Még a 2000-es évek elején, kiskamaszként olvastam Timothy Zahn legendás Star Wars trilógiáját, az úgy nevezett Thrawn-trilógiát, mely az egyik legmeghatározóbb Star Wars élmény lett, s maradt számomra. Most, hogy a Szukits Kiadó újból kiadta ezeket a könyveket – ráadásul csodaszép, keménykötéses változatban –, újra nekifogtam, hogy immár felnőtt fejjel, sok-sok Star Wars, illetve Zahn regénnyel a hátam mögött újra elolvassam e köteteket, s könyvenként ajánlót írjak róluk a Rebóra. Az első kötetről, A Birodalom örököseiről korábban már írtam, következzék hát a folytatás, a Sötét erők ébredése!

Ha tömören és velősen kívánnám csupán jellemezni a Thrawn-trilógia második kötetét, csupán szuperlatívuszokban írhatnék róla, a „remek”, a „kiváló” vagy a „nagyszerű” szavakkal jellemezve a könyvet. Mint fentebb írtam hosszú évek, sőt évtizedek teltek el azóta, hogy ezelőtt olvastam a könyvet, így bár a sztorira ugyan nagy vonalakban emlékeztem, a könyv egyes fordulatai újszerűnek, mondhatni váratlannak tudtak hatni. A Sötét erők ébredése igazán kiemelkedő Star Wars könyv, amely a Csillagok háborúja egyik legfontosabb, 1980-tól élő hagyományát követi, jelesül, hogy egy Star Wars trilógia második részének sötétnek, baljósnak, reményvesztettnek kell lennie. (Ezt az „elvárást” különben a kánonban Rian Johnson VIII. epizódja is teljesítette.) Azt is hozzá kell tennünk, hogy a Thrawn-trilógia maga is egy egészet alkot, a kötetek eseményei szorosabban kötődnek egymáshoz, mint a Star Wars filmtrilógiák (talán itt is Az utolsó Jedik hozható párhuzamba, melyek ugyancsak közvetlenül az előző epizód fonalát veszi fel). Kicsit olyan, mint A Gyűrűk ura regény esetében, a Thrawn-trilógia is felfogható úgy, hogy egyetlen nagy regény három részre szedve. De azért csak „kicsit” ilyen, a Sötét erők ébredésének sajátos hangja és zamata van, az egész kötet valójában egy nagy hajsza, egy versenyfutás az Új Köztársaság és a Birodalom között, hogy melyikük kaparintja meg a titokzatos, sokáig elveszettnek hitt „régi” köztársasági flottát, a Sötét Erőt. 

A Szukits Kiadó, talán hagyománytiszteletből, de meghagyta a Valhalla Páholy korábbi címfordítását, a kötet ugyanis magyarul ezen a címen vált ismerté. A cím azonban hibás, az eredeti cím ugyanis elsősorban erre a Katana-flottaként is ismert legendás hajóhadra utal. A történet szerint a Katana-flotta azért volt különleges, mert ez volt a bukás előtti Köztársaság utolsó nagy reprezentatív hadi fejlesztése, a flotta nagyrészt számítógép vezérelt volt, így kevés ember (hajónként mindössze 2000, ami jócskán elmaradt egy ISD I csillagromboló több tízezres személyzetétől) kellett csupán a működtetésére. A kétszáz ilyen hadihajóból álló flotta legénységét azonban egy vírus kiírtotta, a hajóhad pedig elveszett, egészen addig, amíg Talon Karrde csempész és információ-üzér társaival véletlenül fel nem fedezte azt. Természetesen Thrawn főadmirális is hamar tudomást szerez a Katana-flotta előkerüléséről, míg az Új Köztársaság oldaláról először Han Solo és Lando Clarissian jönnek rá a titokra. S a hajsza megkezdődik, hiszen egy kétszáz fős, viszonylag kevés ember működtette flotta akár végérvényesen is eldöntheti az elhúzódó háborút.

A Katana-flotta ügye mellett döntő szerep hárul a regényben Leia Organa Solo és Csubakka (na meg 3PO) kutatásának, akik a birodalmi zsoldban álló veszedelmes noghrik bolygójára, a Honoghrra utaznak, ahol megdöbbentő felfedezést tesznek. A noghri szál szerintem a Thrawn-trilógia egyik nagyon hangulatos eleme, külön zseniális, a noghrinak a Darth Vaderhez fűződő kapcsolata, a sith nagyurra ugyanis megmentőként tekintenek, így Leia is elsősorban mint Vader lánya vált ki tiszteletet belőlük, a noghrik éppen ezért Lady Vadernek nevezik, mely igazán pikáns megoldás. Szintén kiemelhetjük az előző kötetben megkezdődött Mara Jade – Luke Skywalker közötti furcsa viszonyt, Mara ahelyett, hogy Palpatine végső parancsát teljesítve bevégezné a bosszúját az ifjú jedin, még Luke segítségére is szorul. Luke kapcsán ráadásul az őrült jedi mester, C'baoth nyomasztó, a Sötét Oldal által áthatott tanítási módszereit is megismerhetjük. Szintén jól működik a Han–Lando tandem, akik megpróbálják tisztázni a letartóztatott Ackbar admirálist, lefülelve ádáz ellensége, a bothan politikus, Borsk Fey'lya mesterkedéseit. Fey'lyáról egy külön cikket is írtam, a legendák egyik olyan karaktere aki nagyon hiányzik a kánonból, egy igazi ellenszenves, törtető, beképzelt politikus – méghozzá a „jófiúk” oldalán.  Fey'lya igazából ellenszenvesebb figura a regényben, mint a tényleges antagonista, Thrawn főadmirális, aki ezúttal újabb lépést tesz előre a Birodalom visszaállítása érdekében, túljárva az Új Köztársaság eszén. A regény azonban új karakterként már felvezeti Thrawn legendákbéli lázadó nemezisét (akinek a szerepét a kánonban leginkább Hera Syndulla látja el), Garm Bel Iblis szenátort, majdani tábornokot.

Bel Iblis beszél Hannal és Landóval (Cannot Get Your Ship Out)

S itt elérkeztünk arra a pontra, hogy az előző kötethez hasonlóan összevessük a Legendák közé tartozó történetet a kánonnal, illetve az esetleges kanonizálási lehetőségekkel. A legegyszerűbb a helyzet a noghrik esetében, Rukh, Thrawn kíméletlen noghri testőre ugyanis már a Lázadók sorozatban is felbukkant, a hangját nem is akárki kölcsönözte, Warwick Davis személyében. Rukh ugyan meghalt az animációs sorozatban – már amennyire az ilyesmit készpénznek vehetjük – mindenesetre semmi akadálya, hogy akár A Mandalóri vagy az Ahsoka sorozatokban, sőt esetleg a Rossz osztag animációs szériában bemutassa Filoni, hogy hogyan is verte át a Birodalom a noghri népet. Szintén erősen rezonál a kánon friss tartalmaira Bel Iblis szenátor története: ő volt az, aki valójában elindította a lázadást, ám később Mon Mothma és Bail Organa került előtérbe, Bel Iblis pedig háttérbe szorult, ugyanis összekülönbözött Mothmával, sőt attól tartott, hogy a nő csak saját hatalmi ambícióra használja a felkelést, s maga akar a Birodalom élére kerülni. E történet és Bel Iblis alakja szoros párhuzamba hozható az Andorból megismert Luthen Raellel, vagy akár Saw Gerrerával is. Ha Luthen válna a kánon Bel Iblisévé különösen pikáns lenne a „Mandóverzum” idején bekövetkező váratlan visszatérése, s a műkereskedő Luthen és a műkedvelő Thrawn párharca. A harmadik érdekes kapocs maga a Sötét Erő lehet, már amennyiben Filoniék kezdeni akarnak ezzel valamit. A regényben ugyan ez egy köztársasági projekt volt, ám Zahn a könyv írásakor még mit sem tudott a klónháborúk szeparatistáiról és a droidhadseregükről, később azonban az író több könyvében is felhasználta a droidekákat és más szeparatista harci eszközöket, Thrawn kedvelte a harcidroidokban rejlő taktikai lehetőségeket. A főként számítógép vezérelte Sötét Erő, tehát a kánonban kár egy elveszett szeparatista hajóhad is lehetne, mellyel Filoni még szorosabban összeköthetné A klónok háborújával A Mandalóri és csatolmánysorozatai történetét. 

E felvetések persze csupán találgatások, lehetséges, hogy a kötet legtöbb eleme a későbbiekben is csupán a Legendák része marad. Ennek ellenére izgalmas és remek olvasmányt kínál a könyv minden Star Wars rajongó számára, ráadásul a keménykötéses kiadás bármely polc éke lehet! A kötet fordítása kapcsán azonban egy zavaró hibáról is szót kell ejtenem, míg az első regényben bothaiként szerepel Fey'lya faja, addig a másodikban a bothan szót részesítették előnyben, mely malőr zavaró is lehet az olvasó számára. Mindezzel együtt egy kiváló kötet a Sötét erők ébredése keménykötéses kiadása. 

Kádas István