Rebo.hu

Mi történt a Coruscanton A Jedi visszatér után?

2023. március 19. - DanCarver

coruscant-mando-s3-wallpaper.JPG

A Mandalóri 19. fejezetében (The Convert) végre visszatértünk a Coruscantra. Az Andor és a Rossz osztag után ismét a messzi-messzi galaxis (korábbi) fővárosa volt a helyszín, ám míg azok a Galaktikus Birodalom rémuralma idején játszódtak, A Mandalóri már az Új Köztársaság korszakában mutatta be a Coruscant egy eddig nem látott „arcát”. Rengeteg mindent megtudtunk a bolygóról és a galaxis helyzetéről is az Új Köztársaság éveiben, amelyekről eddig csak kiegészítő művekben olvashattunk. Az epizód ráadásul meglépte azt a turpisságot is, hogy Mandó és Grogu háttérbe szorult a saját sorozatában és a főszerepet Pershing doktor és maga Coruscant városa bolygója kapta. De mi történt a bolygón A Jedi visszatér utáni években?

Coruscant először A Jedi visszatér felújított változatának fináléjában bukkant fel egy rövid snittre, de igazán nagy szerepet csak az előzménytrilógiában és A klónok háborújában kapott, ahol a Galaktikus Köztársaság fővárosaként és a Jedi Rend székhelyeként láthattuk. A bolygó nem tért vissza a zárótrilógiában, azonban az utóbbi években egyre gyakoribb helyszín lett az új sorozatokban. Először az Obi-Wan Kenobi visszaemlékezős jeleneteiben mutatták a Jedi Nagytemplomot, majd az Andorban állandó helyszín lett, mint a Birodalom fővárosa és nemrég a Rossz osztag második évadában is visszatértünk oda. Most pedig A Mandalóriban is láthattuk, ám időben már az endori csata után kb. 5-6 évvel később, az Új Köztársaság idején. Az új epizódban egy egészen új oldalát mutatták meg a messzi-messzi galaxis (volt) fővárosának és rajta keresztül rengeteg mindent megtudtunk a bolygó és a galaxis politikai helyzetéről is. A Legendákban már számos mű bemutatta a Coruscantot az endori csata után, a kánonban viszont eddig csak elvétve olvashattunk róla.

coruscant-series.jpg

Bolygóközi polgárháború

Ahogy A Jedi visszatér végén is láthattuk a II. Halálcsillag elpusztítása, illetve Palpatine és Vader halála után galaxisszerte ünneplések törtek ki. Coruscant polgárai a főterekre vonultak ki, ledöntögették Palpatine szobrait, tűzijátékokat szerveztek és több rohamosztagost meglincseltek.

coruscant-rotj.JPG

Az endori csatát követő ünneplés a Coruscanton

A filmből az viszont nem derült ki, hogy az ünneplés csak nagyon rövid ideig tartott, ugyanis a birodalmi rendfenntartó erők azonnal tüzet nyitottak az ünneplő tömegre. Emiatt bolygószerte lázongások törtek ki és véres, fegyveres összecsapások zajlottak a polgárok és a birodalmi biztonsági erők között. A Lázadók Szövetsége eközben kikiáltotta az Új Köztársaság létrejöttét és újjászervezték a Galaktikus Szenátust Mon Mothma szülőbolygóján, a Chandrilán. A Coruscanton eközben felkelés és polgárháború alakult ki. Bizonyos szektorok a lázadók mellé álltak, bár a lakosok többsége a birodalmiakkal vagy simán csak szomszédos városnegyedekkel vívtak bandaháborút. Teljes lett a káosz és félő volt, hogy a bolygó anarchiába süllyed. A Birodalom galaxisszerte gyengült, a Coruscantot azonban még hivatalosan Palpatine volt jobbkeze, Mas Amedda nagyvezír birtokolta a hatalmat.

mas-amedda-imperial-palace.JPG

Mas Amedda nyilvánosan fénykardokat semmisít meg.

A Birodalmi Flotta admirálisa, Gallius Rax visszavonta az erőit a Coruscantról és megtiltotta Rae Sloane főadmirálisnak, hogy erősítést küldjön oda. Rax a Coruscantot tekintette a Birodalmat romba döntő hanyatlás szimbólumának. A flotta hiányában a Birodalmi Biztonsági Hivatal feladata lett, hogy a megmaradt birodalmi erőket koordinálja a bolygón. Amedda maradt a kinevezett adminisztrátor és a bolygó de facto vezetője, de valódi hatalom nélkül. A BBH irányított mindent, erőikkel blokád alá vonták a bolygót, hogy ne kerüljön az Új Köztársaság kezére. Megerősítették és ellenőrzőpontokat hoztak létre a főbb üzleti negyedekben.

isb-coruscant.JPG

A BBH főhadiszállása az Andorban

A városban mindenhol füst szállt fel a kigyulladt járművek és épületekből, hiszen a BBH erői ellen gerillaháborút vívtak a helyi lázadók. Amedda kétségbeesésében igyekezett átadni magát az Új Köztársaság első kancellárjának, Mon Mothmának és Leia hercegnőnek. Ők azonban ezt visszautasították és arra kérték találjon módot a Birodalom kapitulálására és a teljes megadás aláírására.

Galaktikus egyezmény és a kegyvesztett főváros

Az endori csata után egy évvel a Birodalom megmaradt erői döntő vereséget szenvedtek az Új Köztársasággal szemben a jakkui csatánál. Mas Ameddát jó ideje Gallius Rax tartotta háziőrizetben a Birodalmi Palotában – amely hajdanán a Jedi Nagytemplom volt – és különböző propaganda holoadásokra kényszerítette. A jakkui csata idején Amedda sikeresen megszökött egy csapat ellenálló gyerek segítségével, majd ismét kapcsolatba lépett Mothmával és a Birodalom nevében megadta magát.

imperial-palace.JPG

A Birodalmi Palota a korábbi Jedi Nagytemplom helyén

A jakkui csatát követően a Birodalomhoz továbbra is hű erők Rae Sloane főadmirális vezetésével eltűntek az Ismeretlen Területeken, a többiek viszont kapituláltak és aláírták a teljes megadást jelentő Galaktikus Egyezményt és a birodalmi flotta és hadsereg leszerelését. A Galaktikus Birodalom rémuralma véget ért.

Az Új Köztársaság és a szenátus székhelye maradt a Chandrilán, így több évezred után a Coruscant többé nem volt a galaxis fővárosa.

Ameddának megkegyelmeztek és átengedték neki, hogy új, ideiglenes kormányt alakítson a Coruscanton az Új Köztársaság felügyelete alatt. A békekötés után hetekig tartó ünnepségek zajlottak Coruscant utcáin és háztetőin, ahogy a lakosság ünnepelte a birodalmi uralom végét a bolygón.

Új Köztársaság évei

Miután a Coruscant elvesztette fővárosi státuszát, önálló kormányzatot hoztak létre és a galaxis többi világához hasonlóan saját képviselettel rendelkezett az Új Köztársaság szenátusában. Az új szenátusban alapvetően két frakció alakult ki, a központosítást szorgalmazó Centralisták és szemben velük a központi galaktikus kormányzatot ellenző Populisták. Coruscant a Centralisták oldalán képviseltette magát. A békekötés után visszatért az élet a régi kerékvágásba. A Mandalóri 19. fejezetében (The Convert) bepillantást nyerhettünk a Coruscant mindennapjaiba az Új Köztársaság idején. Az epizódból az is kiderült, hogy a volt birodalmiaknak az úgynevezett Amnesztia program keretében megkegyelmeztek és szigorú felügyelet alatt, de tiszta lappal új életet kezdhettek az Új Köztársaság szolgálatában. Ennek egyik fő helyszíne lett a Coruscant. Mindezt a sorozatban korábban még a Birodalom és Gideon moff oldalán tevékenykedő Dr. Penn Pershing klónozó tudós és Elia Kane volt kommunikációs tiszt szemén keresztül láthattuk.

pershing-kane-mando.JPG

Dr. Pershing és Elia Kane az Amnesztia program tagjaiként

Furcsa kettősség jellemzi az egész bolygót ebben az időszakban. Számos dolog visszatért a Köztársaságból, az idegen fajok ismét újra magas beosztásokat tölthettek be, főleg olyanok, mint a mon calamarik és a twi’lekek, akik a Lázadók oldalán harcoltak. Azonban az épületeken és az új vezetés hozzáállásán látszott, hogy a Birodalom több évtizedes rezsimje kitörölhetetlen károkat okozott. Az Új Köztársaság meghagyta a volt brutalista birodalmi épületeket és saját intézményeit költözte oda, vagy szemet hunyt bizonyos volt birodalmi bűnösök felett.

coruscant-new-republic-building.JPG

Az Új Köztársaság épülete Coruscanton

Számos olyan hibát vétettek az Új Köztársaság kezdeti éveiben, amely megágyazott a későbbi Első Rendnek. Coruscant viszont újra virágzó világ lett, noha kormányzati funkciója már jóval csekélyebb volt, üzleti, kulturális, turisztikai és központi szerepe továbbra is megmaradt. Ugyancsak itt állomásoztatták a leszerelt birodalmi flotta nagyját. Az Új Köztársaság másik nagy hibája az volt, hogy csökkentette a hadseregét.

Coruscant bukása

Hiába az Új Köztársaság minden erőfeszítése Coruscant sosem nyerte vissza régi mivoltát. Az Új Köztársaság többször új fővárost jelölt ki magának. A Chandrila után a Nakadia, majd Y. u. 28. körül a Hosnian Prime lett a fővárosa. Coruscant eközben hanyatlásnak indult. A bűnszervezetek egyre erősebbek lettek a bolygón, végül Y. u. 34-re, az Új Köztársaság bukását követően legfontosabb negyedeit ellepték a bűnszervezetek és szindikátusok. A bandák véres harcokat vívtak a kerületek ellenőrzéséért. Az egykor virágzó galaktikus főváros turizmusa teljesen megszűnt, a lakosság biztonságát többé nem garantálta semmi. A bolygó helyzete remekül jellemezte a galaxis kaotikus állapotát miután színre lépett az Első Rend. A bolygót, azonban hamar elfoglalta az Első Rend, ahogy a galaxis többi világát is. Az exegoli csatát követően felkelés tört ki a Coruscanton az Első Rend ellen. A bolygót visszafoglalták az Első Rend erőitől, ám többé már sosem volt az a virágzó központ, mint amilyennek korábban láthattuk.

Hondo Ohnaka naplójában úgy írta le Coruscantot, mint a hajdan dicső világ bukása a törvénytelenségbe, amely egyúttal korunk egyik legnagyobb tragédiája is.

coruscant-sky-night.JPG

Érdekességek

  • A Galaktikus Birodalom fővárosa eredetileg már az Egy új reményben megjelent volna, ám a költségvetés nem volt elegendő a bemutatására és helyette az Alderaan szerepelt a filmben. A birodalmi főváros először az eredeti Marvel Comic Star Wars képregény 61. füzetében jelent meg 1982-ben.
  • Coruscant koncepciója A Jedi visszatér korai vázlataiban is feltűnt, de akkor még Had Abbadon néven. A bolygóméretű város ötlete itt már felmerült, de az akkori filmtechnikák nem tették lehetővé a megvalósítását. A bolygó nevét Timothy Zahn találta ki A birodalom örökösei című regényében, majd George Lucas innen vette át, amikor a bolygó végül csak bekerült A Jedi visszatér felújított változatába. Teljes pompájában azonban csak az előzménytrilógia filmjeiben láthattuk végül.
  • Coruscant egy ekumenopolisz, az egész bolygó egy hatalmas város, óriási futurisztikus felhőkarcolókkal borítva. Mivel nincs természetes élővilága, így az időjárása is mesterséges.

coruscant-planet2.JPG

Coruscant látképe az űrből

  • A Star Warsban látható emberi faj szülőbolygója a Coruscant lehetett.
  • A bolygó alsóbb szintjeit Lucas a tervezett élőszereplős sorozatában, a Star Wars Underworldben és a hozzá kapcsolódó Star Wars 1313 videójátékban mutatta volna be. Ezek a projektek sosem valósultak meg, végül A klónok háborújában és nemrég a Rossz osztagban láthattuk Coruscant alsóbb, alvilági szintjeit.
  • A helyszín, ahol Dr. Pershing beszél a korábbi klónozó tevékenységéről az a Galaxisok Operaház, ahol korábban Palpatine kancellár mesélt Anakinnak Darth Plagueis legendájáról.
  • A Mandalóriban látott Monument Plaza korábban A klónok háborújában is felbukkant, de eredetileg még Ralph McQuarrie egy korábbi látványtervén szerepelt. A tér fő látványossága, a bolygó legmagasabb hegyének csúcsa, az Umate, amelyről A Köztársaság Fénykora időszakában játszódó A Jedik fénye című regényben is olvashattunk.

monument-plaza-mcquarrie.JPG

Ralph McQuarrie látványterve

monument-plaza.JPG

Monument Plaza A Mandalóriban

  • Amikor Pershing megpróbálja megérinteni az Umate hegycsúcsot, a háttérben az Ellenállás indulója szól, amelyet a zárótrilógiában hallhattunk később.
  • Coruscant építészeti stílusa magában hordozza az egyes korszakokat. A Galaktikus Köztársaság inkább monumentális, antik görög-római, illetve futurisztikus elemeket ötvözött, addig a Birodalom idején az angol brutalista stílusirányzatra hasonlító betonépületek domináltak. Az Új Köztársaság meghagyta a korábbi birodalmi épületeket, így a város megőrizte színes, változatos formáját és történelmét.
  • A bolygó több videójátékot is megihletett később. A Knights of the Old Republic játékban megismert Taris, nagyban hasonlít a Coruscantra.
  • A KotOR első részét készítő BioWare másik nagysikerű scifi videójátékában, a Mass Effect 2 - Lair of the Shadow Broker című dlc-jében egy üldözős akcióban vehetünk Skycar járművekkel. A küldetés és a helyszínt adó Illium bolygó szinte egy az egyben lemásolta a Coruscantot és A klónok támadásában látott üldözést Anakin, Obi-Wan és Zam Wesell között.

Faragó Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://rebohu.blog.hu/api/trackback/id/tr5418074304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása