Rebo.hu

Darth Vader és Anakin Skywalker ezer arca

2023. január 05. - SWiki

anakin-skywalker.jpg

A messzi-messzi galaxisban gyakori jelenség, hogy egy karaktert több színész keltsen életre, de Darth Vader/Anakin Skywalker ebben magasan a rekorder. Életének szinte minden pontját ismerhetjük már különböző tartalmakból, így nem csoda, hogy az ő karakterét formálták meg legtöbben az idők során. Lássuk, eddig kik is voltak ők!

David Prowse

Vadert az eredeti trilógiában a brit testépítő, David Prowse alakította. Lucas úgy vélte, hogy a közel két méter magas Prowse olyan kiállást kölcsönzött, amire a karakternek szüksége volt, azonban erős angol akcentusa miatt a hangját már nem bízta rá. Prowse-nak állítólag megígérte, hogy Vader halálánál majd az ő hangját és arcát használják, de végül ez sem történt meg. Mivel a testépítő ügyetlenül bánt a kardokkal, a harci jelenetekben sem ő van Vader jelmezében. Mindezek miatt Prowse sokat elégedetlenkedett és úgy vélte, nem ismerik el. Két évvel A Birodalom visszavág előtt véletlenül megtippelte, hogy Vader Luke apja, ami nagy figyelmet kapott a sajtóban, később pedig Vader haláláról szivárogtatott (már szándékosan). A Jedi visszatér forgatásán állítólag már nem is voltak beszélő viszonyban, míg végül 2010-ben Lucas kitiltotta őt minden hivatalos Star Wars eseményről. Prowse ennek ellenére a rajongókhoz mindig közel maradt, két rajongói filmben is szerepelt (Order of the Sith: Vengeance, Downfall – Order of the Sith), ráadásul tiszteletbeli vezetője volt az 501-es Légiónak. Egész életében arthiritisszel küzdött és rengeteg támogatást nyújtott olyan szervezeteknek, akik ezzel a betegséggel foglalkoznak.

david-prowse.jpg

James Earl Jones

Mivel Prowse hangja nem felelt meg, az utómunkák során James Earl Jones szinkronizálta Vadert az eredeti trilógiában (és még a Holiday Specialben is). Az első két filmnél saját maga kérte, hogy ne tüntessék fel a nevét a stáblistán, mivel úgy vélte az ő munkája csupán speciális effekt. Vadert azonban annyira meghatározta a hangja, hogy a harmadik filmre megengedte, a feljavított változatokban pedig már mindenhol szerepel. Azóta a Lázadók sorozatban, a Zsivány Egyes és a Skywalker kora filmekben, illetve idén az Obi-Wan Kenobi sorozatban is megszólaltatta a karaktert, de nemrég bejelentette, hogy visszavonul. Utóbbi szériában már egy gép alkotta meg a sorait hangmintái alapján, a jövőben a karakter esetében pedig továbbra is ezt a technikát fogják alkalmazni. James Earl Jonest a világ egyik legjobb színészeként tartják számon, nem is gondolná az ember, hogy iskolás éveit szinte teljes némaságban töltötte gyermekkori traumái miatt. A gimis éveiben végül az angoltanárának sikerült rávennie a beszédre, Jones versek iránti szeretetén keresztül.

jones_lead_0.png

Bob Anderson

A filmtörténelem egyik legjobb kaszkadőre, aki nemcsak az eredeti filmek párbajainak koreográfiáiért volt felelős, hanem a legtöbb harcjelenetnél maga bújt Vader jelmezébe, hogy azok jól nézzenek ki. Eredetileg egyáltalán nem kapott kreditet a munkájáért, de Mark Hamill 1983-ban kiharcolta Lucasnál az elismerését.

anderson-as-vaderjpg.jpg

Sebastian Shaw

Az eredeti trilógia egyik legdrámaibb jelenetéhez egy tapasztalt színészt akartak, így esett a brit származású Sebastian Shaw-ra a választás. A színészt két külön rendező is instruálta, ugyanis Lucas mindenképp maga akarta az erőszellem-jelenetet rendezni. Shaw-t 2004-ben azonban lecserélték Hayden Christensenre a speciális kiadások erőszellem-jelenetében, ami máig az egyik legkevésbé elfogadott változtatás a filmeken. Shaw és az Uralkodót játszó Ian McDiarmid közeli barátok voltak már a forgatás előtt is, közben pedig sokszor viccelődtek azzal, hogy fogalmuk sincs róla, mit is csinálnak.

add_a_heading_5.jpg

Jake Lloyd

A Baljós árnyakban az akkor kilencéves Jake Lloydra osztotta George Lucas a kis Anakin szerepét. Rick McCallum producer szerint a fiú okos és huncut volt, ráadásul mindent meg akart bütykölni, akárcsak Anakin. Lloyd hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát a szerepbe, ami később azonban tönkretette az életét. Ha az ember megnéz egy interjút vele 1999-ből, egy energikus, életvidám fiút láthat, aki csak örül, hogy részese lehet valami hatalmasnak. Ez a kisgyerek hamarosan teljesen eltűnt iskolatársai, a média és a fanatikus rajongók gyűlölethullámának hatására. Utóbbiak közül voltak olyanok akik a halálát kívánták, hasonló gyűlöletben részesült, mint Ahmed Best. Lloyd lelki és mentális egészsége teljesen megromlott – sőt jogosítvány nélküli vezetésért és rendőrökkel szembeni ellenállásért börtönben is ült –, majd 2020-ban paranoid skizofréniát diagnosztizáltak nála. A diagnózisához hozzátartozik még az anozognózia is, ami azt jelenti, hogy nincs tudatában saját betegségének. Jelenleg családja körében próbál egyenesbe jönni. 

d0rimrnwoayejqq.jpg

Hayden Christensen

Eredetileg A klónok támadásában és A Sith-ek bosszújában alakította Anakint és egy rövid jelenet erejéig Vadert. A Skywalker korában csupán a hangjával cameózott, de idén visszatért az Obi-Wan Kenobi sorozatban mind Vader, mind Anakin szerepében. Az előzménytrilógia mozikba kerülése idején hasonló reakciókat és fenyegetéseket kapott, mint Jake, és bár ezért teljesen nem vonult vissza a színészettől, de egy farmra költözött és megpróbált nyugodtabb életet élni. Ewan McGregorral a kapcsolata kezdetektől fogva nagyon közeli volt, a színész már az első közös felvételüknél nagy öleléssel fogadta. A Sith-ek bosszújában saját kérésére ő bújhatott Vader bőrébe is, csupán a nagyúr hangját kapta meg James Earl Jones. Legközelebb valószínűleg az Ahsoka sorozatban láthatjuk újra Anakinként.

add_a_heading_1_2.jpg

Mat Lucas és Frankie Ryan Manriquez

2003-2005-ig Mat Lucas adta a hangját a felnőtt Anakinnak a Genndy Tartakovsky-féle Klónok háborúja szériában. Ezenkívül 2015-ig a legtöbb videójátékban is őt hallhattuk, beleértve a két eredeti Battlefrontot és A Sith-ek bosszúját is. Máig sokan őt tartják a leghűbbnek Hayden Christensen alakításához. A 10 éves Anakint Frankie Manriquez szinkronizálta.
add_a_heading_3_1.jpg

Matt Lanter

Matt 2008-ban adta először a hangját Anakinnak A klónok háborúja mozifilmben. Később végig ő szinkronizálta a sorozatban és természetesen visszatért a Lázadókban is. A második évad végén Vader és Ahsoka küzdelme alatt egyszerre hallani James Earl Jones és az ő kevert hangját. Ezen kívül még a Sors Erőiben, a Battlefront II (2017) játékban és a Jedihistóriákban is hallhatjuk Anakinként. Eredetileg a meghallgatáson azt sem tudta, milyen szerepre interjúzik, a karaktere fedőneve Deak Starkiller volt. Nagyon szoros a kapcsolata a rajongókkal, illetve azóta is a családjaként tekint A klónok háborúja stábjára. Ha felhozzák neki a témát, hangosan kiáll Hayden és Jake mellett is, de örül, hogy neki több ideje volt elmélyülni a karakterben. Az ébredő Erőben például rohamosztagosként is cameózott, A Mandalóri hatodik részében pedig egy Új Köztársasági katonát, Lant Davantot alakított.

ezgif_com-gif-maker_2_7.jpg

Spencer Wilding és Daniel Naprous

A Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet mozifilmben, az utolsó Vader jeleneten kívül, a sötét nagyúr sisakja alatt a skót boxoló, Spencer Wilding bújt meg. Prowse-hoz hasonlóan  szerepelt a Ki Vagy, Doki? című világhírű angol sorozatban is, különféle űrlényeket alakítva. Az utólag leforgatott kaszabolós jelenetben azonban már Daniel Naprous kaszkadőr bújt a kosztümbe. 

add_a_heading_4_1.jpg

Gene Bryant,  C. Andrew Nelson, Scott Lawrence és Matt Sloan

Habár a legtöbben úgy hiszik, A Sith-ek bosszújában végig Hayden található a fekete ruha alatt, igazából ez nem igaz. Az utolsó jelenetekben, mikor Vader a csillagromboló fedélzetén sétál, illetve az Uralkodóval az épülő Halálcsillagot figyeli, Gene Bryant alakítja. A színészt nem tüntették fel a stáblistán. 

Az 1990-es évektől kezdve Vadert a videójátékok többségében megint egy újabb színész, Andrew Nelson formálta meg. A férfi a játékok vizuális effektusain dolgozott, így többször lehetősége nyílt beletenni az átvezetőkbe saját magát is. Ez annyira jól sikerült neki, hogy A Birodalom visszavág 1998-as felújított változatához felvettek vele egy kis jelenetet, amiben lényegében Vaderként lejön, majd visszamegy a hajójára. A Lucasfilm több promóciós kampányában is ő szerepelt Vaderként. Nelson hangja azonban nem volt megfelelő a karakterhez, így a játékokban mindig Scott Lawrence-el dolgozott együtt. Például a Jedi: Fallen Order videójátékban is Lawrence hangját hallhatjuk Vaderként.

Matt Sloan jelenleg a Vader-rekorder, körülbelül 21 különböző alkalommal, legtöbbször Lego filmekben vagy videójátékokban (Star Wars: The Force Unleashed) adta Vader hangját.

add_a_heading_5_1.jpg

A fent felsorolt színészeken kívül egy-egy produkció erejéig még Fred Tataiscore (Lego Star Wars: The Skywalker Saga), Phil LaMarr (Lego Star Wars: Padavan bajkeverők), illetve a veterán klónháborús színész Tom Kane (Lego Star Wars II.) is hangját adta a karakterhez. És akkor még mindig nem soroltunk fel mindenkit, hiszen Vader és Anakin is megjelent paródiákban, mint a Robot Chicken: Star Wars sorozat, illetve van közel 20 nem kreditált szerepe is. 

Magyar hangok

Magyarországon először 1982-ben hallhattak az emberek szinkronos Star Wars filmet, A Birodalom visszavágot, melyben Vader magyar hangját Nagy Attila kölcsönözte. 1984-ben a Magyar Televízió szinkronosan leadta az Egy új reményt, ekkor már Kristóf Tibor hangján szólalt meg. A Jedi visszatér eredeti szinkronjában Kránitz Lajos volt a  magyar hangja, de ez csak VHS-en jött ki, majd 1995-ben újraszinkronizálták az egész trilógiát egységesen Hollósi Frigyessel. A speciális kiadások közül a IV. részben Hollósi maradt Vader hangja, de az V-VI-ban visszatért Kránitz Lajos, és maradt a A Sith-ek bosszújára is. A Blu-ray kiadások plusz jeleneteiben a karaktert Hollósi szinkronizálta, mivel Kránitz sajnos addigra elhunyt. A Lázadókban, az Obi-Wan Kenobiban és a Zsivány Egyesben Horányi László szólaltatja meg, míg a Skywalker kora pár mondatát Vass Gábor mondta fel. 

kranitz.jpg

A fiatal Anakin magyar hangja Kováts Dániel volt, míg Haydent Moser Károly szinkronizálta. Shaw Anakinja nem kapott külön szinkront, mindig vagy Kránitz vagy Hollósi adta a hangját. A klónok háborújában és a Lázadókban maradt Moser Károly Anakin szinkronhangja.

A bejegyzés trackback címe:

https://rebohu.blog.hu/api/trackback/id/tr9518016730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása