Melyek a legértékesebb, legellenállóbb vagy a leginstabilabb bányászható anyagok a Star Wars világában? Melyikből készült Palpatine kardmarkolata? Derítsük ki!

A Rossz Osztag kilencedik és tizedik epizódja egy újabb duplarész volt, ahol ezúttal fontos szerephez jutott egy eddig ismeretlen ásvány és a bányászat is – hőseinket az ipsium nevű anyag leszállításával bízta meg Cid. Mint megtudhattuk az ipsium nyers formájában igen instabil volt, emellett gyúlékony is, de finomítva ezek ellenére rendkívüli értékkel bírt. Mivel felhasználási formáira nem derült fény, gondoltam utánanézek, mit is tudunk úgy általánosságban a már felbukkant ásványokról a Star Warsban. Rögtön a kutatás elején beleütköztem abba a problémába, hogy úgy tűnik a fizika, kémia és a biológia mellett a földtan sem létezik egy koherens tudományként ebben a világban, legalábbis az alkotók rendre felülírják egymást ilyen kérdésekben, így sok esetben azt sem lehet teljes bizonyosággal rámondani egy anyagra, hogy az fém lenne vagy bármi más. Ilyen szempontból az ásványt és egyéb fogalmakat a cikkben nem feltétlen kell a mi világi ismereteink alapján értelmezni, de nagyjából hasonló kategóriákat jelentenek.

1.) Plastoid: Ez az az anyag amit szinte folyamatosan a képernyőn láthatunk, a rohamosztagosok páncéljától kezdve, Darth Vader ruháján át, a szeparatista droidokig mindenben megtalálható volt. Egyszerűen fellelhető alapanyagnak számított, amit bármivel lehetett vegyíteni, de nagyon könnyen sérült. Nagyjából a mi műanyagunknak feleltethető meg a messzi-messzi galaxisban. Egy fokkal jobb változata a plastacél (plasteel) volt, ami akkor jött létre ha a plastoidot fémmel keresztezték, illetve a négyszeresen rétegelt változatát gammaplastnak hívták. Ezt használták például a sith trooperek páncáljaihoz.

2.) Fleximetál: Kisebb ellenállású fémes ötvözetű anyag volt, melyet leginkább mellvértként láthattunk például a Lázadók sorozatban. Habár megakadályozta az égési sérüléseket, a lövedékek becsapódási erejét nem nyelte el.

Kallus ügynök mellvértje is fleximetálból készült.

3.) Zersium: Bár ezen ásvány neve elég kevés helyen bukkant fel eddig, mégis egy olyan anyaghoz kapcsolódik amit szinte mindenki ismer – ez volt az egyik elsődleges összetevője a dúracélnak (durasteel) illetve a duraplastnak is. A dúracél egyfajta fémötvözet volt, amit millióféleképpen használtak fel a páncéloktól, az épületek védelméig. Ellenállóbb volt, mint a hagyományos acél, de nem olyan kemény, mint a titán és ötvözetei. Kinetikus csapások ellen alap védelmi céllal megfelelt, így gyakran használták hajók külső burkolataként is. Aayla Secura kardmarkolata, illetve Adi Gallia mester második fénykardjának markolata is ebből állt, és a Birodalom fegyvernökei is például dúracél kesztyűt hordtak. A duraplast ugyanezen ötvözet rugalmasabb változata volt. Az alapjáraton fehér anyagot inkább testpáncélzatnak használták, Boba Fett sisakja talán a legismertebb ebből készült tárgy.  

4.) Phrik: A phrik egy szinte elpusztíthatatlan, a beszkárhoz hasonló igen ritka fémvegyület volt, melyből Darth Sidious kardmarkolatait is alkották. A Legendákban arról volt híres, hogy mikor az Alderaant elpusztította a Birodalom, az addig a felszín alatt található phrik sértetlenül megmaradt a bolygó helyén.

A magnaőrök elektrobotjai és Sidious fénykardjai is phrikből készültek.

5.) Sacanium: Ez egy olyan ásványi érc volt, ami finomítva erősebb volt a zersiumnál, és ritkább a phriknél. Dooku gróf otthona, a Serenno leginkább ennek köszönhette gazdagságát.

6.) Beszkár: A beszkárt másnéven mandalóri acélnak is nevezték, hiszen leginkább a mandalóri kultúrához kapcsolódott és az ő világaikon volt fellelhető. Ez a fém ugyan rugalmas volt, de annyira ellenálló, hogy legtisztább formájában egyszerűen letaszította magáról a fénykard pengéket is. A beszkárból készült tárgyaknak csupán a szintén ugyanezen anyagból készült fegyverek árthattak, így egyes mandalóri vallások (pl.: az Őrség Gyermekei, ahová Din Djarin is tartozott) tiltották is az ilyen fegyverek készítését. A belőle készült páncélok és fegyverek a hőnek is ellenálltak, megolvasztani szinte lehetetlen volt (ami kicsit ellentmondásos azzal, hogy A Mandalóri sorozatban különösebb extrém felszerelés nélkül munkálja meg a Kovács, kvázi egy csatornában).

Olvadó beszkár.

7.) Koaxium: Ahogy a Solóban is láthattuk, ez az anyag csak keletkezési körülményei között volt stabil, ha abból kikerült, hamarosan vörössé változott és berobbant. Az alapvetően kékes színű, csillagszerkezetű, illékony koaxium 100 milligrammja ért körülbelül hatvanmillió kreditet, ami jelenlegi információink szerint így a legértékesebb anyag lehetett a galaxisban. Ezt a státuszát valószínűleg felhasználhatósága miatt érte el – elengedhetetlen volt a hiperűrutazáshoz. A hajók hiperhajtóművének reakciókamráját koaxiummal vonták be, amely energiával feltöltve lehetővé tette, hogy az a hiperűrben haladjon. 

8.) Ridónium: Meglepő, de ez is egy robbanékony, üzemanyagként használt anyag volt, szerencsére viszont legalább nem kékes, hanem króm színű. Füstje és tapintása is mérgező volt az emberek számára, így bányászatához és tárolásához is végképp különleges körülményekre volt szükség. A legismertebb felbukkanása A Mandalóri második évadában és A klónok háborúja D-osztag epizódjaiban volt. A Lázadók sorozatban is láthattuk, viszont érdekes, hogy ott egyáltalán nem bántak vele hímestojásként, mint A Mandalóriban. 

9.) Tibanna: Ezt a gázt és üzemanyagot a Bespin legfelső légkörében lehetett megtalálni. Felhőváros maga is bányászkolónia volt, ahol feldolgozták a tibannát, majd lefagyasztották és szupererős karbonit tömbökben exportálták. A klónok háborújában például ezzel robbantották fel a klónok a Rishi-bázist.

+1.) Kiberkristály: A kiberanyag, simán csak kiber vagy élő kristály néven is ismert kristályok szerte a galaxisban fellelhetőek voltak, bár nehezen. Lehettek icipicik vagy óriásiak, méretük meghatározta felhasználásukat. Alapvetően színtelen, átlátszó anyaguk megváltozott, ha kapcsolatba került az élő Erővel. Egyszerre álltak szerves és szervetlen anyagokból, kibírták a hatalmas nyomást és hőmérsékletet is, ezáltal nem lehetett őket megmunkálni. A lézerenergia helytelen ráirányítása gyengíthette a kristály rácsait, mivel a sugárzás pusztítólag hatott a szerves részeire.  A legtöbb lelőhelye a Jedi Rend fennhatósága alatt állt, a rendtagok pedig a fénykardjaik alap erőforrásának használták. Mivel nem tudták megmunkálni, alapvetően akkora értéket nem képviselt – a jediken és sitheken kívül, csak a gyűjtők, kereskedők tulajdonítottak neki jelentőséget, illetve mítoszokon keresztül jutottak el a galaxis lakóihoz. (Az más kérdés, hogy a jediknek voltak kiberszobraik, ezáltal valahogy mégiscsak munkálható kellett legyen, talán az Erő segítségével.) A régi legendák szerint az ősi sithek tömegpusztító fegyverek magjaiként használták őket, valószínűleg Darth Sidiousnak is innen jött az az ötlete a Halálcsillag terveihez. A geonosisiak és Galen Erso segítségével ezeket a terveket, mint tudjuk valóra is váltotta – egy hatalmas kiber lett a fegyver lézerszíve.

A klónok háborúja félkész részeiben láthattunk is egy kibert, amit Grievous tábornok próbált begyűjteni egy fegyverhez Sidious parancsára.

Ahogy az a felsoroltak alapján látszik is, leginkább robbanékony, üzemanyagként használatos anyagokról tudhatunk többet, valószínűleg azért is, mert ezeket könnyebb beleépíteni egy feszített cselekménybe. Az viszont érdekes, hogy a mindennapokban használatos dolgokról ennyi év távlatából is csak nagyon keveset tudunk.