Rebo.hu

Így született meg Dooku gróf fénykardja

2023. április 05. - viragirwin

627e5a20dbbde5000137e18d-image_8463e43c.jpeg

Egy sith aki nem a kinézetéről vált híressé.

Dooku gróf több, mint 20 éve tűnt fel először A klónok támadásában, és ellentétben Vaderrel, Maullal vagy akár Sidiousszal ő úgy nézett ki, mint egy teljesen hétköznapi ember. Mint egy kedves öregember aki csak jó irányba próbálja terelni a galaxist. A Szeparatista Mozgalom vezetőjének karizmatikus külsejét Sidious is kihasználta, és Grievous tábornok felé irányította a népek félelmét, akinek ehhez jóval adottabb kinézete volt. Dooku gróf a nézők esetében sem külsejével ragadta meg a figyelmet, hanem leginkább hajlított markolatú fénykardjával. A markolatot egy feltörekvő fiatal művésznek, Roel Roblesnek köszönhetjük. Az alkotó a húsz éves évforduló alkalmából még tavaly  mesélt feladatáról a StarWars.com-nak.

Gyerekkorom óta imádtam rajzolni – mondta Roel, A klónok támadásának művészeti asszisztense, aki négyévesen vándorolt be családjával a Fülöp-szigetekről az Egyesült Államokba. – A szüleim azt akarták, hogy üzleti karriert csináljak, de sosem szűnt meg a vágyam, hogy művész legyek.

Először lényegében postásnak jelentkezett a Lucasfilmhez, és eltervezte, hogy ha egy éven belül nem kerül a művészeti részlegre akkor letesz az álmáról. Nem volt semmilyen képzettsége, így könnyű dolga sem.

„A postázóban rengeteg különböző emberrel találkozhattam, például Rick McCallummal is.” – Hat hónap múlva McCallum felvette őt asszisztensnek a művészeti részlegre. – „Megélhettem az álmomat.”

image_ef1d49a3.jpegRobles és családja a művészeti részlegen.

A második epizód több száz, sőt ezer kelléke között ott volt Dooku gróf markolatának problémája is és Robles meglátta a lehetőséget.

„Megpróbáltunk egy másfajta fénykard-dizájnnal előállni.” emlékszik vissza. – „Fülöp-szigeteki harcművészetet űzök, ami magában foglalja a különböző botokkal és késekkel való harcot. Volt egy gyűjteményem filippínó és más ázsiai kardokból. Így amikor Dooku gróf markolatát készítettük, bevittem a gyűjteményemet, hogy mindenki láthassa.”

Robles egyik kedvenc darabja egy hagyományos filippínó fegyver, a barong volt, melynek ívelt fából készült nyele, de rövid  és erős pengéje volt.

„George eljött, hogy megnézze a kardokat, és végül a barongot választotta, ahogy reméltem. Dermot Power már korábban elkezdett dolgozni a koncepción, így együtt folytattuk. Megpróbáltuk George elképzeléseihez igazítani.” – Akkoriban Robles feldobta egy női jedi ötletét is, akit ráadásul vakként képzelt el. – Úgy éreztem a jediknek nem feltétlen van szükségük a szemükre, hiszen az Erővel is érzékelnek, de George akkoriban még nem volt vevő az ilyesmire.

image_147b71e5.jpegRobles gyűjteménye.

Robles büszke rá, hogy saját kultúráját sikerült belevinnie a franchise-ba. 

„Nagyon király azt mondani, hogy Dooku gróf fénykardját egy filippínó kard ihlette.” – Robles harcművészeti bemutatókat is tartott a művészeti részlegnek. – „Különböző fegyvereket próbáltunk ki, például szimpla kardot, dupla kardot, kardot és kést, dupla kést és Escrima botokat, ostorozó mozdulatokkal, csak hogy megmutassuk, hogy a jedik hogyan harcolhatnak.” – magyarázta. – „Azóta rengeteg filippínó harcművészet van a filmekben”.

Carson Teva, Zeb Orrelios és az Adelphi Rangers

2023. április 04. - Castad

intro-1680119226.jpg

A Mandalóri harmadik évadának ötödik epizódjában nagy szerepet kapott Carson Teva százados, valamint az Új Köztársaság Adelphi bázisa.

Carson Teva és az Adelphi Rangers

Carson Teva százados először A Mandalóri második évadában bukkant fel, annak a Külső Peremvidéken járőröző X-szárnyú osztagnak parancsnokaként, melyben a Dave Filoni által alakított Trapper Wolf is szolgált. Teva és Wolf először a jeges Maldo Kreis világáig üldözték a Razor Crestet (Borotvaél), később azonban segítettek Dinnek a veszedelmes póklények legyőzésében. Legközelebb a Greef Karga által irányított Nevarrón láthattuk, ahol egyrészt az elpusztított birodalmi bázis után nyomozott, másrészt megpróbálta beszervezni Cara Dune-t. Teva már ekkor közölte az alderaani exlázadóval, hogy a Külső Peremvidéken tapasztalható birodalmi incidensek nem elszigelt esetek, s a gyanúja szerint valami nagyobb dolog készül. A százados panaszából az is kiderült, hogy a Magvilágokon, az Új Köztársaság vezetői nem hittek ebben.

Ugyancsak a második évadban említették először az Adelphi nevet, Teva és Wolf arra kérték ugyanis a Maldo Kreisnál Dint, hogy a Razor Crest kövesse őket az Adelphi bázisra. A bázist magát csak most, a harmadik évad ötödik epizódjában láthattuk meg, egy hangulatos helyőrség vadászgéphangárokkal, bárral, illetve veterán pilótákkal. Már Trapper Wolf alapján sejthető volt, hogy a sorozat első évadában vele együtt látott, Deborah Chow és Rick Famuyiwa rendezők által alakított pilóták (Sash Ketter és Jib Dodger) ugyancsak a Teva vezette alakulatban szolgáltak. Most Wolfot, Kettert és Dodgert egyaránt láthattuk a bázison ejtőzni, a Filoni által alakított Trapper még az ikonikus cowboy kalapot is megkapta.

Multiple Star Wars creatives have easy-to-miss cameos in new Mandalorian  episode | GamesRadar+

Jib Dodger, Sash Ketter és Trapper Wolf az Adelphi bázison (GamesRadar)

Carson Teva vadászgép-osztagának egy további tagja, Reed hadnagy a Boba Fett könyvében bukkant fel, amikor a Tatuin felett száguldozó Mandót próbálták „igazoltatni”. Reedet különben az a Max Lloyd Jones alakította, aki a A Mandalóri második évadának fináléjában az ifjú Luke Skywalker életrekeltésében is nagy szerepet játszott. A hadnagy feltehetően Teva százados helyettese, jobb keze lehet az alakulatnál, a Gideon moffot szállító Lambda-osztályú sikló átvizsgálása során is vele egyeztetett a százados. Az alakulat sokáig név nélkül futott a különböző médiumokban, ám a legutóbbi epizódban Teva az Adelphi Rangers tagjaként mutatkozott be. A Wookieepedia az epizódra hivatkozva ezt azonosítja az Adelphi squadron néven is előforduló vadászgéposztaggal.

A bázison egy további ismerős arccal is találkoztunk, méghozzá Zebbel, azaz Garazeb Orreliosszal. A lasat szabadságharcos korábban szülőföldje, a Lasan Becsületgárdájának kapitányaként szolgált, majd a bolygó pusztulását követően Hera Syndulla kis csapatához csatlakozott, a Szellem legénységének oszlopos tagja lett. Hera később tábornoki kinevezést kapott a Lázadók Szövetségénél, Zeb pedig vele tartott azt követően is, hogy Lothalt felszabadították Thrawn főadmirális blokádja alól. Később még a Lázadó Főparancsnokság ülésén is részt vett. A Mandalóri harmadik évada alapján az Új Köztársaság flottájába is követte twi'lek barátját, s az Adelphi bázisra került. Úgy tűnik a zseniális pilóta hírében álló Syndulla nemcsak Wedge Antilles repüléstudását fejlesztette, hanem talán Zebét is, akit az Új Köztársaság már pilótaként alkalmazott. Azt nem tudjuk, hogy Zeb is Teva osztagában szolgált-e, elképzelhetőbbnek tartom, hogy ő már egy másik vadászgépszázad parancsnoka volt ekkor (ráadásul Tevával és társaival szemben nem narancssárga, hanem kék pilótaoverállt viselt). 

Who Is Zeb In 'The Mandalorian?'

Zeb az Adelphi bázison

Az Adelphi pihenőállomás

Az a sorozat alapján egyértelmű, hogy az Adelphi Rangers fő feladata a Külső Peremvidéken való őrjáratozás, mely során leginkább rendészeti feladatokat látnak el. A harmadik évad ötödik epizódjában Greef Karga említi a „Spinward patrol” nevű őrjáratot, mely szintén Teva százados tevékenységi köréhez sorolható. Az Adelphi és az ott állomásozó Új Köztársasági erők azonban nemcsak A Mandalóriban bukkannak fel, hanem a nem oly rég magyarul is megjelent A Sithek árnyéka című regényben is. A Mandalóri után 11-12 évvel később játszódó regény Rey szüleinek menekülését, valamint Luke és Lando közös küldetését dolgozza fel, utóbbiak keresték fel az Adelphit. Az Új Köztársaság pihenőállomása ekkor már a bolygó körül keringett, Xarah Blackwood parancsnok irányítása alatt. Ezen a bázison állomásozott ekkor Lando jóbarátja, a Veszély majd az Inferno osztagok oszlopos tagja Shriv Suurgav is.

Shriv Suurgav | Wiki | Star Wars Amino

Iden Versio és Shriv Suurgav a Battlefront II-ben

Az Adelphi körül keringő pihenőállomás szolgált bázisként a Halo osztag számára, melyet ekkor Zaycker Asheron hadnagy irányított, s tagja volt Dina Dipurl őrmester is. Asheron és Dipurl a Vad Űrben őrjáratozott, ahol megmentették Rey szüleit az őket üldöző vadászoktól, melyet az Örök Sith küldött rájuk. A Halo osztag nem sokkal később újabb titkos küldetésre ment, ahol ismét harcba bocsátkoztak azokkal a kalózokkal, akik Rey családját is üldözték, s az ütközet során Asheron és Dipurl is életét vesztette. Az Adelphi tehát az Új Köztársaság katonai leszerelését követően is fontos támaszpont maradt, ahonnan a Külső Peremvidéket, illetve a Vad Űrt ellenőrizték. Ezeknek a hős pilótáknak többnyire valószínűleg kalózokkal és más aljanéppel kellett harcba bocsátkozniuk, de elsőként kerülhettek szembe a Birodalom maradványaival, illetve a felemelkedő Első Renddel is.

A Rangers of the New Republic és a Rogue Squadron örökösei?

Az Adelphi Rangers név hallatán talán többeknek (legalábbis akik nem szinkronosan nézték) eszébe jutott a korábban bejelentett spinoff-sorozat, a Rangers of the New Republic. A tervezett széria nagy valószínűséggel nem fog megvalósulni, ugyanis a pletykák szerint Cara Dune lett volna az egyik központi szereplője. Gina Carano pedig nemcsak A Mandalóri sorozatból írta ki magát, hanem a Rangersből is. A külön sorozat ötletét ezen a ponton el is vetették, ugyanis a történet elemeit úgy tűnik beépítették A Mandalóri harmadik évadába. [Kathleen Kennedy azt mondta 2021-ben, hogy már nincs aktív fejlesztés alatt, nem írtak hozzá forgatókönyvet és a széria ötleteit A Mandalóri későbbi részeibe fogják átvezetni, ahogy ezt most láthattuk. - a szerk.] Feltehetően ebben a sorozatban ismerhettük volna meg jobban Adelphi hős pilótáit, valamint ide tervezhették az Új Köztársaság új berendezkedésének alaposabb bemutatását, de talán a Pershing doktoros történetszálat is. Ezek persze csupán feltételezések, ám egy ilyen megoldás szépen magyarázza A Mandalóri harmadik felvonásának érezhető kettősségét. Amennyiben valóban ez a helyzet, úgy Teva és a Rangers történetének mélyebb kibontása is A Mandalóri későbbi évadaiban várható. Ám feltehetően nem csak abban. Zeb felbukkanása utalhat arra, hogy Hera Syndulla tábornok is szorosabb kapcsolatban áll az Adelphi bázissal, akár annak parancsnoka is lehet. Heráról tudjuk, hogy szerepelni fog az Ahsoka szériában –a pletykák szerint Mary Elizabeth Winstead alakításában –, a twi'lek stratégának minden bizonnyal kulcsszerepe lehet a Thrawn elleni harcokban. E küzdelmekben feltehetően Adelphi pilótáira is nagy szerep vár. Mindemellett azt is pletykálták, hogy kalózokkal fog meggyűlni a baja a Skeleton Crew legénységének is, ami szintén összeköti történetüket Teváéval. 

Carson Teva A Mandalóri második és harmadik felvonásában egyre közelebb kerül ahhoz, hogy felfedje miben mesterkedik a Birodalom egyik túlélő maradványa. Először Gideon moff nevarrói tevékenységére, és a hozzá köthető eseményekre figyelt fel, majd összefüggést talált a moff és a kalózok között, illetve Gideon mandalóriakhoz fűződő kapcsolatát is felfejtette. Teva lehet az, aki nemcsak Gideon moff kiszabadulását ismeri majd fel, hanem egy sokkal jelentősebb fenyegetésre, Thrawn főadmirális visszatérésére is rájöhet – talán éppen Zebbel karöltve. Tevára és alakulatára tehát feltehetően akkor is nagy szerep vár a Mandóverzumban, ha nem lesz Rangers sorozat.

Star Wars Squadrons - The Famous Wedge Antilles of Rogue Squadron (Xbox One  Gameplay) - YouTube

Wedge Antilles és Lindon Javes a Squadronsban

Teva és csapata kapcsán egy másik elkaszált Star Wars projektre, a Patty Jenkins rendezésével bejelentett és a pletykák szerint szintén elkaszált Rogue Squadron filmre is gondolhatunk. Wedge Antilles ikonikus vadászosztaga fontos szerepet tölt be a Legendák ekkoriban játszódó történeteiben, s a Squadrons játéknak köszönhetően azt is megtudtuk, hogy a kánon idején is aktívak az endori ütközetet követően is, ráadásul Hera Syndulla tábornokkal is együttműködtek. Bár én ujjongva örülnék egy Wedge Antilles cameónak is a sorozatban, az is elképzelhető, hogy ebben a történetben Wedge szerepét Teva százados veszi majd át, ő lesz a Star Wars rajongók új nemzedéke számára az, aki nekünk, idősebeknek még Wedge volt. Az is kiderült a harmadik évad ötödik epizódjából, hogy Tevát és az általa beharangozott fenyegetést különösen nem veszik komolyan az Új Köztársaság vezetői, így előfordulhat, hogy egy idő után dacolva a felettesei ukázával – ahogy anno a Zsivány Egyes – Teva is saját kezébe veszi az irányítást, amolyan zsiványosan. Már csak az a kérdés, hogy Hera Syndulla mennyire fog hallgatni ugyanezekre a vezetőkre...

Persze ez utóbbi csupán találgatás, mindenesetre jó esély látszik arra, hogy Carson Teva, Zeb Orrelios és az Adelphi pilótáira bőven vár még szerep ebben a történetben.

Kádas István

Mi a probléma a Rossz Osztaggal?

ezgif_com-webp-to-jpg_3_1.jpg

Véget ért a Rossz Osztag (The Bad Batch) második évada, amely meglehetősen vegyes fogadtatást kapott rajongói körökben. Nekem ugyan kifejezetten tetszett az évad, de van sejtésem arra vonatkozóan, miért nem működött sokak számára. Cikkemben annak járok utána, hogy mégis mi lehet a gond az animációs sorozattal.

Hullámzó minőség és tempó

A leggyakoribb kritika a Rossz Osztag második évadával kapcsolatban, hogy meglehetősen hullámzott a minősége. Egy-egy kiváló rész után következett egy, a rajongók által csak fillernek nevezett epizód, amely ugyan általában hozzáadott valamennyit a sztorihoz vagy a galaxis helyzetének jobb megismeréséhez, de érdemben nem lendítette előre a történetet, s adott esetben nem is volt túl izgalmas.

Az évad mélypontja sokak szerint a Mokko-storyarc volt – s ezzel egyet is tudok érteni. A történet egyszerűsége mellett főleg a szájbarágós politikai mondanivaló volt bosszantó. Emellett a pabui cunami, valamint az Indiana Jones-imitátor nővel, Phee Genoával közös kaland is kilógott kissé az idei évadból. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy ez még mindig egy kiskamaszoknak szóló sorozat, amelybe kellenek olyan történetek is, amelyeket elég csak élvezni, s nem feltétlenül kell mindig mély mondanivalóval rendelkezniük, vagy kapcsolódniuk a galaxis nagy politikai-történelmi eseményeihez.

ezgif_com-webp-to-jpg_4_1.jpg

Dave Filoninak kevesebb ideje juthatott rá

Az előzőekben taglaltakkal minden bizonnyal összefügg, hogy Dave Filoni egyre több és komolyabb feladatokkal rendelkezik a Lucasfilm berkein belül. 2020 nyara óta Executive Creative Directorként dolgozik a vállalatnál, s kulcsfontosságú figura a Mandóverzum alakításában: íróként, executive producerként és rendezőként is dolgozik Jon Favreau-val A Mandalórin, az ő vezetésével készül az Ahsoka, amely a legtöbb idejét lekötheti. A fentiek mellett a Jedihistóriák, valamint a Skeleton Crew készítésében is részt vesz, így nem csoda, hogy a Rossz Osztag második évadára feltehetően kevesebb figyelmet tudott szánni.

Túl sokat markol, de keveset fog

A Rossz Osztag legfőbb problémájának azt tartom, hogy nem szimplán A Sith-ek bosszúja és az Egy új remény közti átvezető animációs sorozat kíván lenni, hanem több is ennél. Egész egyszerűen túl sok mindent vállalnak magukra a sorozat készítői, amit ráadásul tovább bonyolít, hogy alapvetően egy kiskamaszoknak szóló sorozaton belül kívánnak több történetet is elmesélni.

Meglátásom szerint egyszerre három téren kíván nagyot alkotni a Rossz Osztag:

  1. A Bad Batch tagjairól mesélni.
  2. A Birodalom kialakulásáról és kezdeti szakaszáról, valamint ennek keretében a klónlázadásról mesélni.
  3. A klónozásos szállal felvezetni a zárótrilógiát.

Nyilvánvalóan kulcsfontosságú (lenne) az animációs sorozat sikeréhez, hogy jobban megismerjük a Bad Batch egyes tagjait, hogy szimpatizáljunk velük és átérezzük a velük megtörténő események súlyát. Ám a széria szerintem a kelleténél kevesebbet foglalkozik a főszereplőivel. Bár a második évad nagy erénye volt, hogy a korábbiaknál többet tudhattunk meg Tech karakteréről (amivel előkészítették az évadzáró eseményeit), a többiekről még mindig vajmi keveset tudunk valójában. A sorozat készítői Crosshair megváltás-történetét is bemutatták, ám szerintem többet is elidőzhettünk volna a Bad Batch számomra legérdekesebb karakterénél.

crosshairs.jpg

Az is egyértelmű, hogy a Bad Batch-be integrálták George Lucas soha el nem készült élőszereplős sorozatának, az Underworldnek azon szálát, amely a Birodalom kialakulását, a klónok lecserélését, majd lázadását mutatta volna be. E téren teljesített talán a legjobban a második évad, annak ellenére, hogy Rex és csapata munkájáról még mindig szinte semmit nem tudunk.

S bár azt még mindig nem tudjuk pontosan, hogy a Tantiss-hegyi klónozó bázison pontosan milyen munkálatok is folynak, az elhangzott, hogy ez az egész Palpatine számára fontos, s még a Galaktikus Birodalom olyan magas rangú tisztviselője, mint Tarkin nagymoff sem rendelkezik információkkal arról, mi történik a Waylanden. Mindezek alapján úgy fest, hogy a Rossz Osztag A klónok háborújával ellentétben nem csupán két film összekötő kapcsaként szolgál, hanem egyúttal a zárótrilógia felvezetéseként is kíván működni.

E három történetszál kibontása lehetetlen küldetésnek tűnik egyelőre, legalábbis ennek az évadnak egyáltalán nem tett jót. Miután az animációs sorozat túl sokat markol, keveset fog: egyiket sem tudja kellő mértékben kibontani. S mivel a Bad Batch egyes tagjairól keveset mesél, nem ismerjük meg a karaktereket eléggé ahhoz, hogy valóban tudjunk kötődni hozzájuk, ami az egész sorozatra negatív hatással lehet a jövőben.

Mi lehet a megoldás?

Fontos kritika volt a második évaddal kapcsolatban, hogy az említett három szállal kapcsolatban kevés új információt árult el. A Bad Batch tagjait nem ismertük meg sokkal jobban, a klónlázadás előkészítéséről szinte semmit nem tudtunk meg, s arról sem rendelkezünk több információval, mi folyik a Tantiss-hegyen. Nekem ugyan kifejezetten tetszik, hogy a Rossz Osztag sokszor homályban tartja a nézőket a jövővel kapcsolatban, de megértem, hogy ez sokak számára frusztráló lehet.

tantiss-bad-batch.JPG

Felmerül a kérdés, miként lehetne a harmadik évadban kikalapálni a csorbákat (már ha lesz, hivatalosan még nem jelentették be, de elég valószínű, hogy folytatják a történetet). Számomra a legjobb megoldásnak egy hosszabb évad lenne. 16 helyett 24 epizódban jobban lehetne haladni a három történetszálban (amelyek közül kettő, a Batch tagjainak története és a klónozásos szál ráadásul össze is kapcsolódott az évadzáróval). Emellett jutna idő a célcsoportnak szóló feel-good epizódokra is.

Az évad megítélése később változhat

Végezetül még egy témakörre szeretnék kitérni. A Rossz Osztag második évadának megítéléshez minden bizonnyal hozzájárul, milyen hangulatban ért véget. Az animációs sorozat számára ez az évad volt A Birodalom visszavág: szemtanúi voltunk a Birodalom erejének, a főhőseinkhez kötődő karakter árulásának, amelynek következtében fogságba is kerültek. Úgy fest, minden remény elveszett – akárcsak A Birodalom visszavág végén –, s ez kétségtelenül rányomhatta a bélyegét arra, hogyan látjuk a második évad egészét.

Ugyanakkor mindig fontosnak tartom leszögezni, hogy nem érdemes egy-egy kiragadott részt vagy történetszálat önmagában értékelni, mert nem ismerjük a későbbiekben lezajló eseményeket, amelyek visszahathatnak a korábbi szakaszok megítélésére. Ugyanez igaz szerintem a Rossz Osztag teljes második évadára is: előfordulhat, hogy a harmadik évad láttán más megvilágításba kerül majd minden, amit az elmúlt tizenhat epizódban tapasztaltunk.

A nagy Rossz Osztag kvíz!

ezgif_com-webp-to-jpg_1_5.jpg

Véget ért a Rossz Osztag második évada, így összeállítottunk egy tizenhat kérdésből álló kvízt. Teszteld a tudásod!

Véget ért a Disney+-on a Rossz Osztag legújabb évada, amelynek kapcsán két kvízmesterünk, Kajtár Virág és Jégh Attila összeállított egy tizenhat kérdésből álló tudásfelmérőt.

A kérdések a sorozatból és a StarWars.com-on fellelhető információkból összegyűjtött tudásotokat mérik fel. Vágjatok bele, lássuk, ki tudja a legtöbbet a sorozatról?

Frissítés: Az eddig beérkezett válaszok alapján a kvíz nehézre sikerült, a StarWars.com-on fellelhető információkat mindenképp érdemes átfutni a kitöltése előtt, illetve egy hiba is javításra került. Nem átlagos kvízt szerettünk volna készíteni, így fogós kérdések születtek, de reméljük, ez senkinek sem szegi a kedvét!

A kvíz ide kattintva érhető el, sok sikert kívánunk!

Alec Guinness valóban utálta a Csillagok háborúját?

2023. április 02. - DanCarver

guiness-kenobi-wallpaper.JPG

Ma lenne 109 éves a legendás Sir Alec Guinness, aki a brit színjátszás és Hollywood egyik legkiemelkedőbb színésze volt. Pályája csúcsát mégis a Star Wars jelentette, hiszen ő alakította Obi-Wan Kenobi jedimestert a klasszikus trilógiában. A Star Wars-nak köszönhetően a veterán brit színész akkor jelentősen meggazdagodott, ám visszatérő állítás a rajongók felől, hogy ő maga nem szerette, sőt kifejezetten utálta a filmeket és a rajongókat. De tényleg így volt ez?

A veterán hollywoodi színész jedinek áll

Sir Alec Guinness 1914. április 2-án született Londonban. Már fiatalkorától kezdve foglalkozott színjátszással, főként színpadi szerepekben. Első filmje az 1936-os Hattyúdal volt, ahol csak egy statisztaként tűnt fel. Igazán a második világháborút követően kezdett egyre több filmben szerepelni, először a brit, majd az 50-es évektől hollywoodi filmekben is, ahol hamar felfigyeltek rá. Generációjának egyik legnagyobb karakterszínésze volt, már 1951-ben megkapta első Oscar-jelölését. Igazán nagy ismertséget az 1957-es háborús filmklasszikussal, a Híd a Kwai folyónnal érte el, amelyért a Filmakadémia a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjjal jutalmazta.

the-bridge-on-the-river-kwai-guinness.jpg

Nicholson ezredesként a Híd a Kwai folyónban.

Ezután Guinness igazi sztár lett, olyan filmekben tűnt fel, mint az Arábiai Lawrence, A Római Birodalom bukása, a Doktor Zsivágó vagy a Napfivér, Holdnővér. Számos mozifilmben és tévés produkcióban tűnt fel, és a hatvanhoz közeledve is bőven foglalkoztatott színésznek számított Hollywoodban. Hatvankét éves korában landolt az asztalán egy új forgatókönyv, amelyet az akkor feltörekvő ifjú filmes, George Lucas írt és a Csillagok háborúja címet kapta. Guinness először vonakodott a filmtől, ám aztán mégis elvállalta az öreg jedimester, Obi-Wan Kenobi szerepét, amely örökre megváltoztatta a karrierjét.

Korai benyomások az Egy új reményről

kenobi-vader-duel-anh.JPG

Kezdetben Guinnesst nem különösebben érdekelte a Csillagok háborúja forgatókönyve, hiszen a tudományos fantasztikum (sci-fi) akkoriban nem számított komoly műfajnak, az ilyen nagy nevű színészek sem tartották sokra. Azonban a script olvasása után hamar megváltozott a véleménye és elkezdte érdekelni a produkció. J.W. Rinzler a szerint Guinness a következőket mondta a filmről:

„Láttam, hogy George Lucas fogja rendezni, és George Lucasról az Amerikai Graffiti miatt hallottam, amit nagyon csodáltam. Szóval azonnal izgatott lettem, de amikor kinyitottam a forgatókönyvet, és láttam, hogy sci-fi, azt mondtam: »Ó, istenem«. Soha nem csináltam még sci-fi [filmet]; láttam egy-kettőt, és tetszettek, de színészi szempontból mindig is úgy gondoltam, hogy eléggé kartonpapír-szerűek. De Lucas miatt elkezdtem olvasni – és belevonódtam. Volt egyfajta izgalom a forgatókönyvben. Minden egyes oldal után lapozni akartam, hogy megtudjam, mi történik ezután. Tudni akartam, hogyan zárul minden egyes kis incidens. Volt benne valami Tolkien A Gyűrűk ura című művéből. Elég egyszerű vázlat volt egy jó emberről, akinek varázsereje van. Kalandos történet volt a tudás és a kard átadásáról egyik nemzedékről a másikra.” - idézték Guinnesst a The Making of Star Wars című könyvben.

Alec Guinnessnek tehát nagyon is tetszett az Egy új remény forgatókönyve, amelynek elolvasása után találkozott személyesen Lucasszal és elvállalta Ben Kenobi szerepét. Guinness szinte szóról szóra ugyanezeket mondta a filmről Michael Parkinson talk show-jában nem sokkal az Egy új remény premierje után.

A beszélgetésben ki is emeli a film pozitívumait:

„[A filmnek] csodálatos, egészséges ártatlansága van. Nagyszerű tempó, csodálatos nézni... Semmi horror, semmi mocskos szex – sőt, valójában egyáltalán semmi szex, ha erről van szó. És egyfajta csodálatos frissesség van benne, olyan, mint egy csodálatos friss levegő. Amikor kijöttem a moziból a Tottenham Court Roadon, azt gondoltam magamban: »Ó, Istenem, London szörnyen zord, piszkos és tele van szeméttel, nem igaz?«. Mert ez az egész annyira felüdítő volt.” – mondta Guinness a Parkinson showban.

„Ez egyszerű dolog minden korosztály számára.” - zárta Guinness jóízűen a témát.

Alec Guinnessnek tehát igenis tetszett a Star Wars, izgalmasnak, érdekesnek tartotta a film történetét. A film értékeit korán felismerte és ezért is vállalta a szerepet. Természetesen mindezt nem ingyen csinálta.

A Star Wars egyik első „milliomosa”

Guinness Obi-Wan szerepéért 150ezer dolláros fizetést kapott, amely mai árfolyamon több mint 760ezer dollárt jelent, ahogy a The Hollywood Reporter is idézte 2022-es cikkében.

Lucas mindenképpen Guinnesst szerette volna Kenobinak, így a szerződése tárgyalásánál a 20th Century Fox végül 2 %-os részesedést adott neki a film jövőbeli bevételéből.

Arról, hogy mégis mennyit keresett a Star Warson a fent említett Parkinson show-ban beszélt először nyilvánosan. Parkinson rá is kérdezett, az akkor már pletykaként terjedő sztorira, hogyan kapott 2,5%-os részesedést a film bevételéből. Guinness elmondta, hogy valójában ennél valamivel kevesebbről volt szó. A film mozis premierje előtt Lucas felhívta Guinnesst és további 0,5%-os részesedést ajánlott neki, egyfajta gesztusként, amiért olyan sokat tett a filmért munkájával és a forgatókönyvhöz több pozitív meglátása volt. Guinness szerint abban a telefonhívásban Lucas úgy sejtette a film sikeres lesz, a sajtónak pozitív véleménye volt. Azt azért tudjuk, hogy a közönségi reakcióktól igenis tartott Lucas és a premier napján Hawaii-ra utazott barátjával, Steven Spielberggel.

guinness-lucas-thr.jpg

Alec Guinness és George Lucas az Egy új remény forgatásán (forrás: THR)

A film végül óriási siker lett az 1977. május 25-ei premiervetítés után. Guinness azonban még nem látott semmi garanciát erről az összegről és pár héttel később (miután ő is látta a filmet a moziban) megkereste a producert, Gary Kurtz-ot, hogy legalább írásba adják neki a 2,5%-ot. Guinness szerint Kurtz a kérdésére, csak annyit felelt, hogy

„Ó igen, arról a 2,25%-ról van szó.”

A stúdió végül kicsit lealkudta a Lucas által megajánlott részesedést, ám Guinness még így is szép vagyonra tett szert, tekintve, hogy az Egy új remény akkor minden idők legnagyobb bevételét termelte a mozipénztáraknál, lekörözve Spielberg korábbi blockbusterét, a Cápát is. Guinness ezzel a 2,25%-ával is milliomossá vált, hiszen még abban az évben 7 millió dollárt (mai árfolyamon 33 millió) keresett. A részesedésnek köszönhetően haláláig 95 millió dollárt keresett a Star Warson.

Rossz forgatókönyv, még rosszabb rajongók?

Az évek alatt Guinness véleménye megváltozott a Star Warsról és egyre több ellentmondásos kijelentése volt a farnchise-zal és a rajongókkal kapcsolatban.

Már a premier körül megvolt a maga véleménye és kritikája a filmről, ám ezek inkább szakmai szempontok voltak és nem a mű értékeit vitatták.

Naplójában később így írt a filmről:

„Elég megdöbbentő film, mint látvány és technikailag is briliáns. Izgalmas, nagyon zajos és szívet melengető. A végén a csatajelenetek öt perccel túl hosszúra nyúlnak, úgy érzem, és a párbeszédek némelyike gyötrelmes, és nagy részük elveszik a zajban, de így is élénk élmény marad.”

Guinness felismerte az űropera gyengeségeit, főként a forgatókönyv és a párbeszédek terén. Ezeknek az aggályainak többször is hangot adott még a film elkészülte közben.

kenobi-luke-anh.jpeg

A 2005-ben megjelent Alec Guinness: The Authorised Biography című önéletrajzban többet is megtudhatunk, milyen véleménye volt a Star Warsról. Még mielőtt aláírt volna a filmre kifejtette barátjának, Anne Kaufmannak írt levelében, hogy az egész csak egy „ostoba tündérmese”. Ám George Lucas személye, a Star Wars értékei és természetesen a szerződésében rögzített részesedés meggyőzte, hogy elvállalja Obi-Wan szerepét. Aztán a forgatás Tunéziában egyáltalán nem ment jól és ismét rossz véleménye volt, amelyet kifejtett Kaufmannak írt újabb levelében.

„... minden második nap újabb és újabb szemét párbeszédek érkeznek hozzám rózsaszínű papírcsomókon – és egyik sem teszi érthetővé vagy akár elviselhetővé a karakteremet. Hála Istennek, csak a finom kenyérre gondolok, ami segít, hogy jövő áprilisig kitartsak ... Mennem kell a stúdióba, és egy törpével (nagyon aranyos – és bidében kell mosakodnia) és a honfitársaiddal, Mark Hamillel és Tennyson (ez nem lehet igaz) Forddal kell dolgoznom. Ellison (? Nem!) – nos, egy nyurga, lomha fiatalember, aki valószínűleg intelligens és szórakoztató. De ó, Istenem, Istenem, kilencvenévesnek érzem magam tőlük – és úgy bánnak velem, mintha 106 éves lennék. – Ó, Harrison Ford – hallottál már róla?” – írta Guinness.

Az Egy új remény forgatása híresen viszontagságos volt, rengeteg probléma volt a produkció során. Guinness feltehetően nem ilyen körülményekhez volt szokva pályáját tekintve, ezért is adott ennek hangot ilyen stílusban. A színészek többsége kezdő volt, beleértve Mark Hamillt, Carrie Fishert és Harrison Fordot is, Guinness volt az egyedüli tapasztalt, profi színész a stábban. Ez nyilvánvalóan neki nehézséget okozott, míg kollégái felnéztek rá.

De nem csak a script vagy a forgatás okozott neki nehézségeket, hanem a filmet övező rajongás, amelyhez fogható korábban még nem volt. Rengeteg mendemonda kering, hogyan bánt a kiskorú rajongókkal, amelyet az Entertainment Weekly is felidézett 2000-es cikkében.

Állítólag Guinness megelégelte azt a sok levelet, amit kapott és egy idő után felbontatlanul visszaküldte azokat Londonból az Egyesült Államokba, vagy máshová. Egy másik pletyka szerint, az egyik gyerek autogramot kért tőle, de ő csak azzal a feltétellel akarta aláírni, ha többé nem nézi meg újra a Star Warst. A gyerek állítólag sírva rohant vissza anyjához. Hogy ezekből a pletykákból mi igaz, azt nem tudhatjuk. Az biztos, hogy Alec Guinness egyáltalán nem értette a rajongókat, korban amúgy is távol állt tőlük, ő még egy másik generáció szülötte volt, aki 24 évesen már Hamlettet játszott a londoni színpadon. Ha ő is Lucas vagy Mark Hamillék generációjába tartozott volna, talán jobban megenyhül a lelkes rajongók felé. Ezt már valószínűleg sosem tudjuk meg.

ben-kenobi-ghost-rotj.jpeg

Az Egy új reményt követő Star Wars mánia miatt is hezitált, hogy újra elvállalja Kenobi szerepét A Birodalom visszavágban és A Jedi visszatérben, de adósnak érezte magát Lucas felé, így elvállalta a csekély szerepet.

„Igent mondtam egy napra a Star Wars II. munkálataira... Unalmas, szemétre való dolog, de látva, hogy mit köszönhetek George Lucasnak, végül nem volt szívem visszautasítani.” – idézi Guinnesst a The Hollywood Reporter.

Obi-Wan csak nagyon rövid jelenetekre tért vissza erőszellemként a trilógia másik két részében, hiszen a karakter meghalt az első filmben. De, mint tudjuk, a Star Warsban senki nem hal meg igazán, ugye?
Bárcsak az életben is így lenne, Sir Alec Guinness 86 éves korában vált eggyé az Erővel 2000. augusztus 5-én. Hosszú élete alatt nagyszerű színészi karriert futott be, amelynek egyfajta megkoronázása volt a Star Wars. A színész mindig is elismerte George Lucas univerzumának értékeit, de nem győzte hangoztatni a szakmai gyengeségeit, főként a forgatókönyvet tekintve. Magát a filmet nem utálta, de nem tudott elmenni amellett, mennyire nem a tőle megszokott színvonalat képviselte a szövegkönyv. Azonban rengeteget köszönhetett a filmnek, amely után békés, gazdag öregkort élhetett meg, amelyért hálás volt Lucasnak. A franchise körül kialakult rajongást nem értette, nem az ő világa volt ez.

Nekünk rajongóknak azonban ő mindig is a bölcs Ben Kenobi lesz, az a jedimester, aki először tanította Luke-ot és ezáltal minket is az Erőre.

alec-guinness-old.JPG

 Az alábbi, önéletrajzában megtalálható mondatokkal zárjuk cikkünket.

„Hadd maradjak annyiban, hogy életem hátralévő részében a most megszokott, meglehetősen szerény módon tudok élni, nincsenek adósságaim, és megengedhetem magamnak, hogy visszautasítsam a számomra nem vonzó munkát.

Áldott legyen a Star Wars.”

Faragó Dániel

Michelle Angot nagyon megrázta a Rossz Osztag fináléja

ezgif_com-webp-to-jpg_1_4.jpg

Az Omegát alakító színésznő a StarWars.com-nak mesélt az érzelmes fináléról.

Véget ért a Rossz Osztag második évada, és vele Omega és a csapat eddig ismert világa is. A szívszorító fináléban minden szétesett, Omega pedig fogságba került. Michelle Ang mégis azt mondja a kedvenc epizódja lett a finálé, egy érzelmi hullámvasút ami nemcsak Omegát, hanem őt is megváltoztatta. Megismerte ugyanis két új színésztársát, Jimmi Simpsont (Dr. Hemlock) és Keisa Castle-Hughes-t (Dr. Emerie Karr).

„Ez annyira megrázó.” – mondta Ang a StarWars.com-nak.- „Ne értsetek félre, nagyon szeretem a szórakoztató küldetéseket, de mindig az érzelmesebbeket jobb nézni. Hát még elkészíteni!”

Ang beszélt karaktere eddigi útjáról a sorozatban, és arról is, hogy hogyan találta meg az egyensúlyt a gyász és a Tech önfeláldozása keltette bűntudat között. Fogalma sem volt róla, mi vár rá mikor először kézbe vette a dupla részes végjáték scriptjét.

A forgatókönyvet általában a felvétel előtt egy héttel kapom meg, ez elég idő arra, hogy elolvassam és elsajátítsam, mi fog történni. De fogalmam sem volt – még csak nem is sejtettem, hogy el fogjuk veszíteni az osztag bármely tagját. Tech-et pedig főleg nem! Pont azt éreztem, hogy őt építgetjük egy fontosabb érzelmi kapcsolatnak. Nagyon lesújtott. Kicsit úgy éreztem, mintha valami tréfa lett volna vagy ilyesmi. Tényleg sokkolt. – mondta a színésznő.

ezgif_com-webp-to-jpg_2_3.jpg

Ang szerint miután Tech megmentette Omega és testvérei életét, az epizód hagyott egy kis időt a gyászuk kibontakozására és arra, hogy milyen fontos dolog rájönniük, kik is ők csapatként.

Ez elég aljas nem igaz? De úgy érzem bizonyos értelemben szívhez szólóbbá is teszi, mert ott az egész történetük, hogy mit képviseltek. Nem hagyják, hogy az érzelgősség elhomályosítsa a céljukat. És ez a keserédessége a dolognak. De tény, hogy még rengeteg dolog vár rájuk, ez teszi ezt egyszerre szomorúvá és fájdalmassá, de édesebbé is.” – véli Ang.

Omegát a finálé végén megszerezte Hemlock doktor, hogy felhasználhassa Nala Se ellen. Bár különböző stúdiókban dolgoztak, Ang mégis megfigyelhette Simpson munkáját.

Nagyon érdekes volt az érzelmi folyamat, ahogy a szerepbe került, mégis hasonlított az enyémhez. Azt hiszem a legtöbb színész máshogy fér hozzá az érzelmi valóságához. Dee (Bradley Baker) például nagyon földhözragadt tud lenni és csak átkapcsol. Ez azért is érdekes, mert szinkronszínészként csak hangod van, tested nincs. Jimmi feszegette a határait, hogy kidolgozza a karakterét, láttam, ahogy végigment a folyamaton. Érezhetően megvolt a finom vágya, hogy egyedivé tegye, mint gonosztevő.– mesélte Ang.

ezgif_com-webp-to-jpg_3_3.jpg

Omega végül mégsem maradt egyedül. A rész végén a Tantiss-hegy mélyén megtalálta bukott testvérét, Crosshairt, ráadásul egy újjal is találkozott Karr doktor személyében. Ang ezen is ugyanúgy meglepődött, mint a rajongók, nem tudta előre Karr valódi kilétét. 

„Fogalmam sem volt, aztán hirtelen »Oh, hiszen ő a testvérem!« – Akkoriban nem tudta, kire osztják majd a szerepet és azon tűnödött, vajon lesz-e új-zélandi akcentusa. – Klasszikus és fantasztikus, mert ő egy közismert új-zélandi név. Volt egyfajta kulturális közvetlenség köztünk, hamar összepasszoltunk és beleestünk a kapcsolatba. Egyszerűen fantasztikus volt hallani, ahogy megtestesíti a karaktert aki annyira különbözik önmagától és Omegától is.”

ezgif_com-webp-to-jpg_4_1.jpg

Bármit is tartogat a jövő, Omega a sorozat végén messze más, mint akit az elején megismertünk. 

„Beszéltem erről Jennel (Corbett, író és executive producer). Gyönyörű munkát végeztek, mert a fiatal Omega számára pusztító lett volna Tech elvesztése. De mivel a második évadban már sokkal biztosabb, érzelmileg erősebb és stabilabb, és annyi mindent látott, olyan korban van, amikor a történtek megértése, és a folytatáshoz szükséges rugalmasság is lehetséges számára.”

A Rossz Osztag első két évada elérhető a Disney+ felületén. 

Kik vettek részt a Rossz Osztag csúcstalálkozóján?

normal_video_thumbnail_1_1.png

Érák találkozása a Rossz Osztag fináléjában!

A héten véget ért a Rossz Osztag második évada és bár a finálé megannyi kérdést nyitva hagyott, azért akadtak benne biztos pontok is. Az egyik ilyen egyértelműen a Tarkin által összehívott csúcstalálkozó volt, amiből ugyan sokat nem tudtunk meg, de annál érdekesebb szereplőket helyezett fel a sakktáblára. Tarkin és Hemlock mellett a teremben még három ember volt jelen, akikre a script birodalmi felső vezetésként, illetve Tarkin tanácsaként hivatkozik – de kik is voltak e meghívottak és mit tudunk róluk?

Orson Krennic 

A rész valószínűleg legnagyobb cameója a későbbi Krennic igazgató rövid szereplése volt, akit ráadásul először láthattunk animációs formában. Krennic-kel még a Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történetben találkozhattunk, addigra már a Tarkin Iniciatíva Fejlett Fegyverrendszerek Kutatóintézetének igazgatójaként (ami az Andorban is látott Birodalmi Biztonsági Hivatal alá tartozott). Krennic a  klónháborúk idején a coruscanti kormányzati kerületek parancsnoki központokká alakítását felügyelte, majd tagja lett a Köztársasági Mérnöki Testületnek. Innen hamar megszerezte őt magának a Speciális Fegyverek részlege, ahol a szupertitkos katonai projektek irányítása zajlott. Krennic dédelgetett álma egy szuperfegyver megépítése volt, és ezt egyszer megosztotta Tarkinnal is, aki saját nagyságát és lehetőségeit látta meg benne. Nem akart a rögös úton végigmenni, így szabad kezet adott a törtető Krennic-nek, aki végül halála előtt még láthatta álma beteljesülését. Az epizódban Tarkin meg is említette a Csillagpor projektet, ami a Halálcsillag fedőneve volt. A stáblista szerint  most is Ben Mendelsohn alakította, viszont a magyar szinkronban valamiért tábornoki rangot kapott, miközben az angol verzióban a commander, vagyis parancsnok kifejezés szerepel. Ami még ennél is furcsább, hogy a ruháján lévő rangjelzés szintén tábornokra utal és nem az angolban szereplő parancsnokra. 

normal_video_thumbnail_2.png

Hurst Romodi

A Virujansi bolygóról származó Romodi eredetileg már az Egy új reményben feltűnt, azonban animációs sorozatban szintén most debütált csupán. A klónháborúk veteránjaként egyike volt a Császár által elsőként kinevezett birodalmi tiszteknek, a Rossz Osztag idején tábornoki rangot töltött be. Tarkin és ő a galaxis ún. nyugati végeit tisztogatták és pacifikálták, mígnem Romodi visszavonult. Tarkin megbízható emberek híján később meggyőzte és visszahívta maga mellé, így Hurst jelen volt az Első Halálcsillag tesztelésénél is. Jedha Szent városának pusztulását látva a nagymoff mellett maradt a harci állomás műveleti tábornokaként. Ő volt az aki fogadta Sotorus Ramda tábornok jelentését a scarifi támadásról, amiről aztán informálta Tarkint. A Halálcsillaggal a hiperűrbe ugrottak és végül a tervek menekítése érdekében elpusztították a Citadellát. Nem sokkal később Romodi jelen volt a Halálcsillag konferenciatermében, mikor Tarkin bejelentette a Birodalmi Szenátus feloszlatását. Romodi Tarkinnal ellentétben túlélte a Halálcsillag pusztulását, de a Császár onnantól kezdve semmibe vette.

normal_video_thumbnail_2_1.png

Barton Cuborn

Cuborn sokak kedvenc jedijének, Plo Koon tábornoknak a flottaparancsnoka volt a klónháborúk idején, admirálisi rangig jutott. Ő volt a légiirányítója annak a különítménynek, ami kiszabadította az akkor még kapitány Tarkint és Even Piell jedi mestert a szeparatisták fogságából. A Lola Sayu felett feltartotta a szeparatista védelmi erőket többek között Saesee Tiin mester segítségével. Az akció során valószínűleg Tarkin megjegyezte a nevét és képességeit, így később is szívesen dolgozott vele. Érdekesség, hogy a hangját szintén Dee Bradley Baker kölcsönzi.

ezgif_com-webp-to-jpg_8.jpg

Hemlock doktorral kiegészülve a tanács igen szerteágazó területeket fedett le, és úgy tűnik Tarkin nem bízta a véletlenre kiket válogatott be. A scriptben egyébként eredetileg még több, az Egy új reményben látott karakter is szerepelt, mint például Cassio Tagge, Conan Antonio Motti vagy Trech Molock, de az írók úgy gondolták, túl sok lenne, ha már a Birodalom kezdetén mind ilyen magas rangot töltöttek volna be.

bb-trivia-s2-the-summit-02-1_dc4b75ff.jpeg

Mit tudunk a Jedi Nagytemplom ostromáról?

2023. március 28. - DanCarver

mando-purge-temple.JPG

A Mandalóri 20. fejezetében (The Foundling) végre láthattuk, hogy a kis Grogu nem más, mint Kelleran Beq mester segítségével élte túl a 66-os parancsot és menekült meg, amikor Darth Vader és az 501-es klón légió megostromolták a Jedi Nagytemplomot. Az utóbbi években több nézőpontból is láthattuk a 66-os parancsot. A kánon és a Legendák apróságokban eltér abban, hogy mi is történt azon a végzetes éjszakán, cikkünkben körüljárjuk a témát.

A klónháborúk és a 66-os parancs

A 66-os parancs és a jedik kiirtása a sith sötét nagyura, Sheev Palpatine, azaz Darth Sidious több évtizedes mesterkedésének a csúcspontja volt. Palpatine feltett szándéka volt a Jedi Rend megdöntése és a teljhatalom megszerzése a Galaktikus Köztársaság felett. Már egészen korán, a Naboo szenátoraként létrehozta mestertervét, melynek része volt a titkos köztársasági klónhadsereg felállítása, akiket úgy terveztek meg, hogy a fejükben elhelyezett inhibitor chip segítségével egy napon majd a jedik ellen forduljanak. Ebben a tervben kulcsszerepet játszott Sifo-Dyas mester és Dooku gróf is, aki Sidious tanítványa lett. A klónháborúk kitörésével a galaxis fokozatosan gyengült, mind a Köztársaság, mind a Szeparatista Konföderáció oldalán, a jedik pedig szembemenve saját tanaikkal a háború eszközeivé váltak, miközben egyikük sem sejtette milyen veszély leselkedik rájuk. Palpatine korán kiszemelte következő tanítványának, a próféciák által megjövendölt kiválasztottat, Anakin Skywalkert. Az évek alatt Anakin bizalmába férkőzött, egyre táplálta a fiúban lappangó sötét oldalt és kihasználta gyenge pontját, amelyet titkos szerelme, Padmé jelentett. A klónháborúk végéhez közeledve Palpatine  elérkezettnek látta az időt és felfedte valódi kilétét Anakin előtt. Az ifjú jedi először szembeszállt vele, majd jelentette ezt Mace Windu jedi mesternek. Windu három másik társával együtt Palpatine főkancellár elfogására indult, de az akció kudarcba fulladt. Sidious könnyűszerrel legyőzte a jediket, Windu maradt egyedül életben, ám az odasiető Anakin közbelépett. Palpatine több éves munkája révbe ért, Skywalker a jedik ellen fordult és ketten együtt végeztek Windu mesterrel. A sötét oldalra tévedt ifjú örök hűséget fogadott új mesterének, Sidiousnak, és felvette a Darth Vader nevet.

vader-palpatine-kneel.JPG

Anakin felveszi a Darth Vader nevet.

Palpatine ekkor kiadta a 66-os parancsot, melynek hatására galaxisszerte minden (vagy majdnem minden) klónkatona a jedik ellen fordult és sorra kivégezték őket. Míg a galaxisban elszórtan egy-egy jedinek esélye sem volt a túlerőben lévő klónok ellen, addig a Jedi Nagytemplom egy jóval összehangoltabb támadást követelt, ahol a klónok több száz vagy több ezer jedivel álltak szemben.

Az ostrom

anakin-501st-order-66.JPG

Vader és a klónok a Jedi Nagytemplom felé menetelnek.

Sidious utasította Vadert, hogy egy klón zászlóaljjal egy jól előkészített akció keretében csöndben támadják meg a Jedi Nagytemplomot és ott végezzenek mindenkivel. A Legendákból tudjuk, hogy az akció stílszerűen a Huszárvágás hadművelet fedőnevet (Operation Knightfall) kapta. Vader a saját zászlóalját, az 501-es légiót és a coruscanti klónőrséget vezényelte a Nagytemplomhoz. Az akció parancsnoka CC-1119 „Appo” lett, hiszen Rex százados ekkor éppen a Mandalore-on hajtott végre titkos akciót az 501-esek egy kisebb részével Ahsoka Tano és Bo-Katan társaságában.

vader-clones-siege-temple.JPG

Vader és a klónok szembeszállnak a jedikkel.

A jediket váratlanul érte az éj leple alatt a templomba masírozó ellenség. A mesterek és lovagok többsége a Coruscanton kívül szolgált a frontvonalakon, azonban még így is akadtak bőven akik a templomban maradtak, lovagok, padawanok és természetesen a templomőrök. Vader és klónok túlerőben voltak, kegyetlenül, egyenként végeztek szinte mindenkivel beleértve a fegyvertelen ifjoncokat és a templomban szolgálatot teljesítő helyieket is. Vader egyenesen a Jedi Tanács termébe ment, hogy túlélő tanácstagokat keressen, ám ott csak elrejtőzött ifjoncokat talált, akiket hidegvérrel kivégzett. Ugyancsak kivégezte meditáció közben Shaak Ti mestert is.

vader_kills_kids.JPG

Vader az ifjoncokat sem kímélte.

A templomban tűz ütött ki, mely messzire látszódott. A jedikkel szimpatizáló Bail Organa, az Alderaan szenátora ennek hatására a templomhoz igyekezett, de a leszálló platformon Appo és a klónok utasították, hogy azonnal hagyja el a területet. Ekkor támadt a klónokra Zett Jukassa padawan, aki ugyan megsebesítette Appót, de a többi klón már végzett vele. Organa épphogy elmenekült, de a klónok nem üldözték, hagyták futni. Vader konfrontálódott a templom biztonsági főnökével, Cin Drallig mesterrel, gyorsan végzett két tanítványával, majd párbajt vívott a templom legképzettebb fénykardforgatójával, de Drallig még így is alulmaradt vele szemben.

siege-jedi-temple.JPG

A klónok egyenként végeztek a jedikkel a templomban.

A Mandalóri 20. fejezetéből végre kiderült, hogy a kis Grogu hogyan élte túl az ostromot. Ezt több jedi hősies helytállásának köszönhetjük, akik életüket is adták a kis csöppségért. Végül Kelleran Beq mester mentetti ki és védelmezte Grogut. Beq a klónoktól megszerzett BARC siklón menekítette ki Grogut a templomból. Sikerült leráznia az őket üldöző klón deszanthajókat, majd a naboo-i királyi biztonsági erőktől kölcsönvett nubiai jachttal elmenekülniük a Coruscantról.

kelleran-beq-fight.JPG

Kelleran Beq megvédi Grogut a klónoktól.

Az ostrom viszonylag hamar véget ért és csak maroknyi túlélője volt, mint például Grogu, Kelleran Beq, Oppo Rancisis, Jocasta Nu vagy Reva Sevander. Vaderék csapdát állítottak a túlélő jediknek, egy üzenetet küldtek ki, amely felszólította őket, hogy térjenek vissza a Nagytemplomba. Miután véget ért az ostrom Sidious odalátogatott a helyszínre, ahol Vader jelentést tett neki a sikeres akcióról. Sidious ezután utasította tanítványát, hogy azonnal utazzon a Mustafarra és végezze ki a szeparatista vezetőket és vessen véget a háborúnak, amelyet ő teljesített is.

jedi-temple-burn.JPG

Egészen reggelig lángokban állt a Nagytemplom.

Utóhatás

A 66-os parancsot és a szeparatista vezetés lefejezését követően Palpatine a szenátus rendkívüli ülésén kihirdette a klónháborúk végét, azonnali békekötést és az új Galaktikus Birodalom létrejöttét a két háborúskodó fél helyén, magát pedig az új rezsim diktátorának, császárnak nevezte ki.

palpatine-empire-senate.JPG

Palpatine kihirdeti a háború végét és a Galaktikus Birodalom létrejöttét a szenátusban.

Azonban két jedimester, Yoda és Obi-Wan sikeresen megmenekültek a klónok elől és Bail Organa segítségével biztonságos helyre mentek. Miután tudomásukra jutott a jediknek kiküldött csaliüzenet, Yoda és Obi-Wan visszatértek a Jedi Nagytemplomba, hogy megszűntessék azt. Kisebb számú, maroknyi klónnal találkoztak ott, akiket hamar legyőztek, majd Obi-Wan kiiktatta a csalit és egy másik üzenetet küldött szét a túlélőknek, hogy ne térjenek vissza a templomba, rejtőzzenek el a galaxisban. A mesterek a biztonsági felvételről tudomást szereztek, hogy a mészárlásért a sötét oldalra áttért Skywalker a felelős.

obi-wan-yoda-temple-message.JPG

Obi-Wan és Yoda új üzenetet küldenek a megmaradt jediknek, hogy kerüljék el a templomot.

A sith-ek megállítására utolsó kísérletet tettek, Yoda Sidiousszal, Obi-Wan pedig Skywalkerrel párbajozott. Yoda kudarcot vallott, de még élve kijutott a Coruscantról, ismét Organa közbenjárásával, míg Obi-Wan ugyan párbajban legyőzte volt tanítványát a Mustafaron, de megkímélte az életét. Vader viszont olyan súlyos sérüléseket szerzett, amely örökre meghatározta a sorsát és kinézetét, végérvényesen is megszületett Darth Vader.

heroes-fall-mustafar.JPG

Obi-Wan és Vader párbajozik a Mustafaron.

Obi-Wan, Yoda és Organa elrejtették Skywalker ikreit, miután felesége Padmé belehalt a szülésbe és mindkét jedimester remeteségbe vonult. A túlélő jediknek megbélyegezettként örökké menekülniük, bujkálniuk kellett, sehol sem lehettek biztonságban. A Rossz osztagból pedig tudjuk, hogy a klónokra és a volt köztársasági vagy szeparatista világokra sem várt túl jó sors a formálódó új Birodalomban. Ami pedig a Jedi Nagytemplomot illeti: a Birodalom meghagyta az épületet és Birodalmi Palota néven újrahasznosították az új rezsim szolgálatában, így már csak nyomokban emlékeztetett a néhai Jedi Rend központjára.

Kánon és Legendák eltérések, érdekességek

A kánonban hosszú ideig csak A Sith-ek bosszúja érintette a 66-os parancsot. Az elmúlt négy évben azonban sorra jelentek meg az eseményt más szemszögből feldolgozó művek. Elsőként a Jedi: Fallen Order videójátékban láthattuk, hogy a főszereplő Cal Kestis, hogyan élte túl a parancsot. Majd utána A klónok háborúja hetedik évadának fináléjában Ahsoka és Rex szemszögéből is átélhettük, ezt követte a Rossz osztag nyitójelenete. Az élőszereplős sorozatok sem maradhattak ki, az Obi-Wan Kenobiban láthattuk, hogy a kis Reva hogyan élte meg a templom ostromát, illetve a Boba Fett könyvében Grogu megpróbált visszaemlékezni arra az éjszakára, de csak egy rövid pillanatra mutatták. Most végre teljes egészében bemutatták ezt a jelenetet A Mandalóri harmadik évadában.

A Legendákban azonban kicsivel több mindent megtudhattunk az ostromról, illetve máshogyan dolgozták fel az eseményeket.

  • Az egyik ilyen volt Shaak Ti mester halála a filmben. Erre többféle jelenetet is felvettek, de végül mindegyiket kivágták a végső változatból. Shaak Ti halála kétféleképpen is történhetett volna A Sith-ek bosszújában. Az egyik esetben már rögvest a film elején Grievous elfogta volna a mestert, hogy egyszerűen kivégezze mire Obi-Wanék odaérnek. A másik már a Nagytemplom ostrománál lett volna. A meditációs kamrában találja meg Shaak Tit Vader és hátulról leszúrja. Ez utóbbi a kánon verzió, tehát Shaak Ti az ostrom alatt halt meg. Külön érdekesség, hogy a The Force Unleashed játékban is szerepelt Shaak Ti és ott is végezett vele a főszereplő Starkiller. Tehát a Legendákban három különböző halála is volt a togruta jedinek.

  • Az ostromot két a filmhez készült videójáték is részletesen feldolgozta. Az egyik a konzol exkluzív (PS2, Xbox) Star Wars Episode III: Revenge of the Sith, amely elég jól végighaladt a film cselekményén. Az egyik küldetés végig az ostromról szólt, amelyben Anakint irányíthatjuk a jedik ellen. A Legendákba tartozó cselekmény szerint Vader és a klónok először az Archívumba mentek, ahol Vader kivégezte Jocasta Nút, majd ennek hatására alakult ki a harc a jedik és a klónok között. A játékban számos jedilovaggal és templomőrrel gyűlik meg a bajunk és két párbaj is van. Az egyik Serra Keto padawan, majd a mestere Cin Drallig. A jedik oldalán olyan furcsa karakterek is megjelentek, mint brutális nyers erőt alkalmazó őrök és mesterlövészek. Leland Chee elmondta, hogy ezek pusztán játékmechanikai elemek, hogy változatos ellenségek legyenek, de már akkoriban sem számítottak kánonnak.

  • A másik játék a klasszikus Battlefront II sztori módjában volt. Itt inkább a klónok szemszögéből élhetjük át az eseményeket. A küldetés előtt hallható az egyik 501-es klón naplóbejegyzése, amely elég jól érzékelteti, hogyan is élték meg a klónok a 66-os parancs végrehajtását. A játékban a klónokkal a templomőrök és a jedik ellen kellett menni, megvédeni az Archívumot, mielőtt a jedik megsemmisítik, majd a játék feloldotta Vadert is, hogy vele fejezzük be a küldetést.
  • Grogut megmentő Kelleran Beq mestert Ahmed Best alakította a sorozatban. Best leginkább az előzménytrilógiából lehet ismerős, hiszen ő volt Jar Jar Binks. Korábban Star Wars: Jedi Temple Challenge c. vetélkedőműsorban is alakította Beq mestert. Best nemrég elárulta a StarWars.com-nak, hogy A Mandalóriban látott fénykardforgatás koreográfiáját ő maga dolgozta ki és játszotta el, hiszen több mint negyven éve űz különböző harcművészeteket. Beq technikáját pedig nem másról, mint a legendás Bruce Lee filmjeiről és harcművészetéről mintázta.
  • A Sith-ek bosszúja DVD változata tartalmazott egy képet, amelyben a klónokat alakító Temuera Morrison jedinek öltözött. A filmben elvileg lett volna egy olyan jelenet is, hogy néhány klón jedinek öltözött és így várta a visszatérő gyanútlanokat. Obi-Wan és Yoda velük került volna szembe először, ám ezt a jelenetet végül kivágták a filmből és csak a blu-ray változatban lehetett megtekinteni. Azonban a Lego Star Wars videójátékokba bekerült, hogy jedinek öltözött klónok várják hőseinket.

clone-jedi-robe.JPG

Jedinek öltözött klón.

  • Organa szenátor érkezése után a klónokra támadó Zett Jukassa padawant, valójában George Lucas fia, Jett Lucas alakított a filmben.

Faragó Dániel

Betekintést kaptunk a következő animációs Star Wars sorozatba

ezgif_com-webp-to-jpg_7.jpg

Kedvcsináló rövid epizódok érkeztek a kisiskolásoknak, óvodásoknak készült Young Jedi  Adventures szériához.

Ahogy korábban már mi is megírtuk, hamarosan végre mozgóképen is megismerkedhetünk az eddig csak könyves fronton épülő és bővülő A Köztársaság Fénykora időszakával. Májusban kezdetét veszi a legújabb Star Wars animációs széria, vagyis a Young Jedi Adventures, melyben öt jóbarát kalandjait követheti majd nyomon az ifjú generáció és mestereik. A sorozathoz most kaptunk három betekintőt, Young Jedi Adventures Shorts néven, így végre kicsit többet tudhatunk a szériáról.

A mese középpontjában fiatal jedi növendékek állnak: Kai Brightstar, egy ember fiú, Lys Solay, egy pantorai lány és Nubs, aki egy pooba fiú. Hozzájuk csatlakozik a pilóta Nash Durango és droidja RJ-83. (A droid a nevét valószínűleg az 1983-as megjelenésű A Jedi visszatér [Return of the Jedi] után kapta.) A szinopszis szerint a csapat tagjai az Erő útjait fürkészve kalandoznak majd a galaxisban, és lassan megtanulják, hogyan teljesíthetik be annak akaratát. Kiképzésüket természetesen Yoda mester fogja felügyelni, aki a gyerekek mellett fel is tűnik rögtön az első kedvcsinálóban. 

A mini epizódok lefektetik a sorozat alapjait, bár valószínűleg benne lesznek a rendes szériában is. Kiderült például, hogy a gyermekek nem a coruscanti Nagytemplomban, hanem egy Tenoo nevű bolygón tanulnak.

A kis betekintőknek hála a karakterekről is többet tudhattunk meg. Lys, a pantorai kislány kész fajlexikon, Nubs a legerősebb növendék, aki ráadásul emiatt(?) nagyon óvatos is, míg Kai úgy tűnik egyfajta mesélő szerepet is betölt majd, egyben pedig a főszereplő lesz. Az ifjú pilóta, Nash és droidja, RJ inkább támogató karaktereknek tűnnek egyelőre, őket hívja a kis csapat, ha bármi balul sül el, vagy éppen ők kérik egy-egy helyzetben a jedi ifjoncok segítségét.

A sorozat maga nagyon színesnek tűnik, a karakterek pedig jól elkülöníthető értékeket képviselnek, ahogy az megszokott a kisgyermekeknek készülő szériáknál. Ennek ellenére szerintem a felnőtteknek is kellemes élményt nyújthat, az ismerős dallamoktól kezdve, a különböző utalásokig minden adott a jó családi szórakozáshoz. Ami számomra kicsit meglepő egyelőre az a karakterek gyors mozgása és beszéde, nem egyszer kapkodnom kellett a fejem, bár tény, hogy nagyon régen néztem efféle kisebbeknek szánt sorozatot. Ettől eltekintve az ajánlók engem meggyőztek, egyelőre úgy tűnik a készítők tisztelettel kacsingatnak az alapanyagra és annál nagyobb szeretettel a gyerekek felé. 

Yoda mestert egyébként ezúttal a veterán szinkronszínész, Piotr Michael szólaltatja meg, a többieknek Jamaal Avery Jr. (Kai), Juliet Donenfeld (Lys), Dee Bradley Baker (Nubs), Emma Berman (Nash) és Jonathan Lipow (RJ) kölcsönzik a hangjukat. 

A Star Wars Young Jedi Adventures május negyedikén, vagyis a Star Wars Napon érkezik a Disney+ kínálatába, illetve a Disney Junior csatornára.

10+1 színész aki több élőszereplős Star Wars karaktert is alakított

2023. március 27. - Castad

normal_video_thumbnail_1.png

A Mandalóri harmadik évadának negyedik epizódjában visszatért Ahmed Best, Jar Jar Binks megformálója, csak éppen a gungan helyett egy másik karakterét, Kelleran Beq jedimestert alakítva. Ennek apropóján összeszedtünk 10+1 színészt, akik egynél több karakter is megformáltak a messzi-messzi galaxisban!

Több médium foglalkozott már ezzel a témával, gyakran előkerült az elmúlt évek során. Mi a Looper 2018-ban frissített írását vettük alapul, melyet magunk is kiegészítettünk jó néhány névvel, az azóta eltelt 5 év fontosabb duplázásaival. A lista természetesen tovább gyarapítható!

1) Ahmed Best

Kezdjük is Ahmed Besttel! A legismertebb figurája természetesen Jar Jar Binks, ám emellett már A klónok támadásában felbukkant egy másik, cameo-szerepben is, ahol az Outlander Club egyik vendégét, Achk Med-Beqet alakította. Fontosabb szerepe lett azonban A Mandalóriban is látott Kelleran Beq, aki először a 2020-ben debütáló Star Wars: Jedi Temple Challenge című gyerekvetélkedőben bukkant fel. Best állítása szerint Med-Beq és Beq között van valami rokonság, ám ez nem kánon egyelőre.

making this up as I go : mndvx: Everything is going to be alright, kid....

2) Andy Serkis

A zseniális Andy Serkis – mindenki Gollamja – Snoke legfőbb vezérként jelent meg a Star Wars univerzumában, ahol Az ébredő Erő és Az utolsó Jedik filmekben játszotta el az Első Rend vezetőjét, Palpatine bábját. A CGI karakter mellett Serkis egy másik szerepre is visszatért a messzi-messzi galaxisba, az Andor sorozatban Kino Loyt alakítva. Játéka egyszerűen lehengerlő volt az Andor börtönös epizódjaiban. CSAK EGY KIÚT VAN!

Andor Kino Loy GIF - Andor Kino Loy There Is One Way Out - Discover & Share  GIFs

3) Mark Hamill

Az efféle listán is előkelő helyen szerepel Mark Hamill, akiről természetesen elsőre mindenkinek Luke Skywalker ugrik be, nem véletlenül. Hamill azonban a zárótrilógiában további karaktereket is eljátszott, vagy legalábbis a hangját kölcsönözte azoknak. Ilyen volt Dobbu Scay Az utolsó Jedikben az az apróság, aki a canto bighti kaszinóban pénzt próbált dobálni R2-ba, illetve a Skywalker kora elején látott, lefejezett idegen lény, Boolio. Hamill ráadásul A Mandalóriban sem csak Luke-ot játszotta, de ő kölcsönözte a hangját az első évadban Chalmun kantijában felszolgáló droid csaposnak. Mindemellett Hamill A klónok háborúja animációs sorozatban is cameózott, ahol nem mást szólaltatott meg, mint Darth Bane-t, a Kettő Szabályát megalkotó legendás sith nagyurat.

Boolio Coolio GIF - Boolio Coolio Cool - Discover & Share GIFs

4) Silas Carson

Nemcsak a zárótrilógiában, de az előzményekben is láthatunk olyan színészt, aki egyszerre több karakterért is felelt. Ilyen volt Silas Carson is, aki egyszerre játszotta el Ki-Adi-Mundi jedimestert, Nute Gunray helytartót és Lott Dod neimoidiai szenátort, valamint Antidar Williams pilótát, aki a Qui-Gon Jin és az ifjú Obi-Wan Kenobi jedi követeket a Naboo fölötti tárgyalásra szállító hajót vezette.

Ki-Adi Mundi wird frei - Archiv - Legion of Sensei

5) Warwick Davis

Ugyancsak számos Star Wars karaktert alakított Warwick Davis, aki először A Jedi visszatér legfontosabb ewokjaként, Wicketként debütált a messzi-messzi galaxisban. Később a Skywalker korában is visszatért a szerepben, de közben több más karaktert is megformált. Ilyen volt a Baljós árnyakban Wald és Weazel, utóbbi később a Solo filmben is felbukkant.  Az ébredő Erőben Wollivant, a Zsivány Egyesben Weeteef Cyu-Beet, Az utolsó Jedikben Wodibint, míg a Skywalker korában Wizzich Mozzert játszotta. Ezek közül Wicket mellett talán Weazel a legjelentősebb élőszereplős Star Wars karaktere, mindemellett letette a névjegyét az animációkban is, ahol a legendás noghri harcosnak, Rukh-nak kölcsönözte a hangját.

The 25 best Star Wars GIFs in the galaxy

6–7) Anthony Daniels & Kenny Baker

A Star Wars két leghíresebb droidja, R2-D2 és C-3PO elválaszthatatlan páros, így mi is egymás mellett kezeljük őket. Az asztromech droidot a klasszikus és az előzménytrilógiában a mára már elhunyt Kenny Baker alakította, aki még tanácsadóként részt vett Az ébredő Erő R2-jának megformálásában is. Mindemellett A Jedi visszatérben egy további szerepe is akadt, az ewok Paploo-t alakította. Eredetileg Wicket szerepe jutott volna neki, de egy rossz chili dog és az azzal járó gyomorproblémája módosítottak a szereposztáson. 

Az R2 kotnyeles társát megformáló Anthony Daniels ugyancsak több szerepben bukkant fel a filmekben: az előzménytrilógiában a már Ahck Med-Beq társát, az ugyancsak az Outlander Clubban látott Dannl Faytonnit játszotta, aki később részt vett a Galaktikus Operaház azon alkalmán is, melyen Anakin Skywalker hallott Darth Plagueis tragédiájáról. Daniels egy harmadik karaktere, Tak a Solóban szerepelt, a kesseli fűszerbánya egyik rabja volt.

C3po GIFs - Get the best GIF on GIPHY

8) Jon Favreau

Jon Favreau és a Star Wars kapcsán mára kétségkívül mindenkinek A Mandalóri sorozat ugrik be először, melynek készítését showrunnerként felügyeli. Favreau a sorozatban Paz Vizsla hangját is kölcsönzi, akinek klántársát, Pre Vizslát is megszólította A klónok háborúja sorozatban. Favreau emellett a Solo: Egy Star Wars történetben is szerepelt, ahol az ardenniai pilóta, Rio Durrant hangjáért felelt. Favreau showrunner-társa, Dave Filoni szintén több szerepet vitt már a Star Warsban, ebből élőszereplős azonban csupán A Mandalóriban látott Trapper Wolf pilóta. Mindazonáltal feltehetően az Ahsoka sorozatban is számíthatunk rá Chopper hangjaként.

santiagogarcia

9) Wesley Kimmel

Az ifjú Wesley Kimmel egy friss színész a Star Wars háza táján. Leginkább A Mandalóri harmadik évadában lett nagyobb szerepe, ahol Paz Vizsla fiát/lelencét, Ragnart alakítja. A fiatal színész – aki külöben Jimmy Kimmel unokaöccse – azonban már a második Star Wars karakterét kelti életre Ragnar személyében, ugyanis már a Boba Fett könyvében is szerepelt, méghozzá a Boba történetében fontos szerepet játszó taszken fiút alakítva.

like stars in the galaxy. — Boba Fett and his Tusken kid

10) Jeremy Bullock

Boba Fettet megidézve jutottunk el listánk végére, annak utolsó két szereplőjéhez. A Star Wars leghírhedtebb fejvadászát A Birodalom visszavágban és A Jedi visszatérben Jeremy Bullock alakította. Bullock azonban arcát is megmutatta az V. epizódban, csak épp egy birodalmi tisztet, Sheckil hadnagyot játszva, akit a Felhővárosban láthattunk. Bullock később A Sith-ek bosszújában is visszatért, a Tantive-III pilótáját, Jeremoch Coltont alakítva.

Best Boba Fett GIFs | Gfycat

+1) Temuera Morrison

És ha már Boba Fett, jöhet a +1 tagja a listánknak, Temuera Morrison, aki igazán sok karaktert játszott és minden bizonnyal még fog eljátszani a Star Warsban, s ehhez mégcsak különleges maszk, sisak vagy smink sem kell neki. Először A klónok támadásában láthattuk Morrisont, Jango Fett fejvadász szerepében. Jango lett a Köztársaság klónhadseregének alapja, így lényegében az összes klónt ő alakította (mégha A klónok támadásában mást is láthattunk klónként). A Sith-ek bosszújában legismertebb szerepe Cody parancsnok volt, de olyan további nevesített klónokat is eljátszott, mint Bogaras, Gree, Thire, Appo, Jag és Fox. A sok klónkatonán felül A Mandalóri második évadában már Jango nyersklónját Boba Fettet is eljátszotta, ahogy természeten a Boba Fett könyvében is. Mindemellett klónként is visszatért az új sorozatokban, az Obi-Wan Kenobiban egy veteránt alakított, míg A Mandalóri flashback jelenetében szintén Morrison volt az összes klón.

Like A Bantha GIF - Like A Bantha - Discover & Share GIFs

Listánk természetesen bővíthető, kommentekben várjuk a további neveket!

süti beállítások módosítása