorsát.” – nyilatkozta a lapnak.

Az írónő egy olyan erőnek látja a szerelmet, ami számos döntést vezet, és jópár olyan döntésünk mögött megtalálható, amit nemcsak a túlélésért, hanem mások túléléséért hozunk meg. Emellett azt is megosztotta az újsággal, hogy a szerelem és a szeretet milyen módon határozza meg a Konvergencia történetét. Új könyve négy karaktert helyez a fókuszba, Xiri Albarant az E’ronoh hercegnőjét, Phan-tu Zennt az Eiram hercegét, Gella Nattai jedilovagot és Axel Greylarkot, aki Kyong Greylark főkancellár fia. Az E’ronoh és Eiram örököseit a népeik iránt érzett szeretet és az a remény hozza majd össze, hogy házasságuk útján véget vethetnek a két bolygó közötti örök háborúnak és békét teremthetnek a népeik számára. Beszélt arról is, hogy van egy nagyon vékony vonal a szeretet és a birtoklás között, és hogy a történetében a jediknek ezt a nagyon vékony határt kell megtalálniuk, ezt pedig Gella karakterének a története mutatja meg.

Az E'ronoh

Az Eiram az első fázis végén, előtérben a sérült Csillagfény Jeladó

De nemcsak ezekről, hanem arról is szó esett, hogy hogyan tudott A Köztársaság Fénykora projekt többi írójával együtt dolgozni. Zoraida elmondta, hogy a legfontosabb az volt, hogy a regénye összhangban legyen Lydia Kang Kataklizma c. könyvével, ami bizonyos értelemben folytatása az ő művének, és egyben a fázist lezáró Path of Vengeance felvezetője is. Emiatt a két író szoros kapcsolatban állt, számtalan üzenetet váltottak egymással, és egymás vázlatait is átnézték, hogy olyan ötleteket találjanak, amiket bele tudnak építeni a saját regényeikbe, ezzel is összekötve a munkáikat.

Córdovát  Bizonyos szemszögből negyvenedik évfordulós novelláskötet sorozatban megjelent novelláiról is kérdezték. Az Egy új remény 40 éves évfordulójára megjelent Jössz nekem egy fuvarral c. novelláról azt mondta, hogy nagyon érdekes volt visszamenni az Egy új reményhez, és megírni a saját történetét a Tonnika nővérekről, de kellett egy kis idő, hogy megszokja a gondolatot, hogy engedélye van a saját történetet írni a filmhez. Az ötödik epizód negyvenedik évfordulójára megjelent Várd ki a végét! című novelláról pedig elmondta, hogy az írás során visszanézett minden olyan epizódot A klónok háborújából, amikben megjelent Boba Fett karaktere, és a novellában azt a belső konfliktust akarta egy kicsit bemutatni, ami ahhoz vezetett, hogy Bobából fejvadász lett. De nem csak ezekről, hanem A klónok háborújához megjelentetett Clone Wars: Stories of Dark and Light novelláskötetben publikált The Lost Nightsister novelláról beszélt. Elmondta, hogy a történet Asajj Ventressre fókuszál, és hogy ezzel kapcsolatba az volt a legnagyobb kihívás, hogy úgy mutassa be a Ventressel és Dookuval kapcsolatos sötét dolgokat, hogy azok érthetőek legyenek a gyerek olvasók számára. Azt is elárulta, hogy a történeteiben az a közös, hogy mindegyiket vissza tudja eredeztetni az Egy új reményig valamilyen formában. Emellett a karaktereit, legyen az Izzy A sors kezéből, vagy Axel és Gella a Konvergenciából az köti össze, hogy mindannyian olyan karakterek, akik azokra a kérdésekre keresik a választ, hogy hol helyük a galaxisban, hol van az otthonuk, és hogy mit hajlandóak megtenni azért, hogy ezt megvédjék? A beszélgetés végén Córdova elmondta, hogy gyerekként nem képzelte, hogy egyszer majd lesz lehetősége hozzátenni a Star Wars galaxisához.

„Ez nem csak arról szól, hogy kreatív szabadságod van, hanem arról is, hogy képes vagy részt venni egy olyan világ alakításában, ami nagyon sokat jelent nagyon sok embernek. A Star Wars mindenkié. Mindig is az volt, és mindig az is lesz, és alig várom, hogy folytassam a játszadozást ebben a homokozóban.” – zárta sorait az írónő.

Még 2020 decemberében írt a néhai Ziro.hu-ra egykori főszerkesztőnk, Földi Bence egy cikket a gaffiról, a buckalakók, illetve Boba Fett buzogányáról, melyben arról is beszámolt, az inspirációt minden bizonnyal egy Fidzsi-szigetekről származó fegyver, a totokia jelenthette. Májusban a Néprajzi Múzeum posztolt arról, hogy raktárukban megtalálható egy pár ebből az eszközből, illetve egy úgynevezett talavalu is, melyet az Andorban láthattunk. Kádas István főszerkesztőnk és jómagam így hát ellátogattunk ide, ahol a múzeum munkatársai, Bíró Anna és Nagymarosy Ádám meséltek nekünk részletesebben ezekről a tárgyakról.

A totokia, melyet ananászbuzogánynak lehetne fordítani, valójában nem is az ananász, hanem a csavarpálma tesmését hivatott szimbolizálni. Eredetileg fejvadász buzogány volt, így ez is egy áthallás a sorozat eseményeire, hiszen Boba Fett szintén ezt a hivatást műveli. A végén lévő csúcsos kialakítás, illetve a súlyelosztás révén hatalmas csapást lehetett mérni, alapvetően az ellenfél koponyájára, amit Boba is szemléltetett A Mandalóriban.

Arra kérdésre, hogy a két totokia hogyan került a múzeum gyűjteményébe, Anna elmondta, egy Festetics Rudolf nevű nemestől, aki felesége hozományából egy jachtot építtetett magának és bejárta a Csendes-óceánt. Az ő gyűjteménye nagyon fontos része a Néprajzi Múzeum Óceánia gyűjteményének, ami nemzetközi szinten is páratlan. Akkoriban szokás volt, hogy vagy ajándékba, vagy eladásra kínáltak tárgyakat, fotókat az akkori Nemzeti Múzeumnak, melynek mai jogutódja a Néprajzi Múzeum.

Festetics Rudolf gyűjteményéből származó fotó, mely már minden bizonnyal egy beállított, turisták számára készült kép

Az, hogy éppen Temuera Morrison forgathatta ezt a fegyvert a képernyőn azért is nagyon különleges, hiszen számára is nagyon fontos saját, maori kultúrája, mely szintén az óceániai térséghez köthető. Ezt jelenítette meg a beavatási szertartás is, melynek során elkészítette saját gaffiját, ami szintén párhuzamba hozható a totokia történetével, melyet főleg klánfőnökök és magasrangú harcosok használtak.

Ezen felül éppen a Boba Fett könyvében láthattunk egy taszken harci táncot is, mely sok tekintetben hasonlít a maori hakára. Ez az identitás az utóbbi időben kiemelt fókusznak örvend Új-Zélandon. A maori nyelv immár az állam hivatalos nyelvei közé tartozik, a tervek szerint 2050-re minden iskolában kötelezően tanítani szeretnék, csakúgy, mint a különböző hagyományokat, például a hakát. A taszkenek rituális tánca a hakához hasonlóan szintén egy harcos jelenetet ábrázol, ami nagyon fontos a maori kultúrában, hiszen a mitológia központi figurája is a háború istene, aki miután legyőzte testvéreit, belőlük termtette a sziklákat, növényeket, különböző természeti jelenségeket.

Különösen érdekes az is, hogy a Star Wars egy másik népe is hasonlóan harcias kultúrát vall, mégpedig a mandalóriak, ami egy másik olyan közösség, melyhez Boba Fett karaktere alapvetően köthető, és amely felé várhatóan tendálni fog a sorozatok történetének további alakulása folyamán.

Szamoai harcos talavaluval

A másik tárgy, melyet kicsit közelebbről szemügyre vehettünk egy úgynevezett talavalu, mely egy Szamoáról származó főnöki bárd. A Star Wars világában ezzel az Andor sorozatban találkozhattunk, mégpedig Luthen boltjában, ahol egy utapaui szerzetes husángjaként volt prezentálva. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a szamoai rögbicsapat címerében is ezt a fegyvert láthatjuk. Ez a tárgy egy Panther hadihajó gyűjtése révén került a múzeum gyűjteményébe. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejében bevett szokás volt, hogy a hadihajók legénységét elküldték, gyűjtsenek össze mindenféle tárgyakat. Ez általában azt jelentette, hogy a kikötőben az első árusnál bármilyen háttérinformáció nélkül felvásároltak mindenféle holmit, amely bekerült a múzeumba, ami aztán büszkélkedhetett vele, hogy az európai múzeumokkal vetekedő gyűjteménnyel rendelkezik.

Anna és Péter azt is elárulták, ha minden igaz, jövő májusban ezek a tárgyak a hónap műtárgyaiként kiállítva is megtekinthetők lesznek a Néprajzi Múzeumban, szóval érdemes figyelemmel kísérni az intézmény bejegyzéseit.

Látogatásunkról videót is készítettem, íme:

Kelemen Richárd (Rixon)

Melyik Star Wars könyveket olvasó rajongó ne ismerné Timothy Zahn nevét? A 71 éves amerikai író mindörökre letette a névjegyét a franchise-ban Thrawn, Mara Jade vagy épp Gilad Pellaeon karakterének megalkotásával. Az ikonikus Thrawn mellett, a kánonban két további trilógiát is írt a chiss stratégáról, a legendák között pedig további kötetei sorakoznak Luke Skywalkerről, Mara Jade-ről, az Igazság Keze rohamosztagos alakulatról, vagy épp Han Solo és Lando Ocean's filmekből inspirálódott kalandjáról. Az azonban kis hazánkban már kevéssé ismert, hogy Zahn számos más saját, eredeti történetet írt, amelyek mind műfaját, mind stílusát tekintve érdekes lehet a Star Wars fanoknak is, ha épp egy kis újra vágynak a franchise-könyvek helyett!

1) A Conquerors trilógia

Első helyen a Conquerors trilógiát ajánlanám, mely Zahn korai írásai közé tartozik, 1994 és 1996 között írta azokat. A három regény (Conquerors' Pride, Conquerors' Heritage és Conquerors' Legacy) közül az első két kötet magyarul is megjelent, Hódítók hatalma, illetve Hódítók öröksége címen. A könyvek a Lap-ics nem túl jó minőségű kiadásában viszonylag könnyen fellelhetők antikváriumokban, ám a fordítás csalódást keltő: az első könyvet rögtön önkényesen két részre szedték szét, illetve igyekeztek a Star Wars könyvek sikerével eladni e történeteket, ami megtévesztő lehetett. A történet ízig-vérig űropera: egy család, a Cavanagh família sztorija, mely a galaxisban zajló nagyobb eseménysorok sűrűjébe kerül. A kisebbik fiú, Pheylan Cavanagh kapitány tagja, és egyetlen túlélője annak a flottának, amely sikertelenül próbálta felvenni a kapcsolatot az idegen zhirrzh fajjal. Ám a zhirrzh hajóhad a rádiójelekre fegyverrel válaszol... E történet elég sablonosan hangzik, ám ez csak a kezdet, és látszat. Nehéz spoiler mentesen írni róla, mert az igazi csavar már a második kötetben történik: amíg az első részben az emberek, illetve azon belül is a Cavanagh család szemén keresztül láthattuk a félelmetes hódító faj jelentette veszélyt, addig a második kötetre megfordul a helyzet. Ennek szereplői ugyanis a másik oldal, a zhirrzh-ek (itt is egy család, Thrr-gilag és Thrr-mezaz famíliája), akik szemszögéből pont az emberek a kegyetlen hódítók, akik megtámadták az ő felfedező- és kutatóhajójukat, méghozzá ok nélkül és egyenesen bölcspusztító fegyvereket bevetve!

A háború tehát egy félreértésen, két teljesen más kultúra egymást meg nem értésén alapul, a pusztítást és veszélyt két család drámáján keresztül ismerhetjük meg. Ezt ráadásul egy politikával, politikai intrikával vastagon átszőtt történetbe ágyazva. Különösen üdítő, hogy sok amerikai sci-fivel ellentétben a jövő Földje és emberi társadalma se angolszász, ugyanúgy vannak olaszok, japánok, mexikóiak ebben a világban is, saját kis kolóniákkal, melyek külön szövetségeket, nemzeteket alkotnak. Bár Zahn maga fizikát végzett, ösztönös érzéke van a társadalomtudományokhoz, különösképp a kulturális antropológiához, remekül és hitelesen képes megalkotni a miénktől távoli és ismeretlen kultúrákat, s mentalitást. S különösen megdöbbentő és érdekes a zhirrzh társadalomban a bölcsek szerepe, ám hogy kik ők és miért fontosak, az már spoileres lenne. Akit jobban érdekel (de még nem szánná rá magát a könyvek elolvasására), itt, itt és itt írtam a három könyvről.

2) A Cobra sorozat

Szintén régi, klasszikus Zahn-történet a Cobra széria, melynek első trilógiáját még a '80-as években vetette papírra (Cobra, Cobra Strike, Cobra Bargain). Ezek közül az első rész jelent meg magyar nyelven, Kobraharcosok címen. Zahn azonban a 2000-es évek végén (Thrawn-hoz hasonlóan) ezt a szellemi gyermekét is újra leporolta, és további két másik trilógiát írt ebben a világban Cobra War (Cobra Alliance, Cobra Guardian, Cobra Gamble), valamint Cobra Rebellion (Cobra Slave, Cobra Outlaw, Cobra Traitor) címeken. A sorozat besorolása katonai sci-fi, ugyanis az első regény kiindulópontja valóban egy háború, melyet az emberiség a Troft fajjal vív, és az emiatt életrehívottott kobraharcosokkal, akik gyakorlatilag különféle technológiai eszközökkel (keményebb csontváz, lézerek, reflexsegítő szervómotorok) felszerelt elit katonák. Ám a háború már az első könyv elején véget ér, a történet pedig inkább arról szól, hogy a civilizált társadalom nem tud mit kezdeni a veteránokkal, majd mintegy száműzve őket más telepesekkel együtt a troftok által uralt űr másik szélére küldi őket. A későbbi sztorikban persze vannak újabb háborúk, inváziók és más konfliktusok, de a történet már egy új, furcsa kolónia története, messze a korábbi civilizációtól, akik megpróbálnak együttélni egymással (kobrák és sima emberek), a troftokkal, illetve egy titokzatos, elveszett emberi kolóniával, Qasama népével.

A grandiózus Cobra-saga valójában egy család története is, az első három kötet a Moreau család különböző generációinak történetét regéli el (Johnny az egyik első kobraharcos, fiai: Corwin, Justin és Joshua, illetve Justin lánya, Jin), addig a másik két trilógia már kifejezetten egy szűk családot, Jin Moreau-t, férjét és gyermekeit helyezi a középpontba. Zahn kedves témája, a kulturális sokszínűség, és a különféle kultúrák egymás mellett élése itt is megmutatkozik, különösen a két eltérő emberi civilizáció a Kobra Világok és a Qasama kapcsolatában. Természetesen ez a történet sem mentes intrikáktól, váratlan fordulatoktól, ráadásul itt is találunk kiváló stratégákat, a Qasama egyik politikai vezetőjét, Moffren Omnathit,  és katona szövetségesét Miron Akimot, akik amolyan arab Thrawnként képesesek átlátni a nagyobb képet. A Cobra-saga véleményem szerint inkább űropera, mint katonatörténet. Zahn Blackcollar trilógiája (melyről most nem írok), inkább nevezhető katonai sci-finek. Az egyes trilógiákról bővebben itt,  itt és itt írtam.

3) A Quadrail sorozat

Az előzőektől némileg eltér a Quadrail vagy Compton sorozat, mely egyes szám első személyben íródott, s Frank Compton szemüvegén keresztül követhetjük végig az eseményeket. A sorozat öt könyvből áll (Night train to Rigel, The Third Lynx, Odd Girl Out, The Domino Pattern és Judgement at Proteus), s a krimi elemet sem nélkülözi, különösen a negyedik kötet amolyan Gyilkosság az Orient expresszen az űrben. S nem véletlenül: e világban ugyanis az egész galaktikus rendszer lelke a Quadrail, a galaxist átívelő vonat- vagy inkább metróhálózat, mely az egyetlen ismert módja a fény feletti utazásnak: a Quadrail szerelvényeinek 100 km/órás sebessége a valós térben 1 fényév/percnek felel meg. A Quadrail így az egyetlen összekötő kapocs a fajok és csillagrendszerek között: a vonathálózaton keresztül zajlik a személyes utazáson kívül minden galaktikus méretű térforgalom, de itt áramlik az információ is. A Quadrail tehát hatalom, ám az azt működtető különleges faj, a Pókok nem érdekeltek ilyesmiben, igazából életük fő célja és küldetése a vasútrendszer működtetése. A vonat sohasem késik, mindig minden pontos, fegyvereket és hasonló dolgokat pedig szigorúan tilos a fedélzetre vinni, amely végső soron annak is elejét veszi, hogy a különféle fajok háborút kezdeményezzenek egymás ellen.

Az izgalmas alapsztoriba csöppen be az emlegetett Frank Compton, egy jól képzett ügynök, akit nem régiben rúgtak ki a Western Alliance hírszerzésétől, és aki egyszercsak beletoppan egy galaktikus méretű összeesküvésbe, majd a titokzatos Pókoknak kezd dolgozni. Az összeesküvés izgalmas, és spoileres, talán annyit lehet elmondani, hogy a nagy ellenfél a Modhri nevű csoportelme, mely különféle gazdatestek révén igyekszik megszállni a galaxist. E történet már csak az összeesküvések kibogozása révén sem mentes a krimielemektől, Compton megkapja a saját Watsonát is az ifjú Bayta személyében. Azt is megemlíteném, hogy ebben a sci-fiben nagyon nem a Föld és az emberiség a világ közepe, sőt éppen azért értékelődünk fel, mert olyan kis jelentéktelen porfészek a miénk a Quadrail által átszelt univerzum más fajaiéhoz képest. Bővebben itt és itt írtam ezekről a könyvekről.

4) A Dragonback-sorozat

Megint egy másfajta sorozat mint az eddigiek: a hat kötetes Dragonback széria (Dragon and Thief, Dragon and Soldier, Dragon and Slave, Dragon and Herdsman, Dragon and Judge és Dragon and Liberator) ugyanis a fiatalabb olvasók számára készült, mondhatni ifjúsági regények. A középpontjában egy tizenéves árva kisfiú, Jack Morgan áll, akit a híres mestertolvaj, Virgil Morgan nevelt, ám miután Virgil bácsi elhalálozott, Jack ténylegesen magára maradt, csupán bácsikája űrhajójában megőrződött virtuális személyiségmátrixa, Virge bácsi az egyetlen társa. Ekkor zuhan le a Jack búvóhelyéül használt kietlen bolygóra egy titokzatos hajó, melynek egyetlen túlélője Draycos a hős K'da katonaköltő. Draycos úgy néz ki mint egy fekete pikkelyű, kisebb méretű (tigris nagyságú) sárkány, amikor éppen 3 dimenzionális. A K'da ugyanis egy szimbióta faj, akiknek a túléléshez szükség van egy gazdatestre, ugyanis csak néhány óráig képesek 3D-ben létezni, ezt követően fel kell töltődniük 2 dimenziósan, különben eltűnnek. Mint talán már egyértelmű az ifjú Jack lesz Draycos gazdatestje, akinek a 2D-s sárkány a hátán végighúzódó tetoválásként él. 

A történet Jack története, hogy hogy lesz egy tolvaj nevelte, kétes erkölcsű gyerekből hős, hogyan lesz rá hatással magasztos K'da katonaköltő. Jacknek meg kell tanulnia bízni másokban, s ráeszmélnie hogy a jóratörekvés nem gyengeség és veszélyfaktor, hanem a jó irány. Mindezt úgy, hogy mellette a kettősüknek ki kell deríteni, hogy kik segítik az emberek (és más fajok) lakta galaxisrészben azt a pusztító ellenséget, akik elől Draycos hajója is menekült. A történet fordulatos, s bár gyerekeknek, fiatal felnőtteknek szól, olyan komolyabb témákat is érint mint a rabszolgasors, vagy éppen a gyerekkatonaság.

5) Az Icarus sorozat

Végezetül az Icarus sorozatot ajánlanám, ugyanis ez Timothy Zahn legfrissebb projektje. Az előzmény itt is egy régebbi regénye, az 1999-ben megjelent The Icarus Hunt, mely az egyik legklasszikusabb sci-fi története. A sztori egyes szám első személyben íródott, a főhős a csempész Jordan McKell, illetve társa a kalixi  Ixil (egy hüllőszerű, iguánaképű faj, akik idegi kapcsolatban állnak menyétszerű állatkáikkal). McKellt azonban felbérli az iparmágnás hobbirégész, Arno Cameron, hogy juttasson el egy ocsmány hajót, az Icarust a Földre, ugyanis ezzel nagy szolgálatot tesz az emberiségnek (és még fizet is érte). McKell vállalja, s a Cameron által összetoborzott héttagú legénységgel nekiindulnak az útnak, mely során szembe kell néznük egy gyilkossággal, a gazdasági nagyhatalom Patth faj üldözésével, valamint az alvilág legrémesebb alakjaival is. A The Icarus Hunt egy kerek egészet alkot, önmagában is megállja a helyét, s ízig-vérig sci-fi. Talán a legfelnőttebb Zahn történet mind közül.

Zahn azonban az elmúlt években gondolt egyet és ezt a világot is leporolta, s egyből ötrészes folytatást, vagy inkább spinoffot tervezett. Ezen új sorozat főhőse már nem McKell, hanem egy új szereplő, az ex-fejvadász Gregor Roarke, és kadoliai társa, a kiváló szaglású humanoid nő, Selene. Őket bízzák meg kétes alakok, hogy találják meg az elveszett Icarus korábbi komputerspecialistáját, az eredeti könyvben szereplő Terát. A történetfolyam továbbra is az Icarus titka és lehetőségei körül forog, s az eredeti regény más hősei is visszaköszönnek benne. A folyatatás első kötete tavaly jelent meg Icarus Plot címen, a következő felvonás (Icarus Twin) pedig decemberben várható!

***

Nos kedves olvasó, ha eddig eljutottál, talán egy picit felkeltettem érdeklődésed Timothy Zahn nem Star Wars művei iránt. Persze akadnak nehézségek, mint a szükséges angol nyelvtudás, de a kötetek e-bookban könnyen és viszonylag olcsón beszerezhetők, s garantáltan fordulatos kalandokat ígérnek! Ha tetszettek a Thrawn-regények, ezekkel is érdemes tenni egy próbát. Izgalmas, kreatív sci-fi világok, lebilincselő űroperák, s a depresszív sci-fikkel ellentétben általában happy end vár a rád!

Kádas István

A svéd színészgéniusz, Stellan Skarsgård nemrég exkluzív interjút adott az Entertainment Weekly-nek, ahol beszélt a lázadó Luthen Rael karizmatikus szerepéről, a sorozatról és a második évad forgatásáról is.

A Star Warsban mindig is meseszerű, archetipikus szereplők voltak, mint a varázsló mentor jedi mester, a csibész cowboy-szerű csempész, akinek azért helyén van a szíve vagy a farmerfiú, aki nagy dolgokra született. Ezzel szemben az Andor egészen másfajta karaktereket vonultatott fel. Eltűntek a tisztán jó hősök és az igazán velejéig romlott gonoszok. Csupa árnyalt karakter, akiknek megvannak a hibáik, gyengeségeik, de tetteik mögött érthető motivációk. Hirtelen a lázadók között is számos morálisan megkérdőjelezhető személyt találunk, ahogy a Birodalom soraiban sem valódi gonoszokat, hanem sokkal inkább bürokratákat, karrieristákat. Vagyis hús-vér emberek, mintha a mi világunkból csöppentek volna a messzi-messzi galaxisba. Közülük is kiemelkedő a sorozatban a lázadó szabadságharcos Luthen Rael, aki a formálódó Lázadók Szövetségének és a lázadó kémhálózatnak egyik legfontosabb vezéralakja. A sorozat elején a címszereplő Cassian Andor még csak első lépéseit teszi a lázadás irányába, miközben vele szemben Luthen már évek óta munkálkodik a háttérben a Birodalom ellen. Luthen személye mutatta meg a leginkább micsoda áldozatok hoztak ezek az egyének az ügy érdekében. Ő maga is kettős életet él, a nyilvánosság számára ő egy gazdag műkereskedő a Coruscanton, ahol a felső tízezer tagjaival bájcseveg és ad el nekik értékes ereklyéket. Parókát, álruhát hord, máshogy beszél és viselkedik, de az egész csak álca, hogy elfedje valódi tevékenységét a lázadás oldalán. Valójában egy kíméletlen, rideg, de számító alak, aki bárkit vagy bármit feláldozna az ügyért, vagy bármeddig hajlandó elmenni, hogy legyőzze a gyűlölt Birodalmat. Egy forradalmár, aki építi a Lázadást és híveket, kémeket, besúgókat, ügynököket gyűjt maga köré vagy használja fel őket terveihez.

Luthent a 72 éves svéd színész, Stellan Skarsgård alakította bámulatosan. A svéd színház és mozi után Skarsgård első nemzetközileg ismert szerepét a Vadászat a Vörös Októberre című filmnek köszönheti. Ezt követően olyan hollywoodi produkciókban tűnt fel, mint a Good Will Hunting, a Ronin, az Artúr király, A tetovált lány vagy A Karib-tenger kalózai széria. Újabban visszatérő szereplő a Marvel Moziverzumban Dr. Erik Selvigként, illetve nemrég ő alakította Harkonnen bárót is az új Dűne filmben. A sokoldalú tehetség a mozi mellett TV sorozatokban is felbukkant, ráadásul 2020-ban Emmy-díjat kapott az HBO Csernobil című drámájáért, ahol Borisz Scserbinát alakította. Utóbbi alakítása igazi ajánlólevél volt az Andorhoz, hiszen Sanne Wohlenberg mindkét sorozat producere volt.

Skarsgård nemrég exkluzív interjút adott az Entertainment Weekly Dagobah Dispatch nevű podcastjében, ahol érdekes infókat osztott meg a sorozatról és karakteréről.

A színész elárulta, hogy elsősorban az író-showrunnernek, Tony Gilroynak köszönheti, hogy beválogatták az Andor szereplői közé. Gilroy ajánlotta neki a szerepet, és ő győzte meg arról, hogy olyan történetet fognak elmesélni, ami sokkal komolyabb és valóságosabb, mint eddig bármi a Star Warsban. Skarsgård csak az első három epizód forgatókönyvét olvashatta el, amely után azonnal elvállalta Luthen szerepét.

Luthen karakteréről a következőket mondta a színész:

„Színészként érdekes eljátszani ezt a fickót, aki kettős életet él, és két különböző karaktert faragni egyből. Ez érdekes volt számomra, de azért is érdekes, mert szélsőséges. Olyan, mint Che Guevara vagy a Vörös Hadsereg Frakció Németországban, vagy bármelyik terrorista. De forradalmárként is olyan, mint George Washington. Szóval, mindezek az összetevők megvannak benne, ami nagyon izgalmassá teszi őt. Megvan ez a konfliktus aközött, hogy helyesen cselekszik, és hogy képes ölni a helyes dologért.” – mondta a színész.

Luthen kettős életét zseniálisan mutatja az a jelenet, amikor a Coruscantra visszatérve átvedlik a műkereskedő szerepébe. Skarsgård kiemelte, hogy kifejezetten élvezetes volt parókát felvenni, mert így tényleg érezte, hogy egy másik személy bőrébe bújt.

Luthen legemlékezetesebb jelenete az első évadban az a másfél perces monológ, amelyet a BBH-ba beépített besúgójához, Lonni Junghoz intézett, hogy ő mennyit is áldozott fel a lázadásért. Skarsgård elárulta, hogy a jelenetet sokszor vették fel egymás után, mire megszületett az epizódban látott változat.

„Úgy értem, persze tudtam, hogy van egy beszédem, ami nagyon jól meg van írva, és valószínűleg ez volt az évad egyik legjobb jelenete. És dolgoztam rajta. Amikor felvettük, valahogy feszült voltam. Azt hiszem, azt mondtam: »Még egyszer, még egyszer.« Azt hiszem tízszer csináltam egymás után, nagyon gyorsan, egymást követve. Tízszer, mintha »Gyerünk, gyerünk, gyerünk«. És akkor jó volt. Aztán elégedett lettem és a rendező is elégedett volt.” – mesélte.

Az interjúban szóba került, hogy milyen sok munkát fektettek az Andor díszleteibe, amely elsősorban Luke Hull díszlettervezőnek köszönhető. A díszleteket hatalmasak és egészen élethűen voltak felépítve.

„Nos, nagyon örültem, hogy egy ilyen Star Wars-univerzumban lehetek, és nem úgy, mint sok más filmben, ahol csak a zöld hátterek között vagy. Mert ez fizikailag is hatással van rád, amikor a díszletben vagy. Ezt nem tagadhatod le. Ugyanez volt a helyzet a Dűne díszleteivel is. Fizikailag ott vannak ezek a hatalmas díszletek és ezt a testeden érzed. Másképp mozogsz. Az egész Ferrixet úgy építettük fel, mint egy várost. Ez nagyon izgalmas.” – mondta Skarsgård

A színész azt is elárulta, hogy leginkább akkor jött izgalomba, amikor Luthen saját űrhajóját, a Fondort vezethette. Egész eddigi karrierjében nem volt erre lehetősége, de most végre megadatott neki.

„[Nevet] Olyan vagy, mintha megint 10 éves lennél, amikor leülsz a kormány mögé. Komolyan nézel, majd elfordítod a kormányt, nyomogatod a gombokat, meg ilyenek. Nagyon röhejes vagy, de nagyon szórakoztató.” – mesélte a Luthent alakító színész.

Az interjú további részében Skarsgård színésztársairól is beszélt. A címszerepet alakító Diego Lunával több fontos jelenete volt. Elmondta, hogy Luna volt a másik fontos személy, aki miatt elvállalta a szerepet. Már ismerték egymást, együtt szerepeltek volna egy filmben, amely a fociról szólt volna, de a projekt nem jött össze. Skarsgård várta, hogy újra együtt játszanak, mert nagyon sokra tartja Lunát. A második évadban még több közös jelenetük lesz, ahogy a kiszivárgott forgatási anyagokon látszott.

Lunán kívül még a Mon Mothmát alakító Genevieve O'Reilly-val volt több közös jelenete, akiről szintén elismerően beszélt.

„Ott a coruscanti karaktert alakítom, ami sokkal extravagánsabb. De az első jelenetben, amikor belépett, azzal a nagy limuzinnal jött, ami neki van, és berepült. Sokkal szexibb és gyönyörűbb volt, és sokkal jobban átvette a teret, mint ahogyan azt én észrevettem, mint ahogyan azt a filmekben valaha is tette. Aztán persze remek humora van, szóval nagyon jól szórakoztunk ezen. Rengeteg igazán nagyszerű színésszel találkoztam ott folyamatosan. Annyira jó a szereposztás. Nagyon jól éreztem magam.” – mondta a Luthent alakító színész.

Az interjú végén szóba került Tony Gilroy távolmaradása, miután csatlakozott a forgatókönyvírók céhének sztrájkjához, miközben javában zajlik az Andor második évadának forgatása. Skarsgård alapvetően optimista a kialakult helyzettel kapcsolatban és azzal, ahogy a munkálatok tartanak.

„Remekül megy. Úgy értem, Tony Gilroy május elsejétől sztrájkol. Pont aznap fejezte be a forgatókönyvet, aztán kikapcsolta a telefont, és eltűnt valahol egy sztrájkőrségben. Szóval, majd meglátjuk. Azt állítja, hogy a [sorozat] rendezőbiztos és színészbiztos, ami azt jelenti, hogy nem lehet tönkretenni. [Nevet] Majd meglátjuk, hogy működik-e.” – mondta Skarsgård.

Reméljük mi hamarabb rendeződik a sztrájk és a forgatókönyvírók is jobb helyzetbe kerülnek. A filmipart már így is nehezen érintette, hiszen a Disney eltolta a következő Star Wars filmek premierjét 2026-ra. Az Andor második évadának forgatása augusztusig tart, utána még több hónapnyi utómunka következik és a tervek szerint valamikor 2024 második felében jöhet a Disney+-ra.

Faragó Dániel

Timothy Zahn klasszikus Thrawn-trilógiája, majd azt követően a Bővített Univerzum egyik legikonikusabb karaktere Mara Jade. Marát manapság kissé ellentmondásosan ítéli meg a rajongói társadalom, van aki a kánonba követeli, míg más nem lát benne többet mint egy „dögös vörös”, a Legendák letűnt alakja. Most, hogy Dave Filoni készülő filmjében, s a Mandoverzum sorozataiban folyamatosan visszanyúl Zahn klasszikusához, újra és újra felröppennek pletykák, illetve teóriák Mara Jade esetleges kanonizálásáról. E pletykáknak egyelőre semmi hitelt sem adhatunk, de érdemes eljátszanunk a gondolattal, hogy van-e hely Mara Jade számára Star Wars megújuló kánonában!

Kicsoda Mara Jade?

Mara Jade Skywalker egyike azon számos Star Wars karakternek, akinek megismeréséhez nem elég képeket nézegetni az interneten, vagy éppen találomra rábökni a Wookieepedia szócikkének bizonyos részeire. Nem, Mara Jade – ahogy a Legendák legtöbb karakterének – megismeréséhez több kell, valami olyasmi, amire mindenkit bátran pártolok: olvasni. Méghozzá sok-sok regényt elolvasni, melyek egy jelentős része nem is elérhető magyar nyelven. Én sem olvastam el (korántsem) az összes Mara Jade-et tartalmazó regényt, de  a téma aktualitása okán bátorkodom mégis egy rövid összefoglalást nyújtani Mara Jade történetéről.

A könyvek lapjain megelevenedő Mara a korunk filmjein, regényein már-már unalomig ismert „erős nő” archetípus egyik megtestesítője, méghozzá egy olyan erős nőé, aki akarva-akaratlanul egy hasonlóan erős és öntudatos férfi mellé sodródik. Az egyik ilyen férfi Mara életében nem más, mint Sheev Palpatine császár, a Birodalom ura, aki tanítványként, ügynökként képezte ki a Császár Kezévé, illetve fülévé és szemévé. A másik pedig természetesen Luke Skywalker, a legnagyobb hős, a Jedi Rend újjáépítője. 

Mara Palpatine szolgálatában egyrészt az inkvizítorok archetípusa volt, az erőérzékeny ügynök, másrészet viszont – mint azt a Hűség és a Válaszutak regényében láthatjuk – amolyan birodalmi „belső ellenőr” is, aki móresre tanítja a hatalommal visszaélő (pl. sikkasztó, árulással kacérkodó) birodalmi csinovnyikokat. Mara több mint inkvizítor, inkább amolyan galaktikus James Bond, aki különféle álruhákkal, személyazonosságokkal operálva férkőzik be még a leggyakvóbb hadurak vagy épp maffiafőnökök belső körébe is, hogy végrehajtsa a küldetését. Mara emellett speciális kapcsolatban is állt uralkodójával, az Erő révén a galaxisban bárhol képes volt meghallani hangját és parancsait. Így hát nem meglepő, hogy Luke Skywalker levadászását is parancsba kapta, aminek folytán a Tatuinon – táncosnőnek álcázva – Jabba palotájába is jelen volt, amikor Luke felkereste a hutt gengsztert, csak épp a Khetannára nem sikerült feljutni.

Mara élete azonban fenekestől felfordult a második Halálcsillag felrobbanásokor, mentora halálakor. Utolsó, nem teljesített küldetése – Luke Skywalker kiiktatása –, és az ifjú jedi iránti bosszúérzet is ott lebegett szemei előtt, amikor csatlakozott Talon Karrde csempész és információüzér szervezetéhez, s tehetsége és ügyessége révén hamarosan Karrde jobbkezévé lépett elő. Mara azonban hamarosan kénytelen személyesen is összetalálkozott Luke-kal, akit akármennyire is meg akart ölni, s akivel akármilyen goromba is volt, valahogy mégis mellette kötött ki segítőként és szövetségesként. Megmentette Leiát és újszülött gyermekeit egy birodalmi kommandótól, segített Luke-nak kitörni az őrült C'baoth befolyása alól, s a waylandi Tantiss-hegy mélyén Skywalker oldalán küzdött meg az elborult elméjú jedi klónnal. Ekkor szabadult fel Palpatine kegyetlen utolsó parancsa alól, azzal, hogy végzett Luke Skywalkerrel, pontosabban Luuke Skywalkerrel, C'baoth kegyetlen teremtményével. 

Az ifjú korát Palpatine szolgálatában leélő Mara szabadságra, önállóságra vágyott, ezért is kötött ki Karrde és a csempészek mellett, s ezért is óckodott attól, hogy elkötelezze magát Luke jediakadémiája mellett. A Caamas krízis alatt azonban Mara és Luke még inkább összemelegedtek, miközben felfedezték Thrawn titkát és a Thrawn Keze erődöt, s nem szándékosan, de elpusztították a főadmirális klónját is. Mara és Luke között szerelem szövődött, amiből házasság lett, s Mara vált azzá a mankóvá, ami reményt és erőt adott Skywalkernek. Korábban megfogalmazott véleményem szerint Mara Jade volt az, aki visszatartotta a Legendák Luke Skywalkerét attól, hogy olyan legyen, mint Az utolsó jedik remetéje. A VIII. epizód tökéletesen megmutatta, hogy mi lett Luke Skywalkerből Mara Jade nélkül. Mara azonban több, mint Mrs. Skywalker. Mentora lett a Solo-gyereknek – különösen Jainának és Anakinnak –, s kitartásáról tett tanúbizonyságot, amikor bátran felvette a harcot az életét fenyegető yuzhaan vong betegséggel is. Mara egy újabb oldalát ismerhettük meg e betegségből kigyógyulva, amikor megtudta, hogy gyeremeket vár. Kathy Tyers Balance Point regénye remekül megmutatja félelmet, aggodalmait, és azt az eltökéltséget, ahogy kiállt születendő gyermeke melett, s Ben Skywalker világrajöttét követően is anyatigrisként védelmezte gyermekét egy háborúban terhes időben. Mara Jade nem volt feddhetetlen hős jedi, néha talán hideg volt és racionális, olykor cinikus, de gyakorlatiassága, éles esze és tettre készsége nagy segítségére vált a galaxisnak. Fia épségén aggódva igyekezett levadászni a sith Lumiyát, illetve megküzdött a sötét oldalra átált unokaöccsével, Jacen Solóval, Darth Caedusszal. Mara párbajban felül is múlta Jacent, aki azonban Mara anyai érzéseit kihasználva egy illúzióval megzavarta és meggyilkolta nagynénjét.

Hogyan integrálhatják Mara Jade-et a kánonba?

A legnagyobb akadály Mara történetének kánonba emelésével szemben, hogy a zárótrilógia alapján Luke Skywalker nem nősült meg, s nem született gyereke. De Mara Jade csak Luke Skywalker felesége és gyermeke anyja volt? Nem, s történetének egyéb elemei könnyedén beilleszthetők a mai kánonba is. Az inkvizítorok fontos elemei lettek a kánonnak, közöttük Mara Jade is megférne, sőt egy Andor stílusú kémsztoriban a Császár kezét, „őfelsége titkos ügynökét” is könnyedén bevezethetnék, valószínűleg jobban is állna egy ilyen sztori Marának, mint egy +1 inkvizítor karakter. Egy ilyen erőérzékeny birodalmi ügynök létét újabban már pedzegették a kánonban, Mara története teljesen beleillik. Akár Filoni filmjében is felbukkanhat ilyen minőségben.

Szintén könnyű integrálni a csempész Mara alakját, akár Talon Karrde-dal és szervezetével együtt. A Kardde-féle információüzérek fájón hiányoznak még mindig a kánonból, s itt az ideje újra jobban elmerülni a Star Wars alvilágának sokszínűségében (ezért is örvendetes az Outlaws játék). 

Sőt, azt sem vetném el, hogy Marát, mint Luke Skywalker szerelmét, vagy feleségét is be lehetne hozni a kánonba. Luke VI. és VIII. közötti történetének még mindig csak a felszínét kapargatta a kánon, sőt a kánonkönyveket és képregényeket félig-meddig zárójelbe is tehetjük, úgy tűnik, hogy az egységes kánonrendszer részben marketinglufi volt, s a filmek, sorozatok felülírhatják ezeket. Filoni pedig sokkalta jobban kötődik a Bővített Univerzum történeteihez, hogy csak úgy figyelmenkívül hagyja a legfontosabb karaktereit, elemeit; szívesen merít belőlük és vezeti vissza őket jogos helyükre a Star Wars történetfolyamában. Ha pedig ebből indulunk ki, – bár magam kedvelem Luke cölibátusának ötletét – Luke kedvesének még igen is lehet helye a történetben. Lehet még Luke tanítványa, társa, élete nagy szerelme! Kylo Ren, a szegény ember Jacen Solója, pedig akár ugyanúgy is végezhet Marával a kánonban is, ahogy Jacen tette ezt a Legendákban. Egy ilyen gyilkosság, egy ilyen trauma, sőt csak egy ezzel kapcsolatos látomás, még sokkal megalapozottabbá is tenné Luke meghasonlását, reményvesztését. 

A lehetőség tehát adott, a kreatív szakember is megvan, a kérdés csupán a szándék. 

Miután látványosan leleplezték a Star Wars Outlaws című új nyílt világú akciójátékot, a Ubisoft megmutatta játékmenetet is a június 12-én rendezett Ubisoft Forward rendezvényen. A szoftver mozgás közben is remekül néz ki.

A hangulatos CGI előzetes után végre a játékmenetbe is bepillantást nyerhettünk a Ubisoft Forwardon. Egy tíz perces videón láthatjuk mozgásban közben az Outlawst.

A videó egy küldetéssel indul, amelyben a főszereplő, Kay Vess és hűséges társa, a merqaal fajba tartozó Nix egy küldetést teljesítenek. Valami nagyértékű csempészárút lopnak el a Pyke Szindikátustól. Beszivárognak a bázisukra, ahol hamar összetűzésbe kerülnek velük, de Kaynek sikerül elmenekülnie az őt üldöző pyke-októl. A játékmenetből látszik, hogy a Massive fejlesztői sokat merítettek a Ubisoft korábbi címeiből és más kiadók játékaiból is. A lopakodás hasonlít az Assassin’s Creedre, míg a fedezékrendszer és a harcrendszer a The Division vagy a Watch Dogs játékokat idézi meg. Nix hasonló társunk lesz a játékban, mint Cal Kestisnek BD-1, sok feladatot ő old meg helyettünk, vagy segít aktiválni kapcsolókat.

Kay ezután kereket old egy siklómotorral. A motorról lőni is lehet majd ellenségeinkre és a Max Payne vagy a Watch Dogs játékokra jellemző lassításnak köszönhetően pontosabb lövéseket is be tudunk vinni. A helyszín a Toshara kopár, szavannás világa, amely egy új, eddig nem ismert bolygó. Kay eljut a Jaunta reménysége nevű településre, ahol betér a helyi kantinba. Itt találkozik másik társával, a volt szeparatista BX típusú kommandó droiddal, akit ND-5 néven emlegetnek.

ND-5, az ex-szeparatista kommandó droid

Együtt akarnak találkozni megbízóikkal, de a droidot nem engedik be. Így Kay egyedül, a hátsó szobában találkozik velük. Az egyikük Danka, egy mon cala alvilági információbróker, a másik egy birodalmi tiszt. Utóbbi nő megfenyegeti Kayt, hogy lopott, illegális csempészáruval üzérkedik és így veszélyt jelenthet a Birodalomra. A játék is választás elé állítja a játékost, a RPG-kből ismert feleletválasztással dönthetünk, hogy lefizetjük a birodalmit, vagy sem. A videó alapján Kay nem fizeti le és fegyvert ránt elő. Danka nyugalomra inti őket, Kay pedig kisétál, de ezzel a Birodalom a nyomában van. A játékba egy hírnév és körözési rendszer is bekerült nagyjából a Red Dead Redemption 2, a Fallout vagy a GTA játékokhoz hasonlóan. A játékos döntéseitől függ, hogy melyik frakcióval milyen kapcsolatunk lesz, legyen az a Pyke Szindikátus, a Birodalom vagy a Lázadók Szövetsége. Ha sok borsot törünk valakik orra alá, vagy megöljük tagjaikat, akkor bizony ellenünk fordulnak. A fejlesztők elmondták, hogy ezek a döntések némileg hatással lesznek a narratívára is, de leginkább a frakciókkal való kapcsolatunkra.

Kay ezután menekülni kényszerül a bolygóról. Egyenesen űrhajójához megy, a Trailblazer nevű EML 850-es könnyű teherszállítóhoz. A hajón egyébként lehetőségünk lesz módosítani és testreszabni fegyverünket, mint a Jedi: Survivorban. A hajóba belépve Kay aktiválja a járművet és felszáll. A gép ekkor visszaadja az irányítást a játékos kezébe, így szabadon repülhetünk az égbe és az űrbe is. Egy igazi rajongói álom valósult meg, annak idején a készülő Battlefront III-nál terveztek ilyesmit, de az sosem valósult meg. A hajó irányítása vagy az űrcsaták azonban messze elmaradnak a Star Wars: Squadronstól, nagyjából olyan, mint a Battlefront játékokban vagy a Lego Star Wars: The Skywalker Sagában. A hajóval fénysebességre kapcsolhatunk és más világokra is elutazhatunk. Kay itt az Utóhatás trilógiából ismert Akiva rendszerbe utazik, amelynek dzsungeles világát is bejárhatjuk majd. De az előzetesekből kiderült, hogy a játékban szerepelni fog még a Tatuin és a Kijimi is. Pontosan nem tudjuk, hogy hány bejárható bolygó lesz, ezt még nem erősítette meg a Ubisoft. A szabadon bejárható galaxis koncepcióját már korábban is pletykálták és most úgy tűnik ez igaznak bizonyult. A fejlesztők sokat meríthettek olyan korábbi címekből, mint a Star Wars Galaxies, a Lego Star Wars: The Skywalker Saga vagy a No Man’s Sky.

A játékmenet demó mellett még egyéb érdekességeket is megosztottak a Ubisoft Massive fejlesztői.

A történet időben A Birodalom visszavág és a Jedi visszatér között játszódik. Hogy miért ezt az érát választották arra a következőt felelte a narratív rendező, Navid Khavari.

„Amikor ezen a játékon dolgoztunk, izgatottá tett minket ez a »csirkefogó fantasy«. És ez volt az a valami, ami a Lucasfilm Games és a Massive számára is abszolút vonzó volt. És ha a csibészvilágra gondolsz, és arra, hogy ez milyen korszakok közé illeszkedhet, nos, A Birodalom visszavágban és a Jedi visszatérben egy polgárháború emészti fel a galaxist. És mi történik, ha egy polgárháború felemészti a galaxist? Nos, a bűnszervezetek és szindikátusok találnak egy helyet, ahol felemelkedhetnek. Ebben a [korszakban] virágzanak, és mindenféle lehetőséget keresnek – bizonyos mértékig a legerősebbek. Az alvilágba való belépés ebben az ablakban tökéletes kiindulópontnak tűnt egy olyan valaki, mint Kay, és a Játékos számára.” – mondta a narratív rendező a Gamespotnak.

A fejlesztő szerint az is fontos szempont volt a korszak kiválasztásában, hogy a klasszikus trilógia időszakát majdnem mindenki ismeri, aki látott már Star Warst. Ám a filmekben az alvilág csak itt-ott jelent meg, majd a sorozatokban már jobban előtérbe került, viszont az Outlaws története teljesen az alvilági alakok szemszögéből lesz elmesélve. A kánonban ezt az időszakot most leginkább az új képregények mesélik el. Egyelőre nem tudni, hogy ez a játék mennyiben kapcsolódik majd ezekhez a történetekhez. Azt már az előzetesben láttuk, hogy Jabba és a Hutt kartell, illetve a Pyke Szindikátus fontos szerepet kapnak, de mellettük egy új bandát is bevezetnek a játékban, az Ashiga Klánt.

A korszak viszont magában hordozza azt, hogy olyan ikonikus szereplők is felbukkanjanak, mint Luke Skywalker, Darth Vader, Leia hercegnő, Han Solo vagy éppen Boba Fett. És ha már Han Solo, nem lehet elmenni amellett, hogy Kay, Nix és ND mennyire megidézik Han Solo, Csubakka vagy éppen Lando Calrissian karakterét. A fejlesztők viszont elmondták, hogy Kay itt még nem egy kiforrott személy, nem olyan profi még, mint a fentebb említett csempészek a klasszikus trilógiában. Kay itt még nagyon kezdő, de ravasz tolvaj az alvilágban, most lenne az első nagy dobása. Nem egy tökéletes hős, számos hibája van, a játékos vele együtt fogja felfedezni a galaxis alvilágát. Kay itt még az a magányos figura, aki Han volt a Solo: Egy Star Wars-történetben. Az Outlaws ilyen módon szintén egyfajta eredettörténet lesz.

„Amikor látod Hant és Csubit, hihetetlen karakterek, de látszik rajtuk, hogy nem ez az első rodeójuk. Kay esetében az irányt még nem határozták meg. Még nem hagyott nyomot a galaxisban. Nem ismeri ezeket a szindikátusokat és bűnszervezeteket.” – mondta Navid Khavari.

A Kayt alakító Humberly González szerint a nő egy ügyes tolvaj, aki elbűvölő tud lenni bárkivel, miközben ellopja mindened. Azonban még viszonylag kezdő a szakmában és az első nagy dobosára készül. Erre a melóra bérli fel őt a Kyle Katarnra erősen hasonlító Jaylen. Valami nagy értékű szajrét kell ellopnia Nix és ND segítségével. Kay számára ez lesz az a nagy dobás, amely Han Solónak a Kessel futam volt vagy Cassian Andornak az Aldhani rablás.

Hamarosan többet is megtudhatunk a Star Wars Outlawsról. A játék pontos megjelenési dátuma még nem ismert, 2024-ben várható valamikor PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S konzolokra.

Faragó Dániel

2023. június 13-án arról számolt be a Deadline, hogy a Disney több, a következő években mozikba kerülő filmjének bemutatóját is elhalasztotta a Writers Guild of America (Amerikai Forgatókönyvírók Szakszervezete, WGA) sztrájkja miatt. Mindez több franchise-t is érint a Marveltől elkezdve az Avataron és az Alienen át egészen a Star Warsig.

„A Star Wars-filmeket, amelyeket még mindig sütnek, úgy rúgják le az útról, mint a konzervdobozokat: az egyik premierje 2025. december 19-ről 2026. május 22-re kerül át. Egy másik, cím nélküli film 2026. december 18-ra kerül” – fogalmazott cikkében a Deadline.

I have a bad feeling about this

Mindez már csak azért is érdekes, mert amikor május elején arról írtunk itt, a Rebo.hu hasábjain, hogy milyen hatással lehet a forgatókönyvírói sztrájk a Star Wars-projektekre, még bizakodóak lehettünk a következő filmmel kapcsolatban.

Akkoriban azt írtuk, hogy a Rey Skywalkert is szerepeltető, Steven Knight által írott film forgatókönyve szinte készen volt.

„Ha már megírták az első vázlatot, akkor nem sok gond lehet a gyártás előtt, hiszen legalább azzal tudtak belevágni, amijük van. De ha nem fejezték be a forgatókönyv első verzióját, az gondot okozhat, mert egy befejezetlen szkripttel nem tud majd a legteljesebb mértékben dolgozni a Lucasfilm” – írtuk május elején, s most úgy fest, inkább utóbbi „forgatókönyv” vált valóra.

Persze az is előfordulhat – és innen tényleg csak spekulálunk –, hogy a szkript első változata végül elkészült, ugyanakkor nem nyerte el a Lucasfilm tetszését, ám a WGA-val sztrájkba lépett Knight nem módosít addig, amíg a patthelyzet fennáll. Vagy az is megeshet, hogy el tudtak volna kezdeni dolgozni a forgatókönyvvel, viszont azon menet közben nem tudtak volna megfelelően módosítani, amíg a sztrájk – ki tudja meddig – tart, ezért elővigyázatosságból elhalasztották a film premierjét.

Akárhogy is, „rossz előérzetem van” a májusi premierrel kapcsolatban. Bár a Disney-felvásárlás előtti Star Wars-filmek mind májusban kerültek mozikba, azóta – reflektálva a mozinézők változó preferenciáira – áttértek a karácsony előtti premierekre. Egyetlen kivétel akadt, a Solo: Egy Star Wars-történet, amelynél minden balul sült el: rendezőt váltottak a forgatás közben, variáltak a premierdátummal, ráadásul a film marketingjét is meglehetősen elbaltázták. Mindezek eredményeként nem is teljesített úgy a mozipénztáraknál, ahogy az elvárható lett volna (arról, hogy miért nem mondhatjuk, hogy a film megbukott, Füle Miklós írt még 2019-ben a Ziro.hu-ra). A feltehetőleg következő Star Wars-film esetében is váltottak már rendezőt (Damon Lindelofot a Ms. Marvel rendezője, Sharmeen Obaid-Chinoy váltotta), s most a premiert is halasztották. A mintegy egy évtizeddel a Skywalker kora után, az Új Jedi Rend érájában játszódó filmnél remélhetőleg a marketinggel azért nem lesz gond.

Az mindenesetre pozitív, hogy 2026-ban két Star Wars-filmet is láthatunk majd a mozikban, még ha a decemberi kapcsán nincs is sok tudomásunk arról, miről is van szó. S persze az is kérdés, hogy azt nem halasztják-e majd el szintén.

A Skywalker-saga utáni első Star Wars-film viszontagságos története

A Disney 2019. május 7-én közölte először, hogy mikor lesz látható a mozikban a Skywalker kora utáni első Star Wars-film. Akkor azt ígérték, 2022. december 16-án nézhetünk újabb alkotást a messzi-messzi galaxisból a nagyvásznon. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a Trónok harca sorozatot is jegyző David Benioff és D. B. Weiss készítik majd az új filmet. Ugyanazon év őszén azonban végül bejelentették, hogy Benioff és Weiss mégsem készít Star Wars-filmet.

2020 júliusában aztán a Disney bejelentette, hogy az eredetileg 2022-re tervezett következő Star Wars-filmet elhalasztották, s az csak 2023. december 22-én kerül majd a mozikba. Ugyanezen év decemberében a Disney befektetőknek szóló rendezvényén Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke bejelentette, a 2023-ban érkező film a Rogue Squadron lesz, amelyet a Wonder Woman rendezője, Patty Jenkins készít majd, s a Legendák legendás vadászpilóta-osztagáról, a Zsivány Osztagról szól majd.

Természetesen nem így lett, 2021 novemberében már arról cikkeztek, hogy 2024-re halasztották a film premierjét, az akkori pletykák szerint egy, a Régi Köztársaság idején játszódó film jöhetett volna 2023-ban. A 2024-es premierdátumot a Disney azonban sosem erősítette meg, így az feltehetően csak újságírói spekuláció volt, nem valódi halasztás.

2022 nyarán Kathleen Kennedy már arról beszélt, hogy a következő moziba kerülő Star Wars-film Taika Waititié lehet, végül ez sem így alakult. Ugyanezen év szeptemberében a Disney törölte a 2023-as premierdátumot és a Rogue Squadront. Így tehát a Skywalker-saga utáni első film bemutatója ismét csúszott, ezúttal 2025-re.

A 2023-as londoni Celebrationön rántották le a leplet az Új Jedi Rend érájában játszódó filmről, amelyről azóta is pletykálták a 2025-ös dátumot, de hivatalosan sosem jelentették be, hogy ez lesz a következő moziba kerülő Star Wars-film.

Hivatalosan tehát összesen négy premierdátuma volt a filmnek, s háromszor halasztotta el a bemutatót a Disney:

1. 2019-ben 2022. december 16. volt a tervezett időpont,

2. 2020-ban elhalasztották ezt 2023. december 22-re,

3. 2022-ben ezt halasztották 2025. december 19-re,

4. 2023-ban pedig 2026. május 22-re.

Nem várt bejelentést kaptunk a június 11-én rendezett Xbox Showcase-en. A Lucasfilm Games és a Ubisoft Massive végre leleplezték új játékukat Star Wars Outlaws (Törvényen kívüliek) címen, amely 2024-ben érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S konzolokra.

Még 2021 januárjában jelentette be a Lucasfilm Games, hogy a Ubisoftnál készül egy nyílt világú, történetközpontú Star Wars játék, amely a nyitott világ határait feszegeti majd. Azóta semmi hivatalosat nem mondtak a projektről, csak pletykák voltak arról, hogy majd szabadon bejárhatjuk a galaxist és akár 2024 márciusáig megjelenhet ez a titokzatos játék.

Most végre lerántották róla a leplet az Xbox Showcase keretein belül. Egy látványos CGI előzetest is kaptunk, amelyben láthatjuk, amint a Galaktikus Birodalom és a Lázadók Szövetsége csatáznak az űrben, majd látszik a karbonba fagyasztott Han Solo, aki már Jabba fogságában van. Ezután az alvilág különböző bűnszervezeteit mutatják, mint pl. a Pyke szindikátust, majd megismerhetjük az Outlaws főszereplőjét, Kay Vess személyében. A hölgy egy törvényen kívüli lesz, nagyjából olyan, mint Solo és Csubakka. Vess igazi alvilági figura, akinek sikerül kereket oldania üldözői elől, majd megbízást kap, hogy fosszon ki valamilyen nagy értékű széfet. Ebben segítségére lesz egy volt szeparatista BX típusú kommandós droid, aki a klónháborúk óta a saját útját járja, illetve Nix, aki Vess négylábú, kis ismeretlen fajú útitársa is. Az akció minden idők legnagyobb rablása lesz, amelyhez foghatót eddig még senki nem látott a Külső Peremvidéken. A Ubisoft megerősítette, hogy Kayt a kanadai-venezuelai Humberly González (Senki, Ginny & Georgia), míg Nixt nem más, mint az animációs sorozatokban a klónok hangja, Dee Bradley Baker alakítja a játékban. Az írók és rendezők között olyan neveket találunk, mint Nikki Foy vagy Navid Khavari, akik a Ubisoft korábbi játékaiért feleltek, mint pl.: Far Cry 6, Watch Dogs Legion vagy The Division.

Az előzetes alapján egy vérbeli alvilági Star Wars történet lesz az Outlaws. Erősen megidézi a Solo: Egy Star Wars-történet antológiafilmet, a legendák közé tartozó Gazfickók regényt és a Shadows of the Empire videójátékot is. Időben A Birodalom visszavág és a Jedi visszatér közötti évben járunk. Egyelőre nem tudjuk mennyiben kapcsolódik ez a játék a korszak kánon képregényeihez, de nagyon izgalmas, hogy ezúttal nem a jedik, pilóták vagy katonák lesznek a főszereplők, hanem csempészek, rablók, zsiványok, gazfickók, fejvadászok vagyis a Peremvidék alvilága. Annak idején még a Ziro.hu-n megpróbáltuk megtippelni, miről fog szólni a játék. Akkori cikkünkben sorra vettük a lehetséges korszakokat, történeteket és végül a 9. tippünk jött be, alvilági sztori lett a játék.

„Egy álom vált valóra azzal, hogy a Lucasfilm Games csapatával együttműködve létrehozhattuk a Star Wars Outlaws-t, az első nyílt világú Star Wars játékot. A Massive Entertainment csapatának nagy tapasztalata van a nyílt világú játékok terén, amely mögött erős technológia áll, és ez a tökéletes alkalom arra, hogy egy eredeti csibészörténetet meséljünk el, amely visszhangra talál a rajongók körében. A Galaktikus Birodalom a Lázadók Szövetségének nyomában, a bűnözői alvilág pedig virágzik, egy olyan törvényen kívüli, mint Kay Vess előtt egy egész galaxisnyi lehetőség áll.” - mondta Julian Gerighty, a Massive Entertainment kreatív igazgatója a StarWars.com-nak.

A francia Ubisoftnak több évtizedes tapasztalata van a nyitott világú (open world) akciójátékok terén, hiszen olyan játékok fűződnek a vállalat nevéhez, mint az Assassin’s Creed, a Far Cry, a Watch Dogs vagy a Ghost Recon. A Massive Entertainment egy svédországi fejlesztője a Ubisoftnak, korábban olyan nyílt világú játékokon dolgoztak, mint a Tom Clancy’s The Division 1. és 2. része, illetve az idén érkező Avatar: Frontiers of Pandora. Mindhárom játékra jellemző, hogy open world akciójátékok, némi RPG-vel, továbbá a saját belső fejlesztésű Snowdrop motorra készültek. Az Outlaws ezekre az alapokra épült, amely nagyon bíztató. A projekt igazi nemzetközi kollaboráció, hiszen a Massive mellett részt vett a fejlesztésben a Ubisoft három francia, két kínai, egy kanadai, egy olasz és egy román fejlesztőstúdiója is.

Érdemes lesz figyelni ma, június 12-én, magyar idő szerint este 7-kor kezdődő Ubisoft Forward showműsort, ahol a játékmentet is láthatjuk mozgás közben.

A Star Wars Outlaws valamikor 2024-ben érkezik PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S konzolokra.

Faragó Dániel