Rebo.hu

Köztársaság Fénykora életrajzok: Elzar Mann, a kísérletező

2022. július 15. - Boros Balint

2021-ben indult útjára A Köztársaság Fénykora nevű multimédiás projekt, melyben a Star Wars egy eddig ismeretlen korszakát fedezhetik fel a rajongók. Mint minden eddig ismert Star Wars korszaknak, úgy ennek az időszaknak is megvan a maga „nagy triója”. Jelen cikksorozatunknak a célja pedig nem más, mint hogy megismertesse az olvasókkal Avar Kriss, Stellan Gios és Elzar Mann életét.

Luke Skywalker Gets Advice From A High Republic Jedi — Culture Slate

Egy kísérletező különc, aki túl közel került a sötétséghez

Elzar egy időben kezdte meg a jedi képzését Avar Kriss-szel és Stellan Giosszal a Coruscanti Jedi Templomban, Roland Quarry mester padawanjaként. A három fiatal között nagyon Erős barátság alakult ki, emiatt pedig nagyon jó csapatot alkottak. Barátaihoz hasonlóan ő is a galaxis akkori határvidékén teljesített szolgálatot, kapcsolata az erővel pedig igen érdekes volt. Elzar az Erőre ugyanis úgy tekintett, mint egy végtelen nagy tengerre. Vélhetően emiatt szeretett az erőhasználattal kísérletezni. Amikor Y.E 232-ben bekövetkezett a Nagy Katasztrófa - ezt a hipertérben utazó Legacy Run nevű hajó felrobbanása okozta - ő is részt vett a Hetzal-rendszer megmentésében. Miután a Hetzal-rendszerben a jedik elhárították a katasztrófát, Mann részt vett a katasztrófa okait feltáró kutatásban Avar Kriss oldalán. Ezen küldetése során Elzar megismerkedett a San Tekka családdal, és egy Keevan Tarr nevű hetzali informatikussal, akinek a segítségével sikerült előre jelezni a Felbukkanási Eseményeket. A kur-nebulai csata után Mann ellátogatott a Csillagfény Jelzőállomásra, ahol megtudta, hogy a Tanács hajlandó neki megadni a mester rangot. Nemsokkal ezután látomása támadt, a jövővel kapcsolatban. Mannt a látomás annyira nem hagyta nyugodni, hogy szinte a rend teljes könyvtárát átkutatta, hogy válaszokat leljen. Ennek során jutott el a Tython Ashla nevű holdjára.

Pin on Star Wars

 Itt azonban nem maradt sokáig, ugyanis a Jedi Tanács kinevezte a Valo bolygón épülő Jedi Templom élére. Ez volt az a hely, ahol Lina Soh főkancellár megszervezte a Köztársasági Vásárt, egy hatalmas kiállítást, amivel a Köztársaság egységét és erejét akarta demonstrálni a galaxisnak. A Vásár azonban a Nihil váratlan támadásának az áldozatává vált, mely során az teljes egészében megsemmisült, és ezrek sebesültek vagy haltak meg.

       A fosztogatók elleni harcban Elzar Mann is aktívan kivette a szerepét, viszont a küzdelem során egy alkalommal vészesen közel került a sötét oldalhoz, amitől csak a barátaitól való segítségkérés, és Orla Jareni mentette meg.

Elzar a Csillagfényre vezető útja során megismerkedett a Vessel legénységével, ugyanis ők szállították a jedi mestert az űrállomásra.

Star Wars just unveiled one of the most gorgeous book covers I've ever seen  – depicting the fall of the Starlight Beacon – Star Wars Thoughts

Sok más, az állomáson tartózkodó jedihez hasonlóan Elzart is váratlanul érte a Nihil támadása, mely kezdetben egy furcsa betegség képében mutatkozott meg, melyet a rejtélyes Névtelenek okoztak. Ez minden jedit érintett, kivéve Elzar Mannt, aki még korábban elvágta magát az Erőtől. Miután az állomást megrázta egy hatalmas robbanás, és elkezdte elhagyni az Eiram orbitális pályáját, Mann megpróbálta biztonságba juttatni az állomáson rekedt menekülteket. Ehhez viszont ki kellett robbantania a főhangár ajtajait, ami sikerült is, de az állomást már nem tudta megmenteni a pusztulástól. Elzar ugyan el tudta hagyni az állomást, de barátját, Stellan Giost már nem tudta megmenteni. Ezután Elzar megesküdött Stellan emlékére, hogy a lehető legjobb jedivé fog válni. Elzarnak valamikor az élete során ellátogatott a Gazianon található Élő Tengerhez, ami egy egész bolygót beborító növénytakaró volt. Ide lemerészkedett, ezzel egy lenyomatot képezve a Tengerben. Ezt a bolygót Luke Skywalker is meglátogatta a hothi csata után, így nyílt alkalma pár szót váltani Elzar Mann ,,szellemével”. Ez lenne hát Elzar Mann jedi mester életének története, röviden és tömören.

 

Boros Bálint

A bejegyzés trackback címe:

https://rebohu.blog.hu/api/trackback/id/tr2417876889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása