Rebo.hu

Visszatérés a Kashyyykra!

2023. február 05. - Castad

ea-header-small-swbf2-cp-39721-16x9-xl_jpg_adapt_crop191x100_628p.jpg

The Bad Batch (Rossz osztag) hatodik epizódjában újra visszatérhettünk a Star Wars egyik legikonikusabb bolygójára, a Kashyyykra. A vukik szülőbolygója már A Jedi visszatér forgatókönyvében is szerepelt, az eredeti tervek szerint ugyanis itt építették volna a második Halálcsillagot, vuki rabszolgamunkával. A bolygó először végül a kétes hírű Holiday Specialban debütált, Csubakka családjával egyetemben. A Kashyyyk később Timothy Zahn Thrawn trilógiájában kapott jelentősebb szerepet, majd A Sith-ek bosszújában végre filmvásznon is láthattuk. A bolygó azóta számos produkcióban felbukkant, barangolhattunk rajta több videójátékban (pl. Knights of the Old Republic, Battlefront játékok vagy épp a Jedi: Fallen Order), illetve animációs sorozatban is megjelent, előbb A klónok háborújában, most pedig a Rossz osztagban is. Így egész sokat tudunk róla, már a kánonban is. 

Főbb városok és települések

A Kashyyyk fővárosa a kánonban a Wawaatt szigetvilágon elterülő Kachirho volt, mely terebélyes wroshyr fákra épült. A trópusi erdőben nem voltak ritkák a 300-400 méter magas wroshyr fák sem, míg beljebb a sűrű rengetegekben több kilométer magas óriások is nőttek! A főváros worshyr fái természetesen a vukik otthonául is szolgáltak, például a Kachirho Fa korábban Tarfful főnök lakhelye volt, így a klónháborúk idején ez a fa szolgált Yoda mester parancsnoki állomásául is. Egy másik központi faóriás a Vikkilynn Fa nevet viselte. Ez adott otthont  a híres Claatuvac Céhnek, mely a legnívósabb vuki térképészeket és navigátorokat tudhatta soraiban, akik állítólag titkos hiperútvonalakat is ismertek. A Kachirhónak is otthont adó Wawaatt szigetvilágon zajlott a klónháborúk egyik legjelentősebb ütközete, Tarfful főnök és jedi tábornokok vezetésével. Tarfful és Csubakka a kashyyyk-i ütközetben például olyan nagy jedi mesterekkel harcolt együtt, mint Quinlan Vos, Luminara Unduli vagy éppen Yoda mester. A szeparatisták fő célja a Kachirho közelében lévő olajfinomító elpusztítása és a vukik üzemanyag-utánpótlásának megsemmisítése volt, ezt azonban a köztársaságpárti seregeknek sikerült megakadályozniuk. 

kasyyyk-revenge-of-the-sith.jpeg

Kachirho A Sith-ek bosszújában

A bolygó másik fontos nagy települése (és legendákbéli fővárosa) Rwookrrorro volt, mely már mélyen bent feküdt a sűrű rengetegben, azon a vidéken, ahol különösen magasra nőttek a wroshyr fák. A város neve Timothy Zahnnak köszönhető, aki A Birodalom örököse írása során először magát a vukik szülőbolygóját nevezte volna így, ám miután megtudta, hogy Lucas ezt már Kashyyyknak keresztelte, később városként hasznosította e nevet. Rwookrrorro azóta nagy karriert futott be, a Knights of the Old Republic (továbbiakban KotOR) játékban is szerepelt, Revan vuki segítője, Zaalbar is innen származott. Ám akad még nála is híresebb szülöttje a településnek, ebben a városban látta meg ugyanis a napvilágot a vuki nép talán legnagyobb hőse, Csubakka, Attichitcuk fia – úgy a kánonban, mint a legendákban. Bár Csubi bejárta a galaxist, családjának több tagja – szülei és unokatestvérei – Rwookrrorrón maradtak. Ugyancsak innen származott a Solo – Egy Star Wars történetben látott Sagwa is, akit a filmben a magyar Vajda Attila alakított.

 kotor-wookiees.JPG

Rwookrrorro vukijai a Knights of the Old Republicban

Fontosabb település volt még az űrkikötőjéről ismert Thikkiiana, valamint Awrathakka városa is. Awrathakka fontos szerepet játszott a Kashyyyk felszabadításának hősies eseménysorában. Bár pontos helyét nem ismerjük, jelentős vuki létesítménynek számított az Appazanna Mérnökvállalt üzeme. Ez volt az gyár ahol előállították a kashyyyki csata legfontosabb harci járműveit, a Raddaugh Gnasp szárnyas járművet, az  oevvaor-okról mintázott katamaránok vagy az Auzituck rabszolgatartó-elleni harci helikoptereket.

A bolygó talán legmagasabb fája az úgynevezett Eredetfa volt. Ezt a Jedi: Fallen Orderben láthattuk, amint Cal Kestis eljut egészen a fa legtetejére, hogy megtalálja a zeffo Eilram sírját. A jedik előtt több ezer évvel élt zeffók nagyon jó kapcsolatot ápoltak a vukikkal, és tisztelték a bolygó élővilágát is. Eilram sírkamráját szélcsengőkkel díszítették, kupolás tetejét pedig egy hatalmas wroshyr fa képére faragták. Eilram szarkofágját a fa kőgyökerei alá temették, a Kashyyyk iránti hatalmas szeretetük jelképeként. Cal végül nem találta meg itt az Asztriumot, viszont megütközött a Kilencedik Nővér nevű inkvizítorral és sikeresen le is győzte a párbajban.

origin-tree-kashyyyl.JPG

Az Eredetfa a Jedi: Fallen Orderben

A Kasyyyki vadon

A Kasshyyyk egyik legikonikusabb helyszíne az úgy nevezett Árnyékföldek voltak. Az ijesztő, sötét erdő központi szerepet játszott a Tarfful főnök vezette Kashyyyki Ellenállás küzdelmeiben, amelyben a hírhedt partizán Saw Gerrera, valamint a korábbi jedi padawan, Cal Kestis is segítségére sietett. Az Árnyékföldek eredetileg a KotOR-ban bukkant fel, a kánonban az Utóhatás könyvek, majd a Jedi: Fallen Order vezette be. 

shadowlands-kotor.JPG

Árnyékföldek a KotOR-ban

shadowlands-jfo.JPG

Cal Kestis az Árnyékföldeken

A szintén fontos Arayakyak hegy egykor – a Birodalom előtti időkben – a bolygó termékeny vidéke volt, az itteni esőerdőkben termett például az ízletes shi-shok gyümölcs is. A Birodalom később ezt a hegyet szinte teljesen elpusztította.

A Kashyyyk számos rémtörténetbe illő vadállatnak adott otthont. Különösen a terentatek – egy hatalmas bestia éles agyarakkal és hegyes fogakkal – voltak rémisztőek, melyek egyikével  Yoda mester és padawanja, Dooku is megütközött. Szintén ijesztő volt az oevvaor nevű tengeri szörnyeteg, illetve a különböző veszélyes kashyyyki pókfajták is, mint például a wyyyschokk-ok és a hálószövők. Utóbbiak fontos szerepet is töltöttek be a Kashyyyk felszabadításában – azzal, hogy megölték Urian Orlan birodalmi vezérnagyot és jó néhány rohamosztagost. Ugyancsak előfordultak a Kashyyykon a kinrath óriáspókok is, melyek a kánonban a Rossz osztag 2. évadában debütáltak, ám már a KotORban is feltűntek a Kashyyykon és a Dantooine-on is.

kinrath-kotor-bb2.jpg

Kinrath pók a KotOR-ban (balra) és a Rossz Osztagban (jobbra).

Szintén a KotOR-ban láthattunk először mykal sárkányokat, amelyek a kánonban az Árnyékföldek bejáratát őrizték. A bolygó számos helyén előfordultak veszélyes csigaszerű slyyyg lények, amelyek kosra emlékeztető szarvakkal támadtak és savat köptek áldozataikra. Ugyancsak gyakoriak voltak a tűzbogarak, amelyek szintén halálos fenyegetést jelentettek bárkire. Ám nem csak vadállatok, hanem egyes parazita növények miatt is sok veszélyt rejtett a Kashyyyk. Amikor Cal Kestis elérte az Árnyékföldeket, olyan húsevő növényekkel került szembe, mint az állkapocsnövény vagy a saava. Ám Calt bizonyos szemszögből segítették is egyes növények, mint a tüdőnövény, amelyre rálépve az magasabb helyekre repítette a fiatal jedit.

Persze a kashyyyk-i állatvilágban barátságos lények is akadtak, mint például a mylaya, a Rossz osztag epizódjában is látott hatalmas, macskaszerű hátas. Nemcsak a fák között, de a fák fölött is használtak a vukik hátasokat, méghozzá a hatalmas can-cell rovarokat. A rovarok a vukik szerint szerencsét hoztak, így ezért sokan háziállatként is tartották azokat. Még Anakin Skywalker is meglovagolt egy efféle jószágot. A can-cellek ráadásul a karakteres vuki légi jármű, a Raddaugh Gnasp mintájául is szolgáltak. 

mylaya-bad-batch.JPG

Vukik és mylayak a Rossz Osztagban

A hatalmas wroshyr fákon  szaladgáló wroshyr tetvek pedig ínyencségnek is számítottak, tetűszirupot készítettek belőlük. A zeffo síron kívül az Eredetfa is számos élőlénynek adott otthont, mint pl.: a barátságos, majomszerű tach, amely először a KotOR-ban bukkant fel. Cal szintén itt találkozott egy hatalmas shyyyo madárral, amely segített neki feljutni a fa tetejére.

 shyyyo-jfo.JPG

Cal egy shyyyo madár hátán repül az Eredetfa tetejére.

A dzsungel mélyén feküdt Yanna főnök faluja, ahová a Omega és társai ellátogattak, s mely a menekült Gungit is befogadta. A vadonban épült Csubakka azon faluja is, ahol a galaktikus polgárháborút követően telepedett le. A galaxis leghíresebb vukija ugyan később Han Solo és Lando Calrissian kérésére elhagyta a települést, hogy visszaszerezze az őrült pau’an orvos, Fyzen Gor által megcsonkított és meggyilkolt fajtársai holttestét, ám miután ezt sikerült, Csubi újfent visszatért a Kashyyykra családjához: feleségéhez, Mallához (Mallatobuck), valamint fiához, Waroo-hoz (Lumpawaroo). A hős vuki végül csak az Első Rend felemelkedése előtti években tért vissza Han Solo oldalára.

csubi-star-wars-holiday-special.jpeg

Csubakka és családja a hírhedt Holiday Special filmben.

A birodalmi megszállás nyomai

A birodalmi megszállás több baljós helyet hozott létre a bolygón. A vukikkal a Birodalom kifejezetten kegyetlenül bánt. A faj tagjait rabszolgasorba taszította, egyeseket a galaxis különböző pontjaira hurcolt kényszermunkára, míg mások munkájára helyben tartott igényt. E vukikat többek között az Awrathakka melletti Sardo-táborba záratták. A munkatábor – ellentétben a vuki települések többségével – a földfelszínre épült és több, mint ötvenezer vukit dolgoztattak itt. A rabszolgák főként kiásták a fák gyökereit és összeszedték az ezekre tapadt gombákat, amelyek ásványi anyagokkal táplálkoztak. Ezekből kinyerték a wroshite nevű kristályféleséget, amely a birodalmi fegyverek energiasugarának fókuszálására szolgált. A Kashyyyk gazdasági erőforrásainak kiaknázása már a Birodalom kezdeti éveiben megkezdődött, melyhez a Birodalom a vukikkal hagyományosan rossz viszonyban lévő trandoshaiakat is bevetette, Venomor parancsnok vezetésével. A kashyyyk-i vuki rabszolgák élelmiszereket termesztettek, harcoltak a fogvatartóik szórakoztatására, valamint különféle birodalmi kísérleteknek is alávetették őket. A tábor vezetője, a pszichopata Theodane Sardo az endori csatát követően azt is felvetette, hogy a vukikat kezdjék el a húsukért tenyészteni, és mivel a vukik húsa szálas és rágós, ezért más zsírosabb fajokkal akarta őket keresztezni, mint például a talzok. Csubakka és Han Solo azonban felszabadították a munkatábor lakóit és ezzel megkezdődött az a rabszolgafelkelés, amely végül a Kashyyyk teljes felszabadításához vezetett.

kashyyyk-imperial-blockade.JPG

Birodalmi blokád a Kashyyykon

Ám nem csak Han és Csubi volt az egyedüli, akik megpróbálták felszabadítani a Kashyyykot a birodalmi elnyomás alól. Y. u. 14-ben Saw Gerrera és partizánjai a bolygóra utaztak, hasonló célból. Saw-ék felfedezték, hogy a Birodalom egy finomítót telepített a bolygóra, ahol a wroshyr fák nedvéből állítottak elő energiaforrást. Ekkor érkezett a bolygóra Cal Kestis és a Stinger Mantis csapata, hogy a jedik egy elveszett holokronját kutassa. Cal hamar összetalálkozott a partizánokkal és Saw-val. Az ifjú jedi segített nekik kiszabadítani a vukikat, cserébe Saw elvezette őt Tarffulhoz az Árnyékföldekre, akinek tudomása volt a holokron hollétéről.

jfo-saw-cal-tarfull.jpg

Cal találkozik Saw Gerrerával (felül), Cal megtalálja Tarfful főnököt (alul)

A birodalmi kegyetlenség további mementója a Fekete Erdőben található Ashmead’s Lock nevű hajó volt, melyet még a Köztársaság egyik ellensége, a predorik népe épített, majd a Birodalom számára Golas Aram szuperbörtönné alakította. Itt mosták át azon foglyok – köztük Brentin Wexley – agyát, akik később a Chandrilán aktivált alvó ügynökként mészárlást követtek el, melyben Mon Mothma kancellár is megsebesült. Ugyancsak sötét emlékeket őrzött  az őrült Lozen Tolruck nagymoff szigete. Tolruck erdője egykor wroshyr fákkal volt megerősítve, vuki és droid őrök védték, de legfőbb védelmi vonala az az inhibitor chip volt, amit a kegyetlen nagymoff a vuki rabszolgák fejébe ültetett. Végül Sinjir Rath Velus volt az, akinek sikerült deaktiválni a chipet, s Tolruck moff személyi szolgája, a vuki Cracktooth végzett a tébolyult zsarnokkal.

A záró trilógia idején, Y. u. 34 és 35 között az Első Rend ugyancsak blokád alá vonta a Kashyyykot. A bolygón ott tartózkodott Csubakka, Nien Nunb és Beaumont Kin is. Csubi számos TIE vadászt leszedett az Ezeréves Sólyommal, és segítségére sietett a nautoli Daz Crano X-szárnyú pilóta is. Az Első Rend rohamosztagosai azonban körülvették Csubi ellenállóit a szárazföldön, így az Ellenállás még több légi támogatást nyújtott a blokád megtörésére. Csubi a Fekete Erdőben rejtőzött el, ahol gerilla akcióba kezdett az Első Rend ellen, miközben Crano és Beaumont is keresték őt és porg társát, Terbust. Csubi végül túljárt az Első Rend rohamosztagos parancsnokának eszén, kiszabadította a fogva tartott vukikat és a segítségére siető ellenállókkal legyőzték az Első Rendet, majd az Ellenállás felszabadította a Kashyyykot a blokád alól.

Kádas István - Faragó Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://rebohu.blog.hu/api/trackback/id/tr1318040946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása