Rebo.hu

A „hamis Wedge” legendája

2022. október 14. - DanCarver

fake-wedge-higgins-lawson.jpg

Manapság úgy tekintünk a Star Warsra, mint egy hatalmas univerzum megannyi, világgal, karakterrel, történetekkel, amelyek egymáshoz kapcsolódnak és egy nagy egészet alkotnak. Ám nem volt ez mindig így, sőt a kezdeteknél, vagyis a klasszikus trilógia születésekor még talán maga George Lucas sem tervezett meg mindent előre, csak a későbbi, kapcsolódó művek adtak hátteret, értelmet egyes karaktereknek, vagy oldottak fel ellentmondásokat. Éppen ezért nem meglepő, hogy az Egy új remény forgatásának zűrzavarában olyan, később meghatározó karaktereket, mint Wedge Antillest a filmben Denis Lawson mellett több más színész is eljátszotta vagy szinkronizálta. A „hamis Wedge” problémáját a kánonban azóta kijavították, de mi utána jártunk ennek a legendának.

Egy problémás forgatás

1976 májusában járunk. Már javában folytak az első Star Wars film (későbbi nevén Egy új remény) munkálatai a tunéziai sivatagban és az angliai Shepperton stúdióiban. Május 14-e körül vették fel azt a jelentet, amikor a lázadók eligazítást tartanak a Yavin 4-en a Halálcsillag elleni támadásról. A jelenetben Luke Skywalker a mellette ülő  lázadó pilótának meséli, hogy korábban a Tatuinon buckapatkányokra lövöldözött a T-16-os siklójával. E pilóta az eredeti tervek szerint Vörös Kettes, azaz Wedge Antilles volt, akit itt Colin Higgins alakított. A film későbbi jeleneteiben, azonban már Denis Lawson játszotta, ahogy a későbbi filmekben, művekben is vele azonosítjuk Wedge karakterét.

colin-higgins-wedge.jpg

Lázadók eligazítása. Balra Luke Skywalker (Mark Hamill), jobbra „hamis” Wedge Antilles (Colin Higgins)

Higginst viszonylag korán beválogatták a szerepre, amelyről a Shepperton stúdiónál megtalált forgatási beosztásról készült napi jelentések is tanúskodnak.

shepperton.jpg

Eredeti produkciós beosztás napi jelentése, 1976. május 14.

A Star Wars Insider 98. számában utánajártak annak, hogy miért cserélték le a színészt a film forgatásának kellős közepén. A cikk szerint Higgins alapvetően tévés produkciókhoz és az ottani próbaidőszakokhoz volt szokva, így nem igazán volt képes megjegyezni a szövegeit sem. Ez odáig vezetett, hogy a lázadó eligazítás jelenetének forgatásán csak idegesen és feszengve ült ott, nem tudott megszólalni. Alig egy nap után kirúgták a produkcióból.

A dolog pikantériája, hogy eredetileg Lawsont is meghallgatták korábban Wedge szerepére, ám mégis Higginsre esett a választás. Mire leszerződtették a skót származású Lawsont (aki nem mellesleg Ewan McGregor nagybátyja is), addigra már nem volt sem idő, sem pénz újra venni Higgins jeleneteit, így azok változtatás nélkül kerültek bele a végső verzióba.

denis-lawson-wedge.jpg

Wedge Antilles (Denis Lawson) a yavini csatában

Lawsonnak ugyan csekély szerepe vagy dialógusa volt a filmben, de karaktere egyike volt a keveseknek, akik túlélték a yavini csatát, így később már sokkal fontosabb szereplőként térhetett vissza A birodalom visszavágban és A Jedi visszatérben.

Hogy tovább fokozzuk ezt az ellentmondást: mind Higginst, mind Lawsont egy bizonyos David Ankrum szinkronizálta le az Egy új reményben. Ennek az volt az oka, hogy egységesen amerikai akcentust szerettek volna a lázadó pilótáknál, azonban a színészek többsége brit volt, így az utómunkálatok során amerikai színészekkel újraszinkronizálták őket. Így lett Wedge hangja Ankrum. A trilógia további filmjeiben azonban már nem volt szükség Ankrumra, mert Lawson időközben betanulta az amerikai akcentust és képes volt felmondani a saját szövegeit.

A Retcon

A rajongók természetesen felfigyeltek az ellentmondásra és hamar ráaggatták a „hamis Wedge” jelzőt Higginsre. A Lucasfilm ezt csak tovább tetézte azzal, hogy a '90-es években megjelent Star Wars Customizable Card Games című asztali kártyajátékban Wedge karakteréhez Higgins képét tették be. A színész nevét természetesen nem közlő kártya alapján sokan azon spekuláltak, hogy Antillest Jack Klaff játszhatta a negyedik epizódban, de a stáblistán világosan látszik, hogy ő a Vörös Négyes pilótát, John D. Branont alakította.

fake-wedge-card.jpg

Wedge Antilles kártyája Higgins képével (1990)

Egészen 2005-ig nem sikerült tisztázni a problémát, amikor a Lucasfilm Story Group egyik alapító tagja, Pablo Hidalgo utána járt a legendának és akkori blogjában megerősítette, hogy Higgins volt a hamis Wedge. A cikkben Hidalgo részletes kifejti, hogyan nyomozta ki forgatási jegyzékekből az esetet. George Lucasnak is feltette a kérdést, hogy valóban az a Colin Higgins volt-e a „hamis Wedge”, aki a kultikus Harold and Maude film forgatókönyvét is írta? (volt egy azonos nevű ausztrál forgatókönyv író is) Lucas egy nemmel felelt, de Hidalgo szerint fogalma sem volt ki az a Colin Higgins. Hidalgo végül az imdb és a stáblisták alapján azonosította, hogy Higgins volt valóban a „hamis Wedge”.

hidalgo.JPG

Pablo Hidalgo, a Lucasfilm Story Group egyik alapítója

Hamis Wedge azonban vissza-vissza köszönt a későbbi Star Wars művekben is. A Zsivány egyes – Egy Star Wars-történet antológia filmben ugyan Wedge nem vett részt a scarifi csatában, mert az ellentmondásban lett volna azzal, amikor meglepődik az Egy új reményben a Halálcsillag méretén. Mégis a scarifi csatában hallhattuk a hangját, amikor pilóta társaival beszél. John Knoll, az ILM vizuális effektjeiért felelőse és a Zsivány egyes atyja azonban megerősítette, hogy itt archív felvételeket használtak, hogy a lehető leginkább hűek legyenek az Egy új reményhez, így a filmben ugyanúgy David Ankrum hangját hallhattuk Wedge Antillesként.

Az ellentmondást végül csak a Lucasfilm eladása után létrejött kánonban sikerült feloldani. A 2017-ben kiadott Egy bizonyos szemszögből című antológia novellás kötetben (magyarul a Szukits Kiadó gondozásában kapható) volt egy rövid történet Jason Fry tollából Szolgálati beosztás címmel. Ebben a kis történetben Higgins karakterét Col Takbright néven emlegetik, aki elmondja Biggs Darklighternek, amit Luke mesélt neki a buckapatkányokról. Ami leginkább ironikus, hogy a történet szerint Col nagyon hasonlít Wedge-re, ezért a pilóta társai a Hamis Wedge becenevet aggatják rá. Ez jópofa kis kitekintés „hamis Wedge” legendájára. A kánonban mégis egy másik személyként tűnt fel Higgins karaktere, így sikerült feloldani a hamis Wedge problémáját.

Ám Colin Higgins ezt már nem élhette meg, ugyanis 2012-ben eggyé vált az Erővel.

higgins-celebrationiv.jpg

Colin Higgins a negyedik Star Wars Celebrationön (2007)

Denis Lawson viszont az évtizedek alatt többször is eljátszotta Wedge Antillest. Szinkronizálta a karaktert a Thrawn-trilógia hangoskönyv-verziójában (a Birodalom örökösei más karaktereit is megszólaltatva mint narrátor), továbbá olyan videójátékokban is, mint a 2001-es Rogue Squadron II: Rogue Leader és a 2020-as Star Wars: Squadrons. De nem csak a kiegészítő művekben, hanem a zárótrilógiában is visszatért a veterán lázadó pilóta szerepében, hiszen Lawson újra eljátszotta Wedge-t a Skywalker korában amikor az exegoli csatában az Ezeréves sólyom egy lövegtornyában ült. Reméljük még viszont látjuk Wedge karakterét későbbi művekben is.

wedge-rise-of-skywalker.JPG

Wedge Antilles (Denis Lawson) az exegoli csatában

Faragó Dániel

A bejegyzés trackback címe:

https://rebohu.blog.hu/api/trackback/id/tr6117954094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása