Rebo.hu

[Jedi40 portrék] Wicket

2023. május 26. - viragirwin

image_31630371.jpeg

Az Egyesült Államokban 1983. május 25-én, negyven évvel ezelőtt mutatták be A Jedi visszatér filmet (Magyarországon mintegy másfél évvel később jelent meg). Ennek apropóján cikksorozatot indítottunk, melyben a filmben debütáló (mellék)karakterek kis portréit gyűjtöttük csokorba. Negyven éve ismerjük a kis Wicketet!

Egy ifjú ewok története

Wicket, teljes nevén Wicket Wystri Warrick, az Endoron látta meg a napvilágot, később pedig aggódva figyelte ahogy a Birodalom megszállta otthonát, melyen aztán megépült egy pajzsgenerátor a második Halálcsillag számára. Bár jókora technológiai szakadék állt népe és a Birodalom között, a kis ewok folyamatosan terveket dolgozott ki a behatolók ellen.

Ahogy az új bolygópusztító jelentette fenyegetés egyre nőtt, a lázadók leküldtek az Endorra egy csapásmérő egységet, hogy kiiktassák a fegyver pajzsgenerátorát. Wicket, törzse egyik felderítője, ugyanezen a napon felfigyelt a különös eseményekre, majd rátalált egy fiatal nőre, aki nem volt más, mint Leia Organa. 

Először ugyan bizonytalanul méregette, de miután az idegen ételt ajánlott neki, illetve legyőzött egy birodalmi katonát is, a kis ewok belátta, hogy nem érdemes tőle tartania és elvezette a szülőfalujába. Közben társai elfogták a többi lázadót: Han Solót, Luke Skywalkert, Csubakkát és a két droidot, R2-D2-t és C-3PO-t is. Miután Luke egy ügyes csellel megakadályozta, hogy ewokeledel váljon barátaiból és belőle is, a csapat a törzs segítségét kérte a harcban. C-3PO elmesélte nekik a történetüket, Chirpa főnök így beleegyezett a segítségnyújtásba, sőt üdvözölte őket népe soraiban. Wicket annyira örült a fejleményeknek, hogy még Hant is megölelte.

Másnap Wicket és társa, Paploo, elvezették a csapásmérő egységet a generátor épületének egyik “titkos” bejáratához. Paploo elterelte az őrök figyelmét, hogy a csapat beosonhasson, Wicket pedig a droidokkal maradt. Kis idő elteltével azonban birodalmi erősítés érkezett, így Wicket elrohant segítségért. A lázadókat elfogták ugyan, de mire kivezették őket a létesítményből a tettrekész ewok már visszatért, sőt magával hozott egy egész hadsereget – az endori csata pedig megkezdődött.

7237e73070a8083cb844c2f0901f215b.jpg

Elkeseredett küzdelem volt: a birodalmiak technológiai fölénye mérhetetlennek tűnt, s a kis macik éppen csak elkezdték felfogni, mibe is csöppentek valójában. Ennek ellenére megtették a magukét, s primitív, de hatásos csapdáikkal igyekeztek kompenzálni. Létszámfölényük és a hazai terep végül az előnyükre vált – sok ewokélet árán, de sikerült győzedelmeskedniük, s a lázadók felrobbanthatták a bázist. A második Halálcsillag védtelenné vált, majd hamarosan elpusztult hála Lando Calrissiannak. Az Uralkodó is életét vesztette az Endor felett, így véget ért a Birodalom rémuralma. 

A lázadók győzelmüket egy hatalmas ünnepséggel koronázták meg új barátaik körében, ahol Wicket R2 oldalán ropta, később pedig megajándékozta Leia hercegnőt egy menedékfa magjával. Leiának később a meditációs gyakorlatai szerves részévé vált az egyre erősödő csemete.

Wicketnek később született egy Pomett nevű fia is, akivel a yavini csata után 35 évvel még láthatta az Első Rend pusztulását is. 

aqggzd7_460s.jpg

Az ewok-filmek

Bár már nem képezik a hivatalos kánon részét, Wicket feltűnt két tévéfilmben is. Elsőként 1984-ben A bátrak karavánjában (Caravan of Courage: An Ewok Adventure), majd 1985-ben a Harc az Endor bolygón (Ewoks: The Battle for Endor) című folytatásban is. Itthon mindkettő csak VHS-en jelent meg. A két film története egyfajta előzményként szolgál A Jedi visszatérhez, de már annak idején is voltak bennük az akkor ismert Star Wars univerzummal kevéssé összeilleszthető dolgok. 

A bátrak karavánjának középpontjában egy család áll, akik hajótörést szenvednek az Endoron. Miután a szülőket elrabolja a gonosz Gorax, Wicket és a gyerekek összefognak, hogy megmentsék őket. A filmben az ewokokat narrálják, hogy a nézők értsék miről is van szó. A folytatásban, melynek az elején az egyik gyerek kivételével az egész családot megölik, Wicketnek útra kell kelnie, hogy kiszabadítsa fogvatartott társait és legyőzzék új ellenségeiket. Itt már elhagyták a narrációt és az ewokok angolul szólalnak meg – ezt később úgy magyarázták ki, hogy a család nem a basic nyelvet beszélte, így nem azt tanulták meg a macik, és ezért nem beszéltek a lázadókkal A Jedi visszatérben. 

k1btgup97e7a5rsygsrbxzm2w2s0ff.jpg

Érdekességek

  • Wicket szerepére eredetileg Kenny Bakert (R2-D2) választották, de ő ételmérgezést kapott, így végül az akkor még csak 11 éves Warwick Davis ugrott be helyette, Baker pedig Paploo lett. 
  • George Lucas felfigyelt a kisfiúra, aki teljesen természetesen mozgott a furcsa jelmezben, – még a nyelvét is ki tudta dugni rajta – illetve több ewok stílusjegyet is megalkotott, köztük a jellegzetes fejbillentésüket.
  • Davis szerint a filmben egy meg nem nevezett indián nő adta Wicket hangját.
  • A kilencedik részhez teljesen újra kellett alkotni Wicket jelmezét, ugyanis az eredeti sajnos elveszett. Ehhez archív felvételeket és Davis saját fotóit is felhasználták.
  • Pommettet Davis saját fia, Harrison játszotta a filmben.

A bejegyzés trackback címe:

https://rebohu.blog.hu/api/trackback/id/tr7918127072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása