Rebo.hu

Darth Maul Grievous maszkja alatt?

2023. január 27. - Kajtár Virág

add_a_heading_1_3.jpg

Henry Gilroy író és producer mesélt a Slashfilmnek többek között arról, hogy milyen kihívásokat jelentett számára Maul karaktere.

Henry Gilroy, Dave Filoni és George Lucas mellett az egyik kulcsfigurája volt A klónok háborúja megalkotásának, később pedig a Lázadók társproducere lett. Mindkét sorozat eleinte legvitatottabb, de végül egyik legjobb része lett Darth Maul visszahozása a galaxisba. Lucas annak idején ugyan évekig tagadta, hogy ez valaha megtörténhet, félúton mégis meggondolta magát. Gilroy ekkor már nem dolgozott közvetlenül a cégnek, de Filoni rögtön őt kereste fel.

„Azt mondja: Szóval George vissza akarja hozni Mault. Erre én: Tudtam, hogy ezt fogja tenni. Tudtam. Onnan tudtam, hogy George szereti viszontlátni a teremtményeit. És azok általában fantasztikusak, úgyhogy vitatkozni nem nagyon lehet vele.” – nevetett Gilroy.

Amíg Filoniék a hírhedt zabrakot próbálták beilleszteni a sorozat narratívájába, Gilroynak egy 8 oldalas képregényben kellett megoldani a legnagyobb kérdést ami felmerült: Hogyan élte túl? A megoldás pedig az lett, hogy Mault szó szerint a gyűlölete táplálta.

„A mérgező hulladék ami körülvette kiégette a sebeit valahogy, beleivódott teljesen. Majd belekerült a présgépbe és elvitték egy szemétbolygóra. És George-nak ez tetszett.” – mesélte az író.

add_a_heading_2_3.jpgA sorozat mellé kiadott magyarázó képregények egyébként már nem a kánon részei.

Ha a látványtervezőkön múlt volna, Maul sorsa egészen máshogy alakul. Grievous tábornok kezdeti tervei között szerepelt egy olyan verzió, amiben maga Maul bújt volna meg a kiborg testben. (Maul első műlábai vissza is utalnak ezen tervekre.)

„George fontolgatta, hogy Maul legyen a páncél mögött. Igazából volt is értelme, félbevágták és egy robottestben él. Örülök, hogy Grievous végül önálló karakter lett, de érdekes volt ahogy a srácok majdnem rábeszélték erre George-ot.”  – mondta Gilroy.

add_a_heading_8.jpg

Gilroy nem csak a sith visszahozásában segédkezett, de Filonival együtt írták a Lázadók Ikernapok című epizódját, melyben az elhagyott tanítvány végső nyugalomra tért. Kettejük ötlete volt, hogy Obi-Wan és Maul végleg szembenézzenek egymással, de újat is akartak mutatni. 

„A klónok háborújában a csúcson láttuk őket, gyorsak, ravaszak voltak. De ők is megörekedtek és már…szóval nem ugyanolyanok. A küzdelem nagy része már azelőtt lezajlott a fejükben, hogy elkezdődött volna.” – magyarázta.

Bár Maul túlélésének mikéntje még mindig elég megkérdőjelezhető, a készítők mindent megtettek, hogy ezen könnyen át lehessen lendülni – az ijesztő külsejű, egymondatos sith lovagból igazi karaktert faragtak, és tragédiáján keresztül közel hozták őt a rajongókhoz.

„Örülök, hogy végül sikerült megérintenünk a rajongókat.” – zárta Gilroy a beszélgetést.

intro-1653397123.jpg

The Acolyte sztárja szerint „hihetetlen” élmény a sorozat forgatása

2023. január 27. - Castad

738512-featured.jpg

Amandla Stenberg a készülő The Acolyte sorozat főszereplőjét új filmje kapcsán kérdezgették, ám az interjúk során a Balós árnyak előtt játszódó Star Wars sorozat is szóba került.

Stenberg My Animal című új filmjét a a Sundance Film Festiválon vetítik, a színésznő azonban kihagyta a rendezvényt, teljesen lekötik a The Acolyte munkálatai. Mindenesetre Angliából válaszolt a ComicBook és a The Hollywood Reporter kérdéseire is, melyek a Star Wars sorozatot is érintették. A szériát az Andor második évadához hasonlóan Angliában forgatják, méghozzá a Londontól 40 kilóméterre fekvő Shinfield Studios ad otthont a projektnek.

A színésznő remek véleménnyel van az angol stúdióval kapcsolatban, nem is értette eddig, hogy mennyi filmet forgatnak a London környéki vidéken. „Határozottan hatalmas kontraszt a legutóbbi munkámhoz képest. Szóval hihetetlen, hogy ilyen infrastruktúrával és ennyi erőforrással rendelkezünk.” – mondta. Stenberg persze sok részletet nem árulhatott el a szupertitkos projektről, mint mondta, nem kapott még médiakiképzést a Lucasfilmtől. 

„Mit is mondhatnék, amiért nem rúgnak ki? A forgatási helyszínre betoppanva csak annyit mondok, hogy elég hihetetlen. Jól tudod, hogy a Csillagok háborúja elkészítéséhez rengeteg technológiai képesség és szaktudás szükséges, de fogalmad sincs, hogy ez mennyire kiterjedt, amíg nem vagy a részese. Akár a bábosokról, akár a jelmeztervezőkről, vagy a díszletekért felelős részlegek összes emberéről beszélünk, nem is érted, hogy mennyi lenyűgöző technológia és körültekintés kell minden eleméhez, amíg nem vagy te is jelen”  – nyilatkozta a színésznő.

A stáb méltatásán kívül Stenberg mesélt arról is, hogy milyen érzés volt, amikor beválogatták a főszerepre: „Ez egy igazán döbbenetes pillanat volt számomra”– mondta. A színésznőt megkérdezték, hogy a legmerészebb álmait éli-e a forgatás napjain, mire annyit válaszolt:

„Igen. Úgy értem, egész nap idegen lények vesznek körül. Elég szürreális.”

the-acolyte-bts.jpg

Amandla Stenberg, Lee Jung-jae és Leslye Headland a The Acolyte forgatásán.

The Acolyte forgatásáról különben csepegtek infók és lesifotók is, ezekből tudjuk, hogy fontos szerepet fognak játszani a történetben a sith-ek, de még vuki jedit is látunk majd. A sorozat egy másik sztárja, Dafne Keen (Logan – A Farkas; Az Úr sötét anyagai) korábban bőbeszédűbb volt, vagy csupán kevésbé tartott a kirúgástól. Tőle tudjuk, hogy a sorozatban láthatjuk majd, hogy miként szivárognak meg a sith-ek a jedik közé.

The Acolyte forgatása feltehetően májusig fog tartani, míg a sorozat valószínűleg 2024 első felében debütál a Disney+ felületén.

Kádas István

A B1-es rohamdroidok tragédiája

ezgif_com-gif-maker_3_7.jpg

A B1-es rohamdroidok az előzménytrilógia meghatározó, sőt ikonikus alakjai, de sajnos a reprezentálásuk hagy némi kívánnivalót maga után. Lássuk, miért kezelik őket jól az újabb sorozatok.

A Rossz Osztag A magányos klón című epizódjával nem először helyezte előtérbe a szeparatistákat, de ezúttal nem csak a nép, hanem a hadsereg is rivaldafénybe került. Droidjaik ugyan kedveltek a rajongók körében, de ez többnyire szerencsétlenkedésük miatt van – lássuk, honnan indultak és miért is kezelik őket jól az újabb sorozatok. 

A B1-es széria eredetileg a Kereskedelmi Szövetség részére készült védelmi célzattal, a Baktoid Fegyverautomaták gyáraiban. A Szövetség – mivel hatalmas területeket kellett megvédenie – ott spórolt rajtuk, ahol tudott: egyrészt az első modellek nem alkottak önálló, gondolkodó egységeket, hanem egy központi számítógéptől kapták parancsaikat, másrészt humanoid alkatukkal sokféle munkaerőt kiváltottak. A neimoidiaiak, ahogy egy korábbi nagyelemzésemben is kifejtettem, profit és önorientáltak voltak, ám ezek a tulajdonságaik, ha találkoztak, gyakran ellenükre dolgoztak. Erre egy jó példa a naboo-i csata elvesztése is.

ezgif_com-gif-maker_2_12.jpgOOM-9 a legkedveltebb B1-es szériába tartozó droid a rajongók körében, több Lego játékban is saját, játszható karaktert kapott.

A naboo-i tapasztalatok után be kellett látniuk, hogy kénytelenek lesznek több pénzt fordítani hadseregükre és komoly fejlesztésekbe kezdtek. A Szeparatista krízis kitörésekor a látszólag eltávolított Gunray helytartó lepaktált Dooku gróffal, és droidjaik a Konföderáció hadseregének alapegységeivé váltak. A Baktoid gyárak mellett eddigre már a geonosisi droidgyárak is ontani kezdték magukból a B1-es egységeket, illetve különböző fejlettebb változataikat. Az esetlen kis modellek hamarosan írtózatos gyilkológépekké változtak a galaxis szemében, bár ezt mi nézők csupán ritkán érzékelhetjük. 

Szerintem a mozgóképes tartalmak egyik legnagyobb hibája, hogy szinte teljesen elefeledkeztek arról, hogy be is kéne mutatni hatékonyságukat ahhoz, hogy a nézők ne érezzék légbőlkapottnak fenyegetésüket. A  filmekben teljesen comic relief (humorforrás) karakterek, A klónok háborúja sorozatban ők lennének az alapellenség, de alig-alig jutott nekik jó pillanat, az Ellenállásban pedig ugyanannyira kihasználatlanok, mint bármelyik másik történetszál. A Mandalóri és a Rossz Osztag azonban szerencsére úgy tűnik, igyekszik változtatni ezen, s talán még nincs késő. 

maxresdefault_6.jpgA B2-es egységek is végre taroltak A Mandalóriban.

Előbbi a legegyszerűbb módját választotta a B2-esek méltó bemutatására: egy gyerek, a kis Din Djarin, szemén keresztül láthattuk pusztításukat. A Rossz Osztag új évadának harmadik része pedig remekül operált nem csak a klón karakterekkel, de végre a szeparatista droiderőkkel is. A klónok szemszögéből egy droidika egyre közeledő guruló hangja végre nem vehető félvárról, érezhetően tartanak tőle. A kommandó droidok jellegzetes nyikorgására a katonák idegesen összehúzódnak, az epizód tele van ilyen apró részletekkel, amik eddig hiányoztak, pedig igazán nem kerülnek semmibe. A B1-esek együtt örülnek egy-egy találatuknak, majd nyersen poénkodnak ellenfeleik veszteségein. Végre van egyfajta élete és van tétje a másik oldalnak is, s bár a klónok nyilván itt is győzedelmeskedtek a végén, ez a fajta súly és feszültség jót tesz a droidok megjelenésének.

ezgif_com-gif-maker_1_1.gif

Egyedül talán Ima-Gun Di mester halálakor, a Rishi bázison és a Geonosis második ostrománál ügyeltek ennyire az ábrázolásukra, ami azért sajnálatos, mert megannyi lehetőségük lett volna még rá. A B1-esek ugyan esetlenek, együgyűek és buták, de közben sokszor könnyen lehet velük azonosulni – nem érdemlik meg, hogy mindig csak nevetséges karakterekként bukkanjanak fel, ezzel elbagatellizálva az általuk jelentett fenyegetést. Emiatt a bánásmód miatt, nem csoda, hogy sok rajongó azt is megkérdőjelezi, hogy hogyan működhetett egyáltalán a Konföderáció több évig, hiszen a látottak alapján legtöbbjük egy poharat sem képes elvinni A-ból B-be sértetlenül. Egy ennyire alkalmatlan hadsereg még Sidious számára sem lett volna kifizetődő, még ha a nagy számok törvényére hagyatkozott is.

star-wars-b1battle-droids.gif

Ők ugyan nem voltak hétpróbás harcosok, de nem véletlenül szorult össze holoképük láttán a gyomra egy coruscanti polgárnak. Ők voltak a Konföderáció alapja, egy végtelen hadsereg, akikre nem hatott se gyereksírás, se alkudozás. Megvolt a magukhoz való eszük aminél többre nem is volt szükségük, kár, hogy az írott tartalmakon kívül eddig olyan mostohán bántak velük.  

A B1-es droidok mára igazi nosztalgiaforrásá váltak a rajongók körében, amire rá is játszik a Lucasfilm. A Rossz Osztag mellett felbukkannak idén A Mandalóri 3. évadában és a Jedi Survivorben is, de emellett könyvekben és képregények is gyakran feltűnnek, sőt még a Skywalker korában is megbújt egy B1-es a háttérben.

 

Száguldás és életveszély – 6+1 gyorsasági versenysport a Star Wars világából!

versenysportok_rebo.jpg

Az embereket amióta világ a világ érdekelték a különböző járművekkel vívott gyorsasági versenyek, kezdve az ókori szekérversenyektől egészen a modern autósportig. A messzi-messzi galaxis világa sokban hasonlít a miénkre, egy technológiailag sokkal fejlettebb univerzumban pedig furcsa is lenne, ha éppen ilyen versenyek nem léteznének. Cikkünkben hat plusz egyet hoztunk el ezek közül.

1. Fogatverseny

A legyegyértelműbb, legtöbbek számára ismerős választás, mellyel először a Baljós árnyak mára ikonikussá vált jelentsorában találkozhattunk. A versenyzők egy relatíve kisméretű pilótafülkében ülnek, amihez hosszú kábelekkel hatalmas méretű hajtóműveket erősítenek, melyek általában hajókból kiszerelt és átalakított alkatrészekből állnak. A fogatok olyan hajmeresztő sebességek elérése képesek, hogy leginkább csak nagyon egzotikus fajokba tartozó lények képesek eredményesen részt venni a versenyeken, akiknek rendkívül gyors reflexei vannak. Az emberek például hagyományos rossz fogatversenyzők, Anakin csupán erőérzékenysége miatt volt képes egyben maradni, sőt nyerni a Boonta Esti Nagyversenyen. Fogatversenyeket a galaxis számos pontján rendeztek, a Tatuin mellett pl. a Malastare-on is, ahogyan Qui-Gontól hallhattuk. A fogatversenyek koncepciója már a kezdetektől népszerűnek számít, két nagyobb videójáték is készült a témában: az Episode I: Racer, illetve ennek kvázi folytatása, a Racer Revenge. Ez utóbbi csak PlayStation 2-re és Nintendo Gamecube-ra jelent meg, így kevésbé ismert.

podrace.jpg

2. Forrongó futam vagy Zavargó verseny

A Rossz Osztag második évadának negyedik részében debütált versenysport a Safa Toma bolygón zajlott. A résztvevők fegyverekkel és védelmi rendszerrel felszerelt siklókkal száguldottak a pályán, gyakorlatilag szabályok nélkül. A versenyeken a nézők is saját felelősségükre vettek részt, gyakran fordultak elő halálos balesetek is a pályáról elszabadult lövedékek, illetve a kisodródó járművek miatt.

tv-review-recap-tech-goes-riot-racing-in-star-wars-the-bad-batch-season-2-episode-4-faster.jpeg

3. Sárkányűr Futam

A Sárkányűr Futam egy nagy múlttal rendelkező hajóverseny, mellyel a Han Solo című képregény minisorozatban találkozhattunk. A résztvevőknek három bolygót kellett érinteniük a cél előtt, ahol kötelezően meg kellett állniuk feltankolni üzemanyaggal. A versenyben egy alkalommal Han Solo is részt vett, ugyanis a verseny állomásain Lázadó ügynököket kellett kiszabadítania.

dragon_void_run.jpg

4. Versenyek a  Castilonon

A Star Wars: Ellenállás című sorozat első évadának fő helyszíne a Castilon bolygón lévő Colossus töltőállomás. A platformot egy Ász osztagnak nevezett repülőosztag védte különböző átalakított vadászgépeikkel. A nagyérdemű szórakoztatására ugyanakkor rendszeresen részt vettek egymás ellen különböző gyorsasági versenyekben is, ahol egy ellenőrzőpontokként szolgáló gyűrűkből álló pályán kellett megvívniuk egymással a pilótáknak. A résztvevők nem csak gyorsaságukra, hanem fegyvereikre is számíthattak, noha csak afféle kábítólövedékekkel lőttek egymásra.
screen-shot-2018-09-27-at-7-32-09-pm.png

5. Öt Kard

Az Öt Kard futam Claudia Gray Vérvonal című regényében került először említésre. Ahogy a verseny neve is sejteti, a résztvevők egy öt szakaszból álló hajszában vesznek részt a Theron bolygón. Az első etapban a légkörben versenyeznek, a másodikban pedig orbitális pályán. Ezt a két szakaszt a közönség élőben is követheti, ellenben a maradék hárommal, ami túl hosszú lenne egy ilyen közvetítéshez, így általában összefoglalókat szoktak készíteni az eredményekből. A harmadik és negyedik etap a lunar, illetve sublight relays (holdi és fénysebesség alatti futamok) nevet viseli, míg az utolsó szakaszban a versenyzőknek a hiperűrben kell navigálniuk. A Y.U. 28-ban megrendezett Öt Kard verseny szervezésében maga Han Solo is részt vett, és egy versenycsapatot is menedzselt. E verseny is előkerült az Ellenállás sorozatban, Yeager fivére, Marcus Speedstar ugyanis háromszoros Öt Kard bajnok volt.

hansolo7-main1.jpg

6. Swoop Racing

A Knights of the Old Republic című videójáték egyik visszatérő kis mellékküldetése volt az úgynevezett Swoop Racing, amivel szép kis pénz üthette a játékos markát. Ebben a sportban swoopnak nevezett siklókkal vettek részt, s egy különböző akadályokkal ellátott, egyenes pályaszakaszon kellett minél gyorsabban átnavigálni. A sport egy másik változatában a versenyzők egy hagyományosnak nevezhető versenypályán indultak a szintén ezt a nevet viselő motorokkal. A versenyek ez utóbbi változata a Star Wars Adventures képregényszériának köszönhetően a kánonban is létezik.

maxresdefault_5.jpg

+1 Csöppverseny

A végére hoztunk egy olyan sportot, mely gyakorlatilag nem is pilóták és járművek révén zajlik. A csöppverseny a Jedi akadémia könyvtrilógiában bukkant fel. A lényege, hogy az Umgul bolygón őshonos, zselatinszerű lényeket versenyeztettek egymással egy akadálypályán, a nézőközönség pedig arra fogadott, melyik „csöpp” teljesíti először a távot.

blobrace_1.jpg

Kelemen Richárd (Rixon)

Mi lesz a Sötétkard sorsa?

2023. január 23. - Castad

screen-shot-2022-01-26-at-10-22-11-am-1643210538.jpg

A mút héten befutott A Mandalóri harmadik évadának friss előzetese, melyet már az első 24 óra alatt 84 millióan néztek meg. A trailerből számos érdekes dologra lehet következtetni, különösen, ha összevetjük a korábbi kedvcsinálóban látottakkal. Az egyik ilyen Mandalore és a Sötétkard sorsa. Ennek lehetőségeit vesszük számba!

Ott hagytuk abba egy éve Din Djarin történetét, hogy a Boba Fett könyvében újra egyesült Groguval, Peli Motto segítségével épített egy új hajót (egy N-1 csillagvadászt!), s továbbra is nála van a Sötétkard. 

A Sötétkard múltja

Na de miért is olyan fontos ez a Sötétkard? A fegyvert az első mandalóri jedi, Tarre Vizsla készítette, akinek halálát követően a Vizsla klán megtámadta a Jedi Nagytemplomot, hogy visszavegye – a nézetük szerint – a klánt és a népet illető fegyvert. A Sötétkard hamar különös nimbuszra tett szert a nép körében, a hiedelem szerint a birtokosa Mandalore jogos uralkodója. Az is a legendához tartozott, hogy a kardot párbajban kellett elnyerni az előző tulajdonostól ehhez. A klónháború idején a Halálőrség vezetője, Pre Vizsla birtokolta, akinek a fegyver csak egy újabb jogalap volt a pacifista Satine Kryze hercegnő és az Új Mandalóriak elleni lázadásához. Pre Vizslát az Árnyék Kollektíva feje, Maul gyilkolta meg egy párbaj során, megszerezve tőle a Sötétkardot, illetve a  Mandalore-t. A bolygót ugyan Ahsoka Tano és Rex százados segítségével Maul uralma alól felszabadította Bo-Katan Kryze és a hozzá hűséges mandalóriak, a Sötétkard azonban nem lett meg.

Maul Darth Maul GIF - Maul Darth Maul Lightsaber - Discover & Share GIFs

Ezt ugyanis a korábbi sith nagyúr a szülőbolygóján, a Dathomiron helyezte biztonságba. Itt talált rá Sabine Wren, akinek mindenféle éjnővér-szellemekkel kellett megküzdenie birtoklásáért. Később Sabine a fegyvert családjához a Wren klán krownesti kúriájába vitte. Sabine anyja, Ursa Wren megpróbálta elcserélni Gar Saxonnal, a Mandalore birodalmi kormányzójával a fegyvert lánya biztonságára, ám Saxon le akart számolni  a Wrenekkel. Végül  Sabine párbajban győzte le Saxont, s így visszaszerezte tőle a Sötétkardot, melynek immár egyértelműen jogos birtokosává vált.

Episode 15 Trials Of The Darksaber GIF by Star Wars | Star wars women, Star  wars, Star wars art

Sabine és klánja vezetésével nem sokkal az Egy új remény eseményei előtt lázadás tört ki a Birodalom és a hozzá hűséges mandók ellen. A lázadás vezetését a lány Bo-Katannak engedte át, s neki adta a Sötétkardot is, melyet a hercegnő így nem párbaj által szerzett meg – a Fegyverkovács szerint ez okozta a Mandalore vesztét. A Birodalom ugyanis leverte a mandó lázadást, s kegyetlenül megtorolta az Ezer könnyek éjszakájaként elhíresült események során. A pusztításban kulcsszerepet játszott Gideon moff, aki valószínűleg ekkor tehette rá mancsát a Sötétkardra is.

Moff Gideon and the Darksaber | The Mandalorian Chapter 14 [gif by Joey on  Tumblr] | Star wars humor, Mandalorian, Star wars

A Sötétkard jelene

A Sötétkardot A Mandalóri második évadának végén, mintegy véletlenül szerezte meg hősünk, amikor legyőzte Gideon moffot és elvette tőle a fegyvert, amire Bo-Katan Kryze is áhítozott. S nem csak ő, a Boba Fett könyvében Paz Vizsla is megküzdött érte Dinnel, a Fegyverkovács új búvóhelyén. Dinnek nehezére esett használni a fegyvert, nehezebbnek érezte, mintha harcolna a kard ellene. A Fegyverkovács fel is világosította Mandót a fegyver véres történetéről, ahogy az is kiderült, hogy Din immár nem méltó arra, hogy a Törzs tagja legyen, mert levette a sisakját. Becsülete helyreállításához fel kell keresnie az elpusztult Mandalore-t, s meg kell mártóznia egy barlang tavában.

Why The Darksaber Feels Heavy In Combat | 'Star Wars' Explained | Futurism

Egyelőre itt tartunk tehát. A Sötétkard birtokosa jelenleg az éppen Mandalore-ra tartó Din Djarin, míg Bo-Katan, illetve feltehetően mások is szeretnék tőle megszerezni. A megosztottságot növeli, hogy a túlélő mandók két csoportja is fúj egymásra, Bo-Katan saját hívei, illetve a Fegyverkovács vezette, régebbi utat valló Törzs tagjainak is más elképzelése van a helyes útról, s arról, hogy mi is tesz valakit mandalórivá.

A Sötétkard jövője

A friss előzetes szerint a harmadik évad egyik fontos kérdése is az lesz, mit is jelent mandalórinak lenni. A korábbi trailer pedig egy Bo-Katannal – egy kifejezetten morcos Bo-Katannal – való összecsapást vízionált. Igen ám, de az új előzetesben már olyan képsorokat is látunk, amelyen a mandók különböző frakciói együtt harcolnak, s egy képkockán – ha kellően kinagyítjuk – Dint, Bo-Katant és Paz Vizslát is közös küldetésen találjuk. Mi is történhetett? Egyelőre csak találgathatunk persze, de nézzük az opciókat.
326034035_1582224502203347_1137967515610301269_n.jpg

Az előzetes egyik kinagyított képkockáján együtt látjuk Dint, Bo-Katant és Paz Vizslát

Din átadta Bo-Katannak a kardot

Ez az eshetőség szinte ki is zárható, Bo-Katan nem kíván kétszer ugyanabba a folyóba lépni, s nem fogadja el másodjára ajándékként a fegyvert.

Bo-Katan párbajban nyeri el Dintől a kardot

Ez már egy reálisabb forgatókönyv, egy ilyen párbajt nem kell életre-halálra, utolsó vérig vívni. Din Djarin sem ölte meg Gideon moffot, amikor elvette tőle a fegyvert, ahogy Paz Vizslát sem, amikor az párbajra hívta, s alul maradt.

Bo-Katan lemond a kardról vagy nem sikerül visszaszereznie

Szintén valószínű (sőt talán az előzőnél is valószínűbb megoldás), hogy a Sötétkard továbbra is Din Djarinnál marad. Történhet ez azért, mert Bo-Katan immár beletörődik kudarcába, s lemond a fegyverről, s vele a trónról. Egyelőre azonban sem a nő karaktere, sem az első előzetesben hallott monológja nem utal ilyesmire. Nagyobb az eshetőség arra, hogy Paz Vizslához hasonlóan ő is párbajra hívja Din Djarint, megtörténik a harc, melyben Bo-Katan alulmarad, s így bele kell törődnie a kard elvesztésébe.

A kérdés elnapolása egy új veszély miatt

Újabb eshetőség, hogy a döntést s a Bo-Katan – Din Djarin párbajt tovább halogatják. Ezt indokolná valami újabb, a mandalóriak egészét érintő fenyegetés, ami miatt a Bo-Katanhoz hűséges mandóknak és a szektás Törzsnek is össze kell fognia. De még az is elképzelhető, hogy Din a megtisztulása során talál rá valami olyan titokra, ami újra egységbe sorolja az őt kitaszítő Törzzsel és a hatalomra pályázó Bóval. 

Újra Gideonnál?

Az említett fenyegetés Gideon moff visszatérése is lehet, aki akár újra meg is kaparinthatja a Sötétkardot, tehát megindulhat újra a hajsza ezért. Ez elég olcsó megoldása lenne a konfiktusnak, bár teljesen nem áll távol a sorozat alkotóitól az ilyesmi.

Sabine visszatér?

Sabine Wren élőszereplős formában is fel fog tűnni a mandóverzumban, legalábbis az Ahsoka sorzoztatban biztosan, méghozzá Natasha Liu Bordizzo alakításában. A színésznő viszonylag korai bejelentése alapján akár arra is gyanakodhatunk, hogy Sabine már A Mandalóri harmadik évadában is felbukkanhat, talán a Dave Filoni által is írt 4. vagy 7. epizódok valamelyikében. Sabine akár még magának is követelhetné a korábban Bo-Katannak átadott fegyvert, bár valljuk be ez egészen karakteridegen lenne a színeshajú leányzótól. 

Királyi mennyegző?

Egy olvasónk egy olyan teóriát is felvetett, miszerint nemcsak erőszakkal, de amolyan hagyományos módon, házassággal is rendezhetnék a Din és Bo-Katan közötti konfliktust. Erre azonban a minimálisnál is kevesebb esélyt látunk, ilyen románcnak nyoma sem volt eddig ki a két karakter között, ráadásul mindkettő magányos farkas típus. A politikai érdekházasságokat pedig hagyjuk csak meg Mon Mothmának.

 

Nos mi ennyit szedtünk össze, további ötleteiteket várjuk kommentben!

 

Kádas István

[Pletyka] Multiplayer is lesz az EA új Star Wars játékában

ea-star-wars-respawn-logo.png

A legfrissebb pletykák szerint a Jedi: Survivort fejlesztő EA Respawn új Star Wars FPS játékában multiplayer is lesz.

Érdekes pletyka röppent fel az EA következő Star Wars játékáról. A Jedi: Fallen Order és a márciusban érkező Jedi: Survivor fejlesztője, a Respawn Entertainment még dolgozik két másik Star Wars játékon, melyből az egyik egy jelenleg cím nélküli first-person shooter (továbbiakban FPS), azaz belső nézetes lövöldözős cím lesz. Az Insider Gaming hívta fel a figyelmet január 20-ai cikkében arra, hogy a projekthez meghirdetett állások között a Senior Gameplay Software Engineer (vezető játékmenet szoftvermérnök) pozícióba olyan embert keresnek, akinek van tapasztalata az FPS multiplayerben is. Így elég nagy rá az esély, hogy a készülő új Star Wars játékban egy- és többjátékos mód is lesz.

A Respawn új Star Wars FPS-éről nagyon keveset tudunk még. Először 2021 februárjában röppent fel a pletyka a projektről a Redditen. Akkor még úgy tudtuk, hogy abban az évben elkészül az EA-nél, és egy shooter Star Wars játék lesz, kisebb léptékű dupla A-s cím (mint a Star Wars: Squadrons), továbbá hogy Unreal Engine 4-re készül (mint a Jedi: Fallen Order).

A játék létezését végül 2022 januárjában erősítette meg az EA hivatalosan. Akkor leleplezték, hogy a Respawn három Star Wars játékon is dolgozik, Jedi: Survivor mellett egy új FPS és egy stratégiai játék is készül náluk. Azt is megerősítették, hogy az FPS projektért Peter Hirschmann felel. Ő igazi veterán fejlesztőnek számít, hiszen olyan címeken dolgozott a DICE-nál, mint az első két Medal of Honor, illetve a LucasArtsnál is számos Star Wars játéknál megfordult, mint a klasszikus Battlefrontok, a Star Wars Galaxies, az Empire at War, a Lethal Alliance, a The Force Unleashed vagy a Lego Star Wars II – The Original Trilogy. Hirschmann akkor a következőket mondta új Star Wars játékáról:

„A Lucasfilm Gamesszel együtt dolgozni egy új FPS-en a Star Wars galaxisban egy valóra vált álom számomra, mivel ez egy olyan történet, amit mindig is el akartam mesélni” – mondta a fejlesztő.

Az EA akkor többet nem osztott meg a játékról és azóta sem hallottunk felőle. A projekt minden bizonnyal még korai fázisban van, hiszen jelenleg is keresik hozzá a fejlesztőket. Ugyan a Disney már nem kíván újabb tíz éves kizárólagos megállapodást kötni az EA-vel, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne érkezne újabb Star Wars játék a kaliforniai kiadótól.

A legutóbbi FPS multiplayer Star Wars cím egyébként a 2017-es Battlefront II volt. A játék singleplayer módja bevezette az Inferno osztagot a kánonba, amely egy remek történet volt és bemutatta a Birodalom emberi oldalát is. Ugyan az EA DICE már lassan három éve magára hagyta a szoftvert, de a Battlefront II multiplayere a mai napig népszerű és rajongók várnak is egy folytatásra. A pletykák szerint azonban az EA nem tervez Battlefront III-at, így ezzel az új FPS-sel kell majd beérnünk.

inferno-squad-bf2.JPG

Az Inferno osztag a Battlefront II-ben (forrás: StarWars.com)

A Respawnnak amúgy igen sok tapasztalata van az FPS multiplayer terén, hiszen első játékaik, mint a Titanfall 1 és 2. része is ilyen címek voltak, illetve ugyanebben az univerzumban játszódó battle royale szoftverük, az Apex Legends is nagyon népszerű lett. A csapat így képes megbirkózni egy új Star Wars FPS-sel is. Jelenleg a piacon olyan nagynevű játékok képviselik a kompetitív FPS multiplayert, mint a Call of Duty széria, a Counter-Strike: Global Offensive vagy a Rainbow Six Siege, csak hogy néhányat említsünk. A battle royale műfajban pedig a Fortnite, a Pubg és a Call of Duty: Warzone kiemelendő.

Annak idején a LucasArtsnál készültek FPS-ek, gondoljunk csak Dark Forces vagy a Republic Commando játékokra és persze a Battlefrontra is. Ezekben egy- és többjátékos módok is voltak.

republic-commando-starwarscom.JPG

A Delta osztag klónkommandósai a Republic Commando játékban (forrás: StarWars.com)

Arról, hogy a Respawn új FPS játéka ezek újragondolása vagy valamilyen teljesen új és önálló történet lesz, egyelőre csak találgatni tudunk, ahogy arról is, hogy kik lesznek a főszereplői és a kánon melyik érájában játszódhat. Így lehet klónháborús, lázadás korabeli vagy akár az Első Rend idejében játszódó is, de olyan speciális egységekről is szólhat, mint az Inferno, a Delta vagy akár az éppen aktuális Rossz Osztag is.

Reméljük hamarosan többet is megtudunk az új Star Wars shooterről.

Faragó Dániel

Steven Spielberg látta az Egy új remény korai változatát

spielberg-lucas-thr.JPG

A legendás filmrendező beszélt a Star Wars keletkezésének körülményeiről, Indiana Jonesról és George Lucas furcsa szokásáról is.

A Cápa, az Indiana Jones és a Jurassic Park filmek legendás, Oscar-díjas rendezője nemrég megosztott pár érdekes anekdotát a Star Wars keletkezéséről és magáról Lucasról is a SmartLess című podcastben.

Spielberg és Lucas együtt tanultak filmművészetet a Dél-Kaliforniai és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen még a ’60-as években. Már ekkor szoros barátság alakult ki köztük, amely később amolyan szakmai rivalizálásba csapott át, miután Lucas komoly elismeréseket kapott első filmje, a THX 1138 c. disztópikus scifiért. Lucas második filmje, az 1973-as American Graffiti egyenesen lenyűgözte Spielberget, aki akkor úgy gondolta, sosem tudna ilyen filmet készíteni. Hamar sikerült ezt meghazudtolnia, hiszen az 1975-ös filmje, a Cápa óriási siker lett, egyúttal az első igazi blockbuster is.

Lucas ekkor már javában dolgozott következő nagy filmjén, a Csillagok háborúján. Későbbi címén, az Egy új remény premierjét eredetileg 1976 karácsonyára tervezték, de az elhúzódó munkálatok miatt ez 1977 közepére csúszott. A vágás különösen nagy gondot okozott, így már akkor elkezdték a felvételek vágását, amikor a forgatások még javában zajlottak Tunéziában. A film többféle nyers változaton esett át, amelyet Lucas először csak a Fox producerének, Alan Ladd Jr.-nak mutatott be.

lucas-c3po-starwars-set.jpeg

George Lucas és Anthony Daniels az Egy új remény forgatásán Tunéziában

1977 februárjában Lucas egy zártkörű vetítést tartott, amelyen levetítették a film egy korai változatát a 20th Century Fox executive producereinek és a Marvel képregényeseinek, hogy ötleteket merítsenek az első Star Wars képregényekhez. A vetítésen Lucas filmes barátai is jelen voltak, mint Brian De Palma, John Milius és természetesen Spielberg is. A nyers változat azonban többeknek nem nyerte el a tetszését, hiszen a film még nagyon félkész állapotban volt, számos hangeffekt és szinkron nem volt kész, Darth Vader Prowse hangján szólalt meg és legfőképp hiányoztak a filmből a vizuális effektek. Az ILM még javában dolgozott a film űrcsatáin és effektjein, így a nyers változatban a jeleneteket fekete-fehér, második világháborús légi felvételekkel pótolták ki, amelyek eleve inspirálták a Star Wars űrhajóit, űrcsatáit.

Spielberg a következő képen emlékezett vissza az eseményre:

„Elmentünk egy kínai étterembe és mindenki elkezdett a filmről beszélni. Nem volt értelme: Kik ezek a fickók? Kik azok a fickók, akik úgy néznek ki, mint a nácik, de mind fehérben vannak – a rohamosztagosok?” – mesélte Spielberg.

Lucas csalódott volt a rendezőtársai reakciótól, egyedül Spielberg értékelte pozitívan a látottakat, aki megértette, hogy a filmből hiányzó vizuális effektek miatt élvezhetetlen a mű. A producereket szintén lenyűgözte, Gareth Wigan egyenesen azt mondta: „ez a legjobb film, amit valaha láttam”. Spielberg és a Fox producerei lettek a Star Wars első igazi támogatói.

lucas-spielberg.JPG

A két jóbarát, Steven Spielberg és George Lucas (forrás: Business Insider)

Ám Lucas ettől még nem nyugodott meg. Mikor közeledett az Egy új remény 1977. május 25-i premierje, Lucas és Spielberg Hawaii-ra utaztak inkább. Lucas annyira tartott a film bukásától, hogy ezzel nem otthon, hanem a tengerparton akart inkább szembesülni. A helyszín végül egy különös tradícióhoz vezetett.

„George vezette be ezt a dolgot, hogy szerencse-homokvárakat épít” - mondta Spielberg. „Közel a dagályhoz építed. Aztán, ha a homokvár másnap reggelre már nincs ott – az óceán eltüntette – a filmed bukás lesz. De ha a vár még mindig ott van, akkor a film siker lesz.” – mesélte a filmrendező.

Spielberg elmondása alapján a homokvár túlélte az éjszakát, Lucas pedig délelőtt fél 11-kor kapott egy telefonhívást, hogy a Csillagok háborúja az egész országban jól teljesített a mozipénztáraknál.

Spielberg és Lucas igazi közös munkája az Indiana Jones filmek voltak. A Harrison Ford által alakított kedvenc régészprofesszorunk kalandjainak ötletét Lucas találta ki, a filmeket Spielberg rendezte, a produceri teendőket pedig a Lucasfilm mostani elnöke, Kathleen Kennedy végezte. Spielberg az Indy filmekkel kapcsolatban is anekdotázott kicsit. Lucas azért kereste meg a film ötletével, mert tudta, hogy Spielberg eredetileg egy James Bond mozit szeretett volna rendezni. Csak azután szemelte ki Harrison Fordot a főszerepre, miután ellátogatott A Birodalom visszavág forgatására. Lucas visszavágott azzal, hogy Fordot már így is összekötik Han Solo szerepével.

spielberg-ford-lucas-indy3-set.JPG

Spielberg, Harrison Ford és Lucas Velencében az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag forgatásán

A rendező beszélt még Az elveszett frigyláda fosztogatói talán legikonikusabb jelenetéről is, amelyben Indy szembekerül egy kardforgató egyiptomi harcossal, de egy laza mozdulattal, – amolyan Han Solósan – egy lövéssel lepuffantja. A jelenet másképp szerepelt a forgatókönyvben, egy sokkal hosszabb párbaj lett volna, ahol Indy az ostort használja. Azonban egy ételmérgezés ezt megváltoztatta.

„Az egész azért történt, mert Harrison előző este romlott bárányt evett egy étteremben, mikor a tunéziai Kairouanban forgattunk. Fertőzött bárányt evett, és elkapta azt, amit mi úgy hívunk, hogy 'a turista'. Azt mondta aznap reggel: »Csak egy órád van. Egy óra múlva visszamegyek a szállodába«.” – mesélte Spielberg.

A jelenetet még viccessebbé akarta tenni azzal, hogy megkérte Harrisont kicsit emelje feljebb a kalapját a fején. Így Indy egy fokkal nevetségesebbnek is tűnt, így levette a feszültséget a hidegvérű gyilkosságról.

Indy kalandjai nem értek véget, ugyanis idén nyáron érkezik az ötödik rész, az Indiana Jones és a végzet tárcsája.

Faragó Dániel

[Pletyka] A Boba Fett könyve rendezője dolgozott az Ahsoka sorozaton!

2023. január 20. - Castad

nevtelen_terv_4.jpg

Steph Green úgy tűnik Ahsoka epizódot rendez.

A korábban Oscar és Emmy díjakra is jelölt rendezőnő instagram oldalának bemutatkozószövegén immár három produkció neve olvasható, a New Boy (ezért jelölték Oscarra 2009-ben) és a Watchmen (az ebben a rendezett epizódjáért jelölték Emmyre) mellet ugyanis már ott szerepel az Ahsoka.  A tehetséges rendezőnő a Star Wars világában sem járatlan már, Boba Fett könyve sorozatban ő rendezte talán a legjobb Boba-központú epizódot. The Tribes of Tatooine c. rész, melyben a pyke vonat elleni taszken támadás is látható, sokat adott mind Boba karakteréhez, mind a buckalakók kultúrájához. Kifejezetten remek epizódnak számít, az IMDb-n jelenleg is 8,1 az értékelése. 

Az Ahsoka sorozat forgatását már befejezték, a széria forgatókönyvét természetesen Dave Filoni írta, aki végig ott bábáskodott a projekt fölött. A rendezőkről eddig nem sokat tudtunk, a Bespin Bulletin szerint Peter Ramseyt (Pókember – Irány a Pókverzum) pletykálták. Ramsey-ről közben hivatalosan is bejelentették, hogy A Mandalóri harmadik évadjában rendez epizódot. Steph Green közreműködése mellett az instagram oldaláról azt is megtudhatjuk, hogy a rendezőnő bekövette a sorozat címszereplőjét alakító Rosario Dawsont, a Sabine Wrent játszó Natasha Liu Bordizzót, ráadásul azt az Ivanna Sakhnót is, akinek részvétele a sorozatban egyelőre pletyka – állítólag a Shin nevű, éjnővérszerű karaktert alakítja majd.

Kádas István

 

Milyen fenyegető veszélyt emlegetnek A mandalóri friss előzetesében?

2023. január 17. - Castad

nevtelen_terv_8.jpg

Magyar idő szerint kedd hajnalban befutott A Mandalóri harmadik évadának friss előzetese, melyben a mandós és Grogus történetszál mellett szerepet kap az Új Köztársaság és valamiféle titokzatos fenyegető veszedelem. Mi is lehet az?

Az előzetesben felbukkan Carson Teva százados, aki valakinek – talán Dinnek, de talán inkább az Új Köztársaság valamely vezetőjének (Mon Mothma?) – egy új fenyegetésről beszél:

„Valami veszélyes dolog történik odakint, s mire elég jelentős lesz ahhoz, hogy cselekedj, már késő lesz” (a Gamestar fordítása)

Carson Teva, a Külső Peremvidék őre

Carson Teva százados először A Mandalóri második évadában bukkant fel, annak a Külső Peremvidéken járőröző X-szárnyú osztagnak parancsnokaként, melyben a Dave Filoni által alakított Trapper Wolf is szolgált. Teva és Wolf először a jeges Maldo Kreis világáig üldözték a Razor Crestet, később azonban segítettek Dinnek a veszedelmes póklények legyőzésében. Legközelebb a Greef Karga által irányított Nevarrón láthattuk, ahol egyrészt az elpusztított birodalmi bázis után nyomozott, másrészt megpróbálta beszervezni Cara Dune-t. Teva már ekkor közölte az alderaani exlázadóval, hogy a Külső Peremvidéken tapasztalható birodalmi incidensek nem elszigelt esetek, s a gyanúja szerint valami nagyobb dolog készül. A százados panaszából az is kiderült, hogy a Magvilágokon, az Új Köztársaság vezetői nem hittek ebben.

Teva itt elhangzott mondatai szorosan összevágnak az előzetesben elhangzottakkal. Mint köztudott, amikor A Mandalóri második évadának ezen epizódját forgatták, tervben volt egy Rangers of the New Republic c. sorozat, mely a címe alapján éppen erre a titokzatos veszélyre fókuszált volna, s Cara Dune lett volna a központi szereplője. Cara ekkor már marshalként dolgozott a Nevarrón, csakúgy, mint Cobb Vanth a Tatuinon. Az is ismert, hogy Gina Carano kiírta magát A Mandalóri sorozatból, s valószínűleg már a Rangers sem fog elkészülni. A történet elemeit azonban úgy tűnik beépítették A Mandalóri harmadik évadába. Erre utal az előzetes, s az évad hivatalos szinopszisa is, miszerint „az Új Köztársaság azon fáradozik, hogy kivezesse a galaxist sötét történelméből.” Úgy tűnik az Új Köztársaság és a birodalmi maradványok harca újabb fokozatra kapcsol az új évadban. 

Térjünk még egy pillanatra vissza Cobb Vanth-ra is, aki ugyan súlyos sérülést szerzett a Boba Fett könyvében, de tudjuk, hogy végül túlélte a Cad Bane-nel folytatott pisztolypárbajt. Cobbra minden bizonnyal további szerep vár, ráadásul az események alatt éppen a Tatuinnál tartózkodott Teva százados is. Ő volt az az egyik pilóta, aki lefülelte, s másodszor is futni engedte az új Naboo csillagvadászával gyorshajtó Mandót. Na de mi van, ha Teva nemcsak őrjáratozott a Tatuinon, hanem valami egyéb célja is akadt? Lehet, hogy a százados már szedi össze a csapatát a titokzatos fenyegetéssel való harchoz? 

Pershing doktor, Gideon moff és az Első Rend

Na de mi lehet az titokzatos új fenyegetés a Permevidéken? Egyrészt Gideon moff, hiszen a sorozat első két évadának birodalmi aktivitásainak többsége az ő nevéhez, illetve embereiéhez fűződik. Az is kiderült, hogy neki dolgozott Pershing doktor, akire az előzetesek szerint a sorozat harmadik évadában is fontos szerep vár. 

Ugyanabban az epizódban, amelyben Carson Teva a titokzatos veszélyről szónokolt Cara Dune-nak, Pershing doktor titkára is fény derült. Az már az első évadból kiderült, hogy Pershing Grogu vérére pályázott, s kísérletezni szándékozott vele. Ennek miértjét is felfedték: Din és társai egy titkos birodalmi kísérlet színhelyére csöppentek, ahol egy tartályt láttak valami furcsa alakkal, valamint egy hologramot Pershing doktorról, amint a donor (Grogu) magas M-számáról értekezett. Pershing ugyanis Grogu magas M-számú (azaz midichlorian-számú) vérét igyekezett beinjekciózni a kísérleti alanyaiba. A doktor első eredményei biztatóak voltak, ám két hét után az alanyok belehaltak, ugyanis nem tudták befogadni Grogu vérét. Pershing kísérleteihez így további vér volt szükséges erőhasználóktól. Pershing tevékenysége – a Skywalker kora ismeretében – gyanúsan arra emlékeztet, hogy a doktor és Gideon moff azon fáradozik, hogy megfelelő testet állításanak elő a túlélő Palpatine-nak, így állítva helyre a császárt és a Birodalmat. Ehhez azonban mesterséges test – klón vagy úgynevezett „strandcast” szükséges –, valamint sok-sok mindichlorian is. Ennek a kísérletnek lehetett a mellékterméke a későbbiekben Snoke legfőbb vezér is. A történet akár az Ismeretlen Területeken szárnyát bontogató Első Rend kialakulását, kezdeti éveit is bemutathatja.

Pershing a korábbi évadban Gideon moffnak felelt, akit utoljára Din kis csapatának a foglyaként láttunk. Azt már tudjuk, hogy a moffra az új évadban is fontos szerep hárul, sőt a pletykák szerint praetorianus őrökkel veszi majd körül magát, mely egy újabb kapcsolat közte és a Snoke-féle Első Rend között. Emellett a híresztelések arról is szóltak, hogy vörös-fekete, szarvas mandósisakot is beszerez. Pershing pedig minden bizonnyal továbbra is Gideon szolgálatában áll az új évadban is, az előző előzetesben a moff Arquitens-osztályú könnyűcirkálójának kommunikációs tisztje társaságában látható. Az új előzetes Disney+ verziójában pedig egy bónusz képkocka is akad, amin Pershing és ez a tiszt egy parkoló csillagromboló flottát néznek, valószínűleg a Coruscanton.

szcg9jlqgkca1.jpg

Pershing és a csillagrombolók a Disney+ előzetes bónusz jelenetén (Reddit)

A főadmirális visszatér!

A Carson Teva által emlegetett tikozatos fenyegetés már a visszatérő Thrawn főadmirálisra is utalhat, akinek neve szintén elhangzott a sorozat második évadában. Minden bizonnyal ő lesz az Ahsoka sorozat fő antagonistája. Ráadásul a Bővített Univerzumban is az kavarja meg az eséményeket, amikor öt évvel az endori csata után egyszer csak visszatér Thrawn az Ismeretlen Területekről és összerántja a birodalmi maradványokat – A Mandalóri és az Ahsoka szériák szintén öt évvel Endor után játszódnak. Korábban azt is beszélték, hogy a Favreau és Filoni által készített élőszereplős sorozatok egy katartikus fináléba torkollhatnak, amihez mi lehetne jobb téma, mint a Thrawnnal való összecsapás? Mindazonáltal egy ilyen összecsapás még nem bolygatja meg nagyon a kánon azon tézisét sem, hogy a galaktikus polgárháború a Jakkunál véget ért, Thrawn megjelenése nem az egész Új Köztársaságot fenyegetné, hanem csupán a Külső Peremvidéket (illetve annak egy részét). Így csak egy kisebb flotta, az Ahsoka sorozatban szintén szereplő Hera Syndulla tábornok, valamint Teva százados vadászgépei néznének vele farkasszemet. Na meg persze egy csapatnyi mandalóri!

Egyre több pletyka olvasható arról, hogy Thrawn az Ismeretlen Területeken (vagy valami más eldugott helyen) szövetkezett egy bukott jedivel, a 66-os parancsot túlélt Baylonnal, valamint éjnővér-szerű tanítványával, Shinnel. A történet első fele különösképp emlékeztet a Legendák Thrawn-trilógájának kétes eredményű Thrawn-C'baoth szövetségére. Thrawnnak különösképpen azért volt szüksége egy erőhasználóra, mert az Erővel még jobban össze tudta hangolni katonáit a harcok során, mégjobb eredményt kicsikarva belőlük. Másrészt, C'baoth a Wayland bolygón tartózkodott, ahol Palpatine titkos raktára volt, a Tantiss-hegy mélyén. A Tantiss-hegyen rejtette el az uralkodó a klónozóhengereket is, amikkel a főadmirális új klónkatonákat kezdett gyártani. A Tantiss-hegy a Rossz Osztag révén mára már kánon, ahogy az ott folyó klónozás is, sőt az animációs sorozat birodalmi tudósa éppen olyan egyenruhát visel, mint Pershing doktor! Thrawn és Pershing munkája is össszefügghet tehát.

Ráadásul Thrawn éppen arról az Ismeretlen Területekről származik, ahol az Első Rend meghúzodik. Barát vagy fenyegetés a chisseknek ez az állam? Azt se felejtsük el, hogy ha még Pershing csak kísérletezget, feltehetően még egy Snoke előtti Első Rend-kezdeménnyel van dolgunk. A kánon szerint az Ismeretlen Területekre menekülő birodalmi flottát egy másik főadmirális, Rae Sloane vezette, aki maga is hasonló hozzáállású, emberibb birodalmi volt, mint Thrawn. Egy Rae Slaone irányította Első Rend jól jöhet egy önálló birodalmi maradvány – és a chissek számára szükséges erőforrások – megteremtésén fáradozó Thrawn főadmirális számára... Sloane-nak a könyvek és képregények (köztük ugyanazon Utóhatás trilógia, ahol Cobb Vanth is debütált) után a Squadrons játékban is szerep jutott, épp a Thrawn kánonbéli nemezisének számító Hera Syndulla tábornokkal kellett összecsapnia. Egy új Lego szettben még figurát is kapott Sloane!

Rae Sloane | StarWars.comRae Sloane a Squadronsban

A Thrawn féle projekten ügyködik A Mandalóri második évadában látott Morgan Elsbeth is. Thrawn a pletykák szerint mindenféle éjnővér-mágiát, illetve kintsugi-módszerrel helyrehozott páncélú rohamosztagosokat is be fog vetni az Új Köztársaság ellen, ám ne feledjük, hogy

a főadmirálisnak a Mandalore bolygóhoz is van némi köze.

Lázadók negyedik évadában neki jelentett a bolygó kollaboráns vezetője, Tiber Saxon akkor, amikor Sabine Wren és Bo-Katan révén kirobbant egy Birodalom elleni felkelés a Mandalore-on. A Boba Fett könyvében láttuk ennek következményét: a Birodalom kegyetlen megtorlását az Ezer könny éjszakáján, mely szinte teljesen tönkretette a világot. E pusztításban kulcsszerep jutott Gideon moffnak, aki ekkor tehetett szert a Sötétkardra is. A Mandalore valószínűleg ekkorra már nem tartozott a főadmirális irányítása alá, hiszen az esemény leginkább már az ő eltűnése után következhetett be. Mindenesetre nem zárható ki, hogy Gideon és Thrawn között már a Mandalore megszállása során is létezhetett valamiféle „munkakapcsolat”. Tiber Saxon bátyja és elődje, Gar Saxon a Birodalom uralma előtt a Maullal tartó mandók prominens alakja volt, amennyiben Gideon fekete-piros, szarvas sisakos pletykája helyes, így talán a moff is eredetileg ehhez a csoporthoz tartozhatott. Amennyiben továbbra is Thrawn szövetségesei uralják a Mandalore űrt, úgy a bolygóra igyekvő Din Djarin útja is végső soron Thrawn felé vezethet.

A fenyegetés tehát adott, a kérdés csupán az, hogy milyen nexus lesz majd az emberibb Birodalmat építő Thrawn és a kegyetlenebb Gideon, illetve a szárnyait bontogató Első Rend között. Közös cél mozgatja majd őket, vagy egymás ellen is küzdenek? Egy vagy több birodalmi fenyegetéssel kell-e majd szembe néznie Carson Teva századosnak?

Kádas István

[Hivatalos] Íme A Mandalóri legújabb előzetese: visszatérés a Coruscantra!

2023. január 17. - Castad

the-mandalorian-season-3-poster-1.jpg

Magyar idő szerint kedd hajnalban megjelent A Mandalóri sorozat várva várt harmadik évadának új, s immár teljes értékű előzetese! Cikkünk folyamatosan frissül!

Az ESPN sportcsatorna hivatalos közleményben leplezte le a múlt héten, hogy a keleti parti idő szerint január 16-án,  este 8 órakor kezdődő Super Wild Card amerikai foci meccs (melyen a Dallas Cowboys csap össze a Tampa Bays Buccaneers csapatával) félidejében mutatják be A mandalóri harmadik évadának új előzetesét. Vége a várakozásnak, íme az új kedvcsináló!

Az új előzetes két fontos szálat, vagy ha úgy tetszik az évad két meghatározó témáját vezeti fel. Az egyik a mandalóriak és a Mandalore sorsa és, hogy mit is jelent mandónak lenni? Amint a Boba Fett könyvében is láthattuk Din hiába tett szert a Sötétkardra, mivel levette a sisakját, a Fegyverkovács kitagadta a Törzsből. Éppen ezért, hogy újra megtisztuljon fel kell keresnie a kataklizma utáni Mandalore-t. Közben Grogu sorsába is jobban bepillanthatunk, az előzetesben feltűnik egy visszaemlékezős jelenet a Jedi Templomból, a 66-os parancs idejéből. Az előzetes végén a kis csöppséget harc közben is láthatjuk, ahogy az Erőt használva üti ki ijesztő ellenfelét. A régi szereplők közül Greef Carga és Peli Motto is feltűnik, ahogyan ismerős helyszínként köszönthetjük a Nevarro bolygót is. A mandalóriakat akció közben is megtekinthetjük, újra látjuk például a magyar származású Brian Matyas által tervezett dizájnú Paz Vizsla alakját. 

A másik történetszál egy nagyobb fenyegetésre, egy egész galaxist érintő veszélyre utal, melyre az X-szárnyú pilóta, Carson Teva százados hívja fel a figyelmet. A veszély a Birodalom maradványaihoz, illetve a klónozási projekthez köthető, egy pillanatra Pershing doktort is kiszúrhatjuk. A helyszín is ismerős:

az Andor után ismételten visszatérünk a Coruscantra!

Ezúttal azonban A Jedi visszatér utáni években láthatjuk a korábbi galaktikus fővárost. Talán újra belelátunk majd a galaktikus politika sűrűjébe is?

Az előzetes fanservice-ektől sem volt mentes, felbukkan benne egy B1-es rohamdroid, két Babu Frik fajába tartozó anzellai, s egy mandalóri Fang Fighter is. Az előzetes megosztása közben Chris Argyropoulos, a Lucasfilm videóarchivumáért, kelléktáráért és például a Star Wars Celebrationért felelős alelnöke, a harmadik évad rendezőit is felsorolta. Tweetjéből tudjuk, hogy a visszatérő Rick Famuyiwa, Carl Weathers és Bryce Dallas Howard mellett Rachel Morrison (Hightown), Lee Isaac Chung (Munyurangabo) és Peter Ramsey (Az öt legenda, Pókember – Irány a Pókverzum) is rendezett epizódokat. 

Az előzetes mellé új poszter is járt, amit még magyar idő szerint hétfő délután lelepleztek. A sorozat új felvonása március 1-én indul. Várjuk!

Kádas István

süti beállítások módosítása