Rebo.hu

Köztársaság Fénykora életrajzok: Bell Zettifar, az állatbarát padawan

2022. július 22. - Boros Balint

2021-ben indult útjára A Köztársaság Fénykora nevű multimédiás projekt, melyben a Star Wars egy eddig ismeretlen korszakát fedezhetik fel a rajongók. Mint minden eddig ismert Star Wars korszaknak, úgy ennek az időszaknak is megvannak a fontos szereplői. Jelen cikksorozatunknak a célja pedig nem más, mint hogy megismertesse az olvasókkal a korszak fontos karaktereinek életét.
Bell Zettifar – Star Wars Thoughts

Egy tragikus sorsú ifjú

       Bell Y.e. 250-ben született, majd nagyon hamar a Jedi Templomba került. Bell a twi'lek jedi mester, Loden Greatstorm mellett kezdte meg a tanulmányait. Amikor Y.e. 232-ben bekövetkezett a Nagy Katasztrófa, a páros részt vett a Hetzal-rendszer megmentésében. A Hetzal Prime-on konfliktusba keveredtek egy magán biztonsági egységgel, akik megpróbálták megakadályozni azt, hogy menekültek egy csoportja elhagyja a bolygót a megbízójuk hajóján, ezt a helyzetet viszont a két jedinek sikerült megoldania. Az itteni események után Bell az elphronai Jedi Templomban folytatta tanulmányait. Itt közeli barátságba került Indeera Stokesszal és egy Parázs nevű kutyával, akit a helyi templom jedijei fogadtak be. Az itteni idilli élete viszont nem tartott sokáig, a bolygót ugyanis megtámadta a Nihil, akik elrabolták a Blythe családot.

Megmentésükre nem mások, mint a jedik indultak, viszont az akció során Bell mestere, Loden, a Nihil fogságába esett. Ez annyira megviselte a padawant, hogy teljesen elvágta magát az Erőtől.

Inside Star Wars: The High Republic: Meet the Padawans | StarWars.com

Sok jedihez hasonlóan Bell is részt vett a Valon rendezett Köztársasági Vásáron, amit a Nihil szintén megtámadott. Bell Parázs segítségével sikeresen kimentette az Innovator – ez a Köztársaság egy új felfedező hajója volt – fedélzetén tartózkodókat, köztük Lina Soh fiát, Kitrep Soht.

       A valói csata után Bell részese volt a Grizal elleni jedi támadásnak, mely során újra megnyitotta magát az Erőnek. Ekkor érezte meg halottnak hitt mesterét az erőben, akit ki is szabadított Marchion Ro vezérhajójáról.

Bár Loden és Bell újra egymásra találtak, de ez nem tartott sokáig, ugyanis a legyengült mestert megtámadta egy Névtelen, amit Marchion Ro engedett szabadon. Bell tanítását Loden halála után Indeera Stokes vette át.

Star Wars The High Republic: Bell Zettifar (V. Español Latino) - YouTube

 Az ő oldalán Zettifar részt vett a Nihil elleni hajtóvadászatban, mely során a Nefitifi nebulában meg is támadtak egy rejtőzködő Nihil hajót. Ezután Bell az Eiramra utazott, ugyanis a bolygóra egy nagy erejű ciklon csapott le, ami nagy károkat okozott az infrastruktúrában. Itt Bell feladata nem más volt, mint a Nihil támadások menekültjein való segítés. A feladatának teljesítése során viszont megérezte, hogy valami furcsa dolog történik az állomáson. Ekkor még nem sejtette, hogy a Nihil meg fogja támadni az állomást, amikor viszont ez bekövetkezett akkor Zettifar a barátjával, Burryagával közösen vette fel a harcot a támadók ellen. Zettifar segítségével számos menekült tudta elhagyni az egyre rosszabb helyzetben lévő állomást, és ő maga is túlélte a támadást. Ez lenne hát Bell Zettifar életének története röviden és tömören.  

Boros Bálint

A bejegyzés trackback címe:

https://rebohu.blog.hu/api/trackback/id/tr2417876939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása